1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

219. Fehér Izzás (White Heat) - 1949

2018. szeptember 13. 00:35 - moodPedro

mv5bmjk0zmjiymmtmtdlzi00yjg1ltgwndqtmgrhmgjmndi1zwnkxkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_cr0_0_707_1000_al.jpgUSA (Warner Bros.), 114 perc, ff., angol

Rendező: Raoul Walsh

Producer: Louis F. Edelman

Raoul Walsh rendező még a 10-es években Griffith szárnyai alatt kezdett filmezéssel foglalkozni. Eleinte azzal véste az agyamba a nevét, hogy ő volt az első némafilmes kedvencem (Miriam Cooper) férje, ő az, aki miatt tulajdonképpen abbahagyta a filmezést. Walsh-ot könnyű felismerni, hiszen hirtelen nem tudnék még egy olyan rendezőt mondani, akinek egy autó balesetből kifolyólag hiányzott az egyik szeme, ráadásul ezt a testi hibáját a leginkább mesebeli kalózkapitányokon látható fekete szemtakaróval fedte el.tumblr_nme9agu2601txum4do1_500.jpg

Bár láttam tőle néhány filmet, nem sejtettem, hogy ilyen remek iparosmunkára képes - és ezt még véletlenül sem rossz értelembe véve gondolom. Az járt a fejemben, hogy szinte tökéletesen szórakoztató filmet látok, végre újra olyat, aminek egyik részénél sem éreztem unalmas üresjáratot, mindezt úgy, hogy tulajdonképpen semmi kreatív, egyéni adalékot nem találok, ami a rendező egyediségére utalna.

Vérbeli gengszterfilm ez, már-már Scorsese-re emlékeztető hangulattal. A Cagney által alakított agresszív szociopata legalábbis minden mozzanatában a Joe Pesci által alakított Nagymenők gengszterre emlékeztet, akár egymás leszármazottai is lehetne a két karakter, annyira hasonlít egymásra jellemük.

Az alábbi animGIF - a film egyik legtökéletesebben eltalált mozzanata - melyben a Cagney által alakított Cody csaja valami olyat mond vagy tesz, ami a főgengszternek nem tetszik... íme a következmény - hát nem "édes"?

2y3r.gif

Ki is ez a Cody? Egy agresszív bűnöző, bandavezér, aki keresztüllép mindenen és mindenkin, ha a saját érdekeiről van szó. Egy valakit kivéve, és ez a valaki egy nő. Nem, nem az előbb felrúgott hölgyről van szó. A nő, aki számára mindent jelent az édesanyja. Aki a filmben Cagney - és mások - mellett szintén hatalmasat alakít. Ő az aki féltő szeretettel áll fia mellett minden körülmények között. Ő az, akinek figyelméért Cody már gyerekkorában bármire képes volt.

annex_cagney_james_white_heat_nrfpt_02.jpgCody-t sarokba szorítja a rendőrség egy vonatrablás kapcsán, ahol több ártatlan ember is életét vesztette. Hogy mentse a bőrét, beismer egy másik államban elkövetett rablást, hogy azt mintegy alibiként használja, hiszen két államban egyszerre nem lehetett. Így megússza egy viszonylag rövid börtönbüntetéssel. Ám a rendőrség nem adja meg magát ilyen könnyen. Egy beépített embert raknak mellé a cellába. A film nagy része ekörül forog, Donnie Brasco-ként férkőzik Cody bizalmába az egyébként szerethető rendőrspicli. (már ha ez a két fogalom - szerethető és rendőr - nem zárja ki egymást teljesen). Izgalmakkal teli történetet látunk újabb rablásokkal, szökésekkel, bosszúkkal tűzdelve.

Cody-ban semmi szeretni való nincs, tehát nincs olyan dilemma a nézőben, hogy izgul a bűnöző életéért, holott tudja, hogy nem szabadna. Nem, ez esetben törvényszerű és a Hollywoodi szabályok szerint egyenesen  kötelező is a végső elszámoltatás, ami ebben a filmben egy szinte vizuálisan is katartikus, monumentális zárójelenetben valósul meg. Cagney egyébként remek. Bár ő maga nem különösebb szeretettel emlékezett vissza erre a filmre... érdekes módon ő is iparosmunkának érezte (a maga részéről), a számára nem különösebben izgalmas szerepet. Mégis, én azt látom, hogy ebben is minden benne van, amit egy színész csak beletehet.

Zárásul azoknak a Madonna-rajongóknak, akik a 80-as években nem értették, hogy ki az a férfi, akinek a szövege hallatszik a White Heat című dal elején és néhány helyen közben is... hát ő James Cagney, és ebből a filmből valók ezek a szövegek. Mondjuk a dal címre erős segítség volt annak, aki ismerte ezt a filmet. Íme a dal egyik koncertváltozata:

 

8 komment

218. Whiskyt vedelve (Whisky Galore!) - 1949

2018. szeptember 11. 22:54 - moodPedro

mv5bmtm5nty2nji2mf5bml5banbnxkftztgwmdc0mdgymte_v1.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 83 perc, ff., angol

Rendező: Alexander Mackendrick

Producer: Michael Balcon és Monja Danischewsky

A Nemes Szívek, Nemesi Koronák után az angol Ealing Studios egy másik vígjátékkal is felkerült a listára. Az említett film remek, gyilkos angol humora után ez egy sokkal inkább old-school, szokványos film.

Megtörtént eseményeken alapul a történet: 1941-ben valóban megesett, hogy az Eriskay sziget mellett hajótörést szenvedett szállítóhajóról 24.000 rekesz whisky-t loptak el a helybeliek (továbbá jelentősebb mennyiségű készpénzt).

Ezt a filmet az eredeti szigettől nem túl távol, szintén a Külső-Hebridákon forgatták, egészen pontosan a Barra-szigeten.  El is helyezek ide egy térképet, hogy könnyebben be lehessen lőni a helyszínt. Annyi mindenképpen azonnal látszódik, hogy Nagy-Britannia viszonylatában ez egy Isten háta mögötti helynek számít jócskán odébb a "mainland"-től.scotlandcruising-route2-map.jpg

Köszönhetően a szinte teljes egészében külső helyszínen (azaz nem az Ealing stúdióiban) való forgatásnak, jól érezhető a különleges helyszín egyedi hangulata. A tenger és annak homokos partja szinte minden kültéren zajló jelenetnél látható. Mint ahogy az alábbi képen is szembetűnő, az események menete messze nem merül ki a hajó rakományának kirámolásában, mellékesen megismerkedünk a messzi sziget mindennapi életével, lakóinak különböző egyéniségeivel, kapcsolataikkal.mv5bodezytu0mjutytizmy00mzyxltlhogmtztu4nzk4m2yzmgu2xkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpgSzokás szerint a forgatókönyv megalkotásakor valamelyest változtattak az eredeti eseményeken. A valódi sziget helyett egy képzeletbelire (Todday-ra) helyezték át a történetet, ahol - mit ad isten - egy ideje éppen whisky hiány okozta melankóliában szenvedett a sziget lakosságának túlnyomó része. Egyszerűen elfogytak a készletek, és a világháború miatt nem lehetett utánpótláshoz jutni. A megfeneklett hajó éppen kapóra jött. A parti őrség kapitánya persze kiadja a parancsot a hajó rakományának a felügyeletére, de a nem túl lelkes egyszemélyes őrség pont inkább a whisky közelségétől lázba jött lakosság mellé áll, akik egy éjszaka alatt kirámolják a hajó teljes rakományát. 

mv5byjixmzu0zjitnzq5zs00y2u5ltllmdctztyyzwvjmmflzmuzxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpg

Mackendrick első rendezése volt ez a film, előtte díszlettervezőként és forgatókönyv íróként dolgozott a stúdiónál. A stúdió vezetője által a rendező mellé kiküldött produkciós asszisztens és a rendező között gyakoriak voltak a feszültségek a forgatás alatt. A stúdióvezető is rendkívül elégedetlen volt az elkészült anyaggal. Balcon először fontolóra vette, hogy lerövidíti az unalmasnak tűnő anyagot, végül felkérte a stúdió egy másik rendezőjét, hogy forgasson pótjeleneteket a filmhez. Végül ezekkel együtt került mozikba az alkotás, és csodák csodájára szép jegyeladási számokat produkált, sőt, ez volt az Ealing Studios első amerikai sikerfilmje.

Az angolok körében feltehetően nagy a nosztalgia a film iránt, hiszen ahogy minálunk is született néhány remake a nagy klasszikusokból, ennek a filmnek is elkészítették a modernizált változatát, mely 2017-ben került az angol (és amerikai) mozikba.
Szólj hozzá!

217. Ádám Bordája (Adam's Rib) - 1949

2018. szeptember 10. 08:44 - moodPedro

mv5bnmeyy2exytmtn2vmni00mtmwlwe3mmqtzdm1ndaxnddhzdrlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sx681_cr0_0_681_999_al.jpgUSA (MGM), 102 perc, ff., angol

Rendező: George Cukor

Producer: Lawrence Weingarten

Torkig vagyok a #metoo mozgalommal annak nulladik másodpercétől fogva. Feltörekvő színésznők, akik az álomszerep reményében engedtek a nárcisztikus Weinstein (vagy mások) erőszakos bepróbálkozásainak, évek múltán kapcsolnak, hogy ők tulajdonképpen szexuális erőszak áldozatai voltak. Ha a pályán cirkuszoló Serena Williams-et megintik, akkor nők elleni diszkriminációt kiált.

Úgy látszik, a negyvenes évek végén is volt egy ilyen hullám, hiszen a film első másodpercétől az utolsóig ezt a "gender"-témát feszegeti. Természetesen a nők szerintem is egyenjogúak férfitársaikkal, de nem hiszek abban, hogy különösebben szükség lenne pozitív diszkriminációra a javukra. Miért kellene felmenteni egy nőt a vádak alól, ha az lelövi hűtlen férjét? Csak azért mert ő a gyengébbik nem tagja?

Erről szól ugyanis a film. Egy nő tetten éri hűtlen férjét annak titkos légyottján, majd beleereszti a férfiba a pisztoly tárának összes golyóját. Vígjáték révén természetesen a férj nem hal bele a merényletbe, sőt különösebben súlyos sérülése sem keletkezik, de nagyjából minden testrészén visel legalább egy kötést az elkövetkező hetekben.

mv5bmtuxotezode1mv5bml5banbnxkftztcwndy2mzywoa_v1_sx1276_cr0_0_1276_999_al.jpg

A filmnek azonban nem is ők a valódi főszereplői, hanem a bűncselekmény ügyében eljáró ügyész (Spencer Tracy), és a gyilkossági kísérlettel megvádolt asszony védelmét ellátó ügyvédnő (Katherine Hepburn). Akik a filmben történetesen házasok. 

 Ha már egy filmben szerepel a két színész, ráadásul házaspárt játszanak, akkor furcsa lenne nem megemlíteni, hogy - bár Tracy sosem vált el feleségétől - a negyvenes évek elejétől gyakorlatilag külön éltek. Korábban is voltak futó kalandjai a filmjeiben szereplő színésznőkkel, állítólag Judy Garlanddal is rendszeresen "kapcsolatban" volt annak 14 éves korától éveken keresztül. Katherine Hepburnnel azonban élete végéig gyakorlatilag egy párt alkottak, még ha esetenként mellette is félre-félre lépegetett. Soha nem költöztek össze, de idejük nagy részét együtt töltötték. Talán ez a tartósan jó kapcsolat titka. A nyilvánosság nagyjából tényként kezelte ezt a dolgot Kate és Spencer között, bár mindenki diszkréten hallgatott róla, hiszen a férfi papíron nem vált el feleségétől. Egyszer Spencer Tracy halála után Hepburn felvette a kapcsolatot a feleséggel, aki - talán maga sem gondolta komolyan - meglepetésében azt mondta, hogy eddig azt hitte, hogy a Hepburnnel való kapcsolat csak pletyka... Hepburn viszont azon csodálkozott, hogy hogyan nem vette észre a kedves feleség, hogy férje-ura már 26 éve nem jár haza...

A film felében tárgyalásos jeleneteket látunk - igazi hollywoodi műfaj. Az ügyész és a védőügyvéd közötti adok-kapok a már oly jól ismert mederben hömpölyög: "Bíró Úr, tiltakozom!" - "Elutasítom" - "A tiltakozásnak helyt adok" - stb. ...

A film másik felében a házaspár screwball comedy jellegű civakodása csordogál - számomra csiga lassúsággal...- valahogy ezzel a műfajjal sosem sikerült közeli barátságba keverednem, hiába próbálkoztam becsülettel...

annex_tracy_spencer_adam_s_rib_nrfpt_11.jpgEsetenként kellemes színfoltja volt a filmnek az ekkor első komolyabb mellékszerepét kapó Judy Holliday - a megcsalt feleség -, akinek ez a film akkorát lendített karrierjén, hogy a következő évben már főszerepet kapott a Born Yesterday című filmben, amiért rögtön Oscar-díjat is kapott. Sajnos fiatalon (43 évesen) elhunyt.annex_holliday_judy_adam_s_rib_01.jpg

2 komment

216. Fegyverbolondok (Gun Crazy) - 1950

2018. szeptember 08. 00:37 - moodPedro

mv5bzwe1zmnhnzqtmmvhyy00mzgzlwi1zwetntvlnmnjmtkymgyyxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al.jpgUSA (King Brothers Production), 87 perc, ff., angol

Rendező: Joseph H. Lewis

Producer: Frank King és Maurice King

Bonnie és Clyde, a szerelmes bűnözőpáros az 1930-as években végigrabolta Amerikát. Bankokat, benzinkutakat, sőt, egyszerű boltokat is kiraboltak. Legalább kilenc rendőr élete száradt a lelkükön, akiket a menekülések során lőttek le, ha arra kényszerültek. Végül - mint ahogy a legtöbb esetben - végül a rendőrök győztek, mindketten életüket vesztették egy rendőri akció során. Ekkorra már olyan romantikus hősökké váltak sokak szemében, mint amilyen a kilencvenes években nálunk hosszú rejtőzködése alatt a Viszkis Rablónak volt. "Karrierjük" számos filmkészítőt megihletett.

Ezt a filmet is a fent nevezett páros története ihlette, bár nem konkrétan ők a főszereplők, hanem Laurie (Peggy Cummings) és Bart (John Dall), de ugyanúgy végigrabolják az országot, mielőtt őket is utolérné végzetük, mint Bonnie-ékat.

Bart sorsába már gyerekkorában becsatlakozunk. Láthatjuk, hogy fegyverek iránti imádata korán bajba sodorja. Bár élő teremtményre semmi pénzért nem tüzelne, fegyvermániája következtében családjától távol - egy intézetben - tölti fiatalkorát. Később a hadseregben mesterlövész, majd a második világháború után hazatér. Egy vándorcirkuszos előadásban figyel fel Laurie-ra, aki szintén a fegyverek szerelmese, célba lövő számot ad elő.

mv5bodq3ymy1yzgtytrins00yji2lthimtutzdkxmme0njk3mweyxkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1_sy1000_cr0_0_839_1000_al.jpgItt jegyzem meg, hogy talán a legnagyobb eltérés a film és a valóság között, hogy míg itt alapvetően a nő sodorja bajba a férfit, és ő az, aki nem habozik lelőni aki az útjába áll, addig a valódi páros Bonnie-ja állítólag soha nem fogott fegyvert a kezében, mindig Clyde gyilkolt.

A nő javasolja, hogy lépjenek le a cirkuszból, és kezdjenek rabolni. Az erőszakellenes férfi persze tétovázik, fél, hogy valakinek majd baja esik, de a nő nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy senkinek nem eshet baja, ha ők nem lőnek le senkit...

Be kell vallanom, engem nem érintett meg túlságosan az öntörvényű szerelmesek sorsa. Egyik főszereplő sem vált annyira fontossá számomra, hogy izgulni tudjak érte, holott mondjuk John Dall játékával már egyszer elkápráztatott a Hitchcock-féle Kötél-ben. 

Viszont van a filmnek néhány olyan részlete, amin nagyon is megakadt a figyelmem!

Az egyik legtöbbet emlegetett jelenet egy bankrablást mutat be. Laurie odavezeti autójukat a bank elé, Bart kiszáll, bemegy a bankba. A nő szóba elegyedik egy váratlanul épp arra sétáló rendőrrel, majd a férfi megjelenik a sikeres rablás után, beszállnak az autóba és távoznak. Mindez egyetlen egy snittel, vágás nélkül van felvéve, ami ekkoriban egyáltalán nem volt szokványos megoldás, és - bár állítólag pénzügyi megfontolások álltak emögött a megoldás mögött - azért kreatívan kellett megoldani a feladatot ahhoz, hogy ilyen látványos és feszültséggel teli végeredmény süljön ki a dologból. Felhívom a figyelmet, hogy a bankrablásból magából nem látunk semmit, mégis tökéletesen működik az egész.

Tisztára olyan érzésem volt, mintha egy "igen korai" Tarantino filmet néznék. lobbyadeadly-is-the-female_4s21ys.jpg

Ellentétben a már jól ismert Hollywoodi vetítéses technikával (szinte minden jóféle noir-ban láthatunk ilyen vetített hátterű autóvezetést) a kamerát itt betették a hátsó ülés helyére, bepasszírozta magát még hátra a rendező és a kamerakezelő személyzet, hogy jól fel tudják venni Laurie és Bart válla fölött elnézve a szélvédőn át látható utcaképet. (a fenti promó-fotó nem ezt a jelenetet ábrázolja) Majd amikor Bart kiszáll, a kamera elfordul, és kikukucskál az ablakon. A hangosítóknak már nem jutott hátul hely, őket az autó tetejére szíjazták, hogy menet közben - és valóban Peggy Cummings vezetett - le ne essenek.

Az eredetileg 4-5 forgatási naposra tervezett jelenetet állítólag egy kissé módosítva egyetlen egy leállás nélküli felvétellel leforgatták.

mv5bmjrknta1y2ytnjmxny00ymy4lwjlmjitngu0njhiowm1mje5xkeyxkfqcgdeqxvynte0mzc0ntc_v1_sy1000_cr0_0_1280_1000_al.jpg

Aztán ott vannak a csókolózós jelenetek. Egyik-másik olyan erotikusra sikeredett, hogy csak úgy néztem... Jó, meg kell hagyni, amikor már épp téphetné a saját haját a cenzor, akkor a kép hirtelen elhomályosodik, és el is sötétedik mielőtt nagyobb baj lenne...

mv5byzi4mgnmogetowuyyi00ogq5lwiwzwutoguznwnlyjqxotk1xkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1.jpg

A hab a tortán persze a film lezárása, amikor a rendőrök már körülvették a menekülő párt, amikor már talán ők is sejtik, hogy minden mindegy. Kézenfekvő lett volna az eredeti tervek szerint a menekülők köré gyűrűt szorító rendőrök egyre közeledő tömegét mutatni, de a rendező végül egy sokkal feszültebb dolgot eszelt ki. Szinte egyáltalán nem mutatja az üldözőket, csak a hangjukat hallani. Szinte végig a szerelmeseket látjuk, ahogy készülnek a végső összecsapásra, aminek - tudjuk - győztesei ők nem lehetnek...

Agyafúrt megoldás, hiszen nincs félelmetesebb annál amit nem látunk, ami nem ölt alakot, csak számítunk érkezésére...  Hiszen agyunk az ismeretlent korlátlanul félelmetesnek tudja képzelni...Ez okozza a legnagyobb feszültséget ebben a jelenetben.

 

Szólj hozzá!
Címkék: film ff film noir USA
süti beállítások módosítása