1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

374. Az Éjszaka (La Notte) - 1961

2020. szeptember 24. 22:46 - moodPedro

postermv5bowrmztljnditn2fmmy00ztaxltk4ztitndq2mjkxn2e0ode1xkeyxkfqcgdeqxvymja0mzywmdy_v1.jpgOlaszország (Nepi, Sofitedip, Silver Films), 122 perc, ff., olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Emanuele Cassuto

Antonioni elidegenedésről szóló trilógiájának második darabja ez a film (az első a Kaland volt). És az elidegenedés itt kettős értelemben is értelmezhető. Egyrészt a film központi szereplőiként ábrázolt házaspár tagjai között, másrészt úgy általában a hatvanas évek jómódú polgárságának egymástól való elidegenedéseként. Érzékletesen ábrázolja ezen gazdagok unalmát és sivár érzelemvilágát.

Volt aki úgy írt erről az alkotásról, mint egy "unalmas film az unalmas gazdagokról"... Antonioni itt valóban nagy teljesítményre kapcsolta a lassúságot (már, ha ennek van így értelme). 

Érdekes, hogy nálunk az 1963-as bemutatója ennek a filmnek azonnal a Filmmúzeumban volt, ami papíron jogosnak tűnik, hiszen akkor már több, mint két éve volt a film olaszországi bemutatója.

mv5bywi4nzc3zdutyjq4ys00owqyltk2zdatnjg2owviogrjnjm5xkeyxkfqcgdeqxvyodqzntyxodq_v1.jpg

Először azt akartam írni, hogy a szerelem elmúlásának pillanata van a film középpontjában, ám hamar rájöttem, hogy nem pontos ez a megfogalmazás, hiszen a szerelem legtöbb esetben nyilván nem egy pillanat alatt múlik el, viszont egy emlékezetes és ledorongoló pillanat lehet, amikor erre az elmúlásra az egyik (vagy akár mindkét) fél hirtelen rájön. 

Giovanni Pontano egy kiégett író (Marcello Mastroianni), felesége Lidia (Jeanne Moreau) pedig egy gazdag nő, aki eddig anyagilag támogatta az éppen befutó, de máris kiégettnek tűnő művész férjét.

A házaspárral egy haldokló közös barátjuk kórházi ágyánál találkozunk az első jelenetben. Itt a film elején és majd az utolsó jelenetben látjuk hosszabb ideig együtt a házaspárt, a film többi részében szinte alig lesznek majd együtt. Még azokban a pillanatokban is, amikor egy helyen tartózkodnak (például a film második felét kitöltő grandiózus estélyen) tulajdonképpen nincsenek együtt, csak egy-egy pillanatra sodorja őket egymás mellé a sors.

De térjünk vissza az első jelenethez... Lidia nem bírja nézni barátjuk haldoklását, inkább magára hagyja férjét, és lent várja őt a kórház bejáratánál. Ennek következtében tanúi lehetünk a férj első (filmbéli) megkísértésének: egy láthatóan elmebeteg nő ráveti magát a férfira, ő pedig nem tiltakozik, s végül csak a betegszobába betérő nővérek közbelépése miatt nem lesz közötük szexuális aktus... nem a férfin múlott...

mv5bodaxyzawzmitzwi2yi00ndq2lwe2m2itoda0zte3zgjlmzu3xkeyxkfqcgdeqxvymtayndu2ndm_v1.jpg

Hogy még tetézze is a dolgot a férfi, ahogy beülnek az autóba, és elindulnak hazafelé, azonnal beszámol kalandjáról feleségének, aki meglepő módon nem látszik összetörtnek. Ha valamit, akkor inkább talán undort érez férje iránt.lobbymv5bmgq2nty4owmtzwjkys00ytuwltg3mgqtmjiwzjqyyzcxnwnjxkeyxkfqcgdeqxvymtayndu2ndm_v1.jpg

Innét nyomon követjük a pár elkövetkező - hozzávetőlegesen - 24 óráját, felváltva hol a nőt, hol a férfit követve.

A film első felében a nő magányosan rója Milano külső - lepusztult - kerületeit. Úgy tűnik, mintha régi emlékek helyeit felkeresve próbálna belekapaszkodni valamibe, mintha azokat előásva reményei szerint talán az elmúlt érzelmeket is újra megtalálhatná...mv5bnzfhnjzlmgmtzgfhoc00ztfhlwizywitzjyxmznlnmmyotmwxkeyxkfqcgdeqxvynduynzcwnju_v1.jpg

A középrésznél kicsit látjuk a házaspárt otthon, illetve egy bár erotikus előadását nézve. Bár fizikailag együtt vannak, gondolataik láthatóan nem találkoznak.

Végül a már említett pazar kerti partin láthatjuk, hogy a kórházi megcsalás nem pillanatnyi eltévelyedés volt. A gazdag villában rendezett eseményen a házaspár tagjai továbbra is külön utakon járnak. Giovanni megint nem hagy ki egy lehetőséget sem, minden egyedülálló nőnek udvarol. Nem hagyja ki azt az alkalmat sem, amikor a vendéglátó lányával (Monica Vitti) kerülhet közelebbi kapcsolatba.

Bár ez a többször említett pazar kerti parti hivatott t9bbek között ábrázolni az uralkodó osztály züllését és leépülését... töredelmesen bevallom, hogy olyan remek hangulat áradt belőle, hogy irigykedve néztem, bárcsak én is ott lehetnék közöttük...

A film utolsó jelenetében, a parti utáni reggelen, amikor a vendégek nagy része már hazament, a villa kertjében újra kettesben van férj és feleség... Ekkor döbbennek végérvényesen rá, hogy itt valami feltehetően visszavonhatatlanul elmúlt... A férj utolsó kétségbeesett kísérletének végkifejletét már a nézőre bízza a rendező, szinte lebegve eltávolodik a kamera, diszkréten elfordul, a tájat pásztázva...postermv5byjdiyzixyjatmgvkys00ogjllwe4ndctmgrkzta0ndqynwu4xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpgMár 1958-ban megírta Antonioni a film alapját képező novellát (Baldoria - Mulatság címmel), mely saját élményén alapult, melyet egy különleges hangulatú estélyen élt át. 

Eleinte egy csúnya nő állt a történet középpontjában, ezt a szerepet Massinának szánta. Akkoriban sokat beszélgetett erről Fellinivel és Massinával is. Aztán valahogy félretették a dolgot, és legközelebb a A Kaland elkészülte után került elő a téma. Ekkor azonban már a nőközpontú film helyett egy házaspár közel egyenrangú  fontosságú tagjai lettek a főszereplők. 

Mastroianni egyébként először dolgozott itt együtt Antonionival, és érdekes módon 1995-ig a közös munka nem is folytatódott.

Talán nem csak Mastroianni szereplése mondatja velem, hogy ez a film sokszor emlékeztetett az Az Édes Életre. A felső tízezer tagjai között kialakult, tartalmukat vesztett kapcsolatok ábrázolása Fellini mellet Antonionit is komolyan foglalkoztatta. A háború utáni tizenöt év fellendülése úgy látszik, hasonló negatív következményekkel járt, mint mondjuk amit a mi rendszerváltásunk nyomán létrejövő változások okoztak.lobbymv5bytc1zjjmmdqtymy5oc00zjq2lwiwmjitodi4owu0oddhndeyxkeyxkfqcgdeqxvymtayndu2ndm_v1.jpg

1 komment

373. Álom Luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) - 1961

2020. szeptember 20. 00:40 - moodPedro

mv5bngewmtrmztqtmdy4ni00mtliltk5zmmtowmxywmymtllmdg0l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1.jpgUSA (Jurow-Shepherd), 115 perc, Technicolor, angol

Rendező: Blake Edwards

Producer: Martin Jurow és Richard Shepherd

Amikor 1998-ban -.későbbi feleségemmel - először New Yorkban jártunk, a sok "kötelező" közül az egyik az volt, hogy a Tiffany's-nál reggelizzünk. El is mentünk, és csalódottan kellett tudomásul vennünk, hogy minden további nélkül nézegethetjük a drága ékszereket, de reggelizni nemigen fogunk tudni a boltban. 

És most, hogy életemben először láttam ezt a filmet, végre értem, hogy mi a magyarázat: A gyönyörű Audrey Hepburn a film elején egy taxiból kiszállva egyszerűen a "Tiffany's" kirakatait nézegetve fogyasztja el reggelijét. Tehát az at itt nem azt jelenti, hogy konkrétan a boltban reggelizett, hanem csak azt, hogy a boltnál

Gondolom, sok csalódott turistát kellett erről már felvilágosítaniuk az eladóknak, aminek következtében 2017 óta már a Tiffany's épületében, - a negyedik emeleten ugyan, de - lehet reggelizni. (Megjegyzem, hogy a poszt írása idején az egész üzlet éppen felújítás alatt áll, így a kávézó is átmenetileg zárva tart, újranyitás 2021-ben várható)

De azért szeretném megmutatni, hogy nem volt teljesen alaptalan a félreértés, hiszen a film promo fotói között szerepel jó néhány, amin Hepburn látszólag a boltban reggelizik. Na ez az, ami a valóságban nincsen. És a filmben sincs!

Egyébként nem mondható kifejezetten ritkának, hogy egy filmet olyan fotóanyaggal promózzanak, ami abban nem is igen szerepel. De alapvetően B-filmeknél, exploitation filmeknél tapasztaltam inkább ezt a jelenséget.

A Tiffany's-nál történő reggelizés így néz ki igazából a film elején:

És íme, mostanában így néz ki a Tiffany's 5th avenue-n látható elegáns portálja.

tiffany-co-flagship-renovation.jpg

Truman Capote 1958-as regénye alapján készült a film, és azt is lehet tudni, hogy amikor megvették tőle a megfilmesítés jogát, akkor ő kifejezetten Marilyn Monroe-t szerette volna látni a főszerepben. Monroe színészmesterség tanára azonban lebeszélte őt erről a szerepről, mondván nem tenne jót karrierjének, ha egy "kurvát" alakítana... 

Audrey Hepburnnek szerencsére nem derogált ez a szerep. És gyorsan hozzá is kell tennem, hogy természetesen a filmben kicsit alakítani kellett a történeten. Az ugyanis elképzelhetetlen lett volna, - még a hatvanas évek elején is - Hollywoodban, hogy a pozitív főhős egy prostituált legyen. Maradjunk hát annyiban, hogy a Hepburn által alakított Holly Golighty mai szóval élve eszkortozik. Azaz olyan férfiakkal tölti az idejét, akikkel amúgy nem tenné ezt, ha nem lenne annyi pénzük. És ebből nem is csinál túl nagy titkot. New Yorkban elegánsabb helyeken a mai napig is külön személyzet nyomkodja a szappant a mellékhelységben, akiknek illik egy kis jattot odacsúsztatni ezért a szolgáltatásért. Hollyt úgy honorálják a gáláns urak a kellemes társaságért, hogy amikor a mellékhelységbe megy, - és nyilván úrhölgyként nincs nála pénz, - akkor 50 dollárost adnak neki, hogy azzal jattoljon a mosdónál. Ő persze nyilván nem azzal jattol... Gazdag körökben ilyen elegánsan megy az eszkortozás után járó fizetés ...

annex_hepburn_audrey_breakfast_at_tiffany_s_22.jpg

A film nem egészen az, mint aminek első látásra mutatja magát. Nem egy teljesen üres romantikus komédia. Annál azért kicsit több van benne. De tény, hogy Audrey Hepburn sugárzó egyénisége uralja a vásznat a film szinte minden pillanatában. 

Mellette Paul, Holly szomszédja, a szintén kitartott író (George Peppard) nem nyújtott számomra többet, mint egy korrekt másodhegedűst. Brando-hoz és James Deanhez hasonlóan Peppard is a method acting híve volt. Ez a film volt számára az igazi kiugrás, amivel szélesebb körben is ismertté vált, ám hosszútávon nem tudta megtartani ezt a népszerűséget.

Audrey Hepburn-ről tudni lehet, hogy bármilyen jó is a My Fair Lady-ben, abban a filmben nem ő énekel, mivel a hangja nem volt elég képzett ahhoz, hogy elénekelje azokat a számokat. Ez viszont messze nem jelenti azt, hogy ne lett volna szép, nagyon kellemes énekhangja. Viszonylag szűk volt az a hangterjedelem, amit szépen ki tudott énekelni, de ebben a korlátozott intervallumban bizony nagyon kellemes hallgatni. 

Henry Mancini kifejezetten Hepburn számára írta ezt a dalt, figyelembe véve az ő képességeit. Inspirálva szépségétől. Nemcsak Hepburn hangja szép, de ez a szomorkás dal is andalítóan gyönyörű...

Az első tesztvetítések után a forgalmazó Paramount egyik fejese ki akarta vetetni ezt a dalt a filmből, de Hepburn tiltakozása sikeres volt, és benne maradt. Ennek köszönhető, hogy legjobb eredeti filmzenével Oscar szobrot vitt haza a film.

Volt viszont egy dolog a filmben, amivel egyébként is ki lehet idegelni engem: Ma már nagyon nem divat, sőt dühödt tiltakozások kezdődnének, ha ilyen történne: Mickey Rooney egy idegesítő japán figurát alakított. Nekem ezzel az a legnagyobb bajom, hogy ez a figura nem japánnak néz ki, hanem értelmi fogyatékosnak. Ugyanolyan bosszantó, mint Yen Tábornok Keserű Teájában a kínainak sminkelt tábornok volt...

breakfast-at-tiffanys_wf6bdd.jpg

Majdnem elfelejtettem Hepburn mellett a film másik legfontosabb szereplőjét: Manhattan-t. Holly említi, hogy imádja New Yorkot, de láthatóan ezalatt elsősorban New York város Manhattan nevű központi részét érti, mely valóban rendkívüli. Amikor arra járok, mindig úgy érzem, mintha éppen a világ közepén lennék. Van aki utálja, én inkább Holly pártján állok ebben a kérdésben... megértem azokat, akik rajongani tudnak érte.

Mindenféléről írtam ezzel a filmmel kapcsolatban. Talán arról a legkevesebbet, hogy miről is szól... Ide is jól illik szerintem a mondás, hogy az út a fontos, nem a cél... Szinte borítékolható, hogy mi lesz a két kitartott (Holly és Paul) közös sorsa a film végére, ennél sokkal érdekesebb hogy miken mennek keresztül amíg odaérnek. Milyen meglepő pillanat például, amikor a lerészegedni vágyó Holly egy sztriptíz-klubba viszi el Pault, és bizony Holly nem tudja levenni a szemét az erotikusan táncoló fellépőről. Az eredeti regényben állítólag ennél sokkal erősebb biszexuális tartalom is olvasható, ám itt - tekintettel a Hollywoodi cenzúrára - ez is több, mint amire az ember előzetesen számított volna...

breakfast-at-tiffanys_tznudz.jpgEgy másik emlékezetes történetszál is megmaradt bennem. Amikor hirtelen megjelenik egy Hollyhoz képest kicsit idős úr, azzal a szándékkal, hogy Holly-t, mint elkóborolt feleségét hazaviszi gyerekei mellé.. na az a szál, messze túlmutatott a romantikus komédiák szokványos kliséin... talán ez a jelenet árnyalta legjobban Holly karakterét.

breakfast-at-tiffanys_xhh4tk_edited.jpgPróbálom elképzelni, hogy milyen lett volna, ha ezt a filmet nem a bájos Audrey Hepburn játssza, hanem mondjuk a regény írója által kiszemelt Marilyn Monroe... de valahogy teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Ez a film annyira Hepburn, hogy még gondolatkísérletnek is rossz másban gondolkozni... Kérdem én... lehetne valaki ennél bájosabb?

original_1.gif

1 komment
Címkék: film USA Technicolor

372. Lola - 1961

2020. szeptember 15. 23:46 - moodPedro

mv5botg2ntuzowitmwi1mi00mzi0ltg4yjgtzdrjzwizm2q0ymy4l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntc1ndm0ndu_v1.jpgFranciaország (Rome Paris Films), 90 perc, ff., francia

Rendező: Jacques Demy

Producer: Carlo Ponti és Georges de Beauregard

Jacques Demy a francia új hullám nemzedékével érkezett, és mutatott is velük sok közös vonást, mégsem nevezném őt tipikusan új hullámos rendezőnek.

Filmjei különböző műfajokból merítkeznek, mint mondjuk az opera, a mese de még a japán mangák is megihlették Demyt. A hollywoodi musicalek nyomán Demy a fejébe vette például, hogy létrehozza az európai musicalek műfaját. Ez a célja nem különösebben valósult meg, de ettől még a leghíresebb filmje (a listán szintén szereplő Cherbourgi Esernyők) olyan musical, melyben gyakorlatilag minden mondat énekelve hangzik el. Műfaj-teremtőnek mégsem nevezném. 

Demy munkássága attól is különleges és izgalmas, hogy egy saját Demy-univerzumot hoz létre, melyben az egyes karakterek későbbi filmekben is előkerülnek. Demy ezen első filmjének Lola nevű karaktere például visszaköszön majd 1969-es Divatszalon (Model Shop) című filmjében, ugyancsak Anouk Aimee alakításában.

Ő Lola. Táncos lány egy elsősorban férfiak számára fenntartott éjszakai szórakozóhelyen.

lola54427_33.jpg

Sok idő kellett ahhoz, hogy megkedveljem, talán a film utolsó tíz percénél jött el ez a pillanat. Addig csak egy volt a sok tupírozott hajú, túlfestett arcú táncoslány között. Van egy fia is, Yvon, akit egyedül nevel. Szerelmes a gyermeke apjába, akit a gyerek születése óta nem látott. Igazából Cécile-nek hívják, de senki nem hívja így, mindenki Lolának szólítja.

Aztán ott van Roland (Marc Michel) aki gyerekkora óta szerelmes Lolába. Most összefutnak, és a férfiban újra előjönnek a fiatalkori érzések. (Külön felhívom a figyelmet a benzinkúton látható SHELL logóra!) 

A történetbe újabb szálként keveredik egy másik, tizennégy éves Cécile és annak édesanyja. Velük egy könyvesboltban ismerkedik meg Roland, egy angol szótárt ajánl fel a tinilánynak, akinek az édesanyja kapva kap a lehetőségen, és meghívja magukhoz vacsorára a férfit. Alakulóban tehát a szerelmi sokszög.

És innét senki ne haragudjon magára, aki elveszti a fonalat: A kis Cécile ugyanis egy Frankie nevű amerikai tengerészgyalogosba szeret bele, aki viszont a nagy Cécile ágyában köt ki, akiről viszont már korábban is elmondtam, hogy még mindig fiának Michel nevű apjába szerelmes...

És van egy kakukktojás, aki háromszor jelenik meg a film során. Egyszer az első jelenetben, gyönyörű hófehér 1955-ös Cadillac Eldorádójával, fehér öltönyében hasít végig Nantes óceánparti főútján, hogy megálljon valahol a kikötőben, és körbenézzen. Egyszer meglátjuk a film közepetáján, majd a végén... persze az említett katartikus befejezés során a Cadillac-es férfi szerepe is tisztázódik.

Valahogy nagyon nehézkesen indult számomra ez a film. Nehezen sikerült felvennem a fonalat, de végül sikerült! Nagyon is! A lassú, kissé rideg indulás után egy nagyon intenzív, szinte katartikus utolsó tíz percet hozott a befejezés. Ahogy az életben is, van, aki megtalálja a boldogságát, de a legtöbben csalódva lépnek tovább... 

Nem véletlenül választotta Nantes-t a rendező (a fenti és az alábbi képen fehér pólóban). Itt született ugyanis 1931-ben. Talán mindig is úgy tervezte, hogy első nagyjátékfilmjét majd szülővárosában forgatja, mint ahogy ez meg is történt 1960 nyarán.

bts27932id_010_current_medium.jpgAki meg szeretné látogatni a filmben gyakran látható passzázst, annak Nantes-ban a Passage Pommeraye-t kell keresnie. Így néz ki manapság, színesben.

passage-pommeraye-6_dxo.jpg

Szólj hozzá!

371. A félszemű Jack (One-Eyed Jacks) - 1961

2020. szeptember 14. 10:11 - moodPedro

poster_one-eyed_jacks_01.jpgUSA (Paramount), 141 perc, Technicolor, angol

Rendező: Marlon Brando

Producer: Frank P. Rosenberg

Marlon Brando egyetlen rendezése ez a film. Eredetileg Stanley Kubrick volt leszerződve erre a feladatra, de két héttel a forgatás kezdete előtt kiszállt a buliból. Valószínűleg nem jutottak közös nevezőre Brando-val, meg hát talált magának egy másik produkciót, ahol szintén nem csinálhatta azt amit akart, de mindezt nagyobb költségvetéssel: ez volt a Spartacus. Brando próbált új rendezőt találni a projektnek, állítólag még Elia Kazannal is próbálkozott, akivel korábbi közös sikereiknek köszönhetően jó volt a kapcsolata. Neki sem kellett. Mivel senki nem vállalta, végül úgy döntött, hogy maga csinálja meg.

A forgatókönyvírók is sűrűn cserélődtek, mire elkészült a végleges változat. Egy ponton Sam Peckinpah is nekifutott az átdolgozásnak, de az ő bicskája is beletörött - ha nem is a forgatókönyvbe, de valószínűleg Brando-ba. 

A filmet egyébként Brando saját gyártó cége a Pennebaker Productions gyártotta. A stúdió neve Brando tisztelgése édesanyja felé, hiszen az ő leánykori neve volt Pennebaker.

Végül egy közel öt órás film kerekedett ki a dologból, de az alkotói folyamat végére Brando megcsömörlött a rendezői munkától, a végső vágást nélküle fejezte be a filmet a későbbiekben forgalmazó Paramount. Azok jócskán megnyirbálták az anyagot, nagyjából kidobták annak a felét. Így is közel két és fél óra maradt belőle. Én még olyat nem hallottam, hogy egy rendezőnek jól esett volna, ha ilyen drasztikusan megvágják a filmjét. Brando is húzta a száját. A történet nyilván alapjaiban megmaradt, a szereplők személyiségének, motivációinak a kibontása tűnt el szinte nyomtalanul. Ezt még megfejelte a Paramount azzal, hogy egy évvel a forgatás befejezése után leforgattak egy új zárójelenetet, kidobva az eredeti, tragikus lezárást, egy langyos, középutas megoldásra...

Több esetben előfordul, hogy nagyon béna magyar címet kap egy film. A legbosszantóbb viszont az - mint jelen esetben is - , hogy láthatóan dilettáns kapta feladatul a film címének magyarítását... aki fogta az eredetit, és szó szerint lefordította: One-eyed Jacks - A félszemű Jack.

Így viszont a néző hiába várja, hogy mikor kerül elő egy félszemű szereplő, mert ilyet még véletlenül sem látunk. Nekem is meg kellett kérdeznem egy amerikai ismerősömet, hogy mit jelent a One eyed jack kifejezés, és honnét származik?

Nos one eyed jack az, aki más arcát mutatja, mint amilyen valójában. Magyarban talán a "képmutató" szó áll a legközelebb ehhez, bár érzésem szerint nem pontos az egyezés. Na és vajon, honnan származik?

A francia kártya pakliban van két jumbo, melyeknek csak az egyik szeme látszik. Ők úgy tartják az arcukat, hogy csak az egyik oldalról látjuk őket. Nem tudhatjuk, hogy milyen a teljes arcuk valójában. Mivel angolban a jumbókat Jack-nak hívják, ezért ezt a két figurát a kártyások gyakran nevezték one-eyed jack-nek, azaz egyszemű jumbónak.

b_w1sicmvzaxpliiwxmdawxsxbim1hecjdlfsid2uixv0.png

Amikor megláttam, hogy egy újabb technicolor amerikai western közelít a listán, azonnal elfogott a szorongás. A lista legkínzóbb filmjei emlékeim szerint a színes westernek közül kerültek ki. Sosem állom meg elrettentésül megemlíteni a Johnny Guitar-t mely örök, és mély nyomot hagyott bennem.

Ráadásul a bennem Brando-ról élő kép valahogy nem nagyon passzolt ehhez a cowboy ruhás szerephez. Minden okom megvolt tehát, hogy kicsit félve vágjak bele ebbe a filmbe... Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy kellemes meglepetés volt. 

Legalábbis mindenképpen előrelépés az idealizált amerikai westernekhez képest, melyekben gyakran volt egy John Wayne karakterű kőkemény, de végletekig igazságos hős, és vele szemben állt egy vagy több velejéig romlott gonosz.

Ebben a filmben a főszereplő Rio Kid-ről (Brando) még véletlenül sem lehet mondani, hogy hibátlan jellem. A lányokat például rendszeresen úgy viszi ágyba, hogy ékszert ad nekik, amit az aktus után visszakér. 

Cserébe a vele szemben álló egykori barátról Dad Longworthról (Karl Malden) sem lehet azt mondani, hogy vegytiszta gonosztevő. Ketten (egy harmadik társukkal) együtt kezdték a bankrabló szakmát. Egy szerencsétlenül elsült balhé után ketten maradtak életben, és Dad cserben hagyja a fiatal barátot, melynek következtében életfogytig tartó börtönre ítélik a rablások miatt.

Öt év hűsölés után azonban sikerül megszöknie. Csapatot szervez maga körű, mellyel további bankrablásokat tervez, ám valódi célja felkutatni az áruló barátot, hogy bosszút állhasson rajta. Igen ám, de kiderül közben, hogy a volt bűntárs megtért, és jelenleg egy városka köztiszteletben álló serifje. Van egy felesége, és egy vonzó mostohalánya. Nyílt leszámolásra így első körben nincs lehetőség, de addig is édes bosszú megalázni a fogadott lányt olyan módon, ahogy azt fentebb is említettem... 

Ennek köszönhetően a két volt barát immár nyíltan is esküdt ellenséggé válik, és nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb valamelyikük végezni fog a másikkal...

Végre szakít ez a film a sztenderd western felállással, talán megkockáztatható, hogy korai előképe az olasz spagetti westerneknek, melyek határozottan ilyen irányba mozdultak az amerikai klisék felől.

Az alábbi képen például látható valami, ami nagyon kevés westernben fordul elő...mv5bzwvimgnlmzutywfkmy00ogyxltg4ywmtztc2nwnjnjkxzdfkxkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1_1.jpg

Úgy van! A legtöbb western az amerikai sivatagban játszódik, és szinte soha nem az óceán partján. 

Komor, sötét film ez, legalábbis nem illik abba a képbe, amit Hollywood ekkoriban produkált. Nem is volt egyértelmű siker, bár bukásnak sem igen lehet nevezni. Jelentőségét inkább abban látom, hogy új utat talált a kissé unalomba fulladni látszó western számára...poster_one-eyed_jacks_06.jpg

Szólj hozzá!

370. A Kilátóterasz (La Jetée) - 1961

2020. szeptember 05. 15:53 - moodPedro

mv5bntzhmtdmytatodjjzs00ymqzlwe5ymetmtfmngjlywvhzjc0xkeyxkfqcgdeqxvyntc1ndm0ndu_v1_sy1000_cr0_0_713_1000_al.jpgFranciaország (Argos), 28 perc, ff., francia

Rendező: Chris Marker

Producer: Anatole Dauman

A lista előző filmje, a Tavaly Marienbadban című francia film megkérdőjelezte a hagyományos filmkészítés szinte minden alapvetését, leginkább a történetmesélés tekintetében, ami konkrétan azt jelentette, hogy nem volt történet, pontosabban nem volt egy biztos lábakon álló történet. Sosem tudtuk éppen melyik idősíkban illetve pontosan hol vagyunk, és amit látunk az a valóság-e vagy csak egy álom.

A Kilátóterasz rátesz erre egy lapáttal, amennyiben nincs film sem a szó klasszikus értelmében (legalábbis ahogy megszoktuk a filmet, másodpercenként 24 db képkockával). A hozzávetőlegesen 28 perc játékidőből egyetlen egyszer (pár másodpercre) - mintegy szabályt erősítő kivételként - vehet észre a figyelmes szemlélődő néhány másodpercnyi "mozgóképet"... egyébként a film állóképek egymásutánjából áll. Olyan állóképekből, mint mondjuk ez:

la_jetee_2.jpg

vagy ez...mv5bmjeymtqwotc0n15bml5banbnxkftztgwndy5njk3mti_v1.jpg

vagy mondjuk ez:

lajetee6_090515.jpg

Hagyományos értelemben vett hangsáv sincsen. Egy narrátor meséli el a történetet, ami alatt zene hallható, és néha egy furcsa, német nyelvű szöveg. (Ebből vonom le a következtetést, hogy a németek megnyerték ezt a harmadik világháborút, a franciák pedig elvesztették, de az egyes nemzeteknek amúgy semmi jelentősége nincs a film szempontjából)

Összességében, ha röviden kellene elmagyaráznom, hogy mi is ez, akkor azt mondanám, hogy egy fotókkal illusztrált hangoskönyv. És tökéletesen működik, hozzáteszem még egyszer, hogy 28 percben! Egy standard hosszúságú (másfél-két órás) mozifilmnek talán már sok lenne, de így még pont élvezhető marad a végéig.

A III. világháború kitörése előtt vagyunk. Egy férfi agyába erősen belevésődött egy repülőtéri kilátóteraszon  (innen a cím!) várakozó nő arca, majd másodpercekkel később egy felé futó férfi erőszakos halála. web_marker-lajetee-10-531154_jpg_crop_display.jpg

Az atomháború a föld alá kényszerítette az emberiséget, ahol különböző kísérleteket végeznek a foglyokon (a vesztes országok állampolgárain) Egy ilyen kísérlet lényege, hogy bizonyos - erre fogékony - emberek, adott szerek hatására révületbe kerülnek, és időutazást képesek végrehajtani. 

329id_1004_004_primary_w1600.jpg

Ezen időutazások során a férfi, akit kiválasztottak erre a kísérletre, találkozik azzal a nővel, akiről az a bizonyos gyerekkori emlékkép él a fejében. Egyre izgalmasabban hangzik, ugye?

Ha valakinek dereng, hogy mintha találkozott volna ezzel a történettel, nos nem véletlen: A 12 Majom című 1995-ös film alapötlete innét származik. Ezt bontotta ki remek érzékkel Terry Gilliamla-jetee-zone-books002.jpgA film remek csattanóját nem lövöm le azok számára, akik esetleg még nem látták sem ezt, sem a 12 Majom című filmet. Mindenesetre - talán az állóképeknek, és a németül való suttogva duruzsolásnak, illetve a vitathatatlanul sötét történetnek is köszönhetően elég nyomasztó a film. Ettől függetlenül különleges hangulata és kísérletező stílusa miatt - na meg a páratlan történetbeli csavar miatt - csak ajánlani tudom megtekintését.

maxresdefault_8.jpg

1 komment

369. Tavaly Marienbadban (L'Année Derniére á Marienbad) - 1961

2020. szeptember 04. 23:09 - moodPedro

mv5bztdinji0njitmze2ms00ytjhltk0n2mtmdeyotg3zdbkndrjxkeyxkfqcgdeqxvyntc1ndm0ndu_v1.jpgFranciaország (Cocinor, Terra, Cormoran, Precitel, Como, Argos, Tamara, Cinétel, Silver, Cineriz), 94 perc, ff., francia

Rendező: Alain Resnais

Producer: Pierre Courau, Anatole Dauman, Raymond Froment

Aki a hagyományos filmek történet-kezeléséhez szokott, és arról nem is kíván lemondani, az valószínűleg olyan 10-15 perc után enyhe idegrángások közepette otthagyja ezt a filmet.

Akinek viszont tetszett mondjuk az Andalúziai kutya, Az Aranykor, vagy mondjuk Cocteau szintén szürreálisnak mondható Orfeusza, az véleményem szerint semmi pénzért nem hagyja félbe ezt a szokatlan, minden ízében különleges filmet, mely megkérdőjelezi a hagyományos filmkészítés szinte minden megszokott szabályát. Nincsen például történet. Egy szituáció van, amiről néha azt sem tudjuk, hogy most történik, tavaly történt, vagy csak történhetett volna... Semmi sem biztos... néha az is bizonytalan, hogy hol vagyunk, sőt - és ezzel talán a hardcore mozirajongóban is kételyt ébresztek - sokszor az is bizonytalan, hogy kinek a hangját halljuk éppen. mv5bmme5ogq5zwmtodrmzi00mwewltllmtgtnzi4ndmxogq0zjlmxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpg

Egy túldíszített barokk kastélyban vagyunk. Egy férfi, nevezzük X-nek (Girogio Albertazzi) egy nőnek, akit nevezzünk A-nak (Delphine Seyrigg) meséli, hogy tavaly Marienbadban - vagy valami hasonló helyen, ami pont olyan, mint az a kastély, ahol éppen most is vannak - szerelembe estek. A nő nem emlékszik. A férfi folyamatosan bontja ki emlékeit az esettel kapcsolatban... néha változnak a körülmények, sőt... a végén már elképzelhető, hogy nem is szerelem volt, hanem erőszak... és, hogy még egy kicsit csavarjunk a dolgon, van egy M úr is, aki feltehetően a hölgy férje...

mv5bymuyodnmmzctndu1yy00nzuxlwfizgetyzhmyzjmmtfimgu5xkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpg

Egyvalami biztos. a térbeli és időbeli bizonytalanság az elejétől a végéig megmarad. Aki azért nézi végig a filmet, mert kíváncsi arra, hogy mi történt valójában, hát... azt el kell keserítenem. Nem fogjuk megtudni. Én azért szerettem ezt a filmet, mert úgy képes elvarázsolni, hogy a néző egy álom részesévé válik. És aki visszaemlékezett már valamelyik izgalmasabb, hosszabb álmára közvetlenül ébredés után, amikor még élénken él, az talán tapasztalta, hogy az álomra mennyire jellemző ez a bizonytalanság. Egy álomban minden megtörténhet, a múlt is módosulhat, pont úgy, mint ebben a filmben.

Az álomszerű hangulathoz tökéletesen passzol a film szinte teljes hosszát végigkísérő orgonaszóló.

mv5bmtg5nza3nzk0nf5bml5banbnxkftztgwntgxndu5mte_v1_sy1000_cr0_0_1333_1000_al.jpg

Az álomszerűséget a gyönyörű operatőri munka (Sacha Vierny) is remekül elősegíti, na meg az izgalmas helyszín.

A film még véletlenül sem a festői cseh Marienbadban (eredeti nevén Mariánské Lázne) forgott, hanem a bajor Nymphenburgi és Schlossheimi kastélyok pazar szalonjaiban és kertjeiben. Mondtam, ugye, hogy semmi sem biztos, az sem, hogy Marienbadban történtek a tavalyi események, de az sem, hogy éppen hol vagyunk most...

Ez a film kicsit kakukktojás Alain Resnais többi filmje között, talán mert ennek a forgatókönyvét Alain Robbe-Grillet írta. Ismerve Robbe-Grillet filmes munkásságát azt kell mondanom ez a film legalább annyira az övé, mint Resnais-é. Holott a forgatókönyvíró állítólag nem is volt jelen magán a forgatáson. Robbe-Grillet egyébként elsősorban íróként lett világhírű. Filmrendezői munkásságával kapcsolatban többször jelezte, hogy a filmekben ő nem érez különösebb vágyat a történetmesélésre. Ha történetet akar elmesélni, akkor azt inkább megírja könyvben. 

Mindenesetre Robbe-Grille filmjeiben visszatérő motívum lesz az itt még csak forgatókönyvíróként alkalmazott módosuló történet. A Transz-Európa Expresszben (1966) két úr mond fel magnóra egy történetet, amit akkor találnak ki, és néha ahogy módosítanak az ötletükön, úgy módosul minden visszamenőlegesen is a történetben. Hasonlóan laza a "valóság" a Hazug Férfi című 1968-as filmben is, ahol a címben megjelölt hazug férfi egy másik férfi eltűnését ahányszor elmeséli, annyiszor máshogy elevenedik meg a történet, és a férfi mindig megesküszik, hogy most már tényleg az igazat mondja... közben többször meghal... szigorúan csak azoknak ajánlott, akik nem feltétlenül ragaszkodnak a realitáshoz.

 

film_3910-last-year-at-marienbad--hi_res-cb927b71.jpg

A női főszereplő ruháit tudomásom szerint kivétel nélkül Coco Chanel tervezte. Ami egy izgalmas mellékzöngét kapott azzal, hogy a Chanel 2011-es tavasz/nyári kollekciójának ruhadarabjait ez a film ihlette, sőt a divatbemutató is nagyon erősen tükrözte vissza a film hangulatát:

Aki végignézi a filmet, annak még egy dolog biztosan az emlékezetében marad. Egy logikai játék, melynek a neve Nim. De a film miatt szokás Marienbad játéknak is hívni.

lasty11.jpg

Mindegy, hogy mivel játsszák, a lényeg, hogy 16 db kell belőle. (A filmben hol kártyákkal, hol dominókkal, hol gyufaszálakkal játsszák) A képen is látható, 1-3-5-7 elrendezésben kell őket elhelyezni. A játék lényege, hogy a játékosok felváltva vesznek el a kihelyezett tárgyakból, amennyit akarnak, de egyszerre mindig csak egy sorhoz lehet hozzányúlni. Az veszít, aki az utolsó darabot veszi el. A képen nekünk háttal álló M úr (a férj) mindenkit megver. Nem csoda, hisz birtokában van a játék nyerő stratégiája, ami mindig nyerő, ha a másik kezd, de olyan játékos ellen, aki nem ismeri ezt a szisztémát, kezdéssel is simán nyerni lehet.

 

 

1 komment
süti beállítások módosítása