1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


230. Az Elhagyottak (Los Olvidados) - 1950

2018. október 10. 10:23 - moodPedro

mv5bodm4otk1mji5nv5bml5banbnxkftztgwntg0ntqzmje_v1_sy1000_cr0_0_703_1000_al.jpgMexikó, 75 perc, ff., spanyol

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Oscar Dancingers

Buñuel korai filmjeit (Andalúziai Kutya, Aranykor) Franciaországban készítette, majd áttelepült Spanyolországba, ahol többek a Las Hurdes című dokumentumfilmet forgatta, melyről azóta kiderült, hogy azt a valóságot mutatta, amit Buñuel láttatni akart. Pár éves USA-beli tartózkodás után 1947-ben átköltözött Mexikóba, ahol 1949-ben állampolgárságot is kapott. 1960-ig élt itt.

A Los Olvidados Mexikóváros szegénynegyedében játszódik. A film elején egy felirat figyelmeztet minket:

"A film valós tényeken alapszik, a szereplők nem kitaláltak"

Ez esetben persze formailag sem akar dokumentumfilmnek tűnni az alkotás, és a figyelmeztető feliratot talán nem is érdemes szó szerint venni. Mindenesetre Buñuel szerette volna, ha a filmben látható történésekre úgy tekintenénk, mint a szomorú valóságra.

olvidados-para-articulo-de-amaury-fernandez.jpg

A film középpontjában egy fiatalokból álló szedett-vetett "banda" áll, akik többnyire kisebb-nagyobb rablások elkövetésével töltik idejük nagy részét. Ezek a korán lecsúszott gyerekek általában szülők nélkül vagy nagyon szegény családban élnek, ahol a szülőknek nincs idejük illetve erejük a gyerekek megfelelő ellátásához és neveléséhez. Egyik legmeghatóbb pillanat (több ilyen van) amikor a szomorú arcú kisfiú ül a forgatagban, és nézi, hogy kihez mehetne haza, mert édesapja "ottfelejtette, nem jött vissza" érte. Buñuel megmutatja ugyanakkor, hogy a legnagyobb szegénységben is megtalálja a helyes utat az, akiben erre megvan a hajlam. 10-12 éves gyermekek ekkoriban már komolyabb fizikai munkát végeztek, ha arra rákényszerítette őket az élet.

losolvidados_under-text1520.jpgA két legfontosabb szereplő a két ellenpólust ábrázolja:

Az egyik El Jaibo a hórihorgas fiú, aki megjárta már a fiatalkorúak börtönét. Ő az a fajta srác, aki számára nincs az aljasságnak az a formája, ami távol állna tőle. Valakit hátulról leütni, a súlyos fogyatékost kirabolni, ráadásul emellett szórakozásból fölösleges szenvedést okozni neki, ez az ő stílusa. Az őt alakító fiú (Roberto Cobo) remek alakítást nyújtott, mert gyűlöltem a figurát, és szinte nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy csak egy szerepet játszik a srác, gyűlöltem teljes egészében, és azt hiszem, hogy a szerep és a szereplő ilyen fokú egybeolvadása mindenképpen a színész munkáját dicséri.

A másik fontos szereplő Pedro (az alábbi képen jobbra), a kisebbik utcakölyök, aki szintén benne van a stiklikben, de mint kiderül, ő inkább a körülmények áldozata, benne megvan a tisztességre való hajlam. Az őt alakító Alfonso Mejía a film egyetlen ismert ma is élő szereplője. 84 éves, és 2011-ben ő mutatta be a véletlenül előkerült alternatív befejezését a filmnek. Merthogy, - mint kiderült - az akkori cenzorok nyomására egy pozitív kicsengésű befejezés is készült a filmhez, de érdekes módon ezek szerint nem tudott érvényesülni a cenzorok szándéka, hiszen a nagyon nyomasztó (Buñuel eredeti szándékai szerint készített) befejezéssel vált híressé a film.mv5bztbkngiymgmtnzq2zs00odg4lthmzjitnjljmzixzmmzytrjxkeyxkfqcgdeqxvynjk1njg5nta_v1.jpgBunuel ezúttal a tőle megszokott szürrealizmus helyett kőkemény realizmussal ábrázolta a történéseket, bár egy-egy álom-jelenetben megvillan a rá jellemző szürrealista stílus is. Egyesek ezzel a filmmel kapcsolatban már Mexikói neorealista irányzatról beszéltek, amit maga Buñuel határozottan elutasított.

A fekete-fehér kép - ha lehet - itt még szürkébbé, sivárabbá teszi a filmben látható szegénységet. A világítás is mintha inkább a sötétséget próbálná sugallni. Az arcok gyakran árnyákban, a beltéri jelenetekben a fény éppen, hogy csak pislákol. Világosság csak nappal, a kültéri jelenetekben van igazán.

mv5byzq0njg2zgqtzwi3ys00ytdllwjmytatnmfkmtixzjzkntkzxkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpgBuñuel számára ez a film jelentette a visszatérést a világhírhez. Mexikóban viszont nagyon haragudtak rá amiatt, hogy országukról ilyen lesújtó, mocskos képet mutatott a világ felé. Ő volt a "külföldi, aki Mexikót kihasználva" hajszolja a világsikert. Aztán amikor ezzel a filmmel Buñuel Cannes-ban 1951-ben elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, hirtelen megváltozott a Mexikói megítélés is, és azóta is általában az ország egyik büszkeségeként tartják számon ezt a filmet.

Szerintem joggal.

2 komment