1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


302. Tiltott Bolygó (Forbidden Planet) - 1956

2019. augusztus 15. 01:21 - moodPedro

mv5bymi5mmrmn2itzge5zi00nmmxltgwzdatnzjjyjg3y2iznzgxxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (MGM), 99 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Fred M. Wilcox

Producer: Nicholas Nayfack

Ez a tetszetős poszter kicsit már a hatvanas évek exploitation cinema plakátjait idézik, melyek a B filmekből növik ki majd magukat, és mely filmek posztereinek gyakran volt felróható, hogy olyan jelenetet ábrázolt, ami magában a filmben nem is látható.

Nos, mindjárt az elején hadd szögezzem le, hogy a Tiltott Bolygó messze nem B-film. Bár eredetileg annak indult állítólag, de kinőtte magát az előkészületek során. Hatalmas költségvetéssel készülhetett, ráadásul Eastmancolor és Cinemascope szélesvásznú filmre.

Mindezek ellenére a poszteren látható jelenet valóban nem látható a filmben. Bár egy férfit valóban cipel a film egyik jelenetben a robot, a képen is látható szőke hölgyet, aki a film egyetlen női szereplője soha nem tartja "kezében"

Ha már a robotnál tartunk, nevezzük nevén: ő Robby, a robot. Aki komolyabban érdeklődik a tudományos-fantasztikum világa iránt, az jó eséllyel tisztában van azzal, hogy néhány évvel a film elkészítése előtt (1950-ben) jelent meg Isaac Asimov Robot-sorozatának első része: Én, a Robot című novelláskötete, melyben nagy jelentősége van a Robotika három alaptörvényének. Ezek közül az első:

A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

Ez alapján szinte biztos vagyok benne, hogy a film forgatókönyvírójára hatással volt Asimov, hiszen szinte szóról szóra elhangzik, hogy Robby többek között eszerint a szabály szerint lett programozva.

Robby-t egyébként egy Robert (!) Kinoshita nevű designer tervezte, aki ezelőtt a munka előtt mellesleg mosógépeket tervezett... 125.000 USA dollárba került az elkészítése, ami igencsak magas költség volt akkoriban.

robby-the-robot-80096_1.gif

Na, de még mielőtt belemennék a további részletekbe: miről szól ez a film?

A C-57D jelű csillaghajó (igazából egy repülő csészealj, haha) az Altair IV nevű bolygóra tart, hogy egy húsz évvel korábbi expedíció eltűnt legénységét felkutassa. mv5bzwm1mjm5zdytmtm2nc00ntzhlweyytqtywfmnzrjm2i3yzdjxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1275_1000_al.jpgMég a hetvenes évek végén is - ha bolygóközi űrutazásról, esetleg UFO-król volt szó, nagyon sokszor repülő csészealjakkal utaztak, úgyhogy nem lepett meg, hogy ebben az 50-es évekbeli filmben is ilyesféle járgánnyal közlekednek, ráadásul a fény sebességénél is gyorsabban. Ekkoriban ugyan már évtizedek óta ismert volt Einstein relativitáselmélete, ami alapján ez kizárt, de ezzel most ne foglalkozzunk. 

Egy kicsit kellemetlen lassulás után az űrhajó a tervek szerint megérkezik a célállomáshoz, ahol sikerül is felvenni a rádiókapcsolatot az expedíció egy volt tagjával (Morbius), aki többször is udvariasan felszólítja a csapatot, hogy saját érdekükben ne szálljanak le a bolygóra, forduljanak vissza. Ám ennek nyilvánvalóan nem tesznek eleget, hiszen akkor nem lenne film...

Morbius professzor a korábbi expedíció egyetlen túlélője, és azért próbálja távol tartani az őket kereső csapatot, mert fél attól, hogy ők is arra a sorsra jutnak, mint korábban saját kollégái, akik szép sorra egyesével szörnyű halált haltak...

Az Adams parancsnok (Leslie Nielsen) által vezetett csapatot azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyesmitől megijedjenek. Így hát Morbius kénytelen-kelletlen vendégül látja őket, bemutatja nekik a bolygót, az általa alkotott robotot és a lányát, aki már ezen a bolygón született. Így nem is véletlen, hogy apja a bolygóról nevezte el: Altaira Morbiusnak.

Természetesen a jövevények tömegesen szeretnek bele az ártatlan lányba, akit egyesek nem átallanak olyasmivel szédíteni, hogy a csókolózás a Földön a legtermészetesebb dolog minden férfi és nő között, és ennek gyakorlása elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Az - itt még - komoly szerepben megjelenő Leslie Nielsen figurája egyenesen megrökönyödik, amikor Altaira számon kéri őt, hogy miért nem csókolja meg, ahogy azt minden más férfi teszi vele...

Altaira egyébként jellemzően olyan rövid egybe-ruhában van, hogy ha ennél is rövidebb lenne, akkor már trikónak kellene hívni. Jól áll neki, de szokatlan ilyesmi egy a ötvenes évekbeli filmben. Mint ahogy az is szokatlan - de mindenképpen kellemes - látványt nyújt, hogy a film túlnyomó részében mezítláb látható. 

Nem csinálok titkot abból, hogy borzasztóan tetszett ez a film. Nyilván egy hatalmas adag nosztalgia faktor is szerepet játszott ebben az én esetemben. Hiszen én McLane  parancsnokkal és az ő Orion űrhajójával ismerkedtem meg a sci-fivel, és bár az a tévésorozat tíz évvel a Tiltott Bolygó után készült, látványvilágában nagyon sok a hasonlóság.

A bolygón látható belsőépítészeti megoldások kifejezetten izgalmasnak hatnak... pont olyan, mint amilyennek a huszadik század második felében a távoli jövő futurisztikus építészetét képzeltük... nekem nagyon bejön! (nyilván itt is hatalmas szerepe van a nosztalgiának)

Ami szintén nagyon jellemző az ennek a filmnek a nyomán kialakuló sci-fi dömpingre az a speciális zene... Illetve zenének nevezni kicsit merész dolog, maradjunk annyiban, hogy kicsit fura, kísérteties, elektronikus hangszínek egymásutánja... dallam, illetve ritmus nemigen fedezhető fel, csak az az igen mesterséges gépi hang, ami egészen különleges hangulatot varázsol. Emlékeim szerint a hetvenes - nyolcvanas évek sci-fi magyar tévéjátékainak egy részében is ilyesmi volt hallható...

Említettem a Földről érkező expedíció tagjait, továbbá említettem az Altair IV két ember és egy humanoid lakóját. Rajtuk kívül él a bolygón néhány állat, és egy láthatatlan szörny... Mint kiderül majd - és talán ez az utolsó információ, amivel nem spoilerezem el teljesen a filmet - a szörny láthatatlan, de brutálisan erős és agresszív...

Nagyon látványos megoldást találtak a készítők arra, hogy mégis valahogy ábrázolni tudják a láthatatlant: Amikor az űrhajósok lézerrel és elektromos kerítéssel próbálják megállítani, akkor mindezek kirajzolódnak a testén, és egy látványos körvonalát kapjuk az említett erőszakos szörnynek...

tumblr_102edae8e33897719e578530887f7ec4_46353899_500.gif

Jó, van egy kis rajzfilmes hatása a dolognak, ami persze nem véletlen, hiszen Walt Disney adta kölcsön az egyik animátorát az effekt elkészítéséhez... de nekem rettenetesen tetszik... Ötletes, meg kell hagyni!

A film végére természetesen tisztázódik minden, teljesen logikus, racionális történetté áll össze a dolog. Olyan igazi, klasszikusan tudományos-fantasztikus, agyat is megmozgató dolog lesz belőle, amit mondjuk egy Asimov-rajongó is biztosan értékelni tud, de egy Marvel-rajongó, kortárs fantasztikumokon nevelkedett fiatalnak egészen biztosan túl lassú, és persze rettenetesen elmaradott látványvilágú ez a film.

Én imádtam...

Készült hozzá egy évvel később egy B filmes folytatás "The Invisible Boy" címmel, melyben a Földre lehozott Robby robot az egyik főszereplő...

5 komment

301. Lola Montés - 1955

2019. augusztus 11. 05:02 - moodPedro

Mindössze lolamontes.jpgFranciaország (Gamma Film), 116 perc, Eastmancolor, francia

Rendező: Max Ophüls

Producer: Albert Caraco

Max Ophüls filmjei valahogy soha nem voltak igazán sikeresek korának közönsége körében, eme legutolsó (és egyetlen színes) filmje is majdnem áldozatul esett ennek a sikertelenségnek.

A film látszólag egy grandiózus cirkuszi előadás, pazar díszletekkel, mely bemutatja az 1800-as évek közepén élő Lola Montez életét. Azért írom, hogy látszólag, mert ugyan valóban egy cirkuszban indít a film, de ahogy elérünk a hölgy életének egy-egy állomásához, a cirkusz tere hirtelen kitágul, visszaugrunk az időben, és tanúi leszünk Lola élete legfontosabb eseményeinek.

Ekkoriban az európai filmvilágban a neorealizmus szelleme uralkodott, és ez a film szinte mindenben szöges ellentéte volt az uralkodó áramlatnak. Talán ez is volt az oka a film sikertelenségének, ami szokás szerint azt vonta maga után, hogy - Ophüls tiltakozása ellenére - a producerek újravágatták a filmet, az időbeli ugrásokat kronológiai sorrendbe tették, az anyag harmadát kidobták, azaz szinte minden bűnt elkövettek a film ellen, amit csak lehetett. Érdemes megjegyezni, hogy a film természetesen így - összekuszálva - sem lett sikeres. 

l-m-the-ringmaster.jpg

Egy 1987-es Filmvilág cikkben a cikkiró szomorúan jegyzi meg, hogy a Magyarországon akkor frissen bemutatott változat egy 16 mm-es, szánalmasan megcsonkított képarányú csökevény, melyen például az egyik jelenetben az eredeti képkocka két oldalán ülő alak levágásra került, így a néző 1987-ben hallotta a párbeszédet, de a képernyőn percekig egy üres kocsibelsőt látott csak. A cikk írója reménykedve írta, hogy egyszer talán előkerül az igazi, eredeti változat is... no, mi a huszonegyedik században szerencsések vagyunk, mert időközben nem csak előkerültek a kidobott részek, de lelkes szakemberek restaurálták a filmet Ophüls eredeti elképzeléseihez híven...

hero_eb20081105reviews811059989ar_1.jpg

Az igazi Lola Montez valójában ír származású volt, és Elizabeth Rosanna Gilbert néven született. Édesapja Lola kiskorában meghalt, anyja pedig saját boldogságát helyezte előtérbe, 800px-joseph_karl_stieler-lola_montez1847.jpgLola felnevelését inkább az új férj családjára bízta... 15 évesen megpróbálták férjhez adni egy idős férfihoz. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a Lola életében kulcsszerepet játszott az, hogy mindig olyan férfiak társaságát kereste, akik mellett minden téren biztonságban érezhette magát - beleértve az anyagi biztonságot is...

Nem akárkik voltak Lola védelmezői... hogy csak a legnagyobb neveket említsem: I. Lajos, bajor király.. Liszt Ferenc illetve Alexandre Dumas...

Bárhol is élt, életét botrányok vették körül. Spanyolos hangzású művésznevét akkor vette fel, amikor Londonban táncosként debütált. De hamar felismerték, így inkább elhagyta Angliát. 

Kicsapongó életének egyenes következménye volt, hogy 39 éves korában, szifiliszben meghalt.

mv5bmje2odgxmzk3mv5bml5banbnxkftztgwmtuymtg3nte_v1_sy1000_cr0_0_767_1000_al.jpgLolát a filmben Martine Carol játssza. Lehet, hogy az ő előadásmódjának is "köszönhető", hogy az amúgy általam csodálattal nézett, pazar kiállítású filmmel igazából egy bajom volt csak: Lolához nem tudtam sehogy sem viszonyulni. Az ő jelenléte szinte tökéletesen hidegen hagyott. Nem tudtam sem lenézni, sem szeretni, sem sajnálni... És ez szerintem nagy hiányossága a filmnek.179330-004-7a284a3c.jpgHatalmas költségvetés állt Ophüls rendelkezésére, és látszik, hogy volt is mire költeni ezt a sok pénzt. Ilyen pazar kiállítású díszletet igen ritkán látni... az Eastmancolor színes nyersanyag sem volt olcsó ekkoriban - ráadásul állítólag fekete-fehér változat is készült... a Cinemascope széles vászon már csak hab a tortán...

A porondmester (Peter Ustinov) - bár, mint kiderül, maga is Lola szeretője volt korábban - a cirkuszi előadás főszereplőjét (Lolát) szinte tárgyiasítja, már-már vásári attrakcióként mutogatja, sőt, - mint hirdeti - az előadás végén a nagykorú férfiak adott összeg ellenében meg is fogdoshatják a művésznőt...

A híres kurtizánt, aki miatt a bajor király ellen forradalom tört ki, most ketrecben mutogatják...

1 komment

287. Rossz Nap Black Rocknál (Bad Day at Black Rock) - 1955

2019. május 30. 01:11 - moodPedro

mv5bodexodk2njitzja4ms00ntc1lwflmdgtody0zdllnjq1n2q3xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_731_1000_al.jpgUSA (MGM), 82 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: John Sturges

Producer: Herman Hoffman, Dore Schary

Nem sokkal vagyunk a második világháború után. A Southern Pacific szerelvénye lassít a Black Rock nevű kisváros vasútállomásánál. Az állomásfőnök tanácstalanul nézi a lassító szerelvényt. Olyasmi történik, amit az elmúlt négy évben nem láttak a városka lakói:

Megáll a vonat ezen az állomáson, és egy ember száll le róla. Egy idegen. (Spencer Tracy)

Egyik keze hiányzik...

Minden nagyon titokzatos. A város - mely talán, ha 10 fából ácsolt házból áll - összes lakója furcsán méregeti a jövevényt. Kérdezgetik, hogy mi járatban van, és amint megtudják, látszik, hogy látogatásának oka nagyon nem tetszik nekik...

mv5bm2e2mzi5njytytqwny00m2rllwjlmtutyzbhzgrlnmm3yjmxxkeyxkfqcgdeqxvymjk3ntuyotc_v1_sy1000_cr0_0_808_1000_al.jpg

"Itt valami szörnyűséges dolog történt, amit közös erővel próbálnak leplezni..."

A félkarú háborús veterán viszonylag hamar rájön, hogy bizony beletenyerelt valamibe, amibe nem szabadott volna, de őt nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon. Pedig a furcsaságok egyre csak szaporodnak...

Nincs szabad telefonvonal... nincs jármű, amivel elhagyhatná a várost, szállást sem egykönnyen talál... Egyre nyomasztóbbnak és különösnek tűnik ez a város.bad-day-at-black-rock_a5c418e9.jpg

És ahogy sejteni is lehet, egy gyilkosság, - és ahogy majd kiderül, egy rasszista indítékú gyilkosság - áll a dolgok mögött. Viszonylag ritkán hallani róla, de az USA történelmére nem csak a behurcolt afrikai rabszolgák, és azok leszármazottainak alsóbbrendű állampolgárként való kezelése vet erős árnyékot - ld. például Rosa Parks esetét, akit 1955-ben (tehét ennek a filmnek a moziba kerülésének évében!) Alabama államban letartóztattak, mert nem adta át a helyét a buszon egy fehér férfinak(!). Ennél is ritkábban esik szó a japánok elleni - Pearl Harbor lebombázását követő - gyűlöletről, melynek következtében a japán származású amerikai (!) állampolgárokat - tehát még egyszer leírom: azokat az amerikaiakat, akik japán származásúak voltak -  internálótáborokba zárták. A származásuk alapján. Ez az emberi jogokat szeretettel hangoztató USA-ban történt nagyjából 75 éve. 

Anélkül, hogy túl sokat elárulnék a történetből, ennek a filmnek a létrejötte - mely ezeknek a táboroknak a bezárása után 10 évvel született - valószínűleg részben ennek a 20. századi USA-ban elkövetett embertelenség miatti  lelkiismeret furdalásnak köszönhető.

A 80 percnél alig hosszabb játékidő B-filmes kivitelezésre enged következtetni, és talán ez nem is áll olyan távol a valóságtól, a költségvetés sem volt túl magas, bár 1 millió dollárjával nem is volt azért tipikusan B-filmes. A szereplők között (Spencer Tracy mellett) azért akad néhány igen jól hangzó név, akik szinte mindegyike a korszak jellegzetesen örök mellékszereplői. A következő három szereplőben az a közös, hogy mindhárman szerepelni fognak a Piszkos Tizenkettő (1967) című igen közismert filmben.

A fenti képen, és az alábbi forgatási fotón látható magas, szemüveges színész Robert Ryan, a város legfőbb hangadója, az erős ember.

bad-day-at-black-rock_6c5fc717_1.jpg

Aztán ott van a másik örök mellékszereplő Ernest Borgnine, akivel kapcsolatban mindjárt magyarázkodásra is kényszerülök, hiszen, ugyanebben az évben, a nemsokára sorra kerülő Marty című filmben olyannyira főszerepet kapott, hogy azzal még Oscar díjat is nyert.bad-day-at-black-rock_ovbmqs.jpg

És végül itt van még Lee Marvin is, akinek itt még mindig nem olyan hófehér a haja, mint amilyennek a Piszkos Tizenkettő-ben gyerekkoromban megismertem.

bad-day-at-black-rock_qgighd.jpg

Spencer Tracy nagyon jól hozza ezt a karaktert. Fafejűen megállíthatatlan. Kemény, kitartó, és olyan igazi amerikai talpig becsületes polgár, akire akár az életemet is rábíznám. 

A forgatás Lone Pine (Kalifornia) környékén zajlott, mely egyébként jellegzetes western helyszín, a szinte érintetlen sziklás-sivatagos táj miatt.

Sok érdekes forgatási fotót sikerült találnom erről a filmről, melyek szokás szerint fekete-fehérek, annak ellenére, hogy a film maga Eastmancolor (színes), és Metroscope (szélesvásznú).

Szólj hozzá!

285. Macsók és Macák (Guys and Dolls) - 1955

2019. május 23. 15:12 - moodPedro

mv5bowi1zjlmogytyzzizs00yjezlwi4mjatnzk1ogu0nwfjnzcyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_679_1000_al.jpgUSA (Samuel Goldwyn Productions), 150 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Joseph L Mankiewicz

Producer: Samuel Goldwyn

Az itt, balra látható poszter valószínűleg a töredékét villantja fel csak annak, amilyen szürreális élmény elé néz, aki ezt a filmet megtekinti.

Igen, a bal szélen az ott az (igazi!) "Keresztapa" fiatalabb kiadása, azaz Marlon Brando maga. Nem véletlen, hogy - annak ellenére, hogy Brando nyilván rengeteg jobb-rosszabb filmben játszott élete folyamán - fiatal "Keresztapának" titulálom, hiszen itt fiatal maffiózót alakít, aminek megformálásában fellelhető egy-egy, a későbbi nagy moziban látható öreg "keresztapás" manírja. (és ezt a szót itt nem feltétlenül rossz értelemben gondolom)

Brando csak a 23. percben tűnik fel először, és egészen eddig a pillanatig nézegettem a címet, a videó hosszát, hogy nincs-e valami hiba a gépezetben, hiszen olyan látványvilág tárult a szemem elé, amire Brando címszereplésével nagyon nem számítottam! Egy Broadway musical. Jó, jó... Frank Sinatra neve alapján akár várható is lett volna, de Sinatra sem feltétlenül csak énekes szerepekben volt látható, sőt... lásd Most és Mindörökké... Aztán még itt van az általam nagyon kedvelt Jean Simmons (Angyalarc, Fekete Nárcisz, Szép Remények), aki szintén nem nevezhető énekes színésznek.... A negyedik címszereplő Vivian Blaine, őt bevallom nem ismertem, és nem is volt rám túl jó hatással. Karrierjének nagyobb részét inkább tévésorozatokban töltötte.

 mv5byti2mjc0mdetzdbims00ntrjlwfkngitmwu4nji1mmnhytzixkeyxkfqcgdeqxvynjawoda4mw_v1.jpgSzóval 22 percen át egyre nagyobb bizonytalansággal bámultam ezt a mozit, hiszen a stúdióban felépített tipikusan Broadway musicales díszletben a szereplők időnként dalra fakadtak, időnként táncoltak, és jellemzően viccesek próbáltak lenni. Ebben a közegben Brando - a Vágy Villamosa illetve a Rakparton - sztárja valahogy teljesen elképzelhetetlennek tűnt, még csak-szöveges szerepben is.

De amit addig kizárnak tartottam, az a 23. percben bekövetkezett, és ehhez foghatót akkor éreztem utoljára, amikor valaki - mint Éva az almát a paradicsomban Ádámnak - figyelmembe ajánlotta a Star Wars Holiday Special-t aminek létezését méltán, teljes joggal próbálja - nemcsak a Lucasfilm, hanem - a jobb érzésű Star Wars rajongók is elfelejteni, írmagját is kitörölni az Univerzumból.

Brando ugyanis nemcsak énekel, de táncol is! (Ha ezt a képet sikerül megemészteni, akkor haladjunk tovább)

mv5bmtk1mdg0otaynf5bml5banbnxkftztcwnjk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_673_1000_al.jpgA Macsók és Macák (ez a cím is... na...) 1950 és 1953 között futott a Broadway-en, és ekkoriban, ha elérte egy musical az 1200-as előadásszámot, akkor megérett arra, hogy filmet is készítsenek belőle.

Sinatra pályázott a főszerepre, ám valamiért a stúdió és a rendező Brando-t nézte ki, és szerezte meg a főszerepre. Sinatra elvileg csak egy mellékszerepet kapott, amiért igencsak duzzogott, szerintem ok nélkül, mert a kedvéért annyira felduzzasztották ezt a mellékszerepet, hogy gyakorlatilag Brando-éval egyenértékűvé vált.

mv5bnzgyodc4mdcymf5bml5banbnxkftztcwotk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgBrando megpróbált vele összebarátkozni az első forgatási napon. Mivel tisztában volt azzal, hogy énekesi képessége messze elmarad Sinatra-tól, és talán jófejségből is is, felvetette, hogy esetleg naponta összejöhetnének gyakorolni ezt a dolgot. Ám Sinatra simán elhajtotta azzal, hogy őt nem érdekli ez a method acting-es szarság...utalva Brando színjátszó módszerére... A két férfi főszereplő kapcsolata tehát mindjárt a forgatás elején megfeneklett és állítólag a forgatás végéig jeleneten kívül csak közvetítők útján érintkeztek.

Egy közös jelenetükben, mely alatt Sinatrának jókedvűen sajttortát kellett ennie - Brando állítólag direkt mindig elrontotta a saját szövegét, hogy újra kelljen venni. Ezt annyiszor megtette, hogy Sinatra rosszul lett a sok sajttortától, és abba kellett hagyni aznapra a forgatást. Másnap Brando megkegyelmezett, és elsőre fölvették rendesen.

sk0rq7a.gif

Mindketten olasz maffiózókat alakítanak a filmben. Vidám musicalről lévén szó a legdurvább, ami történik, egy-egy jobb-egyenes, és jó adag tiltott szerencsejáték.1odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_1491_1000_al.jpg

Sky Masterson (Brando) fogadásból összejön egy misszionárius hölggyel (Jean Simmons). Románcuk úgy indul, hogy mindketten érdekből közelednek a másik felé, de aztán persze rájönnek, hogy az érzelmek is belobbantak.

A film legjobb jelenete (stúdióban felépített) Havannában játszódik. Ekkor már azt sem érdekelt, hogy Brando mit művel a karrierjével. Ez egy szerethető, vicces néhány perc volt.

Úgy kerültek egyébként Havannába, hogy a maffiózó, oda hívta vacsorázni a hölgyet - ma kb. 4 óra a repülőút egy irányba. Kicsit eszementebb ötlet, mint mondjuk Bécsbe kiautózni egy tányérról lelógó Bécsi szeletért a Figlmüllerbe, és utána rögtön hazajönni. De mondjuk többek között az ilyen eszement ötletek teszik érdekessé az életet, és tényleg ez a jelenet volt az, ami miatt érdemes volt megnézni a filmet. Brando az alábbi animgif-en nem Jean Simmons-szal táncol, ebből volt egy kis "konfliktus" is, a misszionárius hölgy megmutatta, hogy neki is van jobbegyenese...marlon-and-larri-thomas_orig.gifMiközben Brando és Simmons karakterei egyre közelebb kerültek egymáshoz, addig Sinatra és párja egyre távolodni tűntek. A két külön szálon mozgó páros történetét egyébként szinte csak a maffia-vonal tartotta össze, alig volt átjárás a két szál között.

Sinatra párja egyébként revütáncos nő, aminek az volt a legfontosabb előnye, hogy így több zenés számot lehetett belezsúfolni a filmbe. A tánckar egyébként kimondottan szexi. 

Ahogy említettem, Brando nem volt énekes, hiába járt a film kedvéért tanárokhoz, a stúdióban felvett anyagból a hangmérnökök úgy vágták össze használhatóra az anyagot, hogy a nagyon sokszori nekifutásból összeillesztgették azokat a részeket (néha csak 1-2 szónyit) amik használhatóak voltak. Az eredmény így elfogadható egyébként. mv5bnzzlzgu2ndmtndjkoc00yty4lwe3ngetmwmxmda1ngvkodiyxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpgSimmons énekhangjára kevésbé szoktak kitérni, holott szerintem ő sem brillírozik a dalokkal,  hangja helyenként kifejezetten bántó.

mv5bnmnhzwuynmitmjbkmc00mmyxlwjintqtyzdlmzmyogu0yzm0xkeyxkfqcgdeqxvymjk3ntuyotc_v1_sx913_cr0_0_913_999_al.jpgCinemaScope-os szélesvásznú egyébként a film. Ennek az a lényege egyébként, hogy ugyanolyan 35mm-es filmre forgatták, mint az akkor (még) szabványosnak számító 4:3-ast, de egy lencse segítségével összetorzítotték a képet. Így a megszokott nyersanyagra a megszokott felvevővel dolgozhattak. 

Emellett egyébként két másik módszerrel kísérleteztek még ez idő tájt. A CineRama igencsak nehézkes volt, három egymással szinkronba hozott normál kamerával rögzítették a képet, és három vetítővel vetítették azokat egymás mellé a moziban. Egyrészt az illesztés nem volt tökéletes. Másrészt, ha valamelyik lejátszónál valami hiba lépett fel (középkorúak emlékezhetnek, hogy ez viszonylag gyakran előfordult amikor még valódi filmről ment a vetítés) akkor normál esetben kis hibaelhárítás után a mozigépész újraindította a lejátszást ott, ahol abbahagyta. Ha azonban a három lejátszó egyike megakadt, akkor a szinkronizálás csak úgy volt kivitelezhető, ha az adott tekercseket visszatekercselték, és elölről kezdték őket lejátszani. Ettől végképp nehézkessé és végső soron sikertelenné vált ez a formátum.

A harmadik szélesvásznú formátum a VistaVision volt, ahol a film vízszintesen mozgott, így a kép szélessége a film hosszirányában jelentkezett.

A tévé előretörésének a moziba járó közönség nem csak a szélesvásznú filmek számának megnövekedését köszönheti, hanem a színes filmek arányának ugrásszerű megnövekedését is. Eleinte a Technicolor volt a mindent-vivő , de az ötvenes években már sorra jöttek az újabb fejlesztések, mint pld. A KODAK a maga Eastmancolor-jával, amivel ez a film is készült. Ez a korszerűbb módszer idővel kiszorítja a Technicolor-t, és minden stúdió saját elnevezésével utal rá: Metrocolor, Warnercolor, Columbiacolor...

Szólj hozzá!