1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

189. Hosszú Álom (The Big Sleep) - 1946

2018. április 30. 21:38 - moodPedro

mv5bodqwmgjkzgutzwuwmi00n2qwltkzzjetodfmowm1yjywmwe4xkeyxkfqcgdeqxvymzy1mzqyoty_v1_sy1000_cr0_0_743_1000_al.jpgUSA (Warner), 114 perc, ff. angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks, Jack L. Warner

Súlyos mondattal kell kezdenem: Azt hiszem, ez volt az 1001-es lista eddigi legnagyobb csalódása. Persze csalódást leginkább az okozhat, amivel/akivel szemben elvárásaink vannak. És hát ez esetben Humphrey Bogart és Lauren Bacall nevei önmagukban is reményt keltőek voltak. Előzetesen láttam néhány fotót a filmből, azok is izgalmasnak tűntek. Ráadásul film noir-ról van szó, ami számomra mindenképpen pozitív hívószó. Szóval maradjunk annyiban, hogy minden megvolt ahhoz, hogy úgy üljek le a film elé, hogy egy kisebb csodát fogok látni.

A film felénél azonban megálltam, és elkezdtem újra elölről az egészet, ezúttal már jegyzetelve, mert bevallom, nem értettem az egészből semmit. És mint kiderült, ezzel sajnos nem voltam egyedül, hiszen Howard Hawks (rendező) eképpen nyilatkozott a bemutató után:

Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de úgy gondoltam, hogy az a lényeg, hogy jó jelenetek legyenek a filmben, az a fontos, hogy a végeredmény szórakoztató legyen. És mivel ez bejött, ezután már soha nem érdekelt, hogy van-e értelme a történetnek...

Az alábbi képek a forgatáson készültek, mely 1945 Január 12-én véget is ért. A filmet bemutatták az Európában állomásozó amerikai katonáknak. Ők nyilván nem háborús filmeket akartak nézni a fronton. Állítólag ez a verzió még egész érthető volt.... Sajnos ehhez nem sikerült hozzájutnom, pedig 1997-ben megtalálták ezt a változatot is.

Mivel tudták, hogy közeleg a háború vége, úgy gondolták, hogy jó lenne mozikba nyomni az akkoriban elkészült háborús filmeket, minél gyorsabban, amíg még időszerűek. A Hosszú Álom bemutatóját emiatt viszont elnapolták. Bemutatták viszont a Bacallal ezután forgott háborús Confidential Agent-et, ami csúnyát bukott, és a gyönyörű színésznőről is nagyon rosszakat írtak a kritikusok. Bacall ügynöke megijedt, félt attól, hogyha a következő film is ilyen gyengén muzsikál, akkor az Lauren Bacall karrierjének a végét is jelentheti. Elkezdte hát puhítani Jack L. Warnert, hogy forgassanak pót-jeleneteket, melyben Bacall megcsillogtathatja kihívó szexualitását Bogart mellett, ami a Martinique-ban olyan remekül működött. A producer ráállt, így több, mint 1 évvel a forgatás befejezése után az immár házas Bogarttal és Bacallal leforgattak néhány új jelenetet a filmhez.

Kettejüknek van egy-két kellemes perce, de egyik sem volt olyan intenzív, hogy az önmagában megmentse számomra a filmet.

Persze volt azért kellemes meglepetés is a filmmel kapcsolatban, mindjárt az első jelenetben: A Bacall által játszott Vivien húgát (Carment) egy korábban csak Universal-os B-filmekben, ott is huszadrangú mellékszerepekben játszó Martha Vickers játszotta. Bármennyire is esztétikus a hölgy az alábbi képeken, azok semmit nem adnak vissza abból a kisugárzásból, amit a vásznon áraszt magából a kisasszony.

Nos, ez a Carmen egy zakkant nimfomániás, de mindezt nagyon cukin előadó csajszi. Apjuk szerint mindkét lányban ugyanaz a romlott vér folyik, ám ennyire azért nem rossz a helyzet... még akkor sem, ha Carmen szerepének nagy részében... hát, hogy is mondjam... bizony be van lőve...

Az ölembe akart ülni, pedig álltam... (lásd az alábbi képen)

panaszkodik a Bogart által alakított Marlowe...  aki egyébként férfiasan tűri a nők rohamát, ugyanis a film összes jónője azonnal rákattan. Sok nő van egyébként ebben a filmben, és valahogy mindegyikük jó nő.mv5bzge1mze5mdgtnjq2nc00ndq4ltllzgqtmmixmmm2ntbjmtmwxkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1.jpgA film történetének alapjául szolgáló könyvet egyébként az a Raymond Chandler írta, aki a Gyilkosság a Gyönyöröm könyvét is írta, az abban szereplő Philip Marlowe nevű magándetektív alakja itt is központi szereplő - igaz, más színész tolmácsolásában.

Raymond Chandler úgy emlékszik vissza, hogy Martha Vickers zseniális alakítása annyira háttérbe szorította Bacall-t, hogy Vickers jeleneteinek nagy részét végül beáldozták, azaz kivágták... Hát szomorú, mert a pár benne maradt jelenetben is szikrázik a levegő körülötte...

mv5bytnhn2i2zwutnwyxys00zgq0lwe5ytatnmvlmjqzmjk2ymizxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1_sx1360_cr0_0_1360_999_al.jpgMivel a posztomból valószínűleg kiderült, hogy ebben a bűnügyi filmben maga a bűnügy - legalábbis annak története - szinte mellékes, nem is bajlódnék azzal, hogy megpróbáljam akárcsak az alapszituációt vázolni. Zárásként még egy hölgyre szeretném felhívni a figyelmet a film sok szép színésznője közül: az alábbi képen is látható Sonia Darrin a poszt írásakor 95 éves. Innen üdvözlöm. Ő is tetszett... :)

bogart.jpg

10 komment

188. A Szép és a Szörnyeteg (La belle et la bête) - 1946

2018. április 18. 07:08 - moodPedro

poster039-beauty-and-the-beast-theredlist.jpegFranciaország (DisCina), 94 perc, ff., francia

Rendező: Jean Cocteau

Producer: André Paulvé

A film rendezője egy szívhez szóló üzenettel kezdi a filmet, és ez annyira megfogott, hogy ide is másolom az egészet:

A gyermekek elhiszik amit mondunk nekik. Korlátlanul megbíznak bennünk. Elhiszik, hogy egy kertből leszakított rózsa miatt bajba kerülhet egy család. Elhiszik, hogy egy szörnyeteg keze füstölhet amikor az elpusztít valakit, és, hogy ő ettől elszégyelli magát amikor egy gyönyörű leány beköltözik a kastélyába. És még millió dolgot elhisznek nekünk.

Ebből a gyermeki hitből kérek tőled egy kicsit, és, hogy ez sikerüljön, kimondom ezeket a varázsszavakat:

Egyszer volt... hol nem volt...

Be kell vallanom, hogy engem ez a bevezető azonnal megvett magának, nálam tökéletesen működött ez a varázslat. Persze más is kellett hozzá, mint ez a néhány bűvös szó. Francia film létére olyan látványvilágot varázsolt elénk, hogy szerintem Hollywood csak irigykedve nézte, hogy mit művelnek itt ezek az óceán túlpartján... Véleményem szerint, ha lett volna pénz színes nyersanyagra, akkor most egy Óz a Csodák Csodájához hasonlóan ismert és népszerű filmről beszélnénk.  

Bár helyenként megfigyelhető a költségvetés szűkös volta, helyenként vannak részei a díszletnek, ahol látszik, hogy nem volt mivel megtölteni a helyet. Néhol már csak a fekete stúdió-színpados drapéria illetve feketére festett szerkezeti elemek látszanak, de többségében olyan pazar módon kreatív díszletekkel találkozunk, hogy néha leesett az állam. 016-beauty-and-the-beast-theredlist.jpgA kandelábereket emberi kezek tartják, a lángnyelvek néha önálló életet élnek, a tükör túloldalán néha elképesztő dolgokat látunk. A szobrok életre kelnek, ami a mai cgi korszakban szinte alap, de visszarepülve 1946-ba lélegzetelállító varázslat. 

Nagyon sok filmes feldolgozása létezik ennek az európai népmesének, melyet leginkább Jeanne-Marie Le Prince de Beaumont 1756-ban megjelent változatából ismerünk. Állítólag többek között a Grimm-fivérek és Benedek Elek is írt mesét ez alapján a népmese alapján. Azok, akik a Disney-féle 1991-es rajzfilmből, vagy a 2017-es élő szereplős változatból ismerik a történetet, vagy netán a 2014-es francia változatból (nekem ez utóbbi tetszett a legjobban), azoknak talán meglepő lehet, hogy a befejezés kicsit más, egy kicsit elnagyoltabb, mint amit az újkori változatokból ismerünk.

Egy üzletember kislánya arra kéri apját, hogy amikor üzleti útjáról hazafelé tart, lepje meg őt egy különleges rózsával. Az apa talál is egy nagyon különleges virágot, és letépi azt. Mint kiderül, ez a rózsa a szörnyeteg kertjében volt, aki büntetésből meg akarja ölni az öreget. Ez elől csak úgy menekülhet, ha eljön helyette a lánya, és a szörnyeteggel él a továbbiakban. A lány önként vállalja ezt a büntetést apja helyett. A szörnyeteg beleszeret, el akarja venni a lányt feleségül, de az természetesen minden nap kikosarazza. Idővel azonban valami megváltozik közöttük... és itt abba is hagyom, hogy legyen miért izgulni egy kicsit annak, aki megnézi...

Kicsi zavart, hogy a történet szerinti 14 éves leányt a valamivel már 30 fölött járó Josette Day játszotta. Az ártatlan és naív fiatalt egyébként tökéletesen alakította, szépségében sem volt hiány, de mégis - időnként csak-csak kizökkentett a hangulatból, hogy látható kora és viselkedése valahogy nincsen teljesen összhangban....

A szörnyeteget alakító Jean Marais nekem már örökre Fantomas marad. Itt is kettős szerepet kapott, nem csak a szörnyeteget játszotta. Érdekes volt látni, hogy bár a maszk alól csak a szeme látszott ki tisztán, mégis, aki ismeri a színészt, annak a szemek alapján is felismerhető maradt.

A rendező Jean Cocteau egészen sokoldalú tehetség, és nem is elsősorban rendező volt. Tíz évesen már írt, 16 évesen jelent meg első verse. 28 évesen zenét szerzett egy balett előadáshoz. 37 éves korában a színházba járó közönség ismerhette meg tehetségét, amikor bemutatták Orpheus című darabját. Később filmeket is rendezett, sőt festett is. És mindezeket nem holmi műkedvelő szinten.

lobbyla-belle-et-la-bete_insz5d.jpg

2 komment

187. Az Óra Körbejár (The Stranger) - 1946

2018. április 15. 01:04 - moodPedro

mv5bmtexmdazmdm0nzzeqtjeqwpwz15bbwu3mdk3odiznzq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (International Pictures), 94 perc, ff. angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Sam Spiegel

Ez volt Orson Welles harmadik önálló filmje. Az Aranypolgár és a Csodálatos Ambersonok után belefogott egy filmbe, amit végül nem hagytak neki befejezni (It's All True) majd kapott egy utolsó lehetőséget az RKO-tól (Journey into Fear - 1943), ám azt Norman Fosterrel közösen rendezte, Wellest rendezőként végül föl sem tüntették. Nem sokkal ezután fel is bontották vele a szerződésüket.

Ekkorra már elterjedt Wellesről, hogy nehéz vele együttműködni, túlságosan öntörvényű, nem tartja be sem a határidőket, sem a költségkeretet. Lassan négy éve nem csinálhatott saját filmet. Kénytelen volt bebizonyítani, hogy érdemes lenne azért még vele rendezőként számolni. Jobb híján a kis  független International Pictures-szel sikerült szerződnie. Nem nagyon volt más választása, kénytelen volt aláírni a számára nem túl előnyös szerződést, ha munkát akart kapni: például ha kicsúszik a költségkeretből vagy a határidőből, akkor bukta volna a díjazásának jelentős részét. Természetesen az utolsó vágás jogát sem kapta meg. Sőt a mellé kiosztott vágó megkapta a jogot, hogy már forgatás előtt törölje a forgatókönyvből azokat a részeket, amik szerinte nem viszik előre a történetet.

A filmjeim legjobb jelenetei egyáltalán nem viszik előre a történetet. El lehet hát képzelni, mekkora pusztítást végzett...

mesélte Nimms-ről később Welles. Mindenesetre a stúdió stratégiája bevált. Ez lett végül Welles egyetlen filmje, mely azonnal a bemutató után (tehát nem a későbbi újra-kiadásokkal) komolyan nyereségessé vált.

13-orson-welles-theredlist.jpgA világháború után vagyunk. A szövetségesek leszámoltak a nácikkal, ám a háborús bűnösök egy része még rejtőzködik. Ma már tudjuk, hogy a bűnösök jó része dél-Amerikában kapott menedéket, akkoriban - a háborút követő években - még nem lehetett pontosan tudni, ki hol van. A filmbeli Franz Kindler, Charles Rankin álnéven bujkál az USA-ban, ami azért viszonylag ritka volt. Ez a filmbeli Kindler (Orson Welles alakítja) egyébként hasonló bűnlajstrommal rendelkezett, mint Eichmann, aki a zsidók deportálásának és kiirtásának megszervezésével foglalkozott a háború alatt.

Csak érdekességképpen: Eichmann ekkoriban még Németországban bujkált favágóként, később Argentínában kapott menedéket, ahonnét az izraeli titkosszolgálat  rabolta el 1960-ban, hogy Izraelben elítélje és kivégezze.

A fenti (toronyórás) fotón látható hölgy (Loretta Young) a hamis identitást felvevő náci bűnös mit sem sejtő amerikai felesége, míg a balra álló Wilson nyomozó (Edward G. Robinson) a bujkáló náci főbűnösök felderítésével foglalkozik. 

mv5bmtmxnzuwmdq0mf5bml5banbnxkftztcwmzg4mjm3na_v1.jpg

Amíg csak sejtjük a bujkáló bűnös sötét múltját, addig inkább tűnik sarokba szorított szerencsétlen kutyának. Ám amikor a nyomozó - a filmtörténelem során ebben a filmben először - levetít egy valódi filmet a koncentrációs táborokról, onnét a néző minden szimpátiája eltűnik, Franz Kindler is egyre kevésbé tudja leplezni a benne lakozó gonoszságot.

Márpedig a nyomozó felbukkanásának első pillanatában tudja Kindler, hogy érte jöttek. Ám Wilson - akárcsak Columbo - nem ront ajtóstul a házba. Nem is biztos, hogy jó nyomon jár. Szorul ugyan a hurok Kindler nyaka körül, de  számára végig úgy tűnik, hogy sikerül megőriznie hamis identitását.

A korabeli nézők számára megdöbbentő lehetett a haláltáborok látványával való szembesülés egy játékfilmben. Mi rákeresünk a youtube-on, és rengeteg archív anyagot láthatunk. Az emberi kegyetlenség ilyen mértéke akkoriban valószínűleg még az elképzelhetetlen kategóriába tartozott.

A film hangulata helyenként a korai Hitchcock művekre emlékeztetett. Robinson jelenléte ezúttal olyan erős, hogy szinte zárójelbe tesz mindenki mást. Ez alól Welles alakítása sem kivétel, akitől ezúttal nem voltam különösebben "elájulva". Robinsonnak jól áll a kor. Ahogy öregszik úgy lesz egyre érettebb, igazi színésznagyság.

mv5bmtg2njixndm5of5bml5banbnxkftztgwnjm5odcymje_v1_sy1000_cr0_0_744_1000_al.jpg

3 komment

186. Clementina, Kedvesem (My Darling Clementine) - 1946

2018. április 13. 21:43 - moodPedro

postermv5bzdaxmjblodatyji4yy00odezlwflnzutn2fjntm0mdkyy2vkxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (Fox), 93 perc, ff. angol

Rendező: John Ford

Producer: Samuel G. Engel, Darryl F. Zanuck

Kellemes, nosztalgikus pillanatokat okozott, amikor a film elején meghallottam azt a dallamot, amit utoljára valamikor a nyolcvanas évek elején hallottam a Foxi Maxi című Warner Bros-os rajzfilm-sorozatban a főszereplő szájából:

Oh te drága, Clementina, csak tudnám, hogy merre jársz...

Ez a dallam - mely egyébként egy amerikai népdal - az egész filmen végigvonul.

Akárhány filmben látom Henry Fondát, szerintem nekem már örökre a Volt Egyszer egy Vadnyugat Frank-je marad, melyben úgy alakítja, a velejéig gonosz bűnözőt, hogy mégis sajnáltam egy kicsit, amikor a végén meghalt. 

Ezúttal Wyatt Earp-öt alakítja, aki talán olyan a western-nek, mint Marlow a noir-nak, vagy James Bond a kémfilmeknek: több filmben, több színész által is megjelenítésre kerül a filmtörténelem folyamán. Annyi a nagy különbség, hogy Wyatt Earp - bár legendák veszik körül - valóban létező személy volt, és ez még nem minden: John Ford rendező személyesen is ismerte az igazi Earp-öt.

001-my-darling-clementine-theredlist.jpgA film végi nagy fegyveres leszámolás például Earp elmesélése alapján pontosan így történt, ahogy a filmben látható... vagy legalábbis Earp így mesélte el Fordnak.

Wyatt Earp - az igazi vadnyugat egyik ma is legismertebb embere - 1848 -tól 1929-ig élt. Sokmindennel foglalkozott. Volt rendőr, de volt része rablásokban is. A film története is nagy vonalakban valóságon alapszik. Valóban élt Tombstone-ban Earp, tényleg volt egy Doc Holliday nevű cimborája és valóban volt egy (vagy több) klán, mellyel végül OK Corall-nál fegyveres leszámolásba torkolt az ellenségeskedés. 

Az Arizonai Tombstone-t a rendező ezúttal átköltöztette valódi helyétől a kb. 500 mérfölddel északabbra levő Monument Valley mellé, csak azért, hogy az izgalmas formájú sziklák szép hátteret biztosítsanak a kültéri felvételeknek. Ha ez az apróság az amerikai nézőket nem zavarta, akkor minket sem.

Néhány fotó a forgatásról, mielőtt belemennék a tartalomba:

Wyatt Earp testvéreivel egy marhacsordát terel Tombstone városa mellet. Míg hárman bemennek a városba, addig a várost rettegésben tartó Clanton banda lelövi a csordát őrző testvérüket, és elköti az összes állatot. A film végi - már említett - fegyveres leszámolás ennek - és még persze sok egyéb - konfliktusnak tesz pontot a végére. Közben megismerünk néhány további karaktert: a már említett Doc Holliday-t, továbbá két hölgyszereplőt - egyikük a címben is említett Clementina -, akik a romantikus jelenetek létrehozásához elengedhetetlenek. Clementinának van talán a legjelentéktelenebb szerepe - az volt az érzésem, hogy csak azért került bele a történetbe, hogy a címadó dalnak értelmet adjon.

A karakterek számomra túlságosan 'egy dimenziósak' voltak ahhoz, hogy különösebb izgalmakat tudjanak kelteni bennem. Bevallom, John Ford-tól egy kicsit többre számítottam.

5 komment

185. A Postás Mindig Kétszer Csenget (The Postman Always Rings Twice) - 1946

2018. április 10. 13:54 - moodPedro

postermv5boweznde0nmitywvjzs00m2izlwi5mgetmzuwnty2ndcxzmfhxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (MGM), 109 perc, ff., angol

Rendező: Tay Garnett

Producer: Carey Wilson

Rögtön a legégetőbb kérdéssel kell kezdenem. Egyetlen postást sem látunk a filmben, de még csak nem is csönget senki egyszer sem. Akkor mi ez a cím? Hogy ez kiderüljön, ahhoz a legutolsó percig kell várnunk. És végül csak kiderül, de azt elárulhatom, hogy nem ő a gyilkos. Inkább  egy filozófiai jellegű hasonlat szereplője lesz.

James M Cain azonos című könyvének ez már a harmadik és nem is utolsó filmes feldolgozása. Az olasz Megszállottság az 1001-es listán is rajta van, azzal már találkoztunk. Így ez most az első olyan film a listán, mely ugyanazon alapmű második feldolgozásaként szerepel. Nehéz lesz elkerülni a két változat összehasonlítását.

A Megszállottságot a neorealizmus kiindulópontjának szokás tartani, emez viszont vérbeli film noir: a főszereplő visszatekintő narrációjával keretezett bűnügyi történet, melynek femme fatale-ja ezúttal nem egyértelműen - legalábbis nem eredendően - gonosz. Viszont gyönyörű. És Lara Turner szépségét kihangsúlyozza a tisztaság illúzióját keltő fehér ruhák is, melyek szinte az összes jelenetben láthatóak rajta.

A Turner által játszott Cora Smith idős férje egy útszéli diner (tipikus amerikai bisztró) tulajdonosa. Ketten működtetik a kis büfét. Egy napon kisegítőnek felveszik a fiatal Frank-et. A férj nem tudja, hogy a tűzzel játszik amikor egy fiatal férfit enged vonzó felesége közelébe. Nicket - a férj - mintha vak lenne, szinte egymás karjaiba kergeti a párt. És itt jön az első szembetűnő eltérés. Míg a Megszállottság Giovannája szinte az első pillanatban letámadja a férfit, addig Cora Smith láthatóan küzd az érzelmeivel. Megismerkedésükkor szinte azonnal eldőlt mindkettőjük sorsa itt is, de sokkal bizonytalanabb út vezet a végső zsákutcáig, mint az olasz változatban, ahol látszólag az első pillanatban összeállt a nő fejében a terv férjének likvidálására.

A Megszállottság kövér bisztró-tulajdonosa nem volt egyértelműen szimpatikus figura, ám jelen esetben a hangulatot az is valamelyest feszültté teszi, hogy ezúttal az idős férj bizony egy szimpatikus ember. Mindig jókedvű, mindenkivel kedves, alapvetően jóindulatú. Az a kedves kis papi. Csak hát mindez kevés egy fiatal szőke bombázó minden igényének a kielégítéséhez. Nyilván még a pénz sem elég.

Már első ránézésre is egyértelmű, hogy ennek az aszimmetrikus házasságnak a jövője nagyon bizonytalan, csak egy kis szikra kell, ami begyújtja a nőben a tüzet, és ez a szikra bizony megérkezett Frank személyében. És ettől fogva szerencsétlen férjecske csak egy akadály, mely a fiatalok boldogságának útjába áll. Akadály, mert pénze csak neki van hármuk közül. És ha erre a pénzre a szerelmesek igényt tartanak, meg kell szabadulniuk a férjtől.

Frank-re még nem tértem ki részletesen. John Garfield alakította, és állítólag a forgatás első napjától fogva megvolt az összhang közte és Lara Turner között... illetve bizonyos források összhangnál kicsit többet is feltételeznek...

A film egyik érdekessége, hogy az ember a végén már nemigen tudja, hogy kiért izguljon. A szimpatikus férjért, hogy a néhol tenyérbemászó Frank és femme fatale párja ne járjon sikerrel? Vagy azért, hogy sikerüljön a gyilkosság? A noir-ok egyik újítása ez a bizonytalanság, a főhős legtöbb esetben nem határozottan pozitív.

Mindenképpen kiemelném a mellékszereplők közül Cora ügyvédjét (Hume Cronyn), aki szenzációsan hozza a leggátlástalanabb büntetőügyvédek archetípusát. 

Mert bizony egy klasszikus bíróságos jelenet is van - igaz, most nincsenek esküdtek -, de bevallom a jogi csűrés-csavarás ezúttal követhetetlen maradt nekem. Tartok tőle, hogy ez az ügyvédi taktika a való életben nem működött volna ilyen jó hatásfokkal. De sebaj. A noir egy misztikus, filmes világ, saját szabályrendszerrel. 

Az alábbi werkfotókon a rendező Tay Garnett látható a főszereplők társaságában. Ez az első és az utolsó filmje, amivel szerepel a listán. Az ötvenes évek közepétől inkább televíziós sorozatok epizódjait rendezte.

 

4 komment
Címkék: film ff film noir USA

184. Paisá - 1946

2018. április 08. 18:14 - moodPedro

paisa_web-115eui9.jpgOlaszország (OFI, Foreign Film Productions), 126 perc, ff. olasz, angol

Rendező: Roberto Rossellini

Producer: Mario Conti, Rod E. Geiger, Roberto Rossellini 

Robero Rossellini második világháborús trilógiájának második filmje ez (Róma, Nyílt Város volt az első, és a Németország Nulla Évben a harmadik, mely azonban nincsen a listán). 

Kicsit bajban voltam ezzel a látszólag olaszos hangzású címmel. Először azt hittem, hogy egy kis olasz falu neve, vagy valamilyen más földrajzi név lesz, de nem. Egy nápolyi ismerősömtől tudtam meg, hogy ez egy "napoletano" szó, azaz a Nápoly környékén élők saját nyelvén (melyet a többi olasz nem is ért) kb honfitársat jelent. Illetve olasz ismerősöm pontosan így magyarázta a szót: "paisá: amico dello stesso paese - Napoletano lingua"  - Tehát "ugyanazon ország barátja - Nápolyi nyelven"... Mivel az olaszban a véghangsúlyos szavak többesszáma ugyanaz, mint az egyes szám (csak a névelő különbözik), ezért feltételezem, hogy a szó szerinti fordítás valami ilyesmi lehetne: "Honfitársak"  Érdekes, hogy sok elemzést elolvastam ezzel a filmmel kapcsolatban, de sehol senki nem tért ki a cím magyarázatára....magyarban, és a legtöbb nyelvben is egyszerűen Paisá maradt a film címe.

Hat különálló, egyenként közel 20 perces epizódból áll a film, melyet híradószerű, a szövetségesek délről északra való haladását bemutató felvételek kötnek össze. Az egyes epizódok között semmilyen összefüggés nincsen, sőt mindegyiket másik író írta. Az epizódok a szövetségesek haladásának megfelelően egymás után történő eseményeket mutat be, leginkább a felszabadító (angol és amerikai) hadsereg és a helyiek kapcsolatáról, súrlódásaikról, vonzalmaikról szólnak.

Nem sikerült igazán közel kerülnöm ehhez a filmhez, pedig nagyon sokan felsőfokon, a neorealizmus egyik mesterműveként beszélnek róla. Valószínűleg maga az irányzat az, melynek hideg érzelemmentessége ennyire távol áll tőlem.

Lássuk még egyszer, hogy mik is ennek az irányzatnak a főbb ismérvei - melyek (hasonlóan mondjuk a film noir-hoz) egy filmben szinte soha nem lelhetőek fel egyszerre: eredeti helyszíneken, többségében amatőr szereplőkkel készült, dokumentarista ábrázolásmódú film. A zene általában erőteljes jelenlétével uralja a filmet. A szerkesztés töredékes (szaknyelven elliptikus), azaz néha egy-egy esemény ábrázolása hiányzik, azokra csak következtethetünk. Nem különülnek el a fontos és kevésbé fontos események, azaz mondjuk azonos hangsúlyt kap egy kivégzés és egy mindennapos vacsora... Gyakran van megoldatlan, lezáratlan vége egy eseménynek, vagy akár magának az egész filmnek is.... Ez a mű egyike azon kevésnek, mely szinte mindegyik stílusjegyet magán hordozza...

I. Epizód - Szicília 

Délről indulunk tehát: 1943 Július 10-én az amerikai és az  angol csapatok közösen partra szálltak, és kicsivel több, mint egy hónap alatt el is foglalták azt. Ebben az első epizódban egy szicíliai lány és egy amerikai katona egy éjszakai rejtekhelyen várja, hogy visszaérjen a többi amerikai. A közelben még ott ólálkodnak a németek. Egyikük sem beszéli a másik nyelvét, de a nyelvi korlát úgy látszik nem akkora akadály...

 Két érdekes dolog feltűnik mindjárt az első epizódban: az egyik, hogy bizony itt mindenki úgy beszél, ahogy valójában beszélne. Azaz az angolok és az amerikaiak angolul, az olaszok olaszul, a németek németül. Ez azért feltűnő, mert egyik nyelv sem válik igazán dominánssá a film során. Lesz olyan epizód, ahol jellemzően olaszok vannak a középpontban, de lesz olyan, ahol szinte végig angolul beszélnek. A másik, ami az epizód végén realizálódik igazán: az epizodikus felépítés miatt egy adott szereplőt pont akkor veszítünk el, amikor kezdene egy kicsit közel kerülni hozzánk, - még ha a stílus egyébként nem különösebben erősíti, hogy érzelmi kapcsolatba kerüljünk az egyes személyekkel. Nincsenek epizódokat összekötő, visszatérő szereplők...

II. Epizód - Nápoly

A rövid filmhíradós átkötő után már Nápolyban találjuk magunkat. Egy amerikai fekete bőrű katona összebarátkozik egy fiúval. A háború által megnyomorított életek, a mérhetetlen szegénység a sokat látott katonát is megdöbbentik. 

e2_mv5bmtgwmzm0mju3nv5bml5banbnxkftztcwody0mtewnw_v1_sy1000_cr0_0_1435_1000_al.jpg

 III. Epizód - Róma

Ez a rész éll hozzám a legközelebb. Ez volt a legkevésbé "neorealista", ez volt az egyetlen, melyben az egyik szereplő - az olasz prostituált - sorsa érzelmileg megérintett. Őt egyébként nem is amatőr színésznő, hanem a Róma, Nyílt Városban már bizonyító Maria Michi alakította.

e3_mv5bmta2mda2otq0odheqtjeqwpwz15bbwu3mdi3ndexmdc_v1_sy1000_cr0_0_848_1000_al.jpgA háború után mindenki úgy boldogult, ahogy tudott. A fiatal lányok közül sokan - jobb híján - a testükből próbáltak megélni. Francesca, aki szintén erre az útra kényszerül, egyik napon az utcán belefut abba az amerikai katonába, akivel fél éve  - még nem utcalányként - egy rövid románc kötött össze. A férfi sem felejtette el, sőt, azóta is csak őt keresi. A gond csak az, hogy a férfi nem ismeri fel, és Francesca - utcalányként - szégyenében talán örül is ennek...e3_mv5botg3ndgwmjcznv5bml5banbnxkftztcwmtc0mtewnw_v1_sx1261_cr0_0_1261_999_al_1.jpgIV. Epizód - Firenze

A Firenzében állomásozó szövetséges csapatok egyik ápoló nővére keresi azt a férfit, akit még korábbi Firenzei tanulmányai során ismert meg. A férfi most a felkelők egyik vezetője.

e4_mv5bmtu0mtyyzdgtzmu4zc00mtuxltk4njatymfkotk3ndbkzgqyl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi5ndcxnzi_v1.jpgV. Epizód - Appeninnek

Három amerikai tábori lelkészt lát vendégül egy frissen felszabadított Ferences-rendi kolostor. Mint kiderül, a szerzetesek mély megdöbbenéssel vesznek tudomást arról, hogy a három egyházi személy közül csak az egyik katolikus. Egyikük rabbi, másikuk protestáns. Remekül illusztrálja ez a rész a neorealizmus azon stílusjegyét, mely a legsemlegesebb eseményeket is hasonló jelentőséggel ábrázolja, mint a fajsúlyosabbakat.

VI. Epizód - Pó-delta (Ravenna környéke)

Bár ekkora a németek már szinte elestek, láthatjuk, hogy utolsó erejüket még arra fordították, hogy a fogoly partizánokat a lehető legembertelenebb módon kivégezzék. A végére jutott tehát a legdurvább epizód. Itt a legfigyelemreméltóbb, hogy mennyire hidegen, érzelemmentesen tálalja Rossellini a kegyetlenséget.e6_1946_paisa_camarada_ing_still_01.jpg

A film utolsó mondatával zárom a posztot:

"Ez történt 1944 telén. A tavasz kezdetére a háborúnak vége volt."

3 komment
süti beállítások módosítása