1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

211. A Piros Cipellők (The Red Shoes) - 1948

2018. augusztus 11. 02:48 - moodPedro

postermv5bowrmngewzjutzjewns00ogzmlthhmmetztjlmtu5mgq3zwuwxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_674_1000_al.jpgNagy-Britannia (The Archers), 134 perc, Technicolor, angol

Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger

Producer: George  R. Busby, Michael Powell, Emeric Pressburger

Nem különösebben vagyok oda a klasszikus balettért, de ebben a balett-filmben mégis pont a tánc tetszett a legjobban. Sőt, talán a hozzáértők is egyet fognak velem érteni abban, hogy az a 15 perces, megszakítás nélküli balettelőadás, melyben a filmben szereplő balett-társulat előadja a "Piros Cipellők" című darabot, önállóan is megállná a helyét. 

A címadó mű egyébként egy általam eddig ismeretlen Andersen mese. Amikor utánaolvastam a történetnek, akkor kiderült, hogy miért tartozik a kevésbé ismertek közé... én legalábbis biztosan nem mesélném a lányaimnak, pedig szeretem nagyon a Kis Gyufaáruslányt és a Rendíthetetlen Ólomkatonát is.080-the-red-shoes-theredlist.jpeg

Egy szegény lányról szól, aki balerina szeretne lenni. Gazdag mostohaanyjától kap egy gyönyörű piros cipőcskét. Annyira szereti ezt a cipőt, hogy még templomba is abban jár anyja kifejezett kérése ellenére. Végül valaki elátkozza a cipőt: ha abban a kislány elkezd táncolni, akkor soha nem hagyja abba a táncot. Így is lesz... és most jön az érdekes rész... Amikor a folyton táncoló cipő már halálosan kifárasztotta a lányt, akkor az megkér egy hóhért (!), hogy az vágja le a lábait (!) Így is tesz a hóhér, a lány falábakat szereltet fel magának, de a leamputált lábak táncolnak tovább... Végül imája meghallgatásra talál, és egy angyal elégeti a szívét, és ezzel megszabadul az átoktól, és persze meghal...

062-the-red-shoes-theredlist.jpegNos, a film nem vesz ilyen extrém irányt. Hol voltak akkor még a 2000-es évek elején divatos francia extrém horror filmek, amikben simán elfért volna ilyesmi. Lágyítottak egy kicsit a történeten, itt mindössze addig táncol a levehetetlen cipő, amíg a lány meg nem hal. 

the-red-shoes_afa13e37.jpgA mese egyébként nem csak a már említett 15 perces előadásban jelenik meg. Az darab főszereplője - Victoria Page - a "való életben" is hasonló sorsot kap - persze kicsit szimbolikus értelemben.  Nem maga a cipő hajszolja a drámai végkifejletbe, hanem a tánc iránti szeretete, de a piros kis cipellő azért hangsúlyos eleme lesz a  zárójelenetnek.

A film tehát egy tánckar életébe enged betekintést. A már említett főszereplő Victorián (az elsőfilmes Moira Shearer) kívül a további fontos szereplők mind férfiak. 

Ott van például a társulat igazgatója, Boris Lermontov (Anton Walbrook). Zsarnokként irányítja a társulatot. Egy pillanat alatt felemel valakit , vagy a mélybe dobja, ha éppen úgy tartja kedve. Valószínűleg titokban szerelmes a mindig aktuális sztárocskákba, és - bár fizikailag nem közeledik hozzájuk - ,ha a hölgyek mással kapcsolatba kerülnek, akkor vége a karrierjüknek.

A tehetséges Julian Craster, zeneszerző. Ő írja a társulat számára a Piros Cipellők zenéjét. Beleszeret Victoriába, az érzelmek kölcsönösek, ami megpecsételi sorsukat, hiszen az igazgató nem tűri, hogy a vezető táncos magán a táncon kívül bármi (vagyis inkább bárki) másnak teret engedjen az életében.032-the-red-shoes-theredlist.jpegMég két érdekes férfi szereplő van, a vezető férfi táncos és a koreográfus. Kicsit meglepett - bár tulajdonképpen nem is értem, miért - hogy a 40-es években is láthatóan a meleg férfiak világa volt a balett. Talán ami igazán váratlan volt számomra, az az, hogy ez milyen látványosan megjelenik. Persze anélkül, hogy ez konkrétan kimondásra kerüljön. Ezek a táncos fiúk úgy viselkedtek, mintha az Őrült Nők Ketrecéből léptek volna elő. Egy darabig csodálkoztam, hogy ez hogyan ment át a cenzúrán, aztán leesett, hogy ez kérem nem Hollywood, hanem Anglia. Úgy látszik, ott több minden belefért.

Gyönyörű a díszlet, a jelmezek, a sminkek. Talán a Cirque du Soleil cirkuszi előadásaiban láttam hasonlóan pazar színorgiát, mint ebben a filmben. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt így válogatták a szereplőket, de a vörös színnek akkora jelentősége van a filmben, hogy nem csak a kis cipellő ilyen színű, de a táncoslánynak és szerelmének is természetes vörös haja van.

006-the-red-shoes-theredlist_1.jpgA film fő vezérfonala - tehát a "valós" társulat körüli bonyodalmak minden mozzanata kiszámítható, és erősen sablonos. Nem ezért szerethető ez a film, hanem a gyönyörű táncos betétek miatt, amik még azok számára is élvezetes lehet, akik hozzám hasonlóan soha nem éreztek különösebb vonzalmat a klasszikus balett iránt.

Szeretném magasra emelni a kalapomat a Powell Pressburger páros előtt. Míg Amerikában elsősorban az olyan divatos zsánerekben próbáltak maradandót alkotni a stúdiók, mint mondjuk a film noir vagy a western volt ekkoriban, addig Pressburgerék szinte minden filmjükkel ismeretlen terepre indultak. Ez az ötödik - és egyben utolsó - közös filmjük a listán, és mindegyik egészen más, mint a többi négy. 041-the-red-shoes-theredlist.png

3 komment

210. A Sápadtarcú (The Paleface) - 1948

2018. augusztus 06. 21:37 - moodPedro

mv5bogzhmgewzjytnjjlnc00yjy0ltg2yjqtngu4mmm1otnjymmyl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjq1mtuzodc_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (Paramount), 91 perc, Technicolor, angol

Rendező: Norman Z. McLeod

Producer: Robert L. Welch

Na végre, íme az első színes western a listán - mondtam magamban meglátva a Technicolor feliratot a plakáton a főcím alatt. Végre gyönyörű színekben pompázva látom majd a Monument Valley-t, a sivatagot vagy a prérit...

Mondjuk gyanúra adhatott volna okot ugyanezen a képen a női főszereplő (Jane Russel) mellett rémülten meghúzódó férfi főszereplő (Bob Hope). Sejtenem kellett volna, hogy itt nem amolyan hagyományos western-filmről lesz szó.

Viszonylag hamar rá kellett jönnöm, hogy a valójában western-komédiát látok, annak is egy screwball comedy-re hajazó változatát, és nemhogy a Monument valley-t nem látom, de a Paramount Ranch-ból ki sem mozdult a stáb. A western komédiákkal egyébként nincsen különösebb bajom, sőt, az öt kedvenc westernben nálam benne van a Terence Hill-féle Vigyázat Vadnyugat is a maga bájos humorával.

Calamity Jane - a férfiakat meghazudtolóan harcias - vadnyugati nő figuráját már gyerekkorom óta ismertem. Egy Talpraesett Tom (később Villám Will, eredetileg pedig Lucky Luke) képregényben találkoztam vele először. Calamity Jane, mint oly sokan a western filmes világának hősei közül létező személy volt. Persze ahogy a férfias nők esetében általában lenni szokott, a valóságban nem volt olyan vonzó, mint ebben a filmben.

Egyébként amikor Jane Russelt a Calamity-re jellemző fiús cowboy ruhában látjuk, - hát... - nem túl meggyőző a látvány... Úgy áll rajta ez a ruha, mint tehénen a gatya, ahogy mondani szokás... Látszik, - pontosabban az az érzésem-, hogy Russel borzasztóan érezhette magát benne, hazugok a mozdulatai, pózolásnak tűnik az egész...

Szerencsére a film nagy részében - egy titkos küldetés miatti kényszerű álca okán - gyönyörű habos- babos ruhákban látjuk, és ott már mindjárt érthetővé válik, hogy miért volt ez a nő a korszak egyik kedvenc színésznője. Így már a pisztoly is jól áll a kezében.

the-paleface_2a2d6fc0.jpgBob Hope egy botcsinálta fogorvost alakít, aki esetlenségével nagyjából Mr Bean-nel van egy szinten. Painless (azaz fájdalommentes) Potternek hívja magát, mert kéjgázzal támogatva végzi a foghúzásokat - természetesen jó néhány poént építettek erre a körülményre. Nos ügyetlen kis orvosunk véletlenül Calamity Jane eszközeként annak férjét kényszerül eljátszani, amire azért van szükség, hogy Jane álruhában - azaz ezúttal ízig-vérig nőként (!!!) - tudjon leleplezni egy indiánokkal összejátszó fegyvercsempész bandát. Hogy ehhez miért van szükség arra, hogy férje is legyen? ... Hogy több poént lehessen belezsúfolni a filmbe...

mv5bnmy2zgi2n2utn2u0ni00ztazlwizzjitytuzyti2mzm2ndnll2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntk5nzq5ng_v1_sy1000_cr0_0_1106_1000_al.jpg

Bob Hope egyébként remek bohóc, bár biztos van, akit idegesít néhány némafilmes csetlő-botló poénja. Szegény mindvégig elhiszi, hogy a szépséges nő hirtelen beleszeretett, és azonnal hozzá akar menni feleségül. Holott a nő adott esetben többször is majdnem feláldozta az ügy érdekében. Néha a szerencse, néha a nő szánalma mentette meg.

Természetesen nem szeretném lelőni a poénokat, de senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy a nő végül valahogy mégiscsak beleszeret a férfiba... Racionális magyarázatot itt semmire ne keressünk. Elég annyi, hogy a nézők szeretik, ha a két főhős a film végére összejön (legalábbis azokban a filmekben, ahol egyikük sem hal meg).

the-paleface_337f3568.jpgSokat gondolkoztam, hogy ha nagy volumenű westernek esetében ekkoriban nem engedték meg maguknak a stúdiók a színes nyersanyagot, akkor hogyhogy egy ilyen limonádé esetében meg igen... Én arra sem találtam magyarázatot, hogy a film hogy fért fel az 1001-es listára - igaz én valahogy a screwball comedy-k nagy részénél  is ugyanezzel a kérdéssel vívódtam. Mindenesetre a nézők imádták ezt a filmet, alapvetően én is szerettem, sok esetben valóban hangosan felnevettem, ami az én visszafogott reakcióimat tekintve mindig valami kiugró teljesítményt jutalmaz.

Szólj hozzá!