1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

254. A Zenevonat (The Band Wagon) - 1953

2019. január 30. 20:10 - moodPedro

mv5bnguxzmjkztgtmmi1ny00mzg3lwfly2qtmjnkm2qwzgvhytqyl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_663_1000_al.jpgUSA (MGM), 108 perc, Technicolor, angol

Rendező: Vincente Minnelli

Producer: Arthur Freed

Fred Astaire a sikeres Broadway korszaka után a 30-as években - az RKO stúdió musicaljeivel - lett igazán nagy sztár, mostanra, - az 50-es évek első felére - kicsit háttérbe szorult Gene Kelly mögött. 

1946-ban egy sikertelen filmje után be is jelentette visszavonulását, és tánciskolát alapítva képzelte el a jövőjét. A korai nyugdíjas évek nem tartottak sokáig, 1948-ban Gene Kelly sportsérülése miatt rábeszélték, hogy ugorjon be helyette az Easter Parade című filmbe, hogy aztán maradjon is újabb 10 évet a mozik világában. 1957-ben egy újabb kudarc után majd megint eltűnik néhány évre.

Az Astaire által alakított Tony Huntert mintha pont magára a színészre öntötték volna. Ugyanolyan, kissé elbizonytalanodott, sikerei csúcsától már eltávolodott táncos komikust alakít, mint amilyen ő maga is.

Két fős rajongótábora, - egy író-házaspár - egy neki szánt darab létrehozásán dolgozik, mely segítségével Tony visszatérhetne a színpadra. Partnernőjének egy felkapott balerinát, Gabrielle Gerard-ot (Cyd Charisse) szemelik ki. Charisse-t láthattuk az Ének az Esőben című filmben Gene Kelly oldalán. Ott még csak epizódszerepet kapott, amiben sikerült is bizonyítania, úgyhogy immár komolyabb (szöveges) szerepek is megtalálták. És bár ő alapvetően balett-táncos képességei miatt értékelhető igazán, színészként sem volt olyan rossz - bár túl sok kémiát nem éreztem közte és Astaire között...

A történetre sok szót nem pazarolnék, mert szinte nincs is, ami van, az meg nem nagyon méltó említésre. A film erősségei a zenés-táncos betétek. Astaire nyilván a Broadway-stílusban brillírozik, Charisse pedig az általa hozott kortárs balettben. Szép, izgalmas koreográfiákat látunk pazar díszletek között. Legjobb - és legismertebb betét az utolsó, a "Girl Hunt Ballet - A murder mystery in jazz" - egy jelenet, mely a film noir minden jellemzőjét belesűríti ebbe a balettbe, a narrációtól az esős utcákon keresztül a fülledt bárokon át a femme fatalig minden benne van, amitől ott bizsereg a jól ismert film noir-os hangulat.

tangiblefoolhardychihuahua-size_restricted_1.gif

Fred Astaire egyébként filmes karrierje előtt játszott a Broadwayen a The Band Wagon című musicalben, mely 260 előadást ért meg. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy az 1931-es Broadway változat, és ezen 1953-as filmes változat nem sok mindenben hasonlít egymásra. A zenei betétek nagy részét kicserélték (3 maradt meg), és a vékonyka történet sem sokban emlékeztet az eredetire.

Vincent Minnellivel még két ízben találkozunk majd az 1958-as év kapcsán.mv5byjhmndi4yzytodmwos00zjy4lwjlntctmguwmdm5nji2mdc1xkeyxkfqcgdeqxvymtk2mzi2ng_v1_sy1000_cr0_0_784_1000_al.jpg

1 komment

253. A Házasságszédelgő (The Bigamist) - 1953

2019. január 29. 01:28 - moodPedro

mv5bnteyodq5ywqtyta3ms00zmjklwfjmtqtmdi4nmexn2qxytm2xkeyxkfqcgdeqxvymja0mzywmdy_v1.jpgUSA (Filmmakers), 78 perc, ff., angol

Rendező: Ida Lupino

Producer: Collier Young

Egy férfi + két nő: mindenképpen pikáns felállás. És a két nő között őrlődő férfi itt inkább a sors szerencsétlen áldozataként tűnik föl, mintsem a két nőt csalárd módon megvezető szélhámosként. facebook_event_1562944260655888-e1426185745225.jpg

A férfi ilyen módon való felmentése nem csak azért meghökkentő kicsit, mert az ötvenes évek Hollywoodjában ez még túlzottan haladó szellemű gondolatnak számított, hanem leginkább azért, mert a filmet egy nő - Ida Lupino - rendezte, aki mellesleg a film egyik főszereplője, a szerelmi háromszög egyik résztvevőjét, elszenvedőjét játszó színésznő is volt.

Mint ahogy a nekem nagyon tetsző poszteren látszik is, a háromszög másik női résztvevője Joan Fontaine, aki 34 évesen is nagyon vonzó és érzékeny arcú. Először a Manderley-ház asszonyaként tetszett meg, de talán most szerettem bele igazán - bár ez a szerep nem volt olyan fajsúlyos, mint Rebecca szerepe, de amit lehetett azt Joan kihozta ebből is.

A dolog pikantériája egyébként az, hogy  a film írója és producere az a Collier Young volt, aki ekkoriban éppen Fontaine férje volt, 1951-ig viszont Ida Lupino-é.  Tehát alig valamivel a film készítése előtt volt a váltás... Pikáns... mit mondjak... pikáns... Az alábbi képen ők hárman láthatóak egy forgatás közbeni konzultáció során.joan-fontaine-and-lupino-with-young-working-on-the-bigamist-1yj7xyo.jpg

A két nő férjét alakító Edmond O'Brien San Franciscoban Harry Graham, Los Angelesben pedig Harrison Grahamként éli életét egymásról mit sem sejtő feleségeik mellett. Nagyon hasonló szituáció látható a Madách színházban hosszú évek óta futó Páratlan Párosban is. Amaz remek vígjáték, emez inkább noir-os elemekkel dúsított melodráma. 

Ott csatlakozunk hármuk történetébe, hogy a Fontaine által alakított Eve meddősége miatt egy fiú örökbefogadásának az engedélyeztetése folyik. Egy ezzel megbízott tisztségviselő megsejti, hogy a férfi körül valami nincs rendben, és elkezd nyomozni. Rátalál a férfi  másik életére Los Angelesben. Az már épp sikeresen lerázza az idős férfit lakása ajtajában, amikor hátulról felsír egy csecsemő...

Az állami tisztségviselőt az az öreg játssza, aki a nagy sikerű - a listáról érthetetlen okokból lemaradó - Csoda a 34. utcában című filmben a télapót játszotta: Edmund Gwenn. Jópofa belső poén: Amikor a férj - magányát oldandó - befizet egy tipikus Los Angelesi városnézésre, ahol látnivalók helyett a sztárok villáit mutatják be a turistáknak, az idegenvezető bemondja amikor éppen Edmund Gwenn valódi házánál járnak, hogy íme, ott látható a világ leghíresebb télapójának háza. bigamist7.jpg

A film nyilván nem érhet úgy véget, hogy ne derüljön fény a férfi számára egyre nyomasztóbb titokra. Öt perccel a vége előtt volt egy baljós sejtésem, hogy vagy valami nagyon szirupos, vagy valami nagyon teátrális befejezése lesz a filmnek. És ahogy a dolgok kezdtek alakulni, minden nagyon ebbe az irányba látszott haladni. De végül sikerült egy olyan befejezést kerekíteni a végére, amivel megleptek - és azt hiszem, aminél jobbat talán nem is nagyon lehetett volna kitalálni.

A film a maga idejében nem volt különösebben nagy siker. Ennek oka lehetett az is, hogy az RKO, aki eredetileg készíteni tervezte a filmet, menet közben kiszállt a project-ből, így a kis Filmmakers volt kénytelen forgalmazni a filmet. Pedig remek hangulatú, kellemes alkotás kerekedett ki belőle.

1 komment
Címkék: film ff USA

252. Az Aranyhintó (Le Carrosse d'or) - 1952

2019. január 27. 02:19 - moodPedro

47fe5c616cedd0862d3fa603ab7f6bbf.jpgOlaszország (Hoche Productions, Panaria), 103 perc, Technicolor, angol

Rendező: Jean Renoir

Producer: Francesco Alliata, Renzo Avanzo

Jean Renoirral 1939-ben találkoztam utoljára, A Játékszabály című remek filmje kapcsán. Azóta eltelt több, mint tíz év, és most egy egészen más jellegű filmje kapcsán kerül újra szóba.

A Római Cinecittá-ban forgatták, olasz-francia koprodukcióban. Bizonyos források szerint Renoir három változatban is leforgatta a filmet (angol, francia és olasz) más források szerint azonban pénzhiány miatt ezeket a nyelvi variánsokat végül csak utószinkronnal valósította meg. Az biztos, hogy a filmnek az angol nyelven készített változata érhető el gyönyörű, vibráló színekkel, felújított változatban. (Nem utószínezésről, hanem Technicolorra forgatott filmről beszélek). A francia rendező az olasz főváros filmes stúdiókomplexumát használva többek között angol és olasz színészekből álló szereplőgárdára támaszkodott a film elkészítésekor.

A képen a kalapos úr maga a francia rendező (Jean Renoir), a másik két színész a film két fontos szereplője: az olasz Anna Magnani és a brit Duncan Lamont.

renoir_en_rodaje_de_carosse-d-or-1952.jpg

A film úgy kezdődik, mintha egy színdarab előadásán lennénk. A színpadon látjuk a XVIII. századi Perui alkirály udvarát, épp megérkezett a film címét adó aranyhintó. (Megjegyzés: a Perui alkirály tulajdonképpen a spanyol király által 4-6 évre kinevezett kormányzója volt a területnek).  Összesereglenek az udvaroncok, kinéznek az ablakon, és - hoppá - már nem is színházban vagyunk, hiszen kívülről látjuk az alkirályi palota ablakain kinéző személyzetet, azaz az előadás világa hirtelen valósággá vált. Ötletes, nekem nagyon tetsző megoldás, bár meg kell jegyezni, hogy ez messze nem Renoir találmánya, hiszen ugyanezt a megoldást már láthattuk az 1944-es V. Henrik című Laurence Olivier által rendezett Shakespeare királydrámánál is.

Itt még egy olyan csavar is belekerült a filmbe, hogy amikor a színpad valósággá válik, és megjelenik egy Itáliából Peruba érkezett vándortársulat, akkor az ő előadásuk is egy színpadon játszódik, ami így egy színpad a színpadon lenne elvileg... így elmondva talán nehéz követni, pedig pofonegyszerű...

v12carrosse08.jpg

Az olasz díva (Anna Magnani) által játszott Camilla az említett színtársulat vezető színésznőjeként  érkezik, bízva abban, hogy ők is részesülnek az indiánok mesés aranykészletéből. A társulat azonban megérkezése után hamar rájön, hogy az inkák kincsét bizony nem osztogatják az utcákon.

Viszont pillanatok alatt Camillának három mindenre elszánt udvarlója is akad. És itt kicsit bicegett számomra a dolog. A három jó kiállású férfi (közülük az egyik maga az alkirály, egy másik pedig egy népszerű matador) szerelmének tárgyát ugyan remekül játssza a 44 éves olasz színésznő, aki tényleg irtózatosan jól lubickol a szerepben, mégis kicsit idősnek tűnik ahhoz, hogy néhány pillanat alatt ennyi férfiszívet összetörjön. Ugyanez a színésznő 24 évesen minden bizonnyal tökéletes Camilla lett volna.

A film így egy vígjátéki elemekkel fűszerezett melodráma lesz, melyben a fent említett három férfi egymással vetélkedve próbálja meghódítani közös szerelmük szívét. Kedves kis történet, de nem emiatt szerethető igazán a film: remekre sikerült a megvalósítás.

A fent valósággá változó színpadkép csak az egyik erőssége a filmnek. Képzeljük hozzá, hogy végig Vivaldi muzsikája szolgáltatja a filmzenét a - mellesleg a rendező bátyja (Claude Renoir) által fényképezett - képekhez.

És akkor még nem említettem a lélegzetelállító díszletet és jelmezeket. Ez a film az első Renoir színház-trilógiájának filmjei közül.

Szólj hozzá!

251. A Sorompók Lezárulnak (Umberto D.) - 1952

2019. január 19. 16:54 - moodPedro

mv5byjawmtc5yzmtzdixoc00nmyxlwizzjgtyjdiyjm4otc0njayxkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpgOlaszország (Rizzoli, Amato, De Sica), 89 perc, ff. olasz

Rendező: Vittorio De Sica

Producer: Giuseppe Amato, Vittorio De Sica és Angelo Rizzoli

Ha Rossellini filmjeit nézi az amber, akkor azt gondolhatja, hogy az olasz realizmusnak feltétlenül politikai üzenete kell, hogy legyen. 

Ha viszont De Sica filmeket nézünk, akkor egyáltalán nincs ilyen érzésem. De Sica mindkét eddigi listán levő filmjében (A Biciklitolvajok volt a másik) igen hangsúlyos szerepe van a szegénységnek, mégsem érzek semmilyen baloldali propaganda-hangulatot. Egész egyszerűen szegény emberek sorsát mutatja meg, nagyon emberközelien, szerethető módon.

Három kulcsszereplője van ennek a filmnek, közülük egyik egy kis keverék kutya (Flike), van egy szobalány - Maria (Maria Pia Casilio, 16) - és a film eredeti címét adó öregúr, Umberto D., teljes nevén Umberto Domenico Ferrari (Carlo Battisti, 70), egy nyugalmazott hivatalnok.

Róma utcáin készültek a külső jelenetek, és a Római Cínecittá adott helyet a belső felvételeknek.

A fontosabb szereplők ezúttal is - mint a neorealistáknál sok esetben - teljesen amatőr szereplők, elsőfilmesek voltak. Érdekes módon a mellékszereplők között viszont akadtak komolyabb színészek is.

umberto-d_-1952-the-old-pensioner-umberto-d-carlo-battisti-and-the-pregnant-slavey-maria-maria-pia-casilio.jpgBár a szobalányt játszó elsőfilmes hölgy ezután a film után sok másikban is játszott, Battistinek ez volt élete egyetlen filmszerepe. Érdekességképpen megjegyzem, hogy egy Firenzei egyetemen volt nyelvész-professzor. Mindkettejük játéka megdöbbentően hiteles. Főleg az öregúrnál, pontosabban egy-egy finom gesztusánál éreztem, hogy ennél tisztábban nem is lehetett volna kifejezni azt az érzést, amit éppen láttatni akart.

umberto-d.jpgÉrdekes a címválasztás, - ami a magyar változatban teljesen eltűnik - Umberto D. - tehát a vezetéknév nem is érdekes. Ennél egyértelműbben nem is lehetne tudtunkra adni, hogy egy kisemberről szól tehát ez a film.

Ennek a kisembernek a nyugdíja nagyon kevés a megélhetéshez. Utolsó értékeit adogatja el, hogy valahogy még fizetni tudja a szobát, amit bérel, de a lakástulajdonos nő tulajdonképpen már szeretne megszabadulni tőle, amit az akkori törvények szerint nem tehet meg, amíg a bácsi fizeti a bérleti díjat. De ahogy egy fillér elmaradás is keletkezik, a hónap végén távoznia kell.

Az öregúr méltatlan körülmények közé kényszerül. Van, hogy arra kell hazamennie, hogy az ágyában egy ifjú pár hentereg, ugyanis a tulajdonos egy-egy órára kiadja a szobáját, hogy abból finanszírozza az öregúr elmaradását.

image-w856.jpgSzomorú helyzetében két támasza van csak Umberto-nak: kedves kiskutyája, és a szobalány, aki egyébként terhes. Két udvarlója van, maga sem tudja, hogy melyik lehet az édesapa, de az apajelöltek közül sem akarja egyik se magára vállalni ezt a szerepet, úgyhogy neki is megvan a maga baja... de ahol tudja, azért segíti az öreget.

03guide8-master1050_1.jpgÉs persze ott van hűséges kutyája Flike, aki egyszer elkóborol. Az utána való nyomozás már-már a Biciklitolvajok-ban látható nyomozást idézi. Umberto számára az életénél is fontosabb ez az eb, tulajdonképpen életének már nem is nagyon van más értelme, mint, hogy erre az állatra vigyázzon. Ha találna valakit, akire rábízhatná, nyugodt szívvel meg is válna nyomorúságos életétől. Miután világossá válik számára, hogy senkitől nem remélhet segítséget, a régi kollégáktól kezdve a volt barátokon át mindenki magára hagyja, felkerekedik, hogy találjon valakit, aki magához venné a kutyát...

mv5bmjazmtq5njaymv5bml5banbnxkftztgwmzy4odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_1348_1000_al.jpg

Nem szól túl nagy dolgokról ez a film, mégis nagyon megható, ha erre nyitott hangulatban talál el minket. De Sica saját édesapjának ajánlotta ezt a filmet. Még egy film lesz ettől a rendezőtől a listán, igaz csak a 70-es években. Kíváncsi leszek , hogy a két évtized mekkora változást hoz majd a stílusában.

1 komment

250. Délidő (High Noon) - 1952

2019. január 18. 03:24 - moodPedro

postermv5bmwi5nmnjnwetyjhjny00ownllwi5y2utzwriztc3zmq1nddlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_699_1000_al.jpgUSA (Stanley Kramer productions), 85 perc, ff., angol

Rendező: Fred Zinnemann

Producer: Carl Foreman és Stanley Kramer

Reméltem, hogy a 250. film - amivel elérkeztünk az 1001-es lista negyedéhez - jó film lesz, külön ajándék, hogy nem csak jó, de igazán remek film a Délidő.

Nagyon erős a kontraszt az ezt megelőző Határtalan Horizonttal, mely finoman szólva is csalódás volt. Ez viszont mestermunka. Egyikre a legjobb westerneknek, még akkor is, ha azt kell mondanom, hogy a műfaj itt mellékes. Kerülhetett volna bármilyen korszakba és bármilyen helyszínre, nem veszített volna semmit a lényegből. 

És micsoda szereplőgárdát sikerült összehozni ehhez a filmhez! Azt tudtam, hogy a karrierje mélypontján levő Gary Cooper lesz a főszereplő, oldalán a gyönyörű Grace Kelly-vel a - későbbi szomorú sorsú monacói hercegnével. Cooper külsőre kicsit megöregedett (itt 50 éves), mióta utoljára láttam az 1941-es York Őrmesterben. De egyáltalán nem mondom, hogy rosszul áll neki a kor, sőt, a szerepét kimondottan segíti, hogy a megfelelő pillanatban, amikor egyedül áll az elnéptelenedett utcán, a kissé meggyötörtnek tűnő arca és testtartása még inkább fokozza a hangulatot.high-noon_47jlpk.jpgAmire viszont nem számítottam, hogy mellékszerepekben is olyan színészek fognak feltűnni, hogy leesik az állam a meglepetéstől. Thomas Mitchell, az egyik kedvenc mellékszereplőm, ő nem volt akkora meglepetés, örültem újra látni, rajta mintha nem fogott volna az idő, tíz éve kb. ugyanígy nézett ki. (Lásd a bal szélen alább)

high-noon_ncryai.jpgAkkor viszont tényleg leesett az állam, amikor azzal nyitott a film, hogy Lee Van Cleef ül egy sziklán és dohányzik. Ez volt Cleef első filmje, melyben gyakorlatilag szöveg nélküli mellékszerepe van csak. Az alábbi képen a legtávolabbi, fekete inges fickó Lee Van Cleef - ha valaki nem tudná kiről van szó, - ő a Jó, a Rossz és a Csúfban a "Rossz".

poster_high_noon_23.jpgAztán a következő meglepetés: Lloyd Bridges, a seriff helyettes, aki szinte ugyanúgy néz ki, mint harminc évvel később az Airplane című filmben, amikor tudatosul benne, hogy nem az a legmegfelelőbb nap a cigiről, alkoholról és drogról való leszokásra.

mv5bzjdjmjq0mmytnjgyzc00mjnilwi2ntqtmdy2zgqymgjhmjg3xkeyxkfqcgdeqxvymju5otg5ndc_v1.jpgÉs amikor már azt hittem, hogy nem lesz több meglepetés, akkor a film vége felé, felkel a börtöncellában addig csak alvás közben látott rab, és ki sétál ki... Jack Elam, aki a Volt egyszer egy Vadnyugat elején pisztolyának csövébe zárja a zümmögő legyet. 

3e92649fcb.jpgJó volt látni ezeket a későbbi filmekből ismerős arcokat, de persze a film nem elsősorban miattuk ilyen remek. Minden összejön ebben a filmben a hangulatot tökéletesen alátámasztó zenétől a feszült szituáción át a szép felvételekig, minden. Szerencsénkre tűéles, szépen felújított változat áll rendelkezésre ebből a filmből is, mint az 1001-es lista elsöprő többségéből. Ugyanolyan jó minőségben láthatjuk ezeknek a filmeknek a nagy részét, mint a korabeli közönség. És valószínűleg sokkal jobb minőségben, mint amilyen minőségben tévét nézhetett a stáb a forgatás valamelyik szünetében. Olyan kíváncsi lennék, hogy vajon milyen adást néztek Cooper-ék ilyen nagy érdeklődéssel.high-noon_jynuhr.jpg

Will Kane (Gary Cooper) egy amerikai kisváros "marshal"-ja, a magyar szinkron szerint rendőrbírója... Olyasmi, mint a seriff, de csak a városka határáig terjed a jogköre, és általában olyan kisebb városoknak volt marshal-juk, amelyeknek nem volt önálló rendőrsége. Általában legfeljebb egy marshal-helyettese volt és egy irodája egy kisebb zárkával. A seriff ezzel ellentétben az egész megyére kiterjedő hatalommal rendelkezett, és irányítása alá tartozott (ma is tartozik) a megye teljes rendfenntartó gépezete. Mindkettőnek van kis csillaga, ebben hasonlítanak.high-noon_yi5dkq.jpg

A marshal éppen összeházasodott szerelmével, örökre leakasztani tervezi ingéről a marshal-jelvényt, amikor érkezik a szörnyű hír, hogy Frank Miller, a kegyetlen bűnöző, aki korábban rettegésben tartotta a várost, és akit Kane marshal fogott el, és a városka bírója ítélt halálra, kegyelmet kapott, most szabadult, és délben érkezik vonattal a városba. 

Frank elfogásakor bosszút esküdött, hogy ha kiszabadul, megöli az ő elfogásában és elítéltetésében résztvevőket.  (Hoppá, erre utalt a film címe: Délidőben) Kicsivel több, mint egy óra van vissza délig. És itt említeném a film egyik nagyon ütős jellemzőjét: a cselekmény gyakorlatilag real-time-ban zajlik. Azaz pontosan olyan sebességgel ketyeg az idő a filmben, mint a mi valóságunkban. Hogy erre külön fel is hívja a rendező a figyelmünket, bármely helységben járunk, nem mulasztja el soha megmutatni az abban a helyiségben levő órán az éppen aktuális időt. Ha megfelelő időpontban kezdjük el lejátszani a filmet, akkor állítólag az óra mindig pontosan azt az időt fogja mutatni, amennyi a valóságban is van. 

high-noon_xhee7n.jpgÉs elkezdődik a hajsza az idővel. Összeszedni egy ütőképes csapatot, akik fel tudják venni a harcot a délben érkező ellenséggel - akit egyébként három mindenre elszánt cimborája (köztük Lee Van Cleef) vár a vasútállomáson, hogy együtt álljanak bosszút. A film túlnyomó része tehát ennek a délig lassan, feszülten csordogáló időszaknak az eseményeit mutatja, ami lassúság egyáltalán nem unalmas, sőt a feszültség határozottan tapintható. Ahogy közeledünk délhez, az egyre magasabbra hágó nap úgy izzasztja egyre jobban és jobban a szereplőket, homlokukon már láthatóan gyöngyözik az izzadtság déltájban.

high-noon_ajq1ag.jpgA feszültség állandó fokozásával olyan magasra helyezi a rendező a lécet, hogy már-már elbizonytalanodtam, hogy a film utolsó tíz percére jutó Frank megérkezése vajon meg tud-e majd felelni ennek az elvárásnak. Igen, határozottan meg tudott felelni, sőt ... de ez az utolsó pár perc számomra inkább olyan volt, mint egy bónusz, mint hab a tortán. A film igazi erőssége maga a középrész, ahogy látjuk, hogyan fordulnak el a marshal-tól az emberek, hogyan hagyják magára szinte mindannyian, holott ő igazából már nem is marshal, mehetne feleségével megkezdeni új közös életüket, egyáltalán nem kellene áldozatot hoznia ezért a hűtlen városért, ám ő mégis marad, felesége könyörgése ellenére is.

Anélkül, hogy minden részletet előre lelepleznék... csak, hogy sejtetni tudjam, hogy milyen többrétegű ez a film, megemlítenék még egy női szereplőt, akinek helyzete azért izgalmas, mert három férfival is viszonya volt. Először Frankkel, majd a marshal-lal, és jelenleg a marshal helyettessel... de inkább előbbi kettőnek van nagyobb jelentősége a történet szempontjából. Hogy könnyen megkülönböztethető legyen a feleség a korábbi szeretőtől, két teljesen más karakterű színésznő játssza őket.

high-noon_oqpyzs.jpgGrace Kelly és a nála közel negyven évvel idősebb Gary Cooper között állítólag olyan jó volt az összhang a forgatás alatt, hogy a pletyka szerint még barátságnál is több volt közöttük.

Végezetül még egyszer a film zenéjéről.A Volt egyszer egy Vadnyugat mindent elsöprő filmzenéjével nehéz versenyezni, hiszen talán még az sem túlzás, hogy az egyetemes filmtörténelem egyik legjobb zenéjét alkotta oda Morricone, de azért ez a zene is sokat hozzá tudott tenni ehhez a filmhez.

1 komment

249. Határtalan horizont (The Big Sky) - 1952

2019. január 17. 04:07 - moodPedro

mv5bmtu5mzzkm2etzte4yi00ndyxltg4nzmtnte5yzgwywmwywrixkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_706_1000_al.jpgUSA (RKO, winchester Pictures), 142 perc, ff., angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks és Edward Lasker

Western-be oltott road-movie. De talán még szívesebben nevezném ifjúsági kalandfilmnek. Gyerekkoromban imádtam ugyanis az ilyen filmeket, de kissé erőltetett fordulatai miatt felnőttként már nem tudtam komolyan venni, és ez sajnos kihatott az egész filmélményre. 

Az 1830-as években vagyunk. Szőrmekereskedők - vagy harmincan - felhajóznak egy kis vitorlás-evezős bárkával a Missourin olyan 2000 mérföldet, hogy a "feketelábú" törzsbe tartozó indiánokkal üzleteljenek. A biztonság kedvéért magukkal viszik Pávaszemet, a feketelábú törzsfőnök lányát, aki néhány éve az ő vendégszeretetüket élvezi, miután megszökött egy ellenséges törzs fogságából.

Indiánügyekben egyébként több szempontból is előrelépett ekkorra Hollywood. Egyrészt látható egy differenciálódás. A korabeli westernekben az indián általában arctalan vadember, aki csak öl, és rabol. Itt a feketelábúak törzse - még ha nevük nem is tűnik túl bizalomgerjesztőnek - barátságos népnek tűnik, ellenben a varjúkkal, akik a "gonosz" törzset, az ellenséggel lepaktáló gyilkosokat testesítik meg.

Másrészt; szeretem, ha 14 éves szerepet nem 25 éves játszik el, továbbá, ha feketét illetve latinót nem cipőpasztával sötétre tónusozott bőrű fehér színész játszik. Ha nem is egy 100%-os indián színésznő játssza a törzsfőnök lányát, de legalább egy olyan lány, akinek valami köze van a dologhoz: Elizabeth Threatt édesanyja ugyanis Cherokee indán volt. Kicsit túlzás lenne azt mondani, hogy a főszereplők közé tartozik, de mindenképpen a fontosabb szereplők között említeném. Statisztának, indián harcosoknak eddig is jórészt valódi indiánokat alkalmaztak, de komolyabb szerepet nagyon ritkán bíztak Hollywoodban nem fehér emberre ekkoriban. Elizabeth Threatt-nek egyébként ez volt az egyetlen filmszerepe.

A 2000 mérföldes hajóút sok kalandot tartogat a legénység és az indián lány számára, akik egyébként menet közben kiegészülnek még egy indiánnal. Hogy színesítsék a képet ő egy kedves, de idióta balfácánt alakít, ugyancsak a feketelábúak törzséből, Poordevil néven, akit az egyébként kifejezetten élvezhető magyar szinkronban a kicsit fenyegetőbben hangzó Pokolfajzat néven emlegetnek. A film igazi főszereplői egyébként a szőrmekereskedők közül kerülnek ki. Közülük is Kirk Douglas volt az első számú sztárja a filmnek.mv5bnwfhytm4m2itogq1ni00ytawlwiyodatztizmzfhoda0njhixkeyxkfqcgdeqxvymjk3ntuyotc_v1.jpg

Szólj hozzá!