1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

259. A Félelem Bére (Le Salaire de la Peur) - 1953

2019. február 13. 22:47 - moodPedro

mv5byte4mwiznjgtytfhzi00othlltk4mtutn2yxyzqxn2qzmjc5l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_730_1000_al.jpgFranciaország (CICC, Filmsonor, Fono, Vera), 148 perc, ff., francia, angol, spanyol és német

Rendező: Henri-Georges Clouzot

Producer: Rymond Borderie, Henri-Georges Clouzot, Louis Wipf

Ezt a filmet megtekintve az ember felteszi magának a kérdést, hogy ha - ezek szerint - Európában simán tudnak minden szempontból Hollywood-ot lepipáló filmeket készíteni, - 7-8 évvel a második világháború után -, akkor vajon miért maradt fenn a filmvilágnak ez a túlzott eltolódása Hollywood felé mind a mai napig?

Nem tudom, hogy a francia cím hogyan hat egy anyanyelvi franciára, de a magyar cím - A Félelem Bére - szerintem a legütősebb filmcímek közé tartozik. Ehhez hasonlítható még az Üvöltő Szelek, A Postás Mindig Kétszer Csenget, A Nagy Ábránd vagy mondjuk az Elfújta a Szél.

Elsőre talán hosszúnak hangzik a két és fél órás időtartam, de számomra szinte elröpült ez az idő, ami talán annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen 2-in-1, azaz szinte két filmet kapunk egy áráért. Az első 65 perc egészen más, mint az azt követő 85.

Las Piedrasban kezdünk, valahol latin-Amerikában, a préri közepén. Nem tudni, hogy pontosan melyik országban, de nincs is jelentősége. Csak egy kis repülőgép köti össze ezt az Isten háta mögötti helyet a külvilággal. Aki ebben a porfészekben él, az nagy valószínűséggel valami elől menekült ide. Kitörni innét szinte lehetetlen, nem tudnak annyi pénzt összeszedni, hogy megvegyék a várost elhagyó repülőjegyet. Az egyetlen munkalehetőséget az amerikai SOC olajtársaság (Southern Oil Company) biztosítja, aki ki is használja a helyzetet, és csak annyit fizet az embereknek, amennyiből épp eltengődnek, de elutazni már nem tudnak.

mv5bmtqxmje2ode2nl5bml5banbnxkftztcwndu0mtc4ng_v1_sy1000_cr0_0_1362_1000_al.jpg

Az első 65 perc egy - átvitt értelemben színes - életkép a városkáról, és annak számunkra legfontosabb lakóiról. Itt van például a film főszereplője Mario (Yves Montand) a francia "playboy", tulajdonképpen Humphrey Bogart francia megfelelője, bár az ő stílusa talán kevésbé mesterkélt, és modoros, mint Bogart-é. A társadalmi élet láthatóan a központi szerepet betöltő taverna körül összpontosul. Itt ütik el órájukat azok, akik nem hajlandóak a kizsákmányoló amerikaiaknak dolgozni, és valami csoda eljövetelében reménykednek, hogy kitörhessenek ebből az áldatlan állapotból.

A városkát egyébként kifejezetten erre a forgatásra építették fel Dél-Franciaország egyik elhagyatott részén. Eredetileg egyébként Spanyolországi forgatás volt betervezve, de Montand nem volt hajlandó ott forgatni, amíg Franco falangista diktatúrája irányítja az országot.

Érdekes karaktereket ismerhetünk meg az első órában, köztük azonban négyen lesznek csak azok, akik majd a film második felében is elkísérnek minket. Itt van például a mindig mogorva kocsmáros, aki egész nap pizsamában (vagy valami nagyon annak tűnő ruhában) perlekedik a semmirekellő vendégekkel. Kisegítője - Linda - akit a rendező negyven évesen is rendkívül vonzó felesége (Vera Clouzot) alakít. Főnöke számára feltehetően nemcsak a tavernában, hanem a hálószobában is nyújt szolgáltatásokat, de igazából Marioba szerelmes. 

mv5bzjq0zdcxzdktytfkyy00otjjlwjingmtnjewzde2ztc1otvhl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1.jpg

Mario ki is használja a nő szerelmét amikor éppen úgy tartja kedve. De mindkét férfi - ha kedvük épp így tartja - egyszerűen elveri a nőt...  Ezt sem lehetett volna átverni a Hayes bizottságon... de hát ez nem Hollywood, hanem Franciaország.. 

0the_wages_of_fear_041_photo_lucienne_chevert_c_19.jpg

Mint ahogy 1953 lévén alig hittem a szememnek akkor is, amikor a taverna padlójának sikálása közben az előrehajoló Linda ruhája alatt világosan látszott, hogy nem hord melltartót, de akkor is csak dörzsöltem a szemem, amikor a héderelő főhősök mögött a háttérben egy meztelen fekete nő zuhanyzott.

foto6.jpgAmikor már kellően megismertük, és megszerettük a központi figurákat, jön a fordulat: Az olajcég 300 mérföldre levő olajkútja lángokban áll. Sokan meghaltak, és egyelőre nem tudják eloltani a tüzet. Egy hatalmas robbantással meg lehetne szüntetni a tüzet fenntartó olajvezetékből folyó olaj-utánpótlást, ám a robbantáshoz szükséges nitroglicerin viszont itt van a központi telephelyen. Annak a célba juttatása gyilkos, életveszélyesen kockázatos feladat. Hiszen a nitroglicerin rázkódásra és hőhatásra is igen könnyen óriási pusztítást végezve berobbanhat. Természetesen az Amcsik fejében meg sem fordul, hogy ilyen kockázatos feladattal saját alkalmazottjukat bízzák meg, hiszen a szakszervezet ilyet biztosan nem hagyna jóvá. Ám a kiugrásra váró semmirekellők akár életüket is kockára teszik azért a 2000 dolláros díjért, amit az SOC felajánl fejenként azoknak, akik eljuttatják a nitroglicerint az olajfúróhoz. Természetesen a 2000 dollárt csak annak kell kifizetni, aki élve megérkezik a célhoz.

Két teherautót is indítanak, mindegyikben két sofőrrel. Az egyik majd csak megérkezik...

És itt kezdődik a homlokegyenesen más hangulatú második rész, melyben gyakorlatilag a négy sofőr kalandjait követjük végig az úton, mintha csak egy playstation-ös akadálypályán haladnánk. 

av1bjsxodiyntc7ajsxnzk1nzsxmjawoze1nzu7mte4mq.jpgVan amelyik szakaszon tartani kell egy minimális sebességet, hogy ne zötykölődjön a jármű... ha ez alá mennek, akkor felrobban a szállítmány. Van, hogy egy hatalmas kő állja el az utat, vagy éppen egy rozoga hídszerkezet akadályozza a továbbjutást. A nappali melegben - a tájékoztató szerint - addig nincs baj, amíg folyamatosan mennek - nyilván a menetszél hűti a nitrót -, de ha megállnak, baj lehet... szóval kockázat az folyamatosan van...

A helyzet egyre feszültebb, bármelyik pillanatban várható a robbanás, és annyit talán elárulhatok, hogy lesz robbanás. Kettő is...

Megvan tehát a kissé rejtélyes cím magyarázata. A félelem bére 2000 dollár. Ami akkoriban hatalmas pénz volt. Azzal el lehetett hagyni ezt a porfészket, és el lehetett kezdeni valami normális jövő megtervezésén gondolkozni. Viszont a 300 mérföldet végigvezetni ilyen félelemben... az biztos, hogy a végén nem ugyanaz az ember száll ki az autóból, mint aki az út elején beszállt... mv5bnwu2nwu1ytctzwewoc00njq1ltk2mwutyzfiyzjmnjc5ngm3xkeyxkfqcgdeqxvyndkzntm2odg_v1_sy1000_cr0_0_1227_1000_al.jpg
4 komment

258. Római Vakáció (Roman Holiday) - 1953

2019. február 09. 16:19 - moodPedro

postermv5by2uzywq3ogetowq3zc00yme2lwewmwetmzzkmgfhmwniowvkl2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_sx735_al.jpgUSA (Paramount), 118 perc, ff., angol

Rendező: William Wyler

Producer: Robert Wyler, William Wyler

A Paramount stúdió nagyokosai hollywoodi díszletek között tervezték leforgatni ezt a filmet. A rendező - Wyler - azonban erősködött, hogyha már elejétől a végéig Rómában játszódik a történet, akkor nagyon jót tenne a filmnek, ha az eredeti díszletek között, azaz tényleg Rómában forgatnák le.  Mellesleg Rómában ott volt a Cinecittá, azaz rendelkezésre állt magas színvonalú stúdió háttér is, szükség esetére. Így viszont a magasabb forgatási költségek miatt máson kellett spórolni. 

Először is a rendezőnek le kellett mondani a drága Technicolor nyersanyagról, amit én személy szerint kicsit bánok. Több elemzésben írják, hogy azért forgattak fekete-fehér filmre, hogy a gyönyörű Róma ne vonja el a figyelmet a szépséges Hepburn-ről. Én ezt szamárságnak, utólagos belemagyarázásnak tartom. Akkor már egyszerűbb lett volna tényleg Hollywoodban maradni.

Nemcsak a drágább nyersanyagról, de a drága női főszereplőről is le kellett mondania Wylernek. Egy sztár (Gregory Peck) belefért a keretbe, de a női szerepre már be kellett érnie egy "ismeretlen senkivel". Audrey eddig főleg a Broadway-en szerepelt, és egy-egy Európai filmben tűnt fel. Én is meglepődtem, amikor néhány másodpercnyi időre feltűnt a The Lavender Hill Mob-ban. Gyakorlatilag ismeretlen volt.

Már a forgatás alatt lehetett érezni, hogy Audrey körül hamarosan minden meg fog változni. Gregory Peck például javasolta a stúdiónak, hogy az eredeti tervekkel szemben Hepburn neve is kapjon kiemelt helyet a plakáton (a cím fölött), mert biztos, hogy Oscar díjat fog kapni a szerepért. És igaza lett...

Még Japánban is akkora sztár lett, hogy sokan elkezdték utánozni rövid hajviseletét.

postermv5bmtgxnju4njawmv5bml5banbnxkftztgwmtcznde3mje_v1_sy1000_cr0_0_688_1000_al.jpg

Egyébként nem csak Hepburn kapott Oscart a filmért, hanem a jelmeztervező és a forgatókönyvíró is.

Na a forgatókönyvvel kapcsolatban érdemes egy kis kitérőt tenni. Ugyanis Ian McLellan Hunter kapta az elismerést, de nem ő volt az, akit ez igazán megilletett, mert ő csak a nevét adta a forgatókönyvhöz, mivel a valódi író feketelistán volt, sőt börtönben. Dalton Trumbo - ugyanis nem volt hajlandó vallomást tenni az Amerika-ellenes bizottság kihallgatásán, ezért 11 hónapnyi börtönt kapott a "törvényhozás munkájának akadályozása" miatt. Természetesen feketelistára is került, így papíron nem lehetett felhasználni a forgatókönyveit. Mint ahogy a legtöbb esetben - a barátok azért támogatták az ilyen fekete bárányokat - ebben az esetben is ez történt, egy stróman nevén tüntették fel a forgatókönyvet, és - ez különösen fájó lehetett Trumbonak - ő is vette át a szobrocskát. 6762254467_6d6ae347bb_b.jpg

Egy meg nem nevezett monarchia hercegnője (Audrey Hepburn) nyugat-Európai kőrútja egyik állomásán éppen Rómában tartózkodik. Láthatóan nagyon untatják a protokoll-események, a sok kötöttség, az unalmas formalitások...

Egyik kedves kis jelenetében azon ábrándozik, hogy milyen jó azoknak, akik a hosszú hálóruha helyett sima pizsamát... vagy legalább pizsama felsőt - azaz alul semmit (!) - viselhetnek az ágyban. Merésznek számított ez akkoriban, bármennyire is ártatlanul hangzik ma...

Egy kisebb hisztiroham után az őt felügyelő orvos nyugtatót ad neki, ám mielőtt az hatni kezdene, a hercegnő elszökik a szállásról...és összeismerkedik a Gregory Peck által alakított újságíróval...és ezzel  kezdetét veszi az egész Rómát behálózó kalandjuk...

Az újságíró eleinte nyilván a hatalmas kiugrás lehetőségét látja egy - a hercegnőről szóló - exkluzív képes riport elkészítésében, a hercegnő meg egy nagy kalandnak fogja fel az egészet...

Hogy mi lesz a vége, azt természetesen nem árulom el... Mindig izgalmasak az ilyen álruhába bújt uralkodókról szóló mesék... és persze elkerülhetetlen, hogy szerelem legyen a dologból... 

A film pörgős, mai szemmel nézve is teljesen könnyen fogyasztható. Sőt, ha színes lenne, szinte meg sem lehetne mondani, hogy 65 éve készült. Remek szórakozást nyújt.

Audrey Hepburn bája pedig egyszerűen lenyűgöző. Hol szinte gyermekien ártatlan, hol nemesen fenséges. Egyébként sem túl hosszú életének vége felé eltávolodott a filmezéstől, és főként Afrikai és Dél-Amerikai jótékonykodásba fektette energiáját. Így aztán kevesen tudják, hogy mennyire bájos volt 60 éves korában is... Azt hiszem, sokan szeretnének ebben a korban is ilyen kellemes külsőt maguknak...

Mi még kétszer fogunk találkozni vele... gondolom egyik sem meglepetés: Breakfast at Tiffany's (1961) és My Fair Lady (1964)

1989.jpg

1 komment

257. Tokiói Történet (東京物語) - 1953

2019. február 08. 00:04 - moodPedro

mv5botviyjzlyzmtztjlyi00zdc5lwfkyzqty2y0mdzmmtu2mjbmxkeyxkfqcgdeqxvynjkxotm4ody_v1.jpgJapán Shochiku), 136 perc, ff., japán

Rendező: Yasujiro Ozu

Producer: Takeshi Yamamoto

Nagyon japán ez a film, pontosabban nagyon távol-keleti. És azt is megkockáztatom, hogy nagyon kevés embernek merném ajánlani, hogy nézze meg ezt a filmet. Nem túl valószínű, hogy valaha is megnéztem volna, ha nincsen rajta az 1001-es listán. Lassúsága és eseménytelensége miatt - pláne a 21. században - feltehetően csak hardcore film-őrültek vágnak bele egy ilyen kaliberű film megtekintésébe, és még közülük sem biztos, hogy mindenki eljut a végéig. Én eljutottam, és nagyon komoly hatással volt rám ez a film.

Egy idősödő vidéki házaspár felkerekedik, hogy elutazzon a fővárosba - ahol még soha életükben nem jártak -, hogy meglátogassák két ott élő, rég nem látott gyermeküket. Mint kiderül, a gyerekeknek inkább terhükre vannak, hogy megszabaduljanak az öregektől, inkább befizetik őket egy "wellness hétvégére" - azaz az Atami gyógyfürdőbe -  csak ne legyenek láb alatt.

 Csak a harmadik - már nem élő - fiuk özvegye (Noriko) a kedvesebb velük. Másik két gyermekük Negyedik gyerekük Oszakában lakik, vele csak a film végén találkozunk, az ötödik, a legkisebb lány pedig velük lakik vidéken.

A szülők egyre kellemetlenebbül érzik magukat, és úgy döntenek, hogy idő előtt hazautaznak. Az asszony a hazafele tartó úton rosszul lesz, és hamarosan meghal.mv5byjnjzgm5nmmtndbinc00mzi0lwiyntetzge1mdvkyjjmotg2l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymjg1njgwmzg_v1_sy1000_cr0_0_1341_1000_al.jpg

Mozgalmasnak nem mondható a történet, a drámai események az utolsó fél órába összpontosulnak. 

Akit egy másik filmre emlékeztet a történet, de nem tudja pontosan, hogy melyikre, annak segítek: Az Adj Esélyt a Holnapnak című film ihlette meg - legalábbis részben - a forgatókönyvírót annyira, hogy megírja ezt a történetet. 

Ezt a filmet csak akkor érdemes végignézni, ha képesek vagyunk ellazulni, és átadni magunkat a nyugod szemlélődésnek. A kamera első ránézésre furcsa perspektívát mutat: kicsivel a föld fölött kerül elhelyezésre szinte az összes jelenetben. Ami érthető, hiszen a japánok - legalábbis az 50-es években még - kizárólag a földön (illetve a tatamin) ültek, térdeltek, szék sehol nincsen. Így ésszerű volt levinni a kamerát a földre, a film nagy részében földön ülő emberek furcsán mesterkélt hangsúlyozással, körülményesen udvariaskodó beszélgetését látjuk. Érdekes a kontraszt az akkori fiatalokkal, akik már elhagyták ezt az udvariaskodó beszédmódot, rajtuk nyoma sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásnak.

A nyugodt szemlélődést a mindenben autentikus japán környezetre - idegenként való - rácsodálkozás is elősegíti.girl-with-uchiwa.jpg A középső és az idősebb generáció még tradicionális japán ruhákat hord.Bambuszból és papiruszból készült hagyományos legyezőt (uchiwa) használnak szinte megállás nélkül a nyári éjszakába is nyúló fülledt forróságban. Légkondi ekkoriban még természetesen nem volt.

Az öltözéken és a furcsa beszédmódon túl érdekes megfigyelni a sajátos japán építészetet. A szinte végig statikus - de jól elhelyezett - kamera nagyon érdekes - szinte három dimenziós képeket mutat az épületek belsejében. 

A közismerten szűkös japán szobabelsők nagyon szabályos szerkezete megsokszorozódik azzal, hogy az állandó meleg miatt mindig nyitva hagyott ajtókon és ablakokon keresztül átlátunk a szomszéd szobába, azon keresztül a következőbe, vagy éppen ki az utcára, de akár még a szűk utcák túloldalán levő szomszéd lakásba is. Így a statikus beszélgetések hátterében gyakran az utcán sétáló járókelő vagy a szomszéd házban serénykedő szomszédasszony töri meg a mozdulatlanságot. 

A film nagyon hosszú, több, mint 2 órás. Sok film megtekintése után alakult ki az a tapasztalatom, hogy az ilyen lassan kibontakozó drámáknál 2 óra az az alsó határ, amikor szoros kötődés kezd kialakulni a szereplőkhöz. Valószínűleg ez a hosszúság is elősegítette azt az érzelmi hatást amit a film tett rám.

Az asszony halála után összegyűlik a család. A magára maradt férjet körülveszi a négy élő gyermeke, és a halott fiú özvegye. Mindenki a maga módján viselkedik.

A férj például irigylésre méltó bölcsességgel és emelt fejjel fogadja el a sorsot. Próbálja vesztesége közepette is megtalálni a szépséget az életben.

Ezúttal a poszt a végére hagytam a japán cím elemzését, melyről idegen írásmódú címek esetén képtelen vagyok lemondani:.

東京 - tou - kjou (magyarul Tokió)   

ebből : kelet (tou) -  : főváros (kjou)  - azaz a Keleti Főváros - ez tehát Tokió jelentése

物語 - mono-gatari : történet - erről már volt szó az Utolsó Krizantém Története kapcsán.

Így tehát az eredeti cím helyes kiejtése:  東京物語  -  tokjó monogatari

 

3 komment

256. Most és Mindörökké (From Here to Eternity) - 1953

2019. február 06. 02:40 - moodPedro

postermv5bzme0zwrlntmtzdi1ns00zwy3lwizmdytmmninzmwowu2yju4l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjqzndi3nzy_v1.jpgUSA (Columbia), 118 perc, ff., angol

Rendező: Fred Zinnemann

Producer: Buddy Adler

James Jones azonos című regényéből készített filmet a Columbia, melyet eredeti helyszínen - az akkor még Hawaii Köztársaságként - az USA gyarmataként létező szigeteken forgattak. (1959-ben lett Hawaii az USA 50. állama)

Egy katonai bázison vagyunk, 1941-ben - és a katonák ekkor még nem is sejtik, hogy hamarosan olyan csapást már rájuk Japán, melyhez fogható csapást legközelebb csak 60 év múlva a New York-i ikertornyok leomlásakor szenvednek el az amerikaiak. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a Pearl Harbor-i támadás a film utolsó tíz percében van csak, addig egy katonai szereplőkkel felvonultatott melodrámát látunk, sok-sok ismert színésszel.

Nézzük, hogy kikkel is: A szereplők közül a legnagyobb sztár talán vitathatatlanul Montgomery Clift volt ekkoriban.

from-here-to-eternity_gqceba.jpgŐ a method acting elkötelezett híve volt. Nincs igazán jó magyar szó erre a "stílusra" - mi Sztanyiszlavszkij-rendszerként szoktunk utalni rá, bár az meg inkább ennek az elődje, arra alapul az amerikai method acting. Mindkettőnek alapelve, hogy a színész tulajdonképpen átlényegül a szerepbe. Nem eljátssza csak, hanem átéli azt, ugyanazokat az érzéseket próbálja érezni, mint amit az adott szereplő érezne az adott helyzetben. A Clift által játszott katona például kürtös, ökölvívó, Hawaii-mintás ingben járt éjszakai mulatókba a kimenői alkalmával, és meglehetősen lerészegedett olykor-olykor. A szerephez megtanult tehát elfogadható szinten kürtön játszani, bokszolni tanult, és a részeg jeleneteihez annyit ivott, hogy néha nem tudta végigmondani a szövegét. Jellemzően annyira belemerült a szerepbe, hogy jóval a film elkészülte után is rendszeresen látták Hollywoodban kocsmák környékén Hawaii ingben részegen énekelni, kezében egy kürttel.

mv5bmzy3mzc2mzg3mv5bml5banbnxkftztcwmtmxmdi5oq_v1_sy1000_cr0_0_1414_1000_al.jpg

Aztán itt van Burt Lancaster...aki mellett rögtön megemlítem Deborah Kerrt is... nem csak azért mert a forgatás alatt állítólag szerepükhöz hasonlóan nagyon összemelegedtek, hanem azért is, mert kettejük tengerpartos "összeölelkezése" a film emblematikus jelenetévé, és egyben Hays-kódex koporsójába ütött első szögek egyikévé is vált. Ilyen szenvedélyes csókolózás a földön összeölelkezve, ráadásul egy férfi és a felettesének felesége között az utóbbi közel húsz év Hollywood-i filmtermésében nemigen fordulhatott elő.

A jelenettel kapcsolatban találtam egy aranyos youtube-videót, melyben egy lelkes turista mutatja a jelenet helyszínéül szolgáló Halona Beach-et. Ő úgy említi, mint a "From Hear to Eternity" nevű strandot. Azt ugyan nem tudja megmondani, hogy a "from here to eternity" strand melyik filmben szerepel, de esküszik rá, hogy valamelyik nagyon híresben... és javasolja, hogy guglizzuk ki.... haha nem tudom, hogy viccnek szánta-e vagy tényleg nem tudja, hogy melyik filmben szerepelt a "From here to eternity beach"... megjegyzem, kicsit csalóka a dolog valóban, mert ugyanez a strand állítólag szerepelt az "Első 50 randi"-ban is... Na de akkor is...01-gallery-halona-cove-with-people.jpgLegnagyobb meglepetést számomra Frank Sinatra szereplése okozta. Nem tudtam róla, hogy ilyen "komolyabb" filmekben is szerepelt. Ekkoriban épp senki sem akart szóba állni vele, és egy széles körben elterjedt pletyka szerint úgy kapta meg ezt a szerepet, mint ahogy a Keresztapában az a bizonyos "lófej az ágyban" jelenet mutatja - azaz a maffia hathatós segítségével - de feltehetően ebből semmi sem igaz... tény, hogy mindössze 8000 dolláros fizetésért - szinte kikönyörögte, hogy megkaphassa ezt a szerepet, még a castingra is a maga fizette repülőjeggyel utazott Hawaii-ra... csak, hogy őt válasszák...

Mint a fenti képen is látható, megérte a szerepért való házalás, hiszen szobor lett érte a jutalma (legjobb férfi mellékszereplő), mint ahogy a képen mellette álló hölgy - Donna Reed is Oscart nyert legjobb női mellékszereplőként, aki gyakorlatilag egy kiugrani készülő prostituáltat játszott, elméletileg egy éjszakai lokál női alkalmazottja volt a filmben. 

A regény szerzője - James Jones - kifogásolta is utólag, hogy nagyon fékezett habzásúvá vált a film, sok mindent nagyon letompítottak, hogy átmenjen a cenzúrán. 

Clift-et én valahogy nem kedvelem túlságosan, ebben talán annak is nagy szerepe van, hogy vele kapcsolatban sok olyan visszaemlékezést olvastam, mely szerint lenézően beszélt sok kollégájáról, akivel egy filmben szerepelt. Többek között Burt Lancaster-ről is, aki viszont kimondottan tetszett ebben a filmben. De igazi kedvencem az a Fatso nevű dühös, nagy medvét játszó Ernest Borgnine volt, akit elsősorban időskori szerepeinek köszönhetően, inkább kedves öregurakat alakítva ismertem meg fiatalkoromban.

biopagefatso.jpg

Engem sajnos kifejezetten irritál a hadsereg hangulata - pontosabban fogalmazva az amerikai filmek által bemutatott amerikai hadsereg nagyon férfias, mindig nagyon keménynek mutatkozni akaró katonái, akik tökéletes erkölcsiséggel, és ahhoz az életük árán is ragaszkodva, egydimenziós hazafiként a szadista egydimenziós gonoszok ellen küzdenek. És ezek az egydimenziós gonoszok (élükön az előbb említett Fatso-val) itt az amerikai hadseregen belül vannak, mert a "Japó"-k csak az utolsó 10 percben bombázzák le a szigetet, miután az azt megelőző jelenetben láttuk a naptáron, hogy már December 6-át írunk, azaz egy nappal ama támadás előtt vagyunk. A támadás egyébként remekül lett lefilmezve, számomra a film egyetlen igazán feszültséggel teli pontja volt.

Megint csak oda kötök ki, hogy ez a film talán egész mást jelenthetett akkor - de talán még most is - egy igazi amerikainak, mint nekem, aki a jenki patriotizmusra mindig is kicsit idegenkedve - már-már lenézően - tekintett.

 

3 komment

255. Madame de... (1953)

2019. február 02. 01:14 - moodPedro

mv5bzmjmzdfhyjatmtmwms00ztnklwfkmtgtzjkyzwnkodvhndi3xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_712_1000_al.jpgFranciaország (Franco London, Indusfilms, Rizzoli), 100 perc, ff. francia

Rendező: Max Ophüls

Producer: Ralph Baum

Max Ophüls rendező készített néhány - szerintem remek - filmet az USA-ban, (ld. például a listán is szereplő  Vakmerő Pillanat és a Levél egy Ismeretlen Nőtől címűt), de az amerikai közönség valahogy nem volt igazán vevő az ő filmjeire, így inkább visszaköltözött Európába, ahonnan a zsidóüldözés miatt menekült Amerikába még 1941-ben.

Franciaországba történő visszaköltözése után négy filmet forgatott 1957-ben bekövetkezett halála előtt. Ezek közül kettő került fel a listára. (Jelen film mellett az 1955-ös Lola Montés című utolsó filmje.)

Egy másik neves rendezőt is érdemes megemlíteni a filmmel kapcsolatban: Vittorio De Sica az olasz neo-realizmus egyik fontos alkotójaként jut a legtöbb filmszerető eszébe, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy De Sica - nem mellesleg - remek színész is volt. Annyira szerette Ophüls filmjeit, hogy kifejezetten megkérte, hadd játsszon valamelyik filmjében. A tisztelet egyébként kölcsönös volt, mert állítólag Ophüls annyira meg volt illetődve De Sica jelenlététől, hogy nem igazán merte instruálni a neves rendezőt, eleinte hagyta, hogy azt játssza, amit jónak lát. Aztán idővel kifejezetten összebarátkoztak, és oldódott kettejük között az egymás iránti tiszteletből eredő tartózkodás.

Az alábbi képen a nyilvánvalóan nem odaillő - kalapos, szivarozó - úr a rendező, aki épp De Sicával egyeztet valamit a jelenettel kapcsolatban.

ophulsmv5bymewmwrlyzetnmyyzi00mgu2lthmntitmjfhodvjztqzogfjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

A filmet a rendező egyik közeli "jó barátnéjának" - Louis de Vilmorinnak- a novellája ihlette. Azért csak ihlette, mert Ophüls is tett rá utalást, hogy voltaképpen nem sok minden maradt meg a filmben az eredeti írásból a történet emblematikus gyémánt fülbevalóján kívül. A központi figura - aki a novellában egyáltalán nincsen néven nevezve -, a filmben  kapott egy keresztnevet - Louise-t - az írónő iránti tiszteletből...

Vezetékneve továbbra sincsen... nem fontos... Többször is elhangozna ugyan a filmben a teljes név, ám akárhányszor valaki kimondja, a "Madame de... " nevet... vagy félbeszakítja valami/valaki vagy egyszerűen egy hangosabb dolog elnyomja a teljes nevet. Ez tehát megmagyarázza a film kicsit furcsa címét: Madame de...

1880 környékén vagyunk... a film elején Madame de... keresgél budoárjában, majd elővesz egy nagyon értékes gyémánt fülbevalót - amit férjétől kapott nászajándékba - és eladja egy ékszer-kereskedőnek, mert éppen kicsit túlköltekezett, és valamiért nem akar férjétől pénzt kérni. A film ennek az ékszernek az útját követi végig közel két órán keresztül. Egészen pontosan 18 alkalommal kerül át valakinek a kezéből más valakiének a kezébe (igaz néhány alkalomról ezek közül csak utólag értesülünk). 

mv5bmje0otg3oty4nf5bml5banbnxkftztgwotuzmje1mje_v1_sy1000_cr0_0_1367_1000_al.jpgSzámomra egyébként a Danielle Darrieux által alakított Madame de... volt a legjelentéktelenebb figurája a filmnek. Szinte minden más szereplő játékát sokkal izgalmasabbnak találtam. Leginkább persze a szerelmi háromszög két férfiszereplője mutatott remek alakítást. Ez azért is furcsa egyébként, mert Ophüls kifejezetten Darrieux-val képzelte el a filmet, számára írta ezt a szerepet. A színésznővel kapcsolatban azért mindenképpen meg szeretném említeni, hogy 100(!) éves korában, nemrég - 2017-ben hunyt el.

ophulsmv5bmwi0mjnmogitmjdkyy00zmvhltk1ytetmjaxyzq3m2flmgjjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

Alkalmi kapcsolatok, házasságon kívüli szerelmi ügyek, elcsábított ártatlanok... ezeket köti össze egy történetté a kézről kézre járó tárgy, a gyémánt fülbevaló.

És amit soha nem mulasztok el megjegyezni - és ami minden alkalommal elámít a francia filmek esetén, - holott inkább az olaszoktól vártam volna, bár nem tudom miért - hogy mennyire szabadon és elnézően kezelik a  félrelépéseket... mint az élet legtermészetesebb dolgát... csak éppen bizonyos kereteket nem szabad átlépni. Addig lehet csak elmenni, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló a dolog, hogy az kellemetlenné váljon a "megcsalt" számára. És a "megcsalt"-at csak azért írtam idézőjelben, mert ő maga is ugyanolyan megcsaló, mint amennyire mindenki az... legalábbis Franciaországban... ezek szerint...

Talán a képek, és a fenti információk alapján kiderül, hogy hiába cserél gazdát 18 alkalommal is a fülbevaló a történet során, azért olyan nagyon nem távolodunk el a központi figuráktól. Bár a rendező simán meghúzza, hogy bevezet egy új szereplőt, aki hirtelen a középpontba kerül, hogy aztán rövid idő után elkaszinózza a nagy értéket, és szinte soha többé ne is halljunk róla. 

Ez is egyike azon filmeknek, melyek nem arattak azonnal osztatlan sikert, idő kellett hozzá, amíg "megérett" annyira, hogy széles körökben elismert és nagyra tartott alkotásnak minősüljön.

4 komment