1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

215. Nemes Szívek, Nemesi Koronák (Kind Hearts and Coronets) - 1949

2018. augusztus 22. 23:36 - moodPedro

mv5bnji5n2y4ywetythmoc00oda0ltlhmgytnme3mmvmnjnhywqyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_651_1000_al.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 107 perc, ff., angol

Rendező: Robert Hamer

Producer: Michael Balcon, Michael Relph

Nem először bizonyítják az angolok, hogy simán felveszik - legalábbis ekkoriban felvették -  a versenyt Hollywooddal, ha filmkészítésről volt szó. A The Archers - azaz a Powell és Pressburger páros - a negyvenes években ontotta magából a remeknél remekebb filmeket. Az ő legjobb filmjeiken már túl vagyunk, az Ealing Studios legjobb vígjátékai viszont most kerülnek csak sorra a listán.

Bár remekül szórakoztam ezen a filmen, ezúttal nagyon sajnáltam, hogy nem volt szinkronos változat, mivel a nyelvezet tele volt olyan brit angol nyelvi fordulattal, amiben a rejtett poénokat az anyanyelvieken kívül talán nem sokan értik. Egy jó műfordító talán át tudta volna ültetni ezeket a poénokat magyarra. A világért sem panaszkodom persze, hiszen így is az elejétől a végéig remekül szórakoztam.

Louis Mazzini a félig angol, félig olasz főhős a d'Ascoyne hercegi rang egyik örököse édesanyja révén. Édesanyát fekete bárányként kezeli a család az olasszal kötött házassága miatt, még végakaratát sem teljesítik, melyben azt kéri, hogy a családi kastély kertjében temessék el. Louis ekkor bosszút esküszik, hogy megöli a D'Ascoyne család öröklési listájának összes előtte álló tagját.

És az első hatalmas poén: ennek a nyolc családtagnak mindegyikét ugyanaz a színész - az akkor 35 éves Alec Guinness  játssza. Remekül!

010-kinds-hearts-and-coronets-theredlist.jpg

A bosszú olyan fogás, amit a jó ízlésű ember hidegen tálalva fogyaszt.

Kicsit ismerős egyébként ez a Mazzini szájából elhangzó szöveg, a Kill Bill elején majdnem szó szerint ugyanez a bevezető olvasható - ott kimarad a jó ízlésre való utalás. A teljes történetet a börtöncellában kivégzésére váró főhős Mazzini meséli el, - a film nagyobb részében noir-os jellegű narrációval. 

Az angol abszurd humor remek példájaként mindez úgy kerül kivitelezésre, hogy a sorozatgyilkos főhős (Dennis Price) a film egyik legszerethetőbb figurája. A gyilkosságok kivitelezésének részletes taglalásakor mintha a legtermészetesebb dolgokról mesélne.

014-kinds-hearts-and-coronets-theredlist.jpgA lista végrehajtásán kívül könnyed szerelmi szál is színesíti a történetet. Nem is egy, hanem kettő. Két teljesen eltérő kaliberű és személyiségű hölgyről van szó. Az egyik ilyen hölgy Sibella (Joan Greenwood) - a fiatalkori szerelem - akivel csak azért maradt felszínes a kapcsolat, mert a hölgy olyan férfit keresett maga mellé, aki megfelelő anyagiakkal rendelkezik. Ahogy főhősünk karrierje felszálló ágra kerül, úgy válik kapcsolatuk újra egyre intenzívebbé.

A másik hölgy viszont maga a megtestesült elegancia, hibátlan szépség. Ő az egyik meggyilkolt D'Ascoyne özvegye, Edith (Valeria Hobson). Egymásba szeretnek. 

edith-valerie_hobson.jpgA hercegi cím elnyerésekor a két hölgy párharca annyira kiéleződik, hogy végül főhősünk élete is kockára kerül miattuk. Bár alapvetően a humorra épül föl az egész film, a végén sikerül kissé feszültté, fordulatossá tenni a történetet, köszönhetően ennek a rivalizálásnak. Mindkét hölgyszereplő érdekes színfoltjává válik a filmnek.

Érdekességképpen megemlítem, hogy gyönyörű helyszínen - a Leeds-i Kent kastélynál - forgatták a hercegi rezidencia jeleneteit. 

Még egy érdekesség: a film operatőre az a Douglas Slocombe, aki többek között a Jézus Krisztus SZupersztárt vagy az Indiana Jones filmeket is fényképezte.
2 komment
Címkék: film angol ff

214. Az Örökösnő (The Heiress) - 1949

2018. augusztus 18. 21:56 - moodPedro

the-heiress_a687c8e3.jpgUSA (Paramount), 111 perc, ff., angol

Rendező: William Wyler

Producer: Lester Koenig, Robert Wyler, William Wyler

Az idén 102 éves Olivia de Havilland ezért a filmért kapta második Oscar díját. (A poszt végén megtekinthetőek a díjátadás pillanatai.) Nyolc jelölést kapott egyébként a film, amiből négyet meg is nyert. (Női főszereplő, férfi mellékszereplő, díszletek, filmzene)

Maga Olivia de Havilland figyelt fel a Broadway-n futó darabra, ő kérte fel William Wylert, hogy rendezzen már vele egy filmet a darabból. Sikerült is rávenni a Paramount vezetőit, hogy megvegyék a darab megfilmesítési jogát, sőt maga az eredeti darab szerzőpárosa készített belőle forgatókönyvet a filmhez.

Meg is látszik egyébként a filmen a színházi eredet, már-már kamaradráma-szerű a közel kétórás film. A cselekmény nagy része ugyanabban a lakásban zajlik, és a négy fontosabb szereplőn kívül másnak nemigen jut említésre méltó szerep. tumblr_oas5pey4lz1vzqvdko1_1280.jpgCatherine (Havilland) özvegy édesapjával (Ralph Richardson) él már-már vénkisasszonyként. Az apa isteníti az elhunyt feleséget (igaz, csak amióta meghalt) a lányt viszont lenézi, semmibe veszi: "a pénzeden kívül nincs semmid, amit szeretni lehetne benned"... hát nem túl hízelgő szavak.

Nem csoda, hogy Catherine hálás kiskutyaként fogadja az első férfit (Montgomery Cliff), aki közeledni próbál felé. Az egyetlen szépséghiba, hogy a férfi szegény, mint a templom egere, Catherine viszont gazdag. Édesanyja után is hatalmas összeget örökölt, de édesapja után még annál is nagyobbat fog. Az idős apuka természetesen nem nézi jó szemmel a pénztelen udvarlót, és ezt szóvá is teszi.mv5bmtuwntuwnda0ml5bml5banbnxkftztgwodq5ntmymti_v1_sy1000_cr0_0_813_1000_al.jpg

A film ennek a konfliktusnak a kibontásáról szól. Amit mások a film egyik pozitívumaként szoktak felhozni - és ami szerintem a film legnagyobb hiányossága , -  hogy nem kapunk kézzelfogható célzást arra nézvést, hogy jogos volt-e az édesapa aggodalma. Az események ugyanis végig úgy zajlanak, hogy a férfi motivációi akár ilyenek,akár olyanok is lehettek. Számomra a borús végkifejlet sem adott magyarázatot, és ez engem bizony zavart...

Hihetnénk, hogy ez az írok eredeti szándéka volt, de nem így van. Az eredeti színpadi darabban egyértelműen haszonleső volt az udvarló, a Paramount viszont nem szerette volna házi üdvöskéjük - Montgomery Cliff - karrierjét kockáztatni azzal, hogy kifejezetten ellenszenves szerepet adnak neki, így megkérték az író párost, hogy a forgatókönyvet ennek megfelelően készítsék el.

Havilland és Cliff a beszámolók szerint nem jöttek ki túl jól a forgatás alatt, gyakorlatilag egy szót sem szóltak egymáshoz jeleneteiken kívül. Cliff lenézte Havillandot, aki minden téren a rendező elképzelései szerint játszott.  (az alábbi képen a rendezővel látható Olivia). A férfi viszont hatalmas tehetségnek érezte magát, aki önmagából képes építkezni.

22959_the_heiress_1.jpg

A poszt végén a beharangozott Oscar részlet de Havilland-dal. Az első televíziós Oscar közvetítés 1953-ban volt, de filmfelvételeket korábban is készítettek. Elképzelhető, hogy mozikban, filmhíradókban játszották be ezeket a felvételeket.  

mv5bodhmmtk5mdetotcymc00yzvjlwjjmwitnju2nzdhzjfmowe4xkeyxkfqcgdeqxvyntg4mdc2ntq_v1_sy1000_cr0_0_939_1000_al.jpg

3 komment

213. Louisianai Történet (Louisiana Story) - 1948

2018. augusztus 16. 03:15 - moodPedro

lastory_poster_new.jpgUSA (Robert Flaherty), 79 perc, ff., angol, francia

Rendező: Robert J. Flaherty

Producer: Robert J. Flaherty

Ha Flaherty, akkor leginkább dokumentumfilmre számítunk, vagy legalábbis valamilyen "természetközeli élményre". Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy műfaji besorolást adjunk ennek a filmnek, akkor a doku-fikció az, amit leginkább ráaggatnak. Azaz előre megírt története van a filmnek, mégis, a történet szinte másodlagos. A természetről és az olajfúró toronyról készült felvételek dokumentarista jellege szinte háttérbe szorítja az amúgy is egyszerű történetet.

Vegyes érzelmekkel kezdtem bele a film megtekintésébe, hiszen köztudott, hogy a Standard Oil Company finanszírozta a film elkészítését, ami legalábbis elültet egy kis bizalmatlanságot az emberben, tudva, hogy bizony olajfúró torony is szerepel a filmben, és nyilván a mecénás pontos igénnyel rendelkezett azzal kapcsolatban, hogy a rendezőnek milyen kontextusban kell feltüntetnie a ezt a nyersanyag-kitermelő tevékenységet..

Flaherty-től soha nem állt távol a dokumentarizmus és a fikció összevegyítése. A listán szereplő Nanuk esetében is sokan feltételezik, hogy a vadászó eszkimó feltehetőleg csak a rendező kedvéért kerített valahonnan lándzsát, valójában mindig is lőfegyverrel vadászott.

A film nagy részében az izgalmasan rejtélyes Louisianai mocsárvidék vizén hajókázik a főszereplő fiú. Őserdő szerű növényzet és nyálkás algaréteg ostromolja a mindent elborító vizet. A fiú úgy közlekedik az aligátorok és egyéb állatok által benépesített lápon, mintha ez lenne az ember legtermészetesebb élőhelye.

louisiana-story-1600x900-c-default.jpgÁm amikor már egészen belefeledkezik az ember ebbe a Tüskevár szerű, Kis-Balatont idéző környezetbe, megjelenik egy hatalmas úszó  olajfúrótorony. A fiú érthető érdeklődéssel közelíti meg a rettenetes méretű szerkezetet. Azon természetesen nagyon barátságos emberek (a szponzor alkalmazottai) dolgoznak, akik azonnal összebarátkoznak a fiúval.

leouf-de-coq-film-still-rl-camera-drill-courtesy-of-leacock-family-collection.jpgTalán fölösleges belemenni a történet szinte teljesen érdektelen részleteibe (történik egy majdnem-katasztrófa, amit a rendkívüli szakértelemmel rendelkező alkalmazottak megoldanak), ami itt érdekes lehet az a látványos képi világ meglehetősen jól összerakott zenei aláfestéssel megtámogatva. És mivel a film nagy része ilyen felvételek összessége, végig az járt a fejemben, hogy a Nanuk óta eltelt 26 évben nem sokat változott Flaherty stílusa, még mindig, minta némafilmet készítene.

Én bevallom, meg voltam győződve arról, hogy a Cajun-i fűszerezés (amit úgy gondoltam, hogy káhun-nak kell ejteni) Mexikóhoz kötődő dolog. Ennek a filmnek a kapcsán világosodtam meg, hogy a Cajun-ok (kéidzsönök) Louisiana-i francia nyelvű Kanadából származó emigránsok. 

Ezt csak azért említem meg, mert a főszereplő fiú és családja ilyen Cajun származású. Hol angolul, hogy franciául beszélnek maguk között is.

A film legjobb pillanatai azok, amikor a fiú és a háborítatlan mocsár találkozik, és senki más nincs jelen, csak ő és a természet. Először azt gondoltam magamban, hogy milyen kár, hogy nem színesben látjuk ezt a különleges tájat, de végül úgy gondolom, hogy a fekete-fehér képek még különlegesebb hangulatot kölcsönöztek ennek különleges vidéknek.

1 komment

212. A Sierra Madre Kincse (The Treasure of the Sierra Madre) - 1948

2018. augusztus 14. 15:35 - moodPedro

the-treasure-of-the-sierra-madre_e4ffb105.jpgUSA (Warner), 126 perc, ff. angol

Rendező: John Huston

Producer: Henry Blanke

Humphrey Bogart eddig minden általam látott filmjében nagyjából ugyanazt a magabiztos, hűvösen laza figurát hozta, ami tulajdonképpen a Bogart-i karakter lényege. Ezt szeretjük Bogartban. És ennek köszönhető, hogy minden eddigi filmjében én Bogart-ot magát - és nem az általa alakított figurát láttam a főszerepben, nagyjából úgy, mint ahogy gyerekkoromban Piedone filmnek hívtam minden Bud Spencer filmet, holott a négy Piedone filmen kívül rengeteg más filmje is volt a nagydarab közönség-kedvencnek, de azzal nem lehetett megvádolni, hogy különösebben árnyalni próbálta volna a hozzá kötődő figurát.

Ezúttal azonban kiderült, hogy Bogart képes más szerep eljátszására is, mint amit megszoktunk tőle. A sok fellelhető filmplakát közül nem véletlen, hogy ezúttal a dán gyártásút helyeztem el a fejlécnél. Az amerikai forgalmazók láthatóan nem merték felvállalni, hogy Bogart ezúttal nem az a jólfésült, frissen borotvált képű fazon, akihez a nézők hozzászokhattak. Itt bizony a film nagy részében igencsak lepukkant. .

A Mexikóban élő B Traven nevű író 1927-es regényéből (Der Schatz de Sierra Madre) készült a film forgatókönyve. A titokzatos Travenről a mai napig viszonylag keveset lehet tudni. Egész bizonyossággal még származása sem tisztázott. A B-ről is csak bizonyos források írják, hogy talán Bruno-t jelöl.

Néhányan feltételezik, hogy valamilyen nyomós oka lehetett személyazonosságának eltitkolására. Még kiadója kifejezett kérésére sem volt hajlandó fényképet kiadni magáról. Elképzelhető, hogy valamilyen korábbi ítélet elől kellett bujkálnia.backstage037-the-tresure-of-sierra-madre-theredlist.jpg

Mivel a film nagy részét valóban Mexikóban forgatta a stáb (ahogy a fenti képen is látható), Traven elküldte egy barátját Hal Croves-t a stáb mellé tanácsadónak. Majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ez a barát maga a titokzatos Traven lehetett, hiszen állítólag többször is elszólta magát: véletlenül egyes szám első személyben beszélt az íróval kapcsolatban, nem is egyszer. Nem csak a az ő jelenléte miatt volt hasznos, hogy Mexikóban forgattak, de a film hangulatára is jelentős mértékben rányomta a hangulatát a forró amerikai vidék látványa. Hat hónapon keresztül folytak a munkálatok.

Három Mexikóban tengő-lengő munkanélküli hajléktalan összeáll, hogy a hegyekben aranyásással próbálkozzanak. Hármuk közül egynek, az öreg Howard-nak személyes tapasztalata is van ebben a szakmában. Meggyőződése, hogy tudja, hol lehetne sok aranyat találni, ismeri is a csínját-bínját a szakmának, de nincs semmi pénze, hogy a szükséges szerszámokat, állatokat és a hosszú hónapokra szükséges egyéb dolgokat beszerezze. Hármuk álmodozásából valóság lesz, amikor egyikük véletlenül egy szép összeget nyer a lottón.

Semmi akadály nem áll tehát útjukba, belevágnak a vállalkozásba. És annyira emberi, annyira valóságos, hogy amikor valóban elkezd gyűlni az arany, akkor szép fokozatosan megváltozik a három ember viszonya. Minél több érték gyűlik össze a közösbe, annál bizalmatlanabbak egymással. Előbb-utóbb nem bírják a feszültséget, és inkább felosztják az aranyat, hogy mindenki vigyázzon csak a magáéra. Igen ám, de ahogy még tovább növekszik a kitermelt arany mennyisége egyre nő a paranoia... képesek lennének egymást is lelőni a csillapíthatatlan gyanútól vezérelve. Csak akkor áll helyre időlegesen a bizalom közöttük, amikor külső erők ellen kell összefogniuk. Hol egy negyedik aranyásó próbál csatlakozni hozzájuk, hol Mexikói banditák próbálják kirabolni őket. Ami miatt igazán jó ez a film, az az, hogy szinte egyik esetben sem a kiszámítható sémák szerint alakul a cselekmény.

Bár a legtöbb plakáton Bogart-tal próbálták eladni a filmet, és a trió másik két tagja mellékszereplőként volt feltüntetve a legtöbb helyen, én hármukat teljesen egyenrangú szereplőnek érzem. A rendező édesapja (Walter Huston) által alakított öreg Howard például a kedvencem volt, és nem csak az enyém. Apja és fia együtt kaptak Oscart ezúttal, rendezőként és legjobb férfi mellékszereplőként.

1948_03_supporting_director_huston.jpgAzért is okozott maradandó élményt ez a remek film bennem, mert a rendező ezúttal sem óhajtott belesimulni a Hollywoodi sablonokba. Olyan befejezést készített a filmnek, ami nagyon nem tetszett a Warner vezetőinek, ám én megkockáztatom, hogy pont ennek köszönheti a kis aranyfigurát. És amit csak utólag vettem észre, - és ez sem kifejezetten szokványos: Nincs számba vehető női szereplője a filmnek. Talán a statisztériában igen, de még a mellékszereplők között sem emlékszem nőre. Hogy ebbe hogyan mehetett bele a Warner, meg nem tudom mondani... de tény, nem hiányzott menet közben, pedig jómagam kifejezetten szeretem, ha van egy szemnek tetsző hölgy a fontosabb szereplők között.

backstage003-the-tresure-of-sierra-madre-theredlist.jpg 

 

1 komment

211. A Piros Cipellők (The Red Shoes) - 1948

2018. augusztus 11. 02:48 - moodPedro

postermv5bowrmngewzjutzjewns00ogzmlthhmmetztjlmtu5mgq3zwuwxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_674_1000_al.jpgNagy-Britannia (The Archers), 134 perc, Technicolor, angol

Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger

Producer: George  R. Busby, Michael Powell, Emeric Pressburger

Nem különösebben vagyok oda a klasszikus balettért, de ebben a balett-filmben mégis pont a tánc tetszett a legjobban. Sőt, talán a hozzáértők is egyet fognak velem érteni abban, hogy az a 15 perces, megszakítás nélküli balettelőadás, melyben a filmben szereplő balett-társulat előadja a "Piros Cipellők" című darabot, önállóan is megállná a helyét. 

A címadó mű egyébként egy általam eddig ismeretlen Andersen mese. Amikor utánaolvastam a történetnek, akkor kiderült, hogy miért tartozik a kevésbé ismertek közé... én legalábbis biztosan nem mesélném a lányaimnak, pedig szeretem nagyon a Kis Gyufaáruslányt és a Rendíthetetlen Ólomkatonát is.080-the-red-shoes-theredlist.jpeg

Egy szegény lányról szól, aki balerina szeretne lenni. Gazdag mostohaanyjától kap egy gyönyörű piros cipőcskét. Annyira szereti ezt a cipőt, hogy még templomba is abban jár anyja kifejezett kérése ellenére. Végül valaki elátkozza a cipőt: ha abban a kislány elkezd táncolni, akkor soha nem hagyja abba a táncot. Így is lesz... és most jön az érdekes rész... Amikor a folyton táncoló cipő már halálosan kifárasztotta a lányt, akkor az megkér egy hóhért (!), hogy az vágja le a lábait (!) Így is tesz a hóhér, a lány falábakat szereltet fel magának, de a leamputált lábak táncolnak tovább... Végül imája meghallgatásra talál, és egy angyal elégeti a szívét, és ezzel megszabadul az átoktól, és persze meghal...

062-the-red-shoes-theredlist.jpegNos, a film nem vesz ilyen extrém irányt. Hol voltak akkor még a 2000-es évek elején divatos francia extrém horror filmek, amikben simán elfért volna ilyesmi. Lágyítottak egy kicsit a történeten, itt mindössze addig táncol a levehetetlen cipő, amíg a lány meg nem hal. 

the-red-shoes_afa13e37.jpgA mese egyébként nem csak a már említett 15 perces előadásban jelenik meg. Az darab főszereplője - Victoria Page - a "való életben" is hasonló sorsot kap - persze kicsit szimbolikus értelemben.  Nem maga a cipő hajszolja a drámai végkifejletbe, hanem a tánc iránti szeretete, de a piros kis cipellő azért hangsúlyos eleme lesz a  zárójelenetnek.

A film tehát egy tánckar életébe enged betekintést. A már említett főszereplő Victorián (az elsőfilmes Moira Shearer) kívül a további fontos szereplők mind férfiak. 

Ott van például a társulat igazgatója, Boris Lermontov (Anton Walbrook). Zsarnokként irányítja a társulatot. Egy pillanat alatt felemel valakit , vagy a mélybe dobja, ha éppen úgy tartja kedve. Valószínűleg titokban szerelmes a mindig aktuális sztárocskákba, és - bár fizikailag nem közeledik hozzájuk - ,ha a hölgyek mással kapcsolatba kerülnek, akkor vége a karrierjüknek.

A tehetséges Julian Craster, zeneszerző. Ő írja a társulat számára a Piros Cipellők zenéjét. Beleszeret Victoriába, az érzelmek kölcsönösek, ami megpecsételi sorsukat, hiszen az igazgató nem tűri, hogy a vezető táncos magán a táncon kívül bármi (vagyis inkább bárki) másnak teret engedjen az életében.032-the-red-shoes-theredlist.jpegMég két érdekes férfi szereplő van, a vezető férfi táncos és a koreográfus. Kicsit meglepett - bár tulajdonképpen nem is értem, miért - hogy a 40-es években is láthatóan a meleg férfiak világa volt a balett. Talán ami igazán váratlan volt számomra, az az, hogy ez milyen látványosan megjelenik. Persze anélkül, hogy ez konkrétan kimondásra kerüljön. Ezek a táncos fiúk úgy viselkedtek, mintha az Őrült Nők Ketrecéből léptek volna elő. Egy darabig csodálkoztam, hogy ez hogyan ment át a cenzúrán, aztán leesett, hogy ez kérem nem Hollywood, hanem Anglia. Úgy látszik, ott több minden belefért.

Gyönyörű a díszlet, a jelmezek, a sminkek. Talán a Cirque du Soleil cirkuszi előadásaiban láttam hasonlóan pazar színorgiát, mint ebben a filmben. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt így válogatták a szereplőket, de a vörös színnek akkora jelentősége van a filmben, hogy nem csak a kis cipellő ilyen színű, de a táncoslánynak és szerelmének is természetes vörös haja van.

006-the-red-shoes-theredlist_1.jpgA film fő vezérfonala - tehát a "valós" társulat körüli bonyodalmak minden mozzanata kiszámítható, és erősen sablonos. Nem ezért szerethető ez a film, hanem a gyönyörű táncos betétek miatt, amik még azok számára is élvezetes lehet, akik hozzám hasonlóan soha nem éreztek különösebb vonzalmat a klasszikus balett iránt.

Szeretném magasra emelni a kalapomat a Powell Pressburger páros előtt. Míg Amerikában elsősorban az olyan divatos zsánerekben próbáltak maradandót alkotni a stúdiók, mint mondjuk a film noir vagy a western volt ekkoriban, addig Pressburgerék szinte minden filmjükkel ismeretlen terepre indultak. Ez az ötödik - és egyben utolsó - közös filmjük a listán, és mindegyik egészen más, mint a többi négy. 041-the-red-shoes-theredlist.png

3 komment