1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


317. Félévente Randevú (An Affair to Remember) - 1957

2019. szeptember 26. 12:35 - moodPedro

mv5bn2m3yji1ytutndflos00mgnilwexzjctnjy1odfhyjyxmwmwxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_650_1000_al.jpgUSA (Fox), 115 perc, DeLuxe color, angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Leo McCarey és Jerry Wald

Nem nagyon emlékszem olyan Cary Grant filmre, ami igazán tetszett volna. Játékát mindig is  manírokból építkezőnek éreztem, népszerűségére nem láttam más magyarázatot, mint ellenállhatatlan sármját, mellyel valószínűleg minden női nézőt levett a lábáról, a férfiak egy része pedig - feltételezésem szerint - rá akart hasonlítani. Nem is emlékszem, hogy igazán komoly hangvételű filmben láttam volna. Talán a Csak az Angyaloknak van Szárnyuk volt ilyen, de azt sem Cary Grant miatt szerettem. 

Most, hogy fenti kijelentésemmel elveszítettem olvasóim jó részét, lássuk, hogy ebben a filmben miért volt mégis jó Cary Grantet nézni:

Nos, úgy látom, hogy neki jót tett az öregedés. Nagyjából végig el tudtam hinni, hogy valódi érzelmeket látok Grant arcán. Lehet, hogy számára idő és élettapasztalat kellett, hogy ezekre alkalmas legyen, de az is lehet, hogy egy ilyen film kellett, ami lehetőséget adott arra, hogy "romantikus civakodásokon" túl is mutasson valamit. 

mv5bognhntbhyzetztkymc00owqyltk0zdutowi5otg2nwixyme0l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymdc2ntezmw_v1_sy1000_sx750_al.jpg

1997-ben a Szerelem Hullámhosszán (Sleepless in Seattle) című filmben történő utalások hatására újra népszerű lett ez a film, több millió eladást generálva. Aki ennek hatására most megnézné újra a Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével készült filmet, annak javaslom, hogy inkább ezt nézze meg először, mert a Szerelem Hullámhosszán egyik szereplője részletesen elmeséli a film záró kulcsjelenetét, amivel gyakorlatilag tönkreteszi annak az élményét, aki szeretné végigizgulni.

Mert az a bizonyos záró jelenet igencsak jól fel van építve, és még én is majdnem üvöltöttem (magamban), hogy "Mondd már el neki!!!" - mint amikor a gyerekek a színházban próbálják figyelmeztetni a főszereplőt, hogy vigyázzon, mert ott van mögötte a gonosz...

Egy másik kis poént viszont megmutatnék a Szerelem Hullámhosszán-ból, és akkor kiderül, hogy milyen filmre is számíthatunk...

ezgif_com-optimize-2.gif

Na persze.. a férfiak ezt úgysem érthetik... dehogynem..!

Ez tipikusan az a film, amit például érdemes megnézned, ha egy éppen reménytelenül szerelmes csajszi vagy... bekészíted magadnak a popcornt, egy közepes tasak papírzsepit, és azzal a megnyugtató tudattal sírdogálhatsz, hogy amit a filmben látsz, legalább az nem neked fáj...

A film szinte mértani pontossággal két egyenlő részre osztható. Az első fele egy majdnem sablonosnak mondható romantikus vígjáték, míg a második fele egy romantikus dráma.

A romantikus vígjáték épphogy egy kicsit hosszabb a kelleténél - legalábbis az én ízlésem szerint -, de már ezalatt is megmutatkozott, hogy a kliséken túl is lesz itt élet.

Egy Csendes-Óceáni hajóúton (kb. mintha a Titanicon lennénk) összeismerkedik egy középkorú férfi és egy nő. (Deborah Kerr és Cary Grant). Mindketten házasok, és talán csak futó kalandnak szánják ezt az egészet, de úgy tűnik, hogy mindkettőjükben mélyebb érzések tárulnak föl, mint amire előzetesen számítottak.

Ahogy említettem, a filmnek ebben az első felében kifejezetten laza, kellemes a hangulat. Csak egészen enyhe árnyékként vetül a szerelmesek boldogságára az, hogy ennek a hajóútnak egyszer azért vége lesz, és akkor majd mindenképpen válaszút elé kell állniuk. Mindketten abban a korban vannak (a nőknél ez talán kicsit fiatalabb korban érkezik el) amikor még épp van esélyük új életet kezdeni úgy, hogy abba még beleférjen minden, akár még a közös gyerek vállalása is.

Az film első felének csúcspontja egy Franciaországi állomás. Ahogy az óceánjáró hajóknál az szokás, időnként kikötnek egy helyen, hogy ott az utasok leszállhassanak és kicsit szétnézhessenek a szárazföldön. A franciaországi Villefranche-Sur-Mer a kitérő állomása (bár, ha jól emlékszem, a városka neve nem hangzik el konkrétan a filmben), ami közvetlenül Nizza mellett található. Itt közösen meglátogatják a férfi nagymamáját, aki egy olyan álom-villában lakik, amiben szívesen tölteném életem hátralevő részét.

Maga a villa természetesen nem létezik, azt egy Hollywoodi stúdióban vették fel, és mögé vetítik a valódi francia Riviérát, de a hatás szinte tökéletes.  Bár musicalnek semmiképpen nem nevezném ezt a filmet, néhány dal azért felcsendül menet közben, de ezek valamilyen formában azért megpróbálnak illeszkedni a történetbe, itt például a nagymama ül le a zongorához, és játssza a film gyönyörű főtémáját, amire látszólag Deborah Kerr dúdol, majd énekel gyönyörűen - valójában egy profi énekesnő kölcsönözte a hangját. Hát igen, most, hogy elnézem Cary Grantet, lehet, hogy nem az ő hibája volt, hogy eddig semmi érdekeset nem láttam a játékában. Talán többségében olyan filmekben szerepelt, amiben nem nagyon volt mit megmutatni... Ezt a dalt viszonthalljuk majd a második részben sokkal komorabb körülmények között.

A szerelmesek visszaszállnak a hajóra... az utazás önfeledt napjai hamar elillannak, és újra New Yorkban találják magukat. Megfogadják, hogy rendezik az életüket. Ha ez mindkettejüknek sikerült, akkor pontosan 6 hónap múlva találkoznak az Empire State Building tetején. És itt ér véget a könnyed első rész.

Míg ez első óra egy jól összerakott könnyed kis szerelmi történet, de ennél nem sokkal több, addig a második, jóval komorabb órában néhány egészen zseniálisan megkomponált jelenet is látható.

A történet jellegénél fogva nem nagyon tudok belemenni részletekbe, mert szinte bármiről kezdenék írni, biztosan lelőnék vele egy vagy több fontos pillanatot a filmből. De itt van egy kis apróság, egy képi megoldás, ami olyan, hogy meglátom a filmben és elolvadok. Deborah Kerr alakja ott töpreng a hogyan-továbbról ablaka előtt, amikor a lágy huzat kicsit megmozdítja az ablakot, és mit látunk meg? Természetesen azt az Empire State Buildinget, melynek kilátójába a fél év múlva érvényes randevú le van beszélve...

source_3.gif

Állítólag lehetetlen valakinek elmesélni a film zárójelenetét úgy, hogy közben ne sírja el magát az ember. Én nem próbáltam. Férfi vagyok... ciki lenne beégni ... :)

Kiváncsi vagyok, hogy a mai fiatal generációnak mennyire érthető ez a film. A facebook és mobiltelefonok világában lehetséges, hogy értelmezhetetlen az a szituáció, hogy valakivel 6 hónappal későbbi időpontra beszélek meg egy randit, és nem tudom a címét, akkor az a hat hónap múlva megbeszélt találkozó az egyetlen esélyem, hogy újra láthassam... és itt be is fejezem, mielőtt valami fontos dolgot lelőnék.

mv5bnja5njaxmjqwnv5bml5banbnxkftztcwmtk4mdcyna_v1_sx1292_cr0_0_1292_999_al.jpg

Valószínűleg a színes film hozhatott egy remake hullámot az ötvenes évek második felében, mert DeMille-hez hasonlóan, aki a saját Tízparancsolat c. filmjét dolgozta fel újra - immár színesben -, most Leo McCarey érezte úgy, hogy egy korábbi saját filmjét, a Love Affairt kellene színesben is elkészíteni...

Szerintem érdemes volt... pedig hogy féltem tőle...

an-affair-to-remember_hii3n4.jpgan-affair-to-remember_a35e34d1.jpg

Szólj hozzá!

312. Nagyobb, Mint az Élet (Bigger than Life) - 1956

2019. szeptember 08. 02:35 - moodPedro

mv5bzdiwotixotytnwvlmi00ntuzlthmmtatzjgxztviztjlmdjmxkeyxkfqcgdeqxvymjc1nda2oa_v1_sy1000_cr0_0_746_1000_al.jpgUSA (Fox), 95 perc, DeLux Color, angol

Rendező: Nicholas Ray

Producer: James Mason

Az Amit Megenged az Élet című filmről szóló posztomban már sajnálattal említettem, hogy egyre több nyomát látom Hollywood hanyatlásának az ötvenes évek második felében. Azután jött két film (A Testrablók Támadása és a Tévedés), ami igencsak okot adott a reményre, de ennek a mostani filmnek szinte az elejétől az harsogott a fejemben, hogy Hollywoodnak buknia kell. Itt már tényleg csak az fog segíteni. Jöjjön Lucas, Coppola, Spielberg, De Palma és a sok remek rendező, hogy végre tömegesen jöjjenek újra a nézhető, remek amerikai filmek... jöjjön el az az átmeneti korszak újra Hollywoodban, amikor nagy dolgok születnek újra, amikor tehetséges rendezők megvalósítják álmaikat, ezzel örömet okozva nekünk... 

Addig meg jöjjön a francia új-hullám, azzal csak kibekkelem valahogy .... 

Az általam egyébként nagyon kedvelt James Mason úgy döntött, hogy kipróbálja magát producerként is, amellett, hogy a film főszerepét is ő játszotta. Ez volt az egyetlen ilyen irányú próbálkozása, hamar elvették a kedvét a producerkedéstől az amerikai kritikusok, akik nagyon lesújtó véleménnyel voltak a filmről. Ezt még talán le tudta volna nyelni, ha a közönség körében sikeres, de ezt a vigaszt sem kaphatta meg. Furcsa módon a film későbbi sikere Európából indult, ráadásul a francia új hullám nagy arcai (Godardék) írtak róla áradozó kritikákat...bigger-than-life-1956-001-james-mason-holding-jacket-and-tie.jpg

Amikor megláttam, hogy Nicholas Ray rendezte a filmet, rögtön felsejlett bennem az 1001-es lista végignézésének egyik, - már-már számomra is mitikusan megpróbáltatásokkal teli - emléke, a Johnny Guitar, aminek a gondolatától is hosszas tikkelésbe kezdek... Igaz, Ray-től láttam két másik filmet is, melyek egyáltalán nem voltak rosszak (Haragban a Világgal és a Magányos Helyen)... Kíváncsi voltam hát, hogy a Johnny Guitar egyszeri mellényúlás volt-e...

Az az érzésem, hogy nem...

58d402f15f2fe267c70a819412302c29.gifA fenti kis animGIF-en látható a filmnek az az egy momentuma, amikor elismerően csettintettem magamban... ezzel ezt a kis meglepetést le is lőttem azok számára, akik esetleg megnézték volna... elnézést...

A kisfiú keresgél apja fiókjában, és megtalálja azt a gyógyszert, amit apja szed, de amint látható, azon nyomban le is bukott.. Na de miért is keresgéli ezt a gyógyszert???

A James Mason által játszott családfő - mintaapa és mintaférj - tanítóként dolgozik nappal, és, hogy el tudja tartani a családot, munka után még másodállást is vállal egy taxivállalat központjában. Egyre gyakrabban érez váratlanul, rohamszerűen támadó erős fájdalmakat a mellkasa tájékán. Egy rosszullét után nem lehet tovább halogatni, elmegy kivizsgálásra.foto3557.jpgA diagnózis világos: egy Polyarteritis nodosa nevű, ismeretlen eredetű, viszonylag ritka autoimmun betegségben szenved, mely az artériákat károsítja, gyulladásokat okozva bennük. A verdikt egyértelmű: 1 éven belül várhatóan bele fog halni, hacsak nem veti magát alá egy viszonylag újfajta kezelésnek.

Néhány évvel korábban megosztott Nobel díjat is kapott három biológus a kortizon hormon kutatásáért. Ennek a hormonnak a szervezetbe juttatásával, - mely egyébként bizonyos mennyiségben természetes módon is keletkezik a mellékvesében - kordában tartható lenne ez a betegség. A kortizon gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik, de negatív mellékhatásai miatt csak a legvégső esetben szokás alkalmazni.

tumblr_n46p511nrd1totckqo1_12800-feature-1600x900-c-default.jpgHősünk természetesen vállalja a kezelést. A kórházban elvégzik a szer beállítását, szervezete jól reagál, így hazatérhet, ahol tabletta formájában kell szednie a pontosan meghatározott adagot élete végéig. A férfi azonban rájön, hogy a szer hatására kifejezetten jól érzi magát, ezért saját hatáskörben emel is az adagon. Ettől még jobban felpörög, elkezd arrogánsan, agresszíven viselkedni, ami saját magának nem tűnik fel, a család életét azonban tönkreteszi.

mv5bymfkmwyzzjutzji3ys00ntewlwjjnjmtotvhmja5mznjzmmxxkeyxkfqcgdeqxvymtk2mzi2ng_v1.jpgTudja mindenki körülötte, hogy a gyógyszer okozza, hogy a férfi teljesen kifordult önmagából (azt persze nem, hogy ez az emelt adagnak köszönhető). Tudják, hogy vagy a gyógyszer, vagy a halál, ezért ameddig lehet próbálják elfogadni a férfi zsarnokoskodását... ami azonban egyszer csak átlép egy bizonyos határt... kezd veszélyes lenni környezetére és magára is... az alábbi képen egyébként a mellékszerepben feltűnő Walter Mathauval verekszik Mason, aki a család barátjaként mindig ott terem, ha valami baj van.

foto3759.jpg

Számomra azért volt szinte teljesen élvezhetetlen a film, mert borzasztóan szájbarágós és hiteltelen volt, ami egyébként nagyjából egységesen elmondható a korszak összes hollywoodi melodrámájáról, amiből mostanában kijutott jó néhány... 

A film megjelenésekor nemcsak a színes szélesvásznú formátum volt viszonylag újszerű, de a drogként függőséget okozó kortizon is olyan tudományos nóvumnak számított, mint mondjuk a század végén a klónozás. 

Fura módon James Mason a Cinemascope (szélesvásznú) formátumban látta a film bukásának okát... hát... akkor inkább tényleg jó, hogy nem producerkedett többet...

 

2 komment