USA (Fox), 95 perc, DeLux Color, angol
Rendező: Nicholas Ray
Producer: James Mason
Az Amit Megenged az Élet című filmről szóló posztomban már sajnálattal említettem, hogy egyre több nyomát látom Hollywood hanyatlásának az ötvenes évek második felében. Azután jött két film (A Testrablók Támadása és a Tévedés), ami igencsak okot adott a reményre, de ennek a mostani filmnek szinte az elejétől az harsogott a fejemben, hogy Hollywoodnak buknia kell. Itt már tényleg csak az fog segíteni. Jöjjön Lucas, Coppola, Spielberg, De Palma és a sok remek rendező, hogy végre tömegesen jöjjenek újra a nézhető, remek amerikai filmek... jöjjön el az az átmeneti korszak újra Hollywoodban, amikor nagy dolgok születnek újra, amikor tehetséges rendezők megvalósítják álmaikat, ezzel örömet okozva nekünk...
Addig meg jöjjön a francia új-hullám, azzal csak kibekkelem valahogy ....
Az általam egyébként nagyon kedvelt James Mason úgy döntött, hogy kipróbálja magát producerként is, amellett, hogy a film főszerepét is ő játszotta. Ez volt az egyetlen ilyen irányú próbálkozása, hamar elvették a kedvét a producerkedéstől az amerikai kritikusok, akik nagyon lesújtó véleménnyel voltak a filmről. Ezt még talán le tudta volna nyelni, ha a közönség körében sikeres, de ezt a vigaszt sem kaphatta meg. Furcsa módon a film későbbi sikere Európából indult, ráadásul a francia új hullám nagy arcai (Godardék) írtak róla áradozó kritikákat...
Amikor megláttam, hogy Nicholas Ray rendezte a filmet, rögtön felsejlett bennem az 1001-es lista végignézésének egyik, - már-már számomra is mitikusan megpróbáltatásokkal teli - emléke, a Johnny Guitar, aminek a gondolatától is hosszas tikkelésbe kezdek... Igaz, Ray-től láttam két másik filmet is, melyek egyáltalán nem voltak rosszak (Haragban a Világgal és a Magányos Helyen)... Kíváncsi voltam hát, hogy a Johnny Guitar egyszeri mellényúlás volt-e...
Az az érzésem, hogy nem...
A fenti kis animGIF-en látható a filmnek az az egy momentuma, amikor elismerően csettintettem magamban... ezzel ezt a kis meglepetést le is lőttem azok számára, akik esetleg megnézték volna... elnézést...
A kisfiú keresgél apja fiókjában, és megtalálja azt a gyógyszert, amit apja szed, de amint látható, azon nyomban le is bukott.. Na de miért is keresgéli ezt a gyógyszert???
A James Mason által játszott családfő - mintaapa és mintaférj - tanítóként dolgozik nappal, és, hogy el tudja tartani a családot, munka után még másodállást is vállal egy taxivállalat központjában. Egyre gyakrabban érez váratlanul, rohamszerűen támadó erős fájdalmakat a mellkasa tájékán. Egy rosszullét után nem lehet tovább halogatni, elmegy kivizsgálásra.
A diagnózis világos: egy Polyarteritis nodosa nevű, ismeretlen eredetű, viszonylag ritka autoimmun betegségben szenved, mely az artériákat károsítja, gyulladásokat okozva bennük. A verdikt egyértelmű: 1 éven belül várhatóan bele fog halni, hacsak nem veti magát alá egy viszonylag újfajta kezelésnek.
Néhány évvel korábban megosztott Nobel díjat is kapott három biológus a kortizon hormon kutatásáért. Ennek a hormonnak a szervezetbe juttatásával, - mely egyébként bizonyos mennyiségben természetes módon is keletkezik a mellékvesében - kordában tartható lenne ez a betegség. A kortizon gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik, de negatív mellékhatásai miatt csak a legvégső esetben szokás alkalmazni.
Hősünk természetesen vállalja a kezelést. A kórházban elvégzik a szer beállítását, szervezete jól reagál, így hazatérhet, ahol tabletta formájában kell szednie a pontosan meghatározott adagot élete végéig. A férfi azonban rájön, hogy a szer hatására kifejezetten jól érzi magát, ezért saját hatáskörben emel is az adagon. Ettől még jobban felpörög, elkezd arrogánsan, agresszíven viselkedni, ami saját magának nem tűnik fel, a család életét azonban tönkreteszi.
Tudja mindenki körülötte, hogy a gyógyszer okozza, hogy a férfi teljesen kifordult önmagából (azt persze nem, hogy ez az emelt adagnak köszönhető). Tudják, hogy vagy a gyógyszer, vagy a halál, ezért ameddig lehet próbálják elfogadni a férfi zsarnokoskodását... ami azonban egyszer csak átlép egy bizonyos határt... kezd veszélyes lenni környezetére és magára is... az alábbi képen egyébként a mellékszerepben feltűnő Walter Mathauval verekszik Mason, aki a család barátjaként mindig ott terem, ha valami baj van.
Számomra azért volt szinte teljesen élvezhetetlen a film, mert borzasztóan szájbarágós és hiteltelen volt, ami egyébként nagyjából egységesen elmondható a korszak összes hollywoodi melodrámájáról, amiből mostanában kijutott jó néhány...
A film megjelenésekor nemcsak a színes szélesvásznú formátum volt viszonylag újszerű, de a drogként függőséget okozó kortizon is olyan tudományos nóvumnak számított, mint mondjuk a század végén a klónozás.
Fura módon James Mason a Cinemascope (szélesvásznú) formátumban látta a film bukásának okát... hát... akkor inkább tényleg jó, hogy nem producerkedett többet...
