1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

296. Haragban a Világgal (Rebel Without a Cause) - 1955

2019. június 21. 18:36 - moodPedro

mv5bymnkngiznwmtmjjlni00nddmlthhodytodzlytczmwjiymmwxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy999_cr0_0_660_999_al.jpgUSA (Warner Bros.), 111 perc, Warnercolor, angol

Rendező: Nicholas Ray

Producer: David Weisbart

Még általános iskolás koromból emlékszem (ez még a nyolcvanas években volt), hogy a lányok körében divat volt James Dean-es pólót viselni. Arra már nem emlékszem, hogy ezek a pólók esetleg nyugati importok voltak, vagy szemfülesebb hazai "maszek" ruhagyártók készítették őket, esetleg mindezek az emlékek inkább külföldi ifjúsági magazinok (BRAVO , Popcorn) képeiből maradtak csak bennem... Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy még ha a nagyon fiatalon elhunyt Dean-nek volt is egyfajta kultusza, konkrét filmet tőle szerintem senki nem látott az ismerőseim közül.

Túl sok lehetősége sajnos nincs is az embernek, ha James Dean filmet akar nézni. Mindössze három ilyen akad. Ezek előtt csak statiszta- és jelentéktelen mellékszerepei voltak, ezek után következett be az a bizonyos halálos autó-balesete. Első filmje az Édentől Keletre (1955) volt, amivel hirtelen olyan sztár lett, hogy eme poszt alapjául szolgáló Rebel Without a Cause eredetileg standard képarányú és fekete-fehér, B-filmnek szánt produkcióját a Warner hirtelen előléptette "prémium" termékké, és az Eastmancolor színes film Warner stúdióbeli fantázianévvel ellátott nyersanyagára, azaz Warnercolorra forgatták, megspékelve CinemaScope szélesvásznú formátummal.

Mivel a stage fotók szinte kizárólag fekete-fehérek, - hogy a kedves olvasó elhiggye nekem, hogy szép színes a film, íme egy pár másodperces részlet:original.gif

A rendező miatt - akinek eddig csak a Johnny Guitar című rettenetét láttam - nem voltak túlzottan magas elvárásaim... szerencsére csalódnom kellett, mert egyáltalán nem volt rossz ez a film.

Mellékesen jegyzem meg, hogy köszönhetően a színes, szélesvásznú kivitelezésnek, 1955-re eljutottunk oda, hogy a filmek jó része ugyanolyan szép (vagy bizonyos szempontból még szebb), mint a ma készülő filmek többsége.

James Deannel kapcsolatban is volt egy olyan félelmem, hogy valami bájgúnárt kell majd megismernem benne, de hát ez is nagy tévedésnek bizonyult. Tényleg remek színész, és ennek a fényében kicsit átértelmeződik Brando nagyon lenéző nyilatkozata Dean-ről (melyből a Vágy Villamosa posztban idéztem). Mindketten hasonló stílusú, energiától duzzadó, realista stílusú lázadó alkatok voltak, el tudom képzelni, hogy Brando a konkurenciát látta Dean-ben, és inkább féltékenység volt a lenéző szavai mögött...

A film három kulcsszereplője három gimnazista diákot játszik. Közülük James Dean az egyetlen túlkoros, 24 évesen határeset, hogy elhiszem neki, hogy gimnazista... talán inkább többszörösen bukott gimnazista... A lány (Natalie Wood) 16 évesen játszotta ezt a szerepet, érdekes módon nekem ő is kicsit idősebbnek tűnik, ennek oka valószínűleg a felnőttes frizura és smink. Hármuk közül egyedül a Sal Mineo által játszott Plato tűnik annyinak, amennyi a szerepe szerint is valójában volt (16 éves).

rebel-without-a-cause_e41e5c94.jpg

Itt említem meg, hogy mindhármuknak tragikus sors adatott. James Dean még ennek a filmnek a megjelenése előtt egy hónappal elhunyt egy autó balesetben, éppen egy gyorsulási versenyre tartott.mv5bzmi0oge0mgmtzwfhny00ntzhltg5m2qtmwqwngfhotbkmji1xkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1_sy1000_cr0_0_812_1000_al.jpg

Natalie Wood rejtélyes körülmények között megfulladt a Csendes Óceánban. 1981-es halálának a körülményei tisztázatlanok, időről időre felröppen, hogy a rendőrség újra megnyitotta az aktákat. Utoljára 2018-ban írtak arról a lapok, hogy a Los Angelesi rendőrség esetleg a még mindig élő férjet fogja meggyanúsítani. Ugyanis Wood halála előtt volt valami komolyabb összeszólalkozás közöttük, és Natalie Wood testén külsérelmi nyomokat is találtak. A jachton, - amiről az úszni nem tudó színésznő valahogy a vízbe esett - egyébként tartózkodott egy harmadik ember is, Christopher Walken, aki, mint tudjuk  még szintén él, és állítólag közte és a színésznő között is több volt barátságnál, ami akár okozhatott némi konfliktust a három ember között...  Ennyi év távlatából persze szinte reménytelen megtalálni a gyilkost, hacsak az nem tesz beismerő vallomást. 

A harmadik szereplő sem ágyban, párnák között halt meg. Sal Mineo-t a lakása melletti utcán szúrták szíven amikor hazafelé tartott egy színházi próbáról. Az ő gyilkosa ismert.

A film első negyed órája után elkezdett motoszkálni bennem az az érzés, hogy ezt a világot már ismerem valahonnan. A gimnazista bandák vetélkedése, az őket kísérő lányok csapata, a hajviseletük, és a Dean-en látható piros dzseki stílusa is valahonnan nagyon ismerős volt. Aztán jött ez az autóversenyes jelenet, és itt azonnal leesett...

Van, akinek eszébe jut valami erről a jelenetről?

giphy_1.gifNem lehetett nem észrevenni, hogy a Grease-es autóverseny - ha nem is tekintjük koppintásnak - minimum egy tiszteletadás ennek a filmnek.

Belemagyarázásnak is tűnhet, de akárhányszor láttam a Grease autóversenyének eme startját, mindig volt bennem egy olyan érzés, mintha ennek kellene lenni valahol valami előzményének...

tenor.gifUgyanaz a világ tehát, ám egész más hangulat. Míg a Grease egy szinte elejétől a végéig önfeledt szórakozást nyújtó klasszikus, addig ez a film sokkal borongósabb, helyenként kifejezetten nyomasztó, tragikus elemekkel átszőtt.

James Dean-re jellemző a fenti utolsó képen látható késes jelenetről olvasott visszaemlékezés: Állítólag ezt a jelenetet igazi késekkel vették fel, többször látható, ahogy a pengékkel megvágják egymást, az ingen látszik a vágás, de alatta valamilyen védőfelszerelés volt, amivel megvédték a színészek testét a sérülésektől. De a rendező egyszer észrevette, hogy a kés megvágta Dean fülét, és leállította a jelenetet, mire Dean állítólag őrjöngeni kezdett, hogy még egyszer ne merje a rendező leállítani a jelenetet, ha éppen átélésben van. Feltételezem, hogy a színész úgy gondolta, hogy ha a vágás különösebben zavarta volna, akkor ő úgyis leállítja a jelenetet, így viszont egy tökéletesre sikerült felvételt sikerült elrontania a túlzottan aggodalmaskodó rendezőnek.

A film egyébként szinte pontosan 24 óra történéseit mutatja be. James Dean hajnalban részegen fetreng a földön, beviszik a rendőrségre, majd ezt követően látjuk, ahogy megkezdi új iskolájában az első tanítási napot, ahol azonnal belekötnek az iskola "menő csávói", mely tragikus események sorozatát vonja maga után.

Jól indultál, csak rossz irányba...

- mondja valaki a világgal haragban álló fiúnak a filmben, és talán ezt vonatkoztathatjuk magára a színészre is, hiszen lázadó volt ő is, talán ez lett a végzete... nagy kár érte, biztos vagyok benne, hogy sok jó film állt volna még előtte, ha hosszabb életet kap a sorstól... Még találkozunk vele harmadik, és egyben utolsó filmjében a Giant-ben.

 

Szólj hozzá!

295. Férfi Laramie-ből (The Man from Laramie) - 1955

2019. június 18. 21:44 - moodPedro

mv5botuxymi2ywitzwi5yy00zddlltk2mwitzgixyjg1ntq3yze0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Columbia), 103 perc, Technicolor, angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: William Goetz

Sajnos továbbra sem tudom megkedvelni ezeket a klasszikus (amerikai) westerneket. Bezzeg a Sergio Leone-féke spaghetti westerneket mennyire szeretem... de azoknak még nem jött el az idejük... majd a hatvanas években...

Persze azért volt olyan amerikai western ami tetszett, például a Délidő, vagy a Hatosfogat... de egyikre sem mondanám, hogy tipikus amerikai westernek voltak... A Hatosfogat például inkább egy road movie, ami mellesleg a vadnyugaton játszódik... 

Ez az ötödik, és egyben utolsó közös westernje Anthony Mann rendezőnek és James Stewart főszereplőnek. Lett volna még folytatás, de a hatodik filmjük (Éjszakai Átkelés, 1957) előkészületei során összevesztek valamelyik mellékszereplő személyén, a rendező kiszállt a produkcióból, és többet szóba sem álltak egymással.

John Wayne mellett egyébként James Stewart a másik olyan gyakori western szereplő, akik - elnézést kérek, de - tenyérbemászó módon idegesítenek. Ők azok a tipikus keménynek mutatkozó figurák, akiknek az amcsik láttatni szeretik magukat, amolyan mindig jó oldalon álló, igazság harcosai...

mv5bmtyzndaynda2mf5bml5banbnxkftztgwnty3odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_795_1000_al.jpgA címadó férfi Laramie-ból tehát a James Stewart által játszott Will Lockhart. Laramie egy Wyomingi városka, ahonnét azért jött most ebbe a Coronado (Kalifornia) nevű másik városba Lockhart, hogy megtalálja öccse halálának felelősét. Öccse egy kocsival fegyvereket szállított. Sorozatlövővel végeztek velük, és elrabolták szállítmányukat.

Nem hiszem, hogy nagy poént lövök le azzal, hogy elárulom, hogy a film végére természetesen meglesz a felelős...

Bár a stage fotókból ez nem derül ki, de Technicolor nyersanyagra készült a film, amit megspékeltek a Cinemascope szélesvásznú formátummal, ezáltal a kép maga tényleg fenséges. A szép vadnyugati miliő - itt mexikói stílusú, nem pedig a westernekre jobban jellemző ácsolt faépületek adják a díszleteket - és a helyenként igen kreatív fényképezés legalább vizuálisan kielégíti az étvágyunkat. A már-már giccs-szerű megoldást is imádom, ahogy ellenfényben a lovasnak csak a körvonalai látszanak, és teljes pompájában csak a vörös köves sivatag és a vakítóan kék ég látszik. Elég sok helyen forgatták a filmet, Új-Mexikói és Arizonai helyszínek is fel vannak sorolva a helyszínek között...

Megtudhatjuk, hogy az apacsok az igazán veszélyes indiánok, és vannak barlanglakó fajták is, akik békében élnek a környező népekkel, beleértve a "fehér embereket" is. Nyilván semmi sem áll távolabb az ilyen leegyszerűsítés a valóságtól, de hát ez az ötvenes évek Amerikája, ahol a feketéknek még át kellett adniuk a fehéreknek a helyet a buszon... mit várjunk hát a filmjeiktől...

Az "1001-es" könyv 2004-es kiadásából dolgozom, és véleményem szerint indokoltan került ki azóta ez a film a legfrissebb kiadásokból, helyet adva az újabb filmtermésekből kikerülő utánpótlásnak...

Szólj hozzá!

294. Csókolj Halálosan (Kiss Me Deadly) - 1955

2019. június 16. 22:41 - moodPedro

mv5byzm5yju2mtmtowq2ms00ytrllwiwzdqtnjdmywe5mwuymgi0xkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_cr0_0_700_1000_al.jpgUSA (Parklane), 106 perc, ff., angol

Rendező: Robert Aldrich

Producer: Robert Aldrich

Egy kabátja alatt teljesen meztelen nő menekül sírva az országúton... (a mezítláb menekülés még egyszer visszaköszön majd a filmben, nyilván a láb-fétist kedvelők nagy örömére)

bwfa.gif

Mindent legyőző elszántsággal állítja meg az első arra jövő autót, bízva abban, hogy az majd segít megmenekülnie. A sors éppen Mike Hammer (Ralph Mieker) - aki történetesen egy magánnyomozó - autóját vetette arra, ő lesz a hőse ennek az izgalmas noir-nak. Mint kiderül, a menekülő hölgyet egy elmegyógyintézetben tartották fogva gonosz emberek, valamilyen rejtélyes okból. Bízik a férfiban, és arra kéri, hogy ha sikerül megmenekülnie, akkor mielőbb felejtse el őt, ám, ha nem élné túl, akkor emlékezzen rá. Ennek a kérésnek természetesen még komoly (és konkrét) jelentősége lesz majd a film során.f59eca43e93322516461dfb3cdf9fad9.gif

A nő szerintem nagyon hasonlít Ingrid Bergman-ra, de valójában Cloris Leachman. Róla egyrészt érdemes megjegyezni, hogy ez volt első mozifilmes szerepe. Ezelőtt inkább tévésorozatokban szerepelt a negyvenes évek végétől kezdve. A másik érdekesség vele kapcsolatban, hogy jelenleg is forgat és szinkronizál (97 évesen!). Elképesztő!

Nos, a menekülés nem sikerül, és ezzel kezdetét veszi a főhősünk megpróbáltatásainak sora. De előbb a hölgyet megkínozzák. Íme a meztelenség ábrázolásának legkreatívabb módja. A himbálózó láb tulajdonosáról tudjuk, hogy egyetlen kabátban menekült, a kabát viszont ott látható alatta a földön....

legs-01.gif

És ezzel tulajdonképpen tanúi vagyunk a noir-felől elindulva az exploitation filmek felé megtett első, "tapogatózó" amerikai lépéseknek. Az igazi exploitation filmek majd a 60-as évek végén kezdenek el szállingózni, és a hetvenes években élik fénykorukat, és a nyolcvanas évek második felétől, a videokamerák széles körű elterjedésével vesztik el jelentőségüket, amikor a szexuális tartalmat ábrázoló filmek készítése már nem csak a komolyabb filmkészítők privilégiuma volt, hanem bárkié, aki hozzájutott egy (ekkoriban még egyáltalán nem olcsó) videokamerához. Ez kaput is nyitott az exploitation halálának, és az olcsó, igénytelen pornográf anyagok tömegtermelésének. (Itt jegyzem meg, hogy az exploitation önmagában természetesen nem jelent magas minőséget, mint ahogy a pornográf filmeknek sem kellene feltétlenül gagyinak lenniük, még ha általában sajnos mégiscsak azok)

Tulajdonképpen B filmes anyagról van szó, kevesebb, mint három hét alatt zajlott ennek a filmnek a forgatása, de a rendező Robert Aldrich teljesen szabad kezet kapott a stúdiótól, pontosabban a rendező belevetette a szerződésbe, hogy minden döntésben övé az utolsó szó. Így ez a különleges hangulatú noir elsősorban nyilván az ő érdemeit dicséri...

 

Ha elgondolkozom, hogy a film címében szereplő halálos csók vajon melyik hölgyszereplővel kapcsolatos, akkor nem nagyon találom a választ... leginkább azért, mert szinte mindegyik női szereplő azonnal ráveti magát hősünkre. (tipikus noir-os elem) Alig találni a filmben olyan női szereplőt, aki ilyen vagy olyan okból, de ne kötne ki hősünk karjai között.

Sok-sok izgalmas képi megoldás látható a filmben. Az egyik például, hogy a "gonoszok" legtöbbször csak csípőtől lefelé látszanak. Érdekes pszichológiai megoldás ez. Amit nem látunk, oda az agy a lehető legerősebb formában képes behelyettesíteni. Ha például egy kellemes hangú fiatal hölgy hangját halljuk, akkor agyunk festői szépségűnek képzelheti. Ha nem konkrét fenyegetést kapunk, akkor agyunk azzal helyettesíti amitől a legjobban félünk...A csípőtől lefelé mutatott bűnözők is nyilván még ijesztőbbek, mint ha valami félelmetes arcú gengsztereket látnánk. Holott a rendező jól válogatott, mert a Volt Egyszer egy Vadnyugatból ismerős (a bevezetőben elhalálozó) kancsal bandatagként ismert Jack Elam nem egy bizalomgerjesztő pofa... azon ritka pillanatokban, amikor a gengszterek arca is látszik, vele is találkozhatunk, mintegy kellemes meglepetésként...

mv5bn2vjmgrlytctode4ys00zmyylwjjymetmzzjnmvhmzlmytgwxkeyxkfqcgdeqxvynjuxmjc1otm_v1_sy1000_cr0_0_1660_1000_al.jpgSzegény, ezzel az arcberendezéssel nem hiszem, hogy sok romantikus szerepet kapott...

mv5bztfiotdjytetowzjms00ytiwlwjlngitmzvkody2ntg1othhxkeyxkfqcgdeqxvynjuxmjc1otm_v1_sx1661_cr0_0_1661_999_al.jpgBezzeg a főszereplő magánnyomozó a noir-os , magányos férfihős minden ismertetőjelét magán viseli. Kemény, férfias, sármos...

kiss_me_deadly.jpgEgy darabig csak újabb kérdéseket kapunk, aztán a film utolsó perceiben persze jönnek válaszok is, bár azt nem mondanám, hogy egy konzekvens egész jön ki a dologból. Nem is volt túl nagy siker ez a film a moziba kerülésekor. Kivételesen itt most el tudtam vonatkoztatni attól, hogy bizony voltak benne nagyon erőltetett logikai bukfencek. A hangulat szerintem remek és újszerű... kellemesen élvezhető...

mv5bnja4ngi5zdutntfmyi00ntq0lwe4odktn2eyodixzty3mmrmxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_1295_1000_al.jpg

Szólj hozzá!

293. Bob Nagyban Játszik (Bob le Flambeur) - 1956

2019. június 10. 21:41 - moodPedro

bob-le-flambeur_dc4a8cad.jpgFranciaország (OGC, Play Art, Cyme), 102 perc, ff., francia

Rendező: Jean-Pierre Melville

Producer: Jean-Pierre Melville

Talán ilyenek lettek volna az amerikai noir-ok, ha a negyvenes években nem lett volna még olyan erős a hollywoodi cenzúra, hogy megakadályozza egy-egy meztelen női test megmutatását. Megjegyzem, ezt a filmet Amerikában csak a nyolcvanas években mutatták be először, holott az a meztelenség, ami itt látható, mai szemmel szinte észre sem vehető.

Az amerikai noir-ok ihlették tehát ezt a kaszinó-rablásra kihegyezett francia krimit, többen viszont ezt a filmet tartják a francia új-hullám ihletőjének, vagy egyenesen annak előfutárának.

A 38 éves francia rendezőnek ez a negyedik egész estés mozija volt. Kísérletezett háborús filmmel, melodrámával, végül többé-kevésbé a bűnügyi filmekben találta legnagyobb örömét. A hatvanas évek első felében leginkább Belmondoval, az évtized második felében pedig főleg Alain Delonnal forgatott jó kis filmeket. 

mv5bmtq0mtm4mzg4nf5bml5banbnxkftztgwmtm0otq3mte_v1_sy1000_cr0_0_1228_1000_al.jpg

Bob, a játékos (Robert Duchesne) egy úriember-szerű volt bűnöző (bankrabló), jelenleg megrögzött szerencsejátékos. Mintegy húsz éve hátat fordított minden törvénytelenségnek, életének jelentős részét a Montmartre-on (Párizs bohém negyede) éli, különböző bárokban és kártyatermekben, de az utóbbi időben mintha elpártolt volna tőle a szerencse.

Bob minden körülmények között úriemberként viselkedik. A fenti képen látható lányt például kimenti egy gyenge jellemű strici karmaiból, és még fel is ajánlja, hogy legénylakásán aludjon, ha nincs hova mennie, ám meg sem fordul Bob fejében, hogy a helyzettel visszaéljen. mv5bnzm2nzewnzgymv5bml5banbnxkftztgwnji0otq3mte_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al.jpgBob pártfogoltja, Paolo... szinte istenként tekint példaképére (Bob-ra). Na ő már nem olyan erős jellem, természetesen azonnal egy ágyban kötnek ki a könnyűvérű lánnyal. (Isabelle Corey, a forgatáskor még alig 16 éves).

mv5bode0njq1mdaxn15bml5banbnxkftztgwnzi0otq3mte_v1_sy1000_cr0_0_811_1000_al.jpg

De mindezek csak mellékes kanyarok a fősodor mentén. A lényeg, hogy 20 évnyi bűntelen élet ide vagy oda, Bob most élete nagy dobására készül. Egy Deauville-i kaszinót tervez kirabolni. Deauville Normandiában található, és szokás Párizs riviérájának is hívni, mivel ez a tengerparti nyaralóhely van legközelebb a francia fővároshoz. (2-3 óra autóval). Ennek a kaszinóját tervezi most Bob kirabolni, és ehhez egy olyan társaságot ránt össze, akik között a komplex "munka" minden részfeladatára található egy-egy alkalmas ember. Már csak egy "szponzor-ra van szükség, aki finanszírozza a bűntényhez szükséges előzetes költségeket cserébe a hatalmas zsákmány egy bizonyos hányadáért...

Ismerős a történet, ugye? Egy darabig én is azt hittem, hogy az Ocean's Eleven francia eredetijét nézem, de aztán egy ponton, úgy a film kétharmada tájékán egész más irányba ment el a film, mint ahogy azt az Ocean's Eleven alapján vártam. Mindenesetre az biztos, hogy részben ez a film ihlette az említett 1960-as (és persze annak  2001 remake-jének) a történetét. 

Kicsit vegyesek az érzelmeim ezzel a filmmel kapcsolatban. Nagyon kellemes, látványos a kamerakezelés, érdekes a történet, jó a hangulat. Azonban néha, mintha megbicsaklana a film ritmusa. Helyenként megáll, rááll a rendező egy hangulati elemre, például a kaszinós játékokra, és azt mutatja perceken keresztül, én pedig azt vettem észre, hogy kicsit eluntam magam, elkalandozott a gondolatom...

Mindenesetre, ha ilyen lesz a francia új-hullám, akkor hadd jöjjön, érzem, hogy tetszeni fog!

2 komment

292. Ige (Ordet) - 1955

2019. június 07. 23:43 - moodPedro

mv5bnwu5mzg0mdytowe3oc00mdc5lwjinjatowziotnizjk3ntmzl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntc2mdu0nde_v1_sy1000_cr0_0_737_1000_al.jpgDánia (Palladium), 126 perc, ff., dán

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Carl Theodor Dreyer, Erik Nielsen, Tage Nielsen

Nem könnyen emészthető ez a film. Türelem és kitartás kell hozzá,vagy mondjuk inkább úgy, hogy megszállott filmrajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki így a 21. században végignézzen egy ilyen nagyon lassú, és nagyon nem látványos filmet. (Ez utóbbi megállapításom talán félreérthető lehet, hiszen maguk a képek nagyon szépen megkomponáltak, de inkább festményszerűen statikusak, ami a mai vibráló klipekhez szokott szemnek elképesztően lassúnak és unalmasnak hathat.)

De aki a film 126 percéből két órának bizalmat ad, az az utolsó 6 percben bőven megkapja a kárpótlást. És ezt úgy kell leírnom, hogy sajnos megint elkövettem azt a hibát, hogy előzetesen utánaolvastam a filmnek, és gyakorlatilag lelőttem magamnak azt, amiről ebben a posztban szigorúan nem fogom lerántani a leplet (azaz a befejezést).

Kaj Munk református pap és drámaíró műve alapján készült ez a film. Munk 1925-ben írta ezt a drámát, és 1932-ben mutatták be Koppenhágában. Dreyer már ekkor elkezdte tervezgetni, hogy hogyan csinálna ebből filmet, de elég sokáig nem volt erre lehetősége. Közben 1943-ban a svéd Gustaf Molander elkészítette a maga filmes feldolgozását. (Ha hinni lehet az IMDB-s értékeléseknek, akkor az sem sikerült túl rosszul.) Végül 1955-ben Carl Theodor Dreyer számára is elérkezett az idő, hogy elkészíthesse a maga verzióját.

mv5bmmjhmtc4zwqtnju2os00nzk5ltk1nwmtmzi2mtk1zmyynwjjxkeyxkfqcgdeqxvynjuxmjc1otm_v1.jpg

Egy özvegyember három fiával él egy háztartásban. Egyik fia már házas, van egy lánygyermekük, és újabb gyermeket várnak. A másik fiú szerelmes, de a leánykéréssel akadályba ütközik, mert a lány családjával apróbb vallási ellentétben vannak. (A lány apja valami szektát alapított, pontos részletekbe nem megy bele a film).

A harmadik fiú Johannes - aki a film plakátján is van, és aki külsőleg nagyon emlékeztet Jézusra - nos, ő megbolondult. Azt hiszi. hogy ő Jézus. Zavarosan beszél, időnként feltehetően epilepsziás rohamoktól rosszul lesz...

201901873_3_img_fix_700x700.jpgA család háziasszonya, az özvegyember menye, valóban terhes volt a film forgatásakor. De ez még nem minden. A forgatás alatt megszült. Beleegyezett, hogy a szülőszobában fölvegyék a vajúdás hangjait, és ezt a felvételt fölhasználták a filmben a vajúdás szomszéd szobából átszűrődő hangjaként. ordet_2.jpg

A baba farfekvéses, hiába az orvosi segítség, az anya és kis gyermeke is meghal a komplikáció következtében.

535e0d17325db520ab927c42523d4daf.jpgMindezt a bolond gyerek - aki Jézusnak képzeli magát - megjósolta az unokának, de egyúttal meg is nyugtatja, hogy, ha a többiek engedik neki (!) akkor ő föltámasztja az anyját.

Az őrült Johannes beszéde magán viseli az elborult elméjű önjelölt megváltók szokásos jellemzőit. Lassan, pátosszal beszél, néha értelmetlenül, összefüggések nélkül... Ám a kislány minden feltétel nélkül bízik benne. 

ordet3.jpgA kislány még akkor sem esik kétségbe, amikor a ravatalon el kell köszönnie halott édesanyjától. 

Dreyerrel a Jeanne D'Arc (1928) és a Vámpír (1932) kapcsán találkoztunk. Régi motoros volt tehát, és azt kell mondanom, hogy stílusán nagyon meglátszik az "old school" történetmesélés: leginkább totálok láthatóak, és azok is hosszú snitteken. Jelenet közben vágás alig látható. A kamera öreges nyugalommal időzik a cselekményen, esetenként elmozdul, követi szobán belül az események folyását, de vágás csak akkor van, amikor helyszínt váltunk. Ez egyrészt megköveteli, hogy figyelmünket kordában tartsuk, másrészt olyan érzetet kelt, mintha valóban egy színházi előadást látnánk. 

Azt javaslom, hogy tényleg csak az kezdjen bele Dreyer utolsó előtti filmjébe, aki nem retten el a lassan , színpadias stílusban csordogáló filmtől, de aki megteszi, az a végén furcsa, de kellemes, melegséggel eltöltő élményben fog részesülni... ezt szinte garantálhatom...

És nem szabad utánaolvasni, kommenteket is csak saját felelősségre, mert a kommentekre nálam soha nincsen spoiler-tilalom!

 

3 komment

291. Marty - 1955

2019. június 05. 19:29 - moodPedro

poster_marty_02.jpgUSA (Hecht-Lancester Productions), 86 perc, ff., angol

Rendező: Delbert Mann

Producer: Harold Hecht és Burt Lancester

Lehet, hogy csak gonosz pletyka, de a mende-mondák szerint ezt a filmet a két producer Harold Hecht és Burt Lancester arra a célra szánta, hogy a róluk elnevezett produkciós cég adózás előtti nyereségét csökkentsék vele. Magyarul, egyáltalán nem volt cél, hogy különösebben jó filmet csináljanak. Sőt, amikor fölmerült, hogy a főszerepet esetleg Marlon Brando-nak adná a rendező, a két főnök hallani sem akart róla, mert akkor esetleg túl sok néző váltott volna jegyet a filmre. Őszintén szólva számomra nem világos, hogy miért éri meg veszteséges filmet gyártani, lehet, hogy ezek valóban csak rosszindulatú pletykák.

Ami viszont biztosan igaz: bármilyen mostoha csillagzat alatt született is a film, nyolc Oscar jelölést kapott, és ezekből négyet el is nyert, köztük a legfontosabbat, a legjobb filmnek járó szobrot is! Hab volt a tortán a Velencei filmfesztivál Arany Pálma díja!

Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag teljesen sztár-mentes volt a szereplőgárda, a női főszereplő például baloldali szervezkedés ürügyén feketelistán volt, évek óta nem volt filmes ajánlata, csak férje tudta kizsarolni, hogy legalább ebbe a filmbe kerülhessen be. Ehhez persze Gene Kelly-nek kellett hívni ezt a férjet. Alacsony volt a költségvetés, nem volt benne hatalmas dráma, igazából egy 1953-as tévéfilm újrafeldolgozásáról beszélünk. Nem volt szélesvásznú, holott egyre több ilyen filmet készítettek már ekkor, de még csak színes sem volt. 

A legjobb filmnek járó szobor mellett a legjobb forgatókönyvért és rendezésért is díjat kapott a film. A negyedik szobrot pedig a férfi főszereplő Ernest Borgnine (jobbra) kapta. (balra Jack Lemmon)1955_iconic_lemmon_vanfleet_borgnine.jpg

Ernest Borgnine-t a listán néggyel ezelőtti filmnél (Rossz nap Black Rockban) örök mellékszereplőnek tituláltam. Tény, hogy eddigi filmjeiben leginkább keménykedő "gonosz"-ként volt látható kevéssé jelentős szerepekben.

Gyerekkoromban sok filmben láttam, - akkor már - őszes hajával, pocakos mackó alkatával, és Süsü a Sárkány fogsorára hasonlító fogaival olyan kedves nagypapis karaktereket játszott, amik jellemzően szimpatikus szerepek voltak. Ezt az arcát (leszámítva az ősz hajat) ebben a filmben tudta először igazán megmutatni. mv5bmja1mtk3nju5mf5bml5banbnxkftztgwotgxotc5mte_v1_sy1000_cr0_0_1383_1000_al.jpg

Az első nagyfilmjét készítő rendező (Delbert Mann) keresgélte a legalkalmasabb jelöltet a film férfi főszerepére... egy barátja, a szintén rendező Robert Aldrich javasolta neki Ernest Borgnine-t.

Élete végéig (szép kort, 95 évet élte meg) maga Borgnine is sokszor emlegette, hogy Robert Aldrich-nek köszönheti a karrierjét.mv5bmje0mzg3njcwm15bml5banbnxkftztcwntk2ode1na_v1_sy1000_cr0_0_843_1000_al.jpg

Egy olasz-amerikai család életébe kapunk egy kis betekintést, leginkább persze a főszereplő Marty (Borgnine) sorsát ismerjük meg. 36 éves, hentes és édesanyjával él. Reménytelennek látja, hogy valaha is egy megfelelő nőt találjon magának. A rokonai piszkálják is, hogy mikor nősül már meg... Ő persze nősülne, ha tudna, de ezzel a nem túl vonzó kinézettel kinek kellene?mv5bmtu2odizmda4n15bml5banbnxkftztcwmjk2ode1na_v1.jpg

Egy párhuzamos szálon megismerkedünk az édesanya húgának családjával is, pontosabban a hölgy fiával, annak feleségével és gyermekükkel. Nem túl harmonikus az együttélés, természetesen a feleség és anyósa között van állandó feszültség...

Marty azért eljárkál barátaival hétvégenként szórakozóhelyekre, és míg barátai számára mindig akad egy-egy hódítás, Marty számára csodával érne fel, ha valaki az első alkalom után újra kíváncsi rá. Végül rátalál egy csodára, ő Clara (Betsy Blair - civilben Gene Kelly felesége 1940-től)

Clara majdnem szép. Tanárnő, és nem olasz származású... annyira nem is fiatal...

Anya: Az effajta nőket egy lépés választja el az utcalányoktól!

Marty: Miket beszélsz? Rendes lány!

Anya: Nem olasz családból való! 

Marty: Nem tetszik? Hát alig láttad öt percet!

Mint látható, az anya, aki tökéletes harmóniában élt fiával kettesben, ráadásul állandóan piszkálta őt, hogy házasodjon meg - most, hogy elérhető közelségbe került egy potenciális meny rémképe - azonnal elkezdi az aknamunkát a hölgy ellen...

Kedves film, szükség van az ilyen trükköktől, látványosságtól mentes, megnyugtató, emberközeli filmekre, ezzel együtt mégis nagyon meglepett, hogy ezzel 1955-ben Oscart lehetett nyerni...

mv5bmtyxmza3mdi3ml5bml5banbnxkftztcwndk2ode1na_v1_sy1000_cr0_0_851_1000_al.jpg

 

3 komment
Címkék: film ff USA