1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

282. Szansó tiszttartó (山椒大夫) - 1954

2019. május 09. 11:32 - moodPedro

mv5bzgu0ymfmmgetyjvmzi00n2uxltkxowmtmzrjzdfhzdqyyzbhxkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1_sy1000_cr0_0_693_1000_al.jpgJapán (Daiiei), 125 perc, ff., japán

Rendező: Kenji Mizoguchi

Producer: Masaichi Nagata

A nyolcadik század végén kezdődő japán Heian-korba repít vissza minket ennek a filmnek a története. A korszak névadója Heian város, mai nevén Kiotó. Ide tette át Japán fővárosát a császár 794-ben, és ez csak 1868-ban változik meg újra, amikor majd Tokyo lesz az új főváros.

A közel négyszáz éves korszaknak az volt a legfőbb jellegzetessége, hogy a császár helyett többnyire a Fudzsivara család gyakorolta a hatalmat. Fokozatosan, nem kevés ármánykodással és cselszövéssel kezükbe vették a tényleges irányítást. Beházasodtak a császári családba, a császárokat sokszor viszonylag fiatalon rávették, hogy korukra hivatkozva lépjenek vissza utódjaik javára a hatalomtól, és a - még gyermek - utódok helyett viszont közülük (Fudzsivarák közül) jelöltettek ki valakit régensnek. Idővel olyan szervezetté vált a Fudzsivarák árnyék-hatalma, hogy a császári család már nem volt képes ellentmondani nekik. 

A tényleges hatalomtól megfosztott uralkodói család természetesen valamivel el kellett, hogy foglalja magát. Mivel az előzőkből adódik, hogy ez az elfoglaltság nem az ország irányítása volt, kézenfekvő, hogy a művészetek élvezetével múlatták drága idejüket a császári udvar tagjai. Ennek köszönhető a sok kimagasló - főleg irodalmi - műalkotás létrejötte ebben az időszakban.

Emellett ennek a korszaknak köszönhető a japán írésjegyek (Hiraganák és Katakanák)  létrejötte is. Eddig a japánoknak nem volt saját írásuk, a kínai betűkészletet használták az íráshoz. Ám, mivel a japán és a kínai nyelvek nagyon eltérőek egymástól, a kínai betűk nem voltak maradéktalanul alkalmasak a japán nyelv leírására. Talán ez is az oka, hogy hivatalos és emelkedett, művészi színvonaló szövegekre inkább a kínai nyelvet használták, ahogy Európa jelentős részén ekkoriban a latint vagy a görögöt. 

Ebben a korszakban a császári udvarnak bőven volt ideje ilyesmivel bíbelődni, ráadásul külkapcsolataikban is befelé fordultak, nem küldtek kínába sem követeket, így a kínai nyelv használatától is próbáltak eltekinteni. Ezért kidolgoztak maguknak két új betűkészletet is, amivel a többezer kínai betüt helyettesíteni tudták. 

Az egyik ilyen a - nőiesen ívelt - hiragana volt (felső), a másik a férfias, szinte kardvágásokat utánzó katakana (alsó) A dolog érdekessége, hogy mindkettőből 46 van, és tökéletesen párba állíthatóak. Az alábbi két betű például az "A" hangzót írja le hiraganával illetve katakanával.

hiraganakatakana.png

Mindkettő betűkészlet könnyen megtanulható 1-2 nap alatt, és a japán nyelv tökéletesen leírható lenne akár kizárólag az egyik használatával is. A Japánok mégsem ezt teszik. Ugyanis ami leírható a kínai kandzsikkal, azt a mai napig azzal kell leírni. Hiraganákat csak arra szokás használni, amihez nincs kandzsi (például ragozás, vagy olyan szavak, amik újabban keletkeztek) Katakanát pedig a külföldi szavak átírása esetén használják, vagy ha valamit ki akarnak emelni, mint ahogy mi a dőlt betűkkel tesszük. Ezekkel az új betűkkel már nem volt akadálya a japán irodalmi művek pontos lejegyzésének. 

Ezeknek az új betűknek a birtokában szinte megmagyarázhatatlan, hogy a Japánok miért ragaszkodnak a mai napig a többezer kínai betű használatához, melyeknek megtanulása több év kemény gyakorlásának az eredménye. A fenti mozi-poszteren látható nagy piros cím mindegyike ilyen kínai kandzsi. Az egyes piros betük mellett jobbra kis zöldes árnyalatú apró hiraganákkal a gyengébbek (gyerekek) kedvéért oda van írva, hogy hogy kell a nagy kandzsikat kiolvasni. (szán-sou-da-juu). 

A Heian-kornak volt néhány kevésbé humanista termése is. Ekkoriban jött létre a rabszolgák osztálya, mely főleg elszegényedett parasztokból, nemfizető adósokból és elítélt bűnözőkből állt. 

Mizugucsi filmjeinek témája legtöbbször az elesettek és az elmaradottak melletti kiállásról, hányattatott sorsukra való figyelem felhívásáról szól. Ennek a lassan csordogáló filmnek a kiindulópontja, hogy egy kegyvesztett és száműzött kormányzó családja emberrablók áldozatául esik. Az anyától elrabolják két gyermekét, azokat rabszolgának adják, az anya pedig prostitúcra kényszerül.

mv5bogm3nzy5mmqtntiwnc00otmxlwi1yjmtm2vmnwrjzddkntjjxkeyxkfqcgdeqxvymjcxnji4ntk_v1.jpg

A film címét adó Szansó uraság az a kegyetlen császári tiszttatró, akinek a két kis rabszolgát eladják. Ő az, akinél a gyermekek sanyarú körülmények között felnevelkednek. Lépten-nyomon érdekes morális kérdésekbe botlunk a film megtekintése során: Például bűnös-e aki parancsra kínoz másik embert? Tudnak-e mit kezdeni a felszabadított elnyomottak a hirtelen jött szabadsággal? Van-e értelme valakinek eldobnia saját életét, ha azzal más valakiét megmentheti?

A drámai fordulatokban is gazdag történetet Mijagava Kazuo szépen megkomponált, gyakran mozgó kamerával készült képei teszik vizuálisan is gazdaggá. Mizugocsi egyike volt azoknak a japán rendezőknek, akiknek alkotásait Európában is értékelték: A Velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlán díjjal értékelték rendezői munkáját. Magyarországon viszonlag ismeretlen maradt. Először 1983-ban lehetett hallani róla, amikor a tévében egy 6 részes Mizugocsi sorozatban mutatták be legfontosabb filmjeit, közöttük ezt is.

1 komment

281. Carmen Jones - 1954

2019. május 06. 21:38 - moodPedro

carmen_jones.jpegUSA (Otto Preminger Films, Fox), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Imádom az olyan filmeket, melyek egy klasszikus történetet modern környezetbe helyeznek át.

Az 1845-ben kiadott Prosper Mérimée regényt 1875-ben George Bizét operává dolgozta át, majd 1943-ban Bizét zenéjét kissé áthangszerelték, "musicalesebbé" tették, hogy a Broadway-en all black, azaz kizárólag feketebőrű szereplőgárdával, a második világháború alatti Chicago-ba helyezve adják elő. Nálunk Magyarországon sem példa nélküli az "all black cast"  előadás, hiszen a Magyar Állami Operaház a napokban mutatta be szintén kizárólag fekete előadókkal (ez itt az irónia helye) a Porgy és Bess-t, ahol egyenesen a szerző kikötése volt, hogy csak feketékkel adható elő a darab. 

Otto Preminger még szerződésben volt a 20th Century - Fox-szal amikor úgy döntött, hogy kivásárolja magát a szerződésből. Mivel úgy gondolta, hogy a színházi adaptáció alapján készülő, fekete szereplőkkel forgatott operafilmben a Fox úgysem fog fantáziát látni, inkább ezzel a szerződésbontással akart magának szabad kezet biztosítani. Így függetlenként vágott bele a film elkészítésébe. Amikor híre ment a készülő filmnek, érdekes módon maga Darryl F. Zanuck, a Fox fejese kereste meg Premingert, hogy a stúdió örömmel venne részt befektetőként a gyártásban, és a rendező teljesen szabad kezet kaphatna. Így is lett.

carmen-jones_yhoj7m.jpgPróbáltam rajtakapni a filmet, kiszúrni legalább egyetlen fehér embert, de nem sikerült. Pedig volt néhány tömegjelenet is, például egy ökölvívó mérkőzés, ahol többezres közönség szurkolt, de láthatóan nagyon vigyáztak, hogy a kamera ezen oldalára még véletlenül se merészkedjen fehér ember. Egy idő után kicsit furcsa úgy látni Amerikát, hogy sem a pályaudvaron, sem egy rendezvényen, sem az utcán, sehol nincsenek fehér emberek... a fenti képen is csak azért látható egy, mert ő a rendező.

Carmenből, a cigánylányból tehát afro-amerikai Carmen Jones (Dorothy Dandridge, középen) lesz, aki dohánygyár helyett kezdetben egy ejtőernyő gyárban dolgozik. Don José tizedesből Joe tizedes lesz (Harry Belafonte, a képen balra). Escamillo torreádor pedig egy profi ökölvivóként (Joe Adams, a képen jobbra) jelenik meg ebben a Chicagoi környezetben játszódó adaptációban.

carmen-jones_ttkkwa.jpgPreminger sok színésszel készített próbafelvételt a főszerepekre. Dandridge-t, - miután bejelentkezett Carmennek - a rendező szépnek, aranyosnak találta, de semmiképpen nem olyannak, amilyennek Carment elképzelte. Helyette Joe ártatlanul kedves barátnőjének, Cindy Lou-nak a szerepét ajánlotta figyelmébe. Adott is neki egy szövegkönyvet, ami alapján várta egy következő castingra. Ám Dandridge Carmennek beöltözve, és erre a szerepre készülve jött el az újabb próbára. Ekkor már Preminger is úgy gondolta, hogy kár tovább keresni, megtalálta azt a Carment, akit keresett. Nem csak a film főszerepére, hanem magának is, mert éveken át szoros kapcsolatban voltak.

Preminger szeretett ujjat húzni a cenzúrával. 1953-as The Moon is Blue című filmje például cenzori pecsét nélkül került mozikba, mert az túlságosan engedékenyen kezelte a laza erkölcsöket bemutató jeleneteket. És az alábbi képen is olyasmit látunk, ami a korszak Hollywoodi filmjeiben azért még messze nem volt megszokott. Bizony, ez a filmben egy lábcsókolgatásig fajuló jelenet lesz...

mv5bmtm1odc0mdy2nf5bml5banbnxkftztcwnja2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_1365_1000_al.jpg

Érdekes módon mindkét főszereplő énekhangját más kölcsönözte, holott mindketten jó énekesek voltak. Sőt, én Belafontét inkább énekesként ismertem eddig, mint színészként. Ha más dalról nem, hát a Banana Boat Songot talán mindenki ismeri... ami úgy szól, hogy "come mister tally man, tally me banana", de mi csak úgy énekeltük, hogy "Come Mister Talibán" pedig akkor még nem is hallottunk a tálibokról...annex_dandridge_dorothy_carmen_jones_nrfpt_03.jpg

Preminger a Broadwayes "musicalesített" hangszereléstől szeretett volna visszatérni az operás hangzáshoz, a két főszereplőnek viszont - hiába voltak jó énekesek - nem volt operaénekesi képzettsége. Az opera pedig tudvalevő, hogy egészen speciális hangképzést igényel. Ez tehát a magyarázata, hogy mindketten más hangján énekelnek.

mv5bmtkwmdawnjy3n15bml5banbnxkftztcwmde2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_798_1000_al_1.jpgDandridge valóban meggyőzően hozza a pénzsóvár, gátlástalan és szenvedélyes karaktert. Azt a szépséget viszont én nem találom meg benne, amitől igazán Carmenné válna a szememben. De elképzelhető, hogy ebben a változó idők változó ízlésének is nagy szerepe van. Lehet, hogy akkoriban más volt a szépségideál.

Carmen története egy szerelmi négyszög, melyben gyakorlatilag mindenki másba szerelmes. Egyedül Carmeről nem lehet (valószínűleg maga sem tudja) eldönteni, hogy a pénzbe vagy Joe-ba szerelmes jobban. Végül természetesen elkerülhetetlen a tragédia.

Szélesvásznú (Cinemascope) és színes (Technicolor) filmről beszélünk. Mindkettőnek nagyon örültem, sokban hozzájárultak a film élvezhetőségéhez. Még azt sem vettem észre, hogy a Chicagoi helyszín ellenére semmi sem forgott a megnevezett városban, szinte minden a Fox Los Angelesi stúdiójában készült.

mv5bmjhkzjq4yjetowq4ns00zmfilwi5mdmtnmrjndy5nge4ztjjxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al_1.jpg

Harry Belafonte idén 92 éves. Dandridge viszont 42 évesen elhunyt valamilyen antidepresszáns - feltehetően - véletlen túladagolásában.carmen-jones_fvzpsb.jpg

4 komment

280. Silver Lode (1954)

2019. május 02. 13:30 - moodPedro

mv5bodyxzjjmzwetzjjjmi00ytzkltlizmmtmmzmntu1mti2mdu5xkeyxkfqcgdeqxvymji4mja5mza_v1_sy1000_cr0_0_658_1000_al.jpgUSA (Pinecrest), 77 perc, Technicolor, angol

Rendező: Allan Dwan

Producer: Benedict Bogeaus

A 77 perces hosszából előre sejthető volt, hogy B-filmnek készült alkotásról lehet szó. Bár ezek legtöbbször alacsony költségvetéssel, kisebb gázsival is megszerezhető színészekkel, és általában rövid idő alatt, esetenként összecsapva készültek, időnként ezek közé is belekeveredett egy-egy gyöngyszem.

Sajnos ez a film nem tartozik közéjük. Méltó párja lehetne a Johnny Guitarnak, ami valószínűleg maradandó károsodást okozott az ízlésemben. Sajnos ez sem sokkal jobb, bár a jelmezek ez esetben nem olyan tarka csiricsárék, mint amott, és a díszletekről el lehet mondani, hogy kifejezetten szépen kidolgozottak (mintha valamelyik Disneyland főutcáján lennénk), bár feltételezem, hogy nem erre a filmre építették, hanem egy - univerzális - western filmekhez épített város díszleteibe költözött be a stáb a forgatás idejére. 

photo232.jpgTörténetét tekintve nagyrészt High Noon utánérzésről van szó: a Silver Lode városkában élő főhős, Dan Ballard (John Payne) épp esküvőjére készül, amikor egy négy lovasból álló csoport beállít, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa a köztiszteletben álló Ballardod. Elejétől fogva nyilvánvaló, hogy koholt vádról van szó, és sejtjük, hogy a marshallként eljáró férfi feltehetően egy bűnöző. Ám papírjai rendben vannak, így nincs jogi akadálya a letartóztatás végrehajtásának.

photo422.jpgCsakúgy, mint az említett - egyébként remek - High Noon esetén, itt is real-timeban zajlanak az események, tehát egyszer sem ugrunk az időben. További párhuzam a másik filmmel, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább fordulnak el a főhőstől az emberek.photo246.jpg

Míg a High Noon esetében ennek racionális magyarázata volt - féltették saját életüket - itt az a gyermeteg, bugyuta motívum dolgozik mindvégig, hogy a főhős gyakorlatilag nem védekezik a vádak ellen, azzal a ki nem mondott indokkal, hogy úgysem hinnének neki. 

photo250.jpgSorolhatnám még a High Noon-os párhuzamokat: ott van például a régebbi szerető. Akivel kettőre nő a főhős mellett végig kitartó emberek száma. A film végére gyakorlatilag mindenki ellene fordul. Ehhez persze komoly munkára van szüksége az addig népszerű főhősnek, hiszen nem mindennapi önfegyelemre van szükség a sokadik gyilkossággal megvádolva is szótlanul állni, még csak azt sem mondani, hogy "Nem én voltam!", majd elkezdeni pisztollyal rohangálni a western díszletek között.

photo249.jpg

Paynnel ellentétben a főgonoszt alakító Fred McCarty (Dan Duryea) - az alábbi képen jobb szélen - karaktere jól üzemelt. Ugyanígy voltam a 73-as Winchester című filmnél, ahol ugyanő szerintem annyira jobb volt James Stewartnál, hogy azon kaptam magam, hogy bizony a negatív hősnek drukkolok.mv5bmtezodc1zdytowy5ys00ntjhlwi0mdatntvmnjbkowmwztbjxkeyxkfqcgdeqxvyoti2mji5mq_v1_sy1000_cr0_0_1234_1000_al.jpg

Továbbra is hatalmas talány számomra, hogy ilyen középszerűnél is gyengébb alkotások vajon hogyan kerültek fel erre a legjobb filmeket összehozni szándékozó 1001-es listára...

Szólj hozzá!