1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


223. Orpheusz (Orphée) - 1950

2018. szeptember 19. 22:20 - moodPedro

mv5byzlkngrmmjctztfjyy00zmvllwexogytzta3zwjkndmzmzuwxkeyxkfqcgdeqxvynji5ntk0mze_v1_sy1000_cr0_0_750_1000_al.jpgFranciaország (André Paulve Film)

Rendező: Jean Cocteau

Producer: André Paulvé

Valamiért különösen izgalmasnak találom azokat a filmeket, melyekben több száz éves történeteket helyeznek a jelenkorba. Így ledöntve azt a gátat, amit az időben távol helyezkedő korszak és köztem áll, amikor úgy érzem, hogy a kosztümök, a beszédmód és a viselkedés mesterkélt. Ám ahogy a történet átkerül jelenidőbe, mindjárt sokkal fogyaszthatóbbá válik számomra a történet. Mondjuk a Romeo + Júlia jó példa erre, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár filmváltozata is, azzal a húzásával, hogy tulajdonképpen egy színtársulat érkezik meg a Szentföldre, és ők adják elő a darabot, miközben néha tankok illetve vadászrepülők zaja szakítja meg az előadásukat.

"A legendák kiváltsága, hogy időtlenek legyenek"

- mondja Cocteau - narrátorként - a film elején... és milyen igaza van! hsc21a.jpg

Orpheusz története - eredeti környezetében és korszakában előadva valószínűleg nem különösebben érdekelt volna. Így viszont, hogy Cocteau áthelyezte az egészet 1950 Párizsába hirtelen vibrálóan izgalmassá vált. A történet ismert az ókor óra, így nem lövök le poént ha tömören összefoglalom: A görög mitológia szerint Orpheusz volt a héthúros líra nevű hangszer feltalálója. Olyan szépen tudott játszani ezen a hangszeren, hogy az még a szirének dalánál is szebb volt. De ez még semmi. Amikor kedvese - Eurüdiké - meghalt, lement érte az alvilágba, és zenéjével olyat tett, ami azóta sem sikerült senki másnak: meglágyította az alvilág urának a szívét, aki végül visszaengedte az asszonyt az emberi világba (azaz visszatérhetett a halálból). Egy feltételt kapott csak Orpheusz: nem nézhetett többet asszonyára. Kegyetlen feltétel volt ez, és Orpheusz nem is tudta megállni, így végül Eurüdiké végleg meghalt.

blogger-image--2104053047.jpg

Jean Cocteau fantasztikus látványvilágot teremtett a Szép és a Szörnyeteghez is, a hangulat itt pedig még annál is szürreálisabb. A Buñuel-féle korai szürrealista filmeket különleges hangulatuk miatt nagyon szerettem, bár tartalmilag üresnek éreztem őket, különösebben koherens történetük nem volt. Itt viszont már nem önmagában áll ez a furcsa álomszerű hangulat, hanem a mítosz elmesélését szolgálja. 

Ez a film Cocteau Orpheus-trilógiájának második filmje. Az első az 1930-as A Költő Vére volt, mely nem sokkal az Andalúziai Kutya után készült, stílusában ahhoz nagyon hasonló volt.

A csönd kétszer olyan gyorsan terjed visszafelé.

Ez a mondat - mely a filmben egy rejtélyes rádiócsatornán hangzik el - tulajdonképpen összefoglalja a szürrealizmus lényegét. Szögezzük le - remélem ezzel nem okozok nagy csalódást -  ennek a mondatnak semmi értelme. Mégis olyan jól hangzik, hogy ha elkezdünk tépelődni a jelentésén, akkor előbb utóbb beakad valami és máris részesei leszünk ennek az álomszerű világnak...

... melyben a Halál Hercegnője (María Casares) beleszeret Orpheuszba (Jean Marais).

034-orpheus-and-eurydice-theredlist.jpg

és megöli Orpheus feleségét...

mv5bnta4ntkxmjmwnv5bml5banbnxkftztcwnjmxmtmwnw_v1_sy1000_cr0_0_706_1000_al.jpg

A Halál Hercegnője szerepére állítólag Marlene Dietrich-et is és Greta Garbo-t is felkérte Cocteau, de egyik sem vállalta el a szerepet.

A történet helyenként kicsit eltér a mondavilágból ismert eredetitől, Cocteau szabadon kezeli azt, de ez annyiban még szerencsés is, hogy növeli a feszültséget a nézőben, reményt ad, hogy esetleg más lesz a végkifejlet mint a végzetes eredetiben.

A narratíva csak a keret, ezúttal is a forma ami igazán kitölti a képet. És ez a forma rendkívül izgalmas. Például tükrön keresztül léphetünk át a földi világból a túlvilágba. Persze csak, ha a Halál Hercegnője is úgy akarja. Az ő segítői fekete motorosruhát viselő végrehajtók. Ők végzik el a "piszkos munkát." a hercegnő parancsára.

mv5bmtm1nja0nza5nf5bml5banbnxkftztcwndmxmtmwnw_v1_sy1000_cr0_0_779_1000_al.jpg

A film megnézésekor az első reakcióm a döbbenet volt: Na erre vártam! - egy ilyen különleges hangulatú és látványvilágú filmre volt most szükségem, hogy az amerikai túlsúlytól kicsit elszürkülő listán valami felkavaró élmény visszahozza a lelkesedésemet.

Az a gyanúm, hogy az Európai filmkészítők lesznek azok, akik majd rendszeresen igazán felkavaró élmént fognak okozni a következő évtizedekben.001-orpheus-and-eurydice-theredlist.jpg

2 komment

188. A Szép és a Szörnyeteg (La belle et la bête) - 1946

2018. április 18. 07:08 - moodPedro

poster039-beauty-and-the-beast-theredlist.jpegFranciaország (DisCina), 94 perc, ff., francia

Rendező: Jean Cocteau

Producer: André Paulvé

A film rendezője egy szívhez szóló üzenettel kezdi a filmet, és ez annyira megfogott, hogy ide is másolom az egészet:

A gyermekek elhiszik amit mondunk nekik. Korlátlanul megbíznak bennünk. Elhiszik, hogy egy kertből leszakított rózsa miatt bajba kerülhet egy család. Elhiszik, hogy egy szörnyeteg keze füstölhet amikor az elpusztít valakit, és, hogy ő ettől elszégyelli magát amikor egy gyönyörű leány beköltözik a kastélyába. És még millió dolgot elhisznek nekünk.

Ebből a gyermeki hitből kérek tőled egy kicsit, és, hogy ez sikerüljön, kimondom ezeket a varázsszavakat:

Egyszer volt... hol nem volt...

Be kell vallanom, hogy engem ez a bevezető azonnal megvett magának, nálam tökéletesen működött ez a varázslat. Persze más is kellett hozzá, mint ez a néhány bűvös szó. Francia film létére olyan látványvilágot varázsolt elénk, hogy szerintem Hollywood csak irigykedve nézte, hogy mit művelnek itt ezek az óceán túlpartján... Véleményem szerint, ha lett volna pénz színes nyersanyagra, akkor most egy Óz a Csodák Csodájához hasonlóan ismert és népszerű filmről beszélnénk.  

Bár helyenként megfigyelhető a költségvetés szűkös volta, helyenként vannak részei a díszletnek, ahol látszik, hogy nem volt mivel megtölteni a helyet. Néhol már csak a fekete stúdió-színpados drapéria illetve feketére festett szerkezeti elemek látszanak, de többségében olyan pazar módon kreatív díszletekkel találkozunk, hogy néha leesett az állam. 016-beauty-and-the-beast-theredlist.jpgA kandelábereket emberi kezek tartják, a lángnyelvek néha önálló életet élnek, a tükör túloldalán néha elképesztő dolgokat látunk. A szobrok életre kelnek, ami a mai cgi korszakban szinte alap, de visszarepülve 1946-ba lélegzetelállító varázslat. 

Nagyon sok filmes feldolgozása létezik ennek az európai népmesének, melyet leginkább Jeanne-Marie Le Prince de Beaumont 1756-ban megjelent változatából ismerünk. Állítólag többek között a Grimm-fivérek és Benedek Elek is írt mesét ez alapján a népmese alapján. Azok, akik a Disney-féle 1991-es rajzfilmből, vagy a 2017-es élő szereplős változatból ismerik a történetet, vagy netán a 2014-es francia változatból (nekem ez utóbbi tetszett a legjobban), azoknak talán meglepő lehet, hogy a befejezés kicsit más, egy kicsit elnagyoltabb, mint amit az újkori változatokból ismerünk.

Egy üzletember kislánya arra kéri apját, hogy amikor üzleti útjáról hazafelé tart, lepje meg őt egy különleges rózsával. Az apa talál is egy nagyon különleges virágot, és letépi azt. Mint kiderül, ez a rózsa a szörnyeteg kertjében volt, aki büntetésből meg akarja ölni az öreget. Ez elől csak úgy menekülhet, ha eljön helyette a lánya, és a szörnyeteggel él a továbbiakban. A lány önként vállalja ezt a büntetést apja helyett. A szörnyeteg beleszeret, el akarja venni a lányt feleségül, de az természetesen minden nap kikosarazza. Idővel azonban valami megváltozik közöttük... és itt abba is hagyom, hogy legyen miért izgulni egy kicsit annak, aki megnézi...

Kicsi zavart, hogy a történet szerinti 14 éves leányt a valamivel már 30 fölött járó Josette Day játszotta. Az ártatlan és naív fiatalt egyébként tökéletesen alakította, szépségében sem volt hiány, de mégis - időnként csak-csak kizökkentett a hangulatból, hogy látható kora és viselkedése valahogy nincsen teljesen összhangban....

A szörnyeteget alakító Jean Marais nekem már örökre Fantomas marad. Itt is kettős szerepet kapott, nem csak a szörnyeteget játszotta. Érdekes volt látni, hogy bár a maszk alól csak a szeme látszott ki tisztán, mégis, aki ismeri a színészt, annak a szemek alapján is felismerhető maradt.

A rendező Jean Cocteau egészen sokoldalú tehetség, és nem is elsősorban rendező volt. Tíz évesen már írt, 16 évesen jelent meg első verse. 28 évesen zenét szerzett egy balett előadáshoz. 37 éves korában a színházba járó közönség ismerhette meg tehetségét, amikor bemutatták Orpheus című darabját. Később filmeket is rendezett, sőt festett is. És mindezeket nem holmi műkedvelő szinten.

lobbyla-belle-et-la-bete_insz5d.jpg

2 komment