USA, Olaszország (Figaro, Transoceanic), 125 perc, Technicolor, angol
Rendező: Joeseph L. Mankiewicz
Producer: Franco Magli
A Mezítlábas Grófnő, azaz Maria Vargas (Ava Gardner) - temetésével indul a film. Nem kell tehát titkolóznom azzal kapcsolatban, hogy a film női főszereplője végül meghal.
Tanulva néhány korábbi tapasztalatomból, amikor is - előzetesen utánaolvasva a filmnek - komoly poénoktól, meglepetésektől fosztottam meg magamat, most úgy kezdtem el nézni a filmet, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy a szépséges Ava Gardner és a mindig komor Humphrey Bogart a főszereplők, és, hogy ez egyike azoknak a filmeknek, amiket a Hollywoodi stúdiók az ötvenes években a Római Cinecittá stúdióval együttműködve készítettek. (Hollywood on Tiber - azaz Hollywood a Tiberisen - így utaltak erre az 1-2 évtizedes korszakra, amikor a Cinecittában sok amerikai produkció készült.)
Amikor a temetésen Humphrey Bogart figurája elkezdte mesélni a halott nő életének - általa ismert - történéseit, arra számítottam, hogy valami noir-os bűnögyi történet lesz a dologból, pedig valami egészen más - műfajilag nem könnyen besorolható - dolog lett belőle. Épp ezért ez az alkotás azok közé a filmek közé sorolódik nálam, melyek igazából második megnézéskor - amikor már pontosan tudom, mire számíthatok, és, hogy mire érdemes odafigyelni - adja majd oda magát igazából. Ilyen volt például Scorsese Casino-ja is, - mely egyébként rengeteg közös vonást mutat eme filmmel kezdve a több szereplő irányából jövő narrációtól a keretes szerkezetig: azzal a képsorral kezdünk, ahova a film nagyjából a vége felé majd kifut.
Humphrey Bogart egy kissé lecsúszott Hollywood-i rendezőt alakít, aki egy pénzzel teli üzletember, Kirk Edwards számára készül filmet forgatni. Éppen a női főszerepre tervezik megtekinteni Madrid egyik közismert flamenco táncosát Maria Vargas-t. Azonban az előadást lekésik. A híresség naponta csak egyszer adja elő a táncát, és nem ül le a közönség asztalához, tehát a táncosnőről lecsúsztak, mivel éjjel utaznak tovább... azaz csak utaznának, ha a társaságban nem lenne valaki, aki csodát tesz, és Mariát mégis leülteti az asztalukhoz...
Mankiewicz nagyon ügyesen építi fel a táncosnő renoméját, mivel nagyon sokáig csak hallunk róla, de nem látjuk. Kérdezgettem is magamban, hogy mikor mutatják már meg ezt a nőt, akiért láthatóan egész Madrid megőrül? Itt jegyzem meg, hogy a sok rendhagyó megoldás közül az egyik, hogy - bár Maria Vargas híres színésznő lesz a történet során - soha nem látjuk egy fellépését illetve egy filmjének még csak a forgatását sem. Egyetlenegyszer látjuk csak táncolni, de pont nem olyan szituációban, amire számítanánk: egy cigány-tábor rögtönzött előadásában láthatjuk.
De - ahogy említettem - nem ez az egyetlen rendhagyó a filmben. Bogart figurájának az elbeszélésével elindulva megismerjük a táncosnőt, aki utálja a cipőket, csak mezítláb érzi igazán jól magát. Látjuk, ahogy híres lesz, és bár a gazdag producer mindent megtesz, hogy a nőt magának is megszerezze, megint kiderül, hogy pénzzel nem vehető meg minden.
Aztán nagyjából a film harmadánál egyszer csak Bogart-tól átveszi az elbeszélés fonalát a stúdió PR ügynöke, Muldoon. Kicsit mintha nézőpontot váltana a film, mindent az ő szemszögéből tálalva látunk ezután.
Mielőtt az olasz arisztokrata belépne Maria életébe, megint jön a narrátor-váltás, amit most még annyival megfejel Mankiewicz, hogy a harmadik narrátor elmesélése kicsit visszaugrik az időben, így lesz egy jelenet, amit két különböző személy szemszögéből is megismerhetünk, így utólag válik érthetővé az előző elmesélő történetének egy addig érthetetlen része.
Mindeközben egyedül a rendezővel (Bogart), - azzal aki világsztárt csinált belőle - marad változatlan a híressé vált színésznő kapcsolata. Mankiewicz a nézőre bízza, hogy mit lát bele ebbe a kapcsolatba. Érezhetjük úgy is, hogy egy szoros baráti kapcsolatról van szó, de gondolhatjuk azt is, hogy ennél valamivel több...
Ava Gardner mellesleg maga is szeretett mezítláb járkálni... A film készítésekor egyébként Sinatra felesége volt.
Kicsit elkényeztetett mostanában az 1001-es lista ezzel a sok szép Technicolor filmmel. Félek, hogy ezután majd újra kifejezetten zavaró lesz fekete-fehér filmeket nézni...
