1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

423. Vörös Sivatag (Il Deserto Rosso) - 1964

2021. október 24. 01:47 - moodPedro

mv5bmdm2yti5yzmtzjm5zc00ntq1ltkzzjqtngmxntlimgjjzmy1xkeyxkfqcgdeqxvymziwndy4ndi_v1.jpgOlaszország (Film Duelmina, Francoriz Productions, Federiz), 117 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Tonino Cervi, Angelo Rizzoli

Antonioni a Napfogyatkozás után azt nyilatkozta, hogy pályájának új szakaszához érkezett, és ha még készít filmet, akkor az vígjáték lesz, és biztosan színes.

Nos, ez a film valóban színes lett, a rendező első színes filmje, a mondat összes többi eleme azonban tévedésnek bizonyult. Még csak mosolyogni sincs kedve az embernek, vígjátékról beszélni pedig eszünkbe sem jut, ha végignézzük ezt a filmet. De szintén tévedésnek bizonyult az új pályaszakasz említése, hiszen valójában ez lesz az a film, ami majd lezárja Antonioni első korszakát. 

Szokás tetralógiának, azaz négy egymással összefüggésben álló műként kezelni ezen szakasz utolsó négy filmjét: A Kaland (1960), Az Éjszaka (1961), a Napfogyatkozás (1962) és eme Vörös Sivatag (1964) összeköthető egyrészt Monica Vittivel, aki mind a négy filmben szerepel, másrészt tartalmilag az emberi kapcsolatok válságával, elhalásával, és általában véve a korabeli jelen vizsgálatával.

tumblr_pujjoc0rol1vpievmo8_540.gif

Először is egy feltehetően sokakat kiábrándító dolgot kell közölnöm: Elsősorban mai elemzéseknél jelenik meg sok helyen tévesen, hogy a film a Ravenna környékét elárasztó petróleumfinomító telepek ábrázolásával akarja felhívni a közvélemény figyelmét a környezetszennyezésre és az iparosodás negatív következményeire. Mai szemmel ez triviálisnak tűnik. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy ami ma alapvetés, az 50-60 évvel ezelőtt nem volt feltétlenül érvényes. (És ezt jó lenne, ha a #metoo és #blm mozgalmak harcosai sem felejtenék el, amikor évtizedekkel, esetenként évszázadokkal ezelőtti eseményekkel és emberekkel kapcsolatban ítélkeznek.)

mv5bndmzody2nde5mf5bml5banbnxkftztcwmtazmtmwnw_v1.jpg

Szóval utánaolvasva, a korabeli sajtóban megtalálható, hogy Antonioni Godart-nak nyilatkozva elmondja, hogy ő pont az iparosodás szépségét akarta ünnepelni ezekkel a képekkel: 

Szeretem az újat, szeretem a rakétákat, a gyárkémények füstjét, az ipar terjedése által megváltozott tájat.

Mindenesetre, ha valóban ez volt a célja Antonioninak, nálam nem sikerült betalálnia. Engem bizony nem varázsoltak el ezek a képek, sőt, kifejezetten nyomasztóan hatottak rám. És bevallom, nem is igazán értettem a logikát a színek használatában. A vörös különböző árnyalatainak nagyon, - talán túlzóan is - hangsúlyos esztétikai szerep jutott, ám a puszta megjelenítésen túl nem sikerült rájönnöm, hogy milyen dramaturgiai szerepet kapott ez a hatás.

mv5bmwywzmq1nmmtnmexzs00mza4ltkzntctyjrkotu2mgmzyzm3xkeyxkfqcgdeqxvymdc2ntezmw_v1.jpg

A vörösnek egyébként többféle árnyalata is ránehezedik a képre. Sokszor inkább a barnába hajló rozsdavörös, illetve okkeres árnyalatok uralkodnak. A két főszereplő (Monica Vitti és Richard Harris) haja is vörös.

mv5bmtqynjmxmze2of5bml5banbnxkftztcwnjkymtmwnw_v1.jpg

Aki látott már filmet Antonioni első (legfontosabbnak tartott) korszakából, az tudja, hogy ezekben a filmekben nem mondható, hogy kapkodjuk a fejünket az eseményeket nézve. Talán közelebb állunk a valósághoz, ha azt mondom, hogy szinte nem is történik semmi... és ez a közel két órás műsoridőben bizony nagy fegyelmet és összpontosítást igényel a nézőtől.

Giuliana (Monica Vitti) egy igen neurotikus, súlyos lelki problémáktól gyötört nő. Többször említésre kerül egy korábbi baleset, amiről aztán kiderül, hogy valójában egy öngyilkossági kísérlet volt, amit férje elől is titkol. Férje mérnök, aki - vele ellentétben - láthatóan minden lelki problémától mentes. Giuliana belegabajodik férje egyik kollégájába, Corradoba (Richard Harris) aki munkaügyben jár az ipartelepen, ami mellett Giulianaék élnek. 

A film nagy része ezt a se ide se oda kapcsolatot ábrázolja, komoly hangsúlyt helyezve közben a vörös árnyalatainak minél gyakrabban történő megjelenítésére. Még a korabeli kritikák között is több helyen olvasni hozzám hasonló "tanácstalankodókat", akik nem pontosan értik a vörös ennyire eltúlzott jelentőségét... 

Az viszont sejthető, hogy Giuliana lelki baja pont a modernizálódó környezettel való ellenérzésekből fakad. 

Ha el is fogadjuk Antonioni vallomását, mely szerint az iparosodott környezetet akarta eltúlzott szépségben bemutatni, én mégiscsak túlnyomó részt nyomasztó hangulatú képekre emlékszem.

Két olyan jelenet volt, amelyre kellemesen emlékszem vissza, ami kis kitörést jelentett ebből az igen lassan és szinte céltalanul hömpölygő filmből:

Az egyik a kis csónakház furcsa jelenete, ahol több pár is össze volt zsúfolódva. Talán nem is valóság, hanem álom volt? Nem is derül ki igazán, hogy hogyan kerültek ide, és a jelenet után azokkal az idegen párokkal, akikkel előtte nem találkoztunk, később sem találkozunk újra, ez az álom-elméletemet erősíti meg.

mv5bmtm5mdezodm3of5bml5banbnxkftztcwntkymtmwnw_v1.jpg

Olyan szűk a hely, és annyira érthetetlen, hogy a láthatóan jómódú emberek miért vannak így összezsúfolódva ezen a koszos kis helyen...Egyetlen ágy van, és egymás ölében, szorosan egymáshoz simulva fekszenek. Kifejezetten erotikus töltete van ennek a jelenetnek.

A jelenet kulcsszereplője a szintén vöröshajú Rita Renoir, aki a fenti kép középpontjában fekszik, és akiről érdemes elmondani, hogy állítólag az 50-es 60-as években Európa legismertebb sztriptíztáncosnője volt.

mv5bmtm5odm1ntk4nf5bml5banbnxkftztcwotkymtmwnw_v1.jpg

Arca valahogy minden játék nélkül is vad erotikát sugároz. Hozzá kapcsolódik az egyetlen olyan momentum, ami mosolygásra késztetett a film során:

- Utálom!

- Kit?

- A férjedet! Olyan, mint egy vércse, és arra mindig készen áll, hogy rávesse magát egy tönkremenőben lévő gyárra... vagy egy válságban lévő nőre... Meglátod... Meglátod, a végén velem is célt ér majd!

Hát igen... ez a csónakházas jelenet ilyen volt.. Bárki bárkinél célt érhetett végül...

Az említett másik jelenet, mely pár perces fellélegzést okozott a nyomasztó ipartelep hangulata alól: A kétségbeesett Giuliana egy mesét rögtönöz beteg gyermekének. Egy 12-14 éves lányról, aki magányosan strandol egy gyönyörű rózsaszín homokos tengerparton. Érdekes figyelni, hogy a jelenet képei hogy reagálnak a mesélő gondolataira. Amikor Giuliana először említ egy furcsa közeledő vitorlást, akkor a képen a hajó kifejezetten hasít a vízen. Majd amikor érezhetően improvizálva meséli tovább, ahogy a lány úszva megközelíti a furcsa vitorlást, akkor azt már állva látjuk a vízen... 

mv5bnzcyotrknzytmzixmy00mze4lwfjytatnjkwn2uyodk3zdy0xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpg

Itt válik igazán érzékelhetővé, hogy Antonioni nagyon is tud harmonikus, meleg képeket mutatni nekünk, ha úgy tartja kedve. A mesebeli gyönyörű tengerpart egyébként a Sardinia melletti 1 km átmérőjű, Budelli nevű kis szigeten található, a partszakaszt Spiaggia Rosanak hívják. Valóban rózsaszín homokja van.

1_11.jpg

Ezzel a filmmel már valóban lezárul Antonioni első korszaka. Ezután szerződést köt az amerikai MGM-el három angol nyelvű filmre. Ebből kettő rajta is lesz a listán, úgyhogy hamarosan újra találkozunk vele.

mv5bntm2ntixmdiyov5bml5banbnxkftztcwmzkymtmwnw_v1.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr6716733674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2021.10.24. 08:55:14

Ez az iparosodás esztétikája nekem olyan kamudumának tűnik vagy nem tudom... Inkább megteremteni próbálhatta, bár talán ebben is megelőzték már a szovjet filmek. De az kizárt, hogy szépnek láthatta a szürke ipartelepeket a színes-szagos természet után.

Ami meg a színeket illeti, ezt tartják az első igazi színes filmnek, ahol a színeknek már funkciójuk volt. Ehhez képest viszont csalódás, hogy épp ilyen színekkel dolgozott, emlékezz csak vissza, mennyivel pompásabbak a Technicolor-filmek.
süti beállítások módosítása