1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


234. Idegenek a Vonaton (Strangers on a Train) - 1951

2018. november 05. 22:03 - moodPedro

lobby00mv5by2qyndgzzmytowrlyi00ntdiltlhngutyjixnzvhowi0ndcyxkeyxkfqcgdeqxvynjuwmzi2nzu_v1_sy1000_cr0_0_1454_1000_al.jpgUSA (Warner), 101 perc, ff., angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Hitchcock neve szinte egyet jelentett azzal a suspense-nek nevezhető "műfajjal", amit tulajdonképpen ő talált ki. Annyira ikonikus figurává nőtte ki magát a termetes rendező, hogy néhány plakáton egyenesen ő került előtérbe a szereplők helyett, mint például a balra látható poszteren, ahol senki más nem is látszik. Vicces kis szójátékot játszik itt Hitchcock a film címével: a strangers (idegenek) szóba megfelelő helyen belecsempész egy "L" betűt, így lesz a szóból stranglers, ami már "fojtogatók"-at jelent.

Mi is pontosan az előbb említett suspense? Magyarul inkább körülírnám, nem találok olyan szót, mely pontosan visszaadja az angol jelentését... valamilyen  hosszabb ideig fenntartott feszültséget, bizonytalanságot takar. Hitchcock maga úgy magyarázza ezt, hogy ha hirtelen felrobban egy bomba, az meglepetés. Ha tudjuk, hogy az asztal alatt van egy bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat, az a suspense.

Két férfi ül egy vonaton. Mondjuk ilyen vonaton én is ülnék, ma már nem ilyenek a vonatok még az első osztályon sem... Szóval a két férfi közül a fiatalabb egy híres teniszező (Farley Granger alakítja). Őt szólítja le a másik (Robert Walker, akinek ez volt utolsó szerepe korai halála előtt). A híres kénytelen-kelletlen szóba elegyedik vele. Az idegen úgy tűnik, hogy ismeri a teniszező magánéletének részleteit. Az újságokból tudja, hogy válófélben van feleségétől, és azt is tudja, hogy új szerelme egy szenátor lánya. Mivel kiderül, hogy a teniszező szeretne megszabadulni feleségétől, a másik férfi meg saját édesapjától, az idegennek az az ötlete támad, hogy cseréljenek gyilkosságot. Azaz, mindketten öljék meg azt, aki a másik terhére van, így - indíték nélkül - feltételezhetően mindketten megússzák a bűncselekményt.

Természetesen a józan gondolkozású teniszezőnek esze ágában sincs ebben az üzletben részt venni. Ám Bruno, a furcsa idegen ettől függetlenül végrehajtja a gyilkosságot. Megfojtja a teniszező feleségét...

mv5bmje2nzu4mjk3mv5bml5banbnxkftztgwmzg5nzq3mte_v1_sy1000_cr0_0_1036_1000_al.jpg

... majd a gyilkos jelentkezik, hogy várja az ellentételezést, apjának megölését. Főhősünk tehát belekeveredik egy gyilkossági ügybe úgy, hogy teljesen ártatlan, ráadásul a valódi gyilkos úgy intézte, hogy ha nem kapja meg az elvárt ellentételezést, akkor a férj keveredjen gyanúba...

A férfi természetesen azonnal elutasítja a részvételt ebben a bizarr üzletben, de persze a rendőrség őt kezeli az első számú gyanúsítottként felesége meggyilkolása ügyében. És a helyzet csak fokozódik, ahogy a bomlott elméjű Bruno egyre erőszakosabban próbálja kizsarolni a gyilkosság ellentételezését hősünkből. Végül már befurakszik a a teniszező közvetlen környezetébe. A helyzetet csak nehezíti, hogy a férfi apósjelöltjének politikai helyzete miatt mindenki kerülni szeretné még csak a gyanúsítást is... bizonyos pillanatokban láthatóan már az új kedves is kezdi elveszíteni vőlegénye ártatlanságába vetett hitét. 

Egy viszonylag fontosabb mellékszerepben látható Hitchcock egyetlen lánya is Patricia Hitchcock, aki ugyan szerepelt egy-két másik rendező filmjében is, de azért jellemzően édesapjától kapott jobb szerepeket. Egyáltalán nem mondanám, hogy rossz, de alkatánál fogva nem volt igazán esélye arra, hogy női sztár váljon belőle... ő játszotta a teniszező barátnőjének húgát, aki kíváncsisággal vegyes izgalommal foglalkozott a nyomozás körülményeivel. Patricia egyébként még mindig él, 90 éves a poszt írásakor.strangers-on-a-train_hixbnc.jpg

1 komment
Címkék: film ff USA Hitchcock

207. A Kötél (Rope) - 1948

2018. július 31. 01:01 - moodPedro

mv5bmjkwm2rlmjgtodbjos00zdq3ltgyndetownlyzzhm2rlzduzxkeyxkfqcgdeqxvyntg4mdc2ntq_v1.jpgUSA (Warner Bros.), 80 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Sidney Bernstein

Ez a film Hitchcock első színes rendezése (a werk-fotók szokás szerint fekete-fehérek), de elsősorban nem emiatt különleges ez a film, hanem hosszú snittjei miatt. Már a filmkészítés hőskorában felfedezték, hogy nézőpontok (illetve plánok, kameramozgások, stb.) közötti vágásokkal különböző hatásokat lehet elérni. Ezek a vágások annyira a film részévé váltak, hogy az ember szinte észre sem veszi őket.

Nos, ebben a filmben azzal kísérletezett a mester, hogy szinte egyáltalán nem vágott. Azért csak szinte, mert az egyes filmtekercsek maximális hossza akkoriban nagyjából tíz perc volt, ami behatárolta az egyben leforgatható jelenetek hosszát is. A két tekercs közötti átmenetet az esetek felében úgy oldotta meg, hogy a kamera ráközelít valamire, ami betölti (és elsötétíti) a teljes képernyőt - például valakinek a hátára), majd a következő tekercs ugyanerről a hátról kezdődik. Az esetek másik felében egyszerű vágást helyezett el. De mivel ekkorra már annyira rááll az ember agya arra, hogy az egész film egyetlen képfolyam vágások nélkül, hogy hacsak nem kifejezetten vágás után vadászik az ember, fel sem tűnik az öt valódi vágás. Tényleg olyan, mintha valaki kamerával a kezében real-time közvetítene egy gyilkosságot és az azt követő valamivel több, mint egy óra eseményeit. Néha olyan érzésem is volt, mintha láthatatlan szemlélődőként ott lennék a szobában és mindig a legérdekesebb eseménynél hallgatózom. A kamera darabos mozgásán nem is igen próbálnak meg finomítani sínekkel vagy egyéb technikai megoldásokkal. Az események lekövetésekor, amikor a kamera elmozdul az egyik helyszínről a szoba egy másik sarkába, még ringatózik is a kép az operatőr lépései miatt. A sok mozgás miatt a díszletet mozgatni kellett, az éppen nem látszó falakat sok esetben arrébb kellett tolni, hogy helye legyen a kamerának.

mv5bzda5njk1mdetntvlys00ngfilwjiyzqtndvkothjmjrkm2q3xkeyxkfqcgdeqxvymtcyody2ndq_v1_sy1000_cr0_0_1280_1000_al.jpg

A film elején tanúi lehetünk egy gyilkosságnak, mely már-már a kéjgyilkosság határait súrolja. Egy minden valószínűség szerint meleg férfipár (közös lakásban laknak, egy hálószobában) egy kötéllel megfojt egy harmadik férfit, minden különösebb ok nélkül, élvezetből...

"Kár, hogy nem csinálhattuk széthúzott függöny mellett, ragyogó napsütésben...

Nem lehet minden tökéletes, igaz?"

A hullát a szoba közepén levő hatalmas ládába rejtik, aminek a tetején megterítenek, és így várják a hamarosan partira érkező vendégeket, akikben egy közös van: mindegyikük ismeri a ládában rejtőző hullát...ott van köztük  édesapja, menyasszonya, menyasszonyának korábbi vőlegénye... elég bizarr? Oltárszerű koporsójáról úgy falatoznak, hogy nem is sejtik, mit tartalmaz a láda...rope_9f85bb.jpg

A tökéletes gyilkosság motívuma nem csak Hitchcock számára, de sok más bűnügyi szerző számára izgalmas téma. Itt most azzal tetézik a gyilkosok a dolgot, hogy nem csak simán meg akarják úszni a gyilkosságot, ezt úgy akarják megtenni, hogy ott van a szobában elrejtve a hulla. Legalábbis egyikük elképesztően kiélvezi a helyzetet, szinte ő maga feszíti egyre tovább és tovább a húrt.

A film legnagyobb sztárja kétségtelenül James Stewart, aki a két gyilkosnak és szegény hullának is tanára volt. Életfilozófiája szerint bizonyos kiválasztott embereknek joguk van megölni az alacsonyabb rendű többség tagjait. Igen ám, de mi van, amikor elkezdi sejteni, hogy tanítványai esetleg valóban eszerint az elmélet szerint jártak el?

A filmhez készült egy trailer (reklámfilm), mely Hitchcock-tól megszokott módon nem kifejezetten a filmből kivágott jeleneteket tartalmaz, hanem egy előzményt, amikor a halott fiú még élt, és menyasszonyával beszélget egy padon a Central parkban. Aki teheti, annak javaslom, hogy a film után nézze meg a trailert, úgy sokkal különlegesebb a hatása..

A menyasszony (Joan Chandler)  kifejezetten tetszett - igaz, szinte minden szereplő jó volt! - utánanéztem, ez volt második, és egyben utolsó mozifilmje. Ezután már csak tévésorozatokban szerepelt 55 éves korában bekövetkezett haláláig.

mv5bothkytkzntatm2nhzi00mweylwe0nzktndbmnde1owviotyxxkeyxkfqcgdeqxvynjc2otm5mtu_v1_sy1000_cr0_0_1329_1000_al.jpgA Kötél egyike a rajongók által 5 elveszett Hitchcock filmnek nevezett csomagnak, melyek több, mint egy évtizeden keresztül sem moziban sem tévében nem voltak láthatóak. A mester ugyanis visszavásárolta ennek az öt filmnek (Kötél, Hátsó ablak, Bajok Harryvel, A férfi, aki túl keveset tudott, Vertigo) a forgalmazói jogait, és azt a lányára hagyta örökségül. Nyilván így, hogy ilyen sokáig nem voltak láthatóak ezek a filmek, különösen felment a jogok értéke. Apja halála után a hölgy jó áron el is adta a jogokat a Universal-nak, így természetesen újra láthatóak a filmek. Így most érdekes módon a film elején először a Universal animációja látható, amit a Warner logója követ. Nem túl gyakori párosítás..mv5bytrknznmmgqtmduync00yzm0ltkzngetnthhngrlzte2ztbixkeyxkfqcgdeqxvymzk1mzy3nzm_v1_sy1000_cr0_0_737_1000_al.jpg

2 komment

193. Forgószél (Notorious) - 1946

2018. május 13. 22:56 - moodPedro

poster013-notorious-theredlist.jpgUSA (RKO), 102 perc, ff. angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Ingrid Bergman Casablanca-beli alakítása annyira megigézett engem, hogy azóta is minden listán szereplő filmjét nagy várakozásokkal nézem. Eddig azonban egyik alkalommal sem éreztem ugyanazt, mint annál a bizonyos filmnél.

Cary Grant-et már régóta szerettem volna valami komolyabb szerepben, nem csak azokban az üres komédiákban látni, amikben kétségtelenül nyerő sármja mellett túl sok hozzáadott értéket nem láttam tőle. 

Hitchcock neve is már-már garanciát jelent a kellemesen feszült izgalmakra. A pufók rendező ezúttal rákapcsolódott az ekkor divatba jövő náci háborús bűnösökkel kapcsolatos tematikára (ld. még pl Az Óra Körbejár). De végig olyan érzésem volt, hogy a náci-vadászat ebben az esetben nem volt több marketing-fogásnál, hiszen érzésem szerint ha kihúzunk mindent, ami ezzel kapcsolatos a filmben, talán észre sem lehetne venni.

Az amerikai titkosszolgálat egyik ügynöke Devlin (Cary Grant) egy volt háborús bűnös lányát Alicet (Ingrid Bergman) használja fel, hogy egy Brazíliában szerveződő volt háborús bűnösökből álló csoport titkát kiderítse. Alice motivációja talán az egyetlen, ahol valamennyire jelentősége van ennek a nácis vonalnak. Hiszen neki olyan erős lelkiismeret-furdalása van apja bűnei miatt, hogy feltehetően a volt nácik elleni nyomozással próbál ezen az érzésén könnyíteni.

 Felvetődik persze a kérdés, hogy az ember felelőssé tehető-e szülei vétkeiért (az én válaszom nyilvánvalóan az, hogy nem), Alice azonban apja múltjának terhe miatt vállalkozik olyan feladatra, amit egyébként feltehetően nem vett volna a vállára: A célszemély bizalmába kell férkőznie, sőt - mint kiderül - feleségül is kell hozzá mennie annak ellenére, hogy időközben egymásba szeretnek az őt irányító ügynökkel - Devinnel. A "célszemélyt" alakító Claude Rains a Casablanca rendőr-kapitánya óta több filmben is remekül alakított. Benne még egyszer sem csalódtam, ezúttal is remek volt. Gátlástalan bűnözőt alakít, és érdekes színfoltja a filmnek, hogy egy ponton még vele is rokonszenvezni tudunk...

Egy olyan jelenet volt, ahol a Hitchcock-féle suspense (feszültség fenntartás) tökéletesen működött: anélkül, hogy lelőném a poént, a boros-pincés jelenetre gondolok... ezentúl azonban hiányoltam a kémfilmekre általában jellemző izgalmakat. 

Sokkal erőteljesebb volt a filmben a romantikus vonal - mely meglepő módon inkább hozott feszültséget, mint a kém-vonal. Hiszen mi okozhat több feszültséget annál a szituációnál, hogy a nő szerelme megbízásából hozzámegy egy másik férfihoz, hogy kémkedjen utána. A nő annyira jól játssza a rábízott szerepet, hogy megbízója - azaz szerelme - is elkezd féltékenykedni... 

Ezzel a filmmel kapcsolatban a legtöbbet emlegetett jelenet egy bizonyos csókolózós jelenet, melynek különlegessége az volt, hogy hosszasan csókolózott benne Bergman és Grant annak ellenére, hogy az akkoriban érvényben levő Hayes-kódex előírása szerint egy csók legfeljebb 3 mp-ig tarthatott a vásznon. Na persze, ha 3 másodpercenként megszakították a csókot, majd mindjárt újrakezdték, azzal a cenzorok már nem tudtak mit kezdeni...

Hitchcock és Bergman előző filmje, az Elbűvölve nagyon sikeres volt, így nem csoda, hogy ezúttal nagyon jó összhangban tudtak együtt dolgozni. Ingrid és Cary pedig legendásan jó barátok lettek.

Végezetül egy kb 30 évvel későbbi tévéfelvétel. Valószínűleg az tudja igazán értékelni ezt a pár pillanatot, aki látta a filmet. Van ugyanis egy kulcs, melynek nagy jelentősége van. Nem véletlen, hogy a poszteren is látható ez a kulcs (lásd balra fent a poszt elején). Nos, ezt a kulcsot Cary Grant ellopta a forgatás után. Egyszerűen eltette emlékbe. Majd kb. tíz év múlva egyik találkozásuk alkalmával odaadta Ingrid Bergmannak, mondván őrizte tíz évig, most őrizze tovább ő. Közel húsz év múlva egy életmű-díj átadón (mely természetesen Hitchocknak szólt) Bergman előveszi ezt a kulcsot. Parádés és megható jelenet.

4 komment
Címkék: film ff USA Hitchcock

175. Elbűvölve (Spellbound) - 1945

2018. február 27. 12:55 - moodPedro

postermv5bm2uyzdrjztgtowjkmy00mjg2ltg3y2ytnjaxm2q1njm4njjjxkeyxkfqcgdeqxvynjuwmzi2nzu_v1_sy1000_cr0_0_687_1000_al.jpgUSA (Selznick International Pictures), 118 perc, ff., angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: David O. Selznick

A film egyik főszereplője - akit az ekkor még csak szárnyait bontogató Gregory Peck alakít - egy elmegyógyintézet újonnan kinevezett igazgatója lett. Nem sokkal hivatalba lépése után új kolléganőjének (Ingrid Bergman) bevallja, hogy fogalma sincs, hogy ő kicsoda, nem emlékszik a múltjára, csak arra, hogy a híres pszichiátert, akinek a személyiségét magára öltötte, nemrég minden valószínűség szerint ő maga megölte.

Izgalmas felütés, ugye?

A pszichoanalízis és az azt körülvevő misztikum - bár Freud néhány évvel a film készítése előtt meghalt - kezdett igazán népszerűvé válni az USA-ban. Hitchcock is kellően izgalmasnak találta a dolgot ahhoz, hogy gyakorlatilag egy egész filmet ennek a témának szenteljen. A fenti titokzatos rejtélyt ugyanis pszichoanalízissel, pontosabban annak látszó módszerekkel oldja meg a pszichológusnő és kollégái.

Bár a film elején Hitchcock elhelyez egy magyarázó szöveget a pszichoanalízissel kapcsolatban, a filmen látható dolgok természetesen nagyon messze állnak a tudományos megközelítéstől. Egyrészt amennyire tudom, a szakma egyik alaptörvénye, hogy a kezelést végző személynek bizonyos távolságot kell tartania a kezelt személytől. Ehhez képest a doktornő az első pillanatban beleszeret az amnéziában szenvedő betegbe. És ha már itt tartunk, akkor idézem a pszichiáternő mesterének véleményét a szerelmes nőkről:

Mindannyian tudjuk, hogy egy szerelmes nő elméje az értelem legalsó szintjén üzemel.

1987-ben egy interjúban Gregory Peck bevallotta, hogy a forgatás néhány hetében igen közeli kapcsolatba kerültek Bergmannal, holott mindketten házasok voltak akkoriban. Bergman az interjú idején már nem élt, így ő nem reagálhatott erre a vallomásra.

Kár, hogy a pszichoanalízisre épített vonal mellett ezúttal kevés erő maradt Hitchcock igazi erősségének - a feszültségkeltésnek - az alkalmazására.

De ami a legmeglepőbb, hogy a film legizgalmasabb pontja ezúttal nem is Hitchcock-hoz kötődik. Van ugyanis egy álomjelenet, melynek elkészítését valamilyen okból kiadták egy alvállalkozó stúdiónak (Monogram studios) gyártásra. Nem is Hitchcock rendezte, hanem William Cameron Menzies - aki az Elfújta a Szélben díszlettervező volt, és Oscart is kapott érte. De ami miatt különösen érdekes lett ez a jelenet, az az, hogy Salvador Dalí tervezte hozzá a díszleteket, és - amennyire tudni lehet,-  a koncepciót.

 

Az a 2 perc, ami ebből az álom-jelenetből bekerült a filmbe, valószínűleg jól mutatja, hogy milyen elszalasztott lehetőség volt kihagyni az eredetileg 20 percesre tervezett álmot. Ugyanis több fotó van olyan részekről, melyek egyáltalán nem kerültek a filmbe, bár leforgatták azokat. Ezeket a kivágott részeket sajnos a mai napig eltűnt anyagként ismerjük.

Sok rész végül a forgatás fázisáig sem jutott el sajnos. Több koncepciós rajz van a jelenet előkészítésének fázisából. A hatalmas szemgolyókkal kapcsolatban nyilván mindenkiben felmerül az Andalúziai Kutya szemgolyó felmetsző része - nem véletlen. Ebben az álomban van is egy erre utaló rész. De nem lövöm le teljesen a poént...

Hitchcock és a producer - stúdió tulajdonos - Selznick között sok vita volt a pszichoanalízissel kapcsolatban. Selznick gyakorlatban is élt ennek a módszernek az alkalmazásával, és el is hívta a forgatásra tanácsadónak saját analitikusát. Hitchcock azonban magasról tett a szakértő javaslataira... "Ugyan, ez csak film..." - és mint tudjuk,  a valóság legtöbb esetben nem elég érdekes ahhoz, hogy film készüljön róla. Az akkori kritikusok és közönség nagyon izgalmasnak tartotta ezt a filmet. Akkor még simán működött ezek szerint, hogy egy zavaros álomból két pszichiáter logikai úton megfejt egy bűnügyet... 

A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával. 

1 komment
Címkék: film ff USA Hitchcock

164. A Gyanú Árnyékában (Shadow of a Doubt) - 1943

2018. január 21. 21:08 - moodPedro

postermv5bmji4ota5otg4mf5bml5banbnxkftztgwotizotu0mje_v1_sy1000_cr0_0_513_1000_al.jpgUSA (Skirball Productions), 108 perc, ff. angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Jack H. Skirball

Sokféle krimi létezik: Van, amikor tudjuk, hogy ki a gyilkos, és az teremti meg a feszültséget, hogy látjuk, amint a nyomozó egyre közelebb jut a megoldáshoz. Ilyen például a Columbo sorozat legtöbb epizódja. Ennek szöges ellentéte, amikor tudomást szerzünk egy gyilkosságról, és egy izgalmas karakterű nyomozó felderíti a gyilkos kilétét. Erre jó példa Agatha Christie munkássága Poirot felügyelővel az élén.

Jelen esetben rögtön a film elején kapunk egy elkövetőt, de - furcsa módon - közel egy órát (!) kell várnunk arra, hogy megtudjuk, mit is követhetett el nagy valószínűség szerint... Szokatlan szerkezetű tehát ez a krimi - ha egyáltalán ez a műfaji besorolás itt helyénvaló... én ugyanis továbbra is azt mondom, hogy Hitchcock életműve egy külön besorolást érdemelne. (Mondjuk krimi helyett hívhatjuk Hitchcock - filmnek az ő műfaját.) 

Azzal, hogy Hitchcock a gyilkosság(ok) konkrét említését ennyire betolja a film közepébe, a hangsúly is eltolódik egész más irányba, mégpedig alapvetően az elkövető Charlie (Charles Oakley) és annak unokahúga Charlie (Charlotte Newton) közötti elég furcsa kapcsolat felé.

Rögtön feltűnhet, hogy mindkettejük neve Charlie. Nekünk ez talán kicsit furcsának hangzik, bár nálunk is van erre példa: Gabi lehet Gábor, de Gabriella is. Az unokahúg természetesen a nagybácsi miatt kapta a Charlotte nevet, hogy őt is lehessen Charlie-nak becézni. Ez a kapcsolat azonban jóval többnek tűnik egy szokványos nagybácsi-unokahúg kapcsolat között. Nem tudom, hogy mennyire állt Hitchcock szándékában ezt láttatni, - a "szakirodalomban" nem is találtam erre utaló nyomot - de a színészek játéka alapján a kis Charlie nemcsak rajong a nagybácsi iránt, hanem ennél mintha egy árnyalattal többről is szó lenne: Úgy néz rá, úgy ér hozzá, mintha a nagybácsi lenne számára A FÉRFI. Rokonok között ilyesfajta érzések persze nem létezhettek a 40-es évekbeli Hollywoodban. Így aztán, ha valóban volt szándék ilyesmi ábrázolására, akkor Hitchcock elment addig a pontig, amíg mehetett, ennél merészebben nem ment volna át a cenzúrán.

A film felén túl végre megtudjuk, hogy mit is követ(het)ett el Charlie bácsi. De igazán nem is fontos. És bár megjelennek a nyomozók, mégsem látunk igazi nyomozási cselekményeket (részükről). Ami mindvégig az igazi feszültséget kínálja, az a két Charlie közötti kapcsolat alakulása. Mi történik, ha a lány megsejt valamit a titokból? Mi történik, ha Charlie bácsi megtudja, hogy a lány tud valamit? Kitart a rajongás, vagy átfordul valami másba?

mv5bmtqznza0njq3ml5bml5banbnxkftztgwmjc4ntiwmje_v1_sx1135_cr0_0_1135_999_al.jpgAz volt a legnagyobb bajom, hogy a nagybácsit alakító Joseph Cotten ebben a szerepben kicsit szürke marad számomra. Ő Orson Welles felfedezettje egyébként. Már a Welles által alapított Mercury Theater első előadásában is szerepelt Cotten, és az Aranypolgárban - elsőfilmesként - komoly szerepet is kapott Welles mellett. Itt Hitchcock-nál nekem nem volt sem elég ellenszenves, sem elég félelmetes ahhoz, hogy ez a film igazán működni tudjon. Kellemes, karakteres hangja van. Először szinkronnal láttam, és mivel kicsit csalódott voltam, rögtön újranéztem eredeti hanggal, és kellemes hang ide vagy oda, így sem akart működni nekem.

Hollywoodban ekkoriban volt egy törvény, mely alapján egy film díszlete nem kerülhetett többe 5000 dollárnál. Ez a háború alatt a pazarlást volt hivatott megfékezni, ösztönözve a díszletek minél többszöri újrafelhasználását. (A fenti összegbe nem számított bele a munkadíj, csak a díszlet szerkezeti elemeinek az ára. Az átalakítás díja tehát kívül esett ezen a kereten.) Hitchcock ezúttal gondolt egyet, és stúdió helyett kiment a valóságba, méghozzá a Kaliforniai Santa Rosa-ba, ahol szerintem még ma is büszkék arra, hogy ott forgott ez a film. 

Sok helyi lakos kapott kisebb-nagyobb mellékszerepet. Egy kedves kis sztori szerint Hitchcock-nak nagyon megtetszett egy kopottas, kissé elhanyagolt külsejű ház. Ezt választotta ki a külső jelenetek forgatási helyszínéül. Meg is állapodott a tulajdonosokkal. Azok pedig akkora megtiszteltetésnek érezték, hogy a nagy Hollywoodi filmesek az ő hajlékukat tisztelik meg, hogy a forgatás első napján arra kellett érkeznie a stábnak, hogy a kertet, a házat, de még a környéket is teljesen felújították a nagy eseményre. Hitchcock nyilván alig bírta visszafogni a sírást, de végül szakembereinek - nyilván  nem kis munkával - sikerült visszaállítani a helyszínt eredeti, kopottas formájába. A filmeseknek ez persze rutinfeladat, de nyilván fölösleges idő- és pénzveszteség volt.

A kisvárosi hangulathoz persze nagyon jól jött a valós forgatási helyszín. Charles bácsi egyébként a keleti partról költözik a Santa Rosa-i húgához a film elején, amikor forróvá válik a talpa alatt a talaj. A kisvárosban szinte sztár lesz a nagyvárosi férfi. Mindenki vele szeretne találkozni. Előadásokra hívják a nőegyletbe...

Érdekes - egészen Hitchcock-i - mellékszála a filmnek az a szomszéd, aki állandóan átjár a családhoz, hogy a családfővel megvitassák, hogy ki tudja a legjobb megoldást egy tökéletes gyilkosság végrehajtására. Mulatságos nézni, ahogy ezek a szürke kis emberek állandóan olyan témáról beszélgetnek, amiről nagy valószínűséggel Charles bácsi tudna mit mesélni, ám ő inkább hallgat...

Az alábbi concept-skiccek talán azoknak igazán izgalmasak, akik látták a filmet, és felfedezik bennük a rajzok alapján végül elkészült jeleneteket:

A mester persze nem tagadja meg önmagát, a feszültség itt is nőttön nő egészen az utolsó pillanatig. Ezúttal azonban nem okozott nekem olyan katarzist, mint mondjuk legutóbb a Manderley-ház asszonyával. 

Szólj hozzá!
Címkék: film ff USA Hitchcock