1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


255. Madame de... (1953)

2019. február 02. 01:14 - moodPedro

mv5bzmjmzdfhyjatmtmwms00ztnklwfkmtgtzjkyzwnkodvhndi3xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_712_1000_al.jpgFranciaország (Franco London, Indusfilms, Rizzoli), 100 perc, ff. francia

Rendező: Max Ophüls

Producer: Ralph Baum

Max Ophüls rendező készített néhány - szerintem remek - filmet az USA-ban, (ld. például a listán is szereplő  Vakmerő Pillanat és a Levél egy Ismeretlen Nőtől címűt), de az amerikai közönség valahogy nem volt igazán vevő az ő filmjeire, így inkább visszaköltözött Európába, ahonnan a zsidóüldözés miatt menekült Amerikába még 1941-ben.

Franciaországba történő visszaköltözése után négy filmet forgatott 1957-ben bekövetkezett halála előtt. Ezek közül kettő került fel a listára. (Jelen film mellett az 1955-ös Lola Montés című utolsó filmje.)

Egy másik neves rendezőt is érdemes megemlíteni a filmmel kapcsolatban: Vittorio De Sica az olasz neo-realizmus egyik fontos alkotójaként jut a legtöbb filmszerető eszébe, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy De Sica - nem mellesleg - remek színész is volt. Annyira szerette Ophüls filmjeit, hogy kifejezetten megkérte, hadd játsszon valamelyik filmjében. A tisztelet egyébként kölcsönös volt, mert állítólag Ophüls annyira meg volt illetődve De Sica jelenlététől, hogy nem igazán merte instruálni a neves rendezőt, eleinte hagyta, hogy azt játssza, amit jónak lát. Aztán idővel kifejezetten összebarátkoztak, és oldódott kettejük között az egymás iránti tiszteletből eredő tartózkodás.

Az alábbi képen a nyilvánvalóan nem odaillő - kalapos, szivarozó - úr a rendező, aki épp De Sicával egyeztet valamit a jelenettel kapcsolatban.

ophulsmv5bymewmwrlyzetnmyyzi00mgu2lthmntitmjfhodvjztqzogfjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

A filmet a rendező egyik közeli "jó barátnéjának" - Louis de Vilmorinnak- a novellája ihlette. Azért csak ihlette, mert Ophüls is tett rá utalást, hogy voltaképpen nem sok minden maradt meg a filmben az eredeti írásból a történet emblematikus gyémánt fülbevalóján kívül. A központi figura - aki a novellában egyáltalán nincsen néven nevezve -, a filmben  kapott egy keresztnevet - Louise-t - az írónő iránti tiszteletből...

Vezetékneve továbbra sincsen... nem fontos... Többször is elhangozna ugyan a filmben a teljes név, ám akárhányszor valaki kimondja, a "Madame de... " nevet... vagy félbeszakítja valami/valaki vagy egyszerűen egy hangosabb dolog elnyomja a teljes nevet. Ez tehát megmagyarázza a film kicsit furcsa címét: Madame de...

1880 környékén vagyunk... a film elején Madame de... keresgél budoárjában, majd elővesz egy nagyon értékes gyémánt fülbevalót - amit férjétől kapott nászajándékba - és eladja egy ékszer-kereskedőnek, mert éppen kicsit túlköltekezett, és valamiért nem akar férjétől pénzt kérni. A film ennek az ékszernek az útját követi végig közel két órán keresztül. Egészen pontosan 18 alkalommal kerül át valakinek a kezéből más valakiének a kezébe (igaz néhány alkalomról ezek közül csak utólag értesülünk). 

mv5bmje0otg3oty4nf5bml5banbnxkftztgwotuzmje1mje_v1_sy1000_cr0_0_1367_1000_al.jpgSzámomra egyébként a Danielle Darrieux által alakított Madame de... volt a legjelentéktelenebb figurája a filmnek. Szinte minden más szereplő játékát sokkal izgalmasabbnak találtam. Leginkább persze a szerelmi háromszög két férfiszereplője mutatott remek alakítást. Ez azért is furcsa egyébként, mert Ophüls kifejezetten Darrieux-val képzelte el a filmet, számára írta ezt a szerepet. A színésznővel kapcsolatban azért mindenképpen meg szeretném említeni, hogy 100(!) éves korában, nemrég - 2017-ben hunyt el.

ophulsmv5bmwi0mjnmogitmjdkyy00zmvhltk1ytetmjaxyzq3m2flmgjjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

Alkalmi kapcsolatok, házasságon kívüli szerelmi ügyek, elcsábított ártatlanok... ezeket köti össze egy történetté a kézről kézre járó tárgy, a gyémánt fülbevaló.

És amit soha nem mulasztok el megjegyezni - és ami minden alkalommal elámít a francia filmek esetén, - holott inkább az olaszoktól vártam volna, bár nem tudom miért - hogy mennyire szabadon és elnézően kezelik a  félrelépéseket... mint az élet legtermészetesebb dolgát... csak éppen bizonyos kereteket nem szabad átlépni. Addig lehet csak elmenni, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló a dolog, hogy az kellemetlenné váljon a "megcsalt" számára. És a "megcsalt"-at csak azért írtam idézőjelben, mert ő maga is ugyanolyan megcsaló, mint amennyire mindenki az... legalábbis Franciaországban... ezek szerint...

Talán a képek, és a fenti információk alapján kiderül, hogy hiába cserél gazdát 18 alkalommal is a fülbevaló a történet során, azért olyan nagyon nem távolodunk el a központi figuráktól. Bár a rendező simán meghúzza, hogy bevezet egy új szereplőt, aki hirtelen a középpontba kerül, hogy aztán rövid idő után elkaszinózza a nagy értéket, és szinte soha többé ne is halljunk róla. 

Ez is egyike azon filmeknek, melyek nem arattak azonnal osztatlan sikert, idő kellett hozzá, amíg "megérett" annyira, hogy széles körökben elismert és nagyra tartott alkotásnak minősüljön.

4 komment

220. Vakmerő Pillanat (The Reckless Moment) - 1949

2018. szeptember 14. 15:43 - moodPedro

mv5bmwnizwqyyzityjgzzs00otexltgynzmtyzq3ztkwytu4nzhhxkeyxkfqcgdeqxvyodcwodg0oq_v1_sy1000_cr0_0_514_1000_al.jpgUSA (Columbia), 79 perc, ff., angol

Rendező: Max Ophüls

Producer: Walter Wanger

Páratlanul izgalmas szituációval indít ez a rendhagyó film noir. Bea, a 17 éves tinilány egy olyan férfival találkozgat, akitől szülei eltiltották. A férfi a lány családjának háza melletti melléképületben találkozik egy este titokban a lánnyal. Az eltitkolt randevú során a lányban tudatosul, hogy a férfi talán nem is szereti, csak szülei pénzére pályázik rajta keresztül.

Ekkor megpróbálja azt faképnél hagyni, de a férfi próbálja őt visszatartani. Kis dulakodás után a lány elfut, ám nem veszi észre, hogy a férfi egyensúlyát vesztve a lépcsőről olyan szerencsétlenül esik, hogy egy hatalmas vasmacska kampója szúródik rajta keresztül. 
mv5bmjixndm2ndutmmezny00yjfjltk3nwitntyyzja2mwiwywrjl2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

Másnap a lány anyja (Joan Bennett) megtalálja a hullát. És mivel azt hiszi, hogy a férfit a lánya ölte meg, szó nélkül eltakarítja a hullát. Egy csónakkal elviszi és vízbe dobja.mv5bzwq3mtzkmdmtzgq4mc00mwqzlthmnjutowzkm2flmzy2njvll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

Nem cirkuszol, nem balhézik, még csak meg sem kérdezi a lányát. Azt kell mondanom, hogy ilyen egy igazi anya. Annyira szó nélkül teszi mindezt, hogy a lány csak a másnapi újságokból értesül a férfi haláláról, melyben - mi tudjuk, hogy tévesen - gyilkosságról és a megtalált hulláról írnak. Már itt nagyon izgalmassá vált a film, már-már Hitchcock-i magasságokba hatolt az izgalmi faktor, hiszen számítani lehetett rá, hogy ilyen könnyen nem fogja megúszni az anya a dolgot...mv5bzgiwognmodatyjyzns00mgu4lwfjytitzjiwmzgznzfkyzhkl2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

És ahogy kell, másnap meg is jelenik egy zsaroló, aki 5000 dollárt kér azért, hogy ne keveredjen gyanúba a lány és családja. A férfi és bandája álltak ugyanis az udvarló mögött, aki ezek szerint valóban a család pénzét akarta megszerezni. Így, hogy az meghalt, a bűnözők nem akarnak pénz nélkül odébb állni. A tinilány által írt szerelmes levelekkel zsarolják meg az anyát. Ami épp elég kellemetlenséget tudna okozni nekik... 

De, hogy még egy csavar kerüljön a történetbe: a zsaroló beleszeret az anyába... csakhogy egy bűnszervezet áll mögötte, nem állhat el csakúgy simán a zsarolástól...

És itt sajnos olyan fordulatot vett a történet, ami már nekem csalódást okozott, hiszen egy-két napot átölelő 2-3 rövid találkozó után olyan érzelmekkel voltak egymás iránt, mint a legőrültebb szerelmesek. A film befejezése tehát csalódást okozott, pedig az első fél órától azt reméltem, hogy az egyik legjobb noir-t fogom ebben a filmben megtalálni.

A mozikban is megbukott annak idején a film. A náci Németországból elmenekült Max Ophüls ezután a film után Franciaországban folytatta rendezői hivatását.

1 komment

202. Levél egy Ismeretlen Nőtől (Letter from an Unknown Woman) - 1948

2018. június 14. 23:41 - moodPedro

mv5by2vhmddlm2utyjvizi00owfjlwi5yjutyjy4njrjotjhognlxkeyxkfqcgdeqxvynjc0mzmznja_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (Rampart), 88 perc, ff., angol

Rendező: Max Ophüls

Producer: John Houseman

AZ 1900-as évek elején Bécsben egy férfi - aki fiatalkorában híres és ünnepelt zongoraművész volt - egy átmulatott éjszaka hajnalán levelet kap kézhez inasán keresztül, melyet egy ismeretlen nevű nő írt számára. A levél így kezdődik:

"Amikor ön ezt a levelet olvassa, lehet, hogy már halott vagyok..."

Elég ütős kezdés, nem? A folytatás sem kevésbé érdekes...

'Olyan sok mondanivalóm van, és valószínűleg már csak kevés időm. Hogy ezt el fogom-e küldeni? Nem tudom. Most kell az íráshoz összeszednem az erőmet, amíg még egyáltalán van... És írás közben jövök rá, hogy ami velünk történt, annak - ha meg is van az oka, azt nem biztos, hogy mi felfoghatjuk... Ha ezt a levelet most végigolvassa, akkor megtudhatja, hogy hogyan lettem örökre a magáé úgy, hogy azt sem tudta, hogy ki vagyok, vagy, hogy egyáltalán létezem"

025-letter-from-an-unknown-woman-theredlist.jpg

És a férfi végigolvassa a levelet, így pedig mi is megismerhetjük haldokló nő életét. Lisa (Joanne Fontaine) egészen fiatalon, 16 évesen beleszeret a már említett zongoraművészbe, akivel egy házban laknak. Általában rosszul viselem, amikor egy színész valódi koránál évtizedekkel fiatalabb, vagy idősebb szerepet játszik, ezúttal azonban a 30 éves Joan Fontaine olyan bájos 16 évest alakít, hogy semmi okom nem volt panaszra...

A szerelmes tini minden gondolata a férfi körül jár, komoly udvarlókat ráz le miatta. A férfi persze észre sem veszi. Aki egyébként akkora sztár, hogy gyakorlatilag minden éjjel másik nőt visz haza... Lisa közben felnő, igazi hölgy válik belőle, mígnem egy szép napon valóra válik az álma, és a férfi észreveszi...

A zongoristát pár nap együttlét után külföldre szólítja a dolga, és - bár megígéri, hogy siet vissza - a nő többet nem hall felőle. És talán büszkeségből - talán más okból, akkor sem keresi többet a férfit, amikor kiderül, hogy terhes maradt tőle... 

Egyszer azonban - miután már feleségül ment egy igen gazdag, ám kevésbé fiatal férfihoz - sok év elteltével újra összefut a szerelmével az operában egy előadás alatt... Hogy mi történik kettejük között, és mi vezet az említett levél megírásához... az már maradjon a film titka... de annyit elárulok, hogy ehhez a melodrámához is ajánlott a hölgyeknek egy csomag papírzsepit is bekészíteni a popcorn/cola mellé...

A filmet a Joan Fontaine és akkori férje (William Dozier) által alapított Rampart produkciós cég készítette, majd a Universal forgalmazta.A film rendezője Max Ophüls, aki Németországban született, kisebb kitérőkkel 1940-ben az USA-ban kezdett el rendezni, majd 1950 körül visszatért Európába...

 

4 komment