1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

181 Vágyak Szigete (I Know Where I'm Going) - 1945

2018. március 19. 01:40 - moodPedro

mv5bzmi1n2q4owetogu4os00ymy1lthmmzmtyta4nddkn2uxm2e2xkeyxkfqcgdeqxvymtk2mzi2ng_v1.jpgNagy-Britannia (The Archers), 92 perc, ff., angol

Rendező: Michael Powell, Emeric Pressburger

Producer: Michael Powell, Emeric Pressburger, George R. Busby

Az angliai Powell-Pressburger író-, rendező-, producer-páros sok jó filmet összehozott a 40-es és 50-es években. Jellemzően vagy szerényebb kivitelű fekete-fehér filmeket csináltak, vagy - ha megkapták Hollywoodból az éppen szabad Technicolor kamerákat - akkor gazdagabban kivitelezett, nagyobb horderejű színes filmeket készítettek. (Lásd Blimp Ezredes Élete és Halála). Ez most a szerényebb kivitelűek közé tartozik - és a szerény kivitelt itt semmiképpen nem minőségi értelemben gondolom.

Joan Webster egy gyerekkora óta céltudatos nő, aki mindig tudja, hogy mit miért csinál. Erre utal az angol cím - "Tudom merre tartok". Most éppen a Hebridák felé tart Manchesterből, ennek az Isten háta mögötti skót szigetcsoportnak az egyik (kitalált) szigetére, hogy ott feleségül menjen egy idősebb gazdag férfihoz. Kiloran szigete, ahol a milliomos Joan-t várja, olyan, mint Csehov három nővérének Moszkva, amiről mindig csak beszélnek, de soha nem jutnak el. Erre pedig az ezúttal jól magyarított cím utal: Vágyak Szigete.

Ugyanis az út legvégén, amikor már csak Mull szigetéről kellene áthajózni Kiloran szigetére, hogy megcsinálja élete szerencséjét az ügyesen választott férjjel, hol a köd miatt, hol a vihar miatt, nem tudja teljesíteni az útvonal utolsó szakaszát. Ott reked Mull szigetén egy idegen családnál, mely az övétől igencsak különböző értékrenddel rendelkezik. Sok furcsaságot tapasztal, és azt veszi észre, hogy kezd beleszeretni egyik vendéglátójába.

ikwig3.jpgErről a pártfogóról egyébként kiderül, hogy nem más, mint Kiloran szigetének valódi (elszegényedett) főura, és tőle bérli Joan idősödő, ámde gazdag vőlegénye a birtokot. Ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik a Joan és a Torquil nevű fiatalember közötti kölcsönös vonzalom, úgy próbálj Joan egyre inkább menekülni előle... hisz ő már megcsinálta a szerencséjét, már csak egy kis hajóútnyira van attól... kár volna egy ilyen fölösleges érzelmi elgyengülés miatt bukni a biztos jövőt...

mv5byjfknzhlyjatotrmyy00yjrllwe4yzytyzdkmzi2nwi4zwm4xkeyxkfqcgdeqxvymja0mzywmdy_v1.jpgA film talán legnagyobb erénye, hogy az időjárás okozta elhúzódó várakozás alatt minket is elrepít ebbe a furcsa skót környezetbe. Látunk skót-szoknyát, skót-dudát, skót táncot, néhányan még skótul (akarom mondani gael nyelven) is beszélnek. És azért lesz olyan jó a hangulata az egésznek, mert rengeteg eredeti helyszínen készült felvétel van a filmben. A férfi főszereplőt játszó Roger Livesey ugyan nem tudott részt venni a Skóciai forgatáson, mivel neki esténként színházi fellépése volt, a többiek átélték ezeket a kifejezetten zord skót körülményeket a forgatás ideje alatt. Livesey közeli jeleneteit pedig stúdióban vették fel, a kültéri totálokban pedig dublőr játszott helyette. 

archers-i-know-where-im-going.jpgNem nehéz kitalálni, hogy a történet abba az irányba halad, hogy a céltudatos nőnek végül csak el kell döntenie, hogy a pénzzel teli biztos jövőt választja, vagy az érzelmekkel teli szerelmet. Torquil is szembenéz sorsával: a Mull szigeten van egy családi rom kastély, melyet egy régi átok sújt - pontosabban a család azon férfi tagjait, akik átlépik a kastély küszöbét. Amikor végül Joan egy búcsúcsók után elindul végcélja felé, anélkül, hogy egyszer is visszanézne, Torquil rászánja magát, hogy szembenézzen az ősi átokkal...

A Paramount forgatókönyvíró részletégén állítólag a fiatal tanoncoknak kötelező olvasmánynak adták ennek a filmnek a forgatókönyvét, mint tökéletes - a kezdőknek mintául szolgáló - alkotást.

iknowwhereimgoing_1945_msdiknw_ec044_h.jpg

4 komment

180. Terelőút (Detour) - 1945

2018. március 17. 00:44 - moodPedro

mv5bytvhntu2yzmtotvjny00yzhhltk5owitmju4zgmyndq4zdiwxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_670_1000_al.jpgUSA (PRC), 67 perc, ff., angol

Rendező: Edgar C. Ulmer

Producer: Leon Fromkess, Marton Mooney

Amikor megláttam, hogy csak 67 perces a következő film, mindjárt sejtettem, hogy egy újabb B film kerül most sorra. Annyira "B film", hogy még ezt a rövid játékidőt sem sikerült feszesen kitölteni, akad bizony néhány töltelék perc, például amikor hosszasan mutatja a kamera a főszereplő - zongorista - kezét zenélés közben, vagy említhetném azt a néhány dalbetétet, ami már-már musical-es irányba tűnt elvinni a filmet az első negyed órában. Holott...!

A végén meg olyan érzésem volt, hogy ez tulajdonképpen egy hosszúra sikerült rövidfilm volt. Felvillant, túl hamar eltűnt, és csak néztem magam elé... mert rám ragadt, itt maradt a filmnek ez a furcsa, paranoiától feszült hangulata. Mert bár hiába egyszerű és rövidke a történet, a megvalósítás működik! Szinte szabályos, - a klasszikus stílusjegyek majd mindegyikét (narráció, árnyékok, femme fatale, stb.) felvonultató - noir filmről van szó.

A már említett zongorista - a film egyik főszereplője, Al Roberts (Tom Neal) -, akinek keserű narrációjában elmesélésre kerül a történet - elköveti élete legnagyobb baklövését: autójával felvesz egy stoppos hölgyet, Verát (Ann Savage). Ez kb a film felénél történik. Hogy milyen előzmények magyarázzák eme döntés végzetes hiba voltát, és ,hogy milyen következményeket okoz ez a cselekedet, azt persze nem fogom lelőni, de annyit elárulok, hogy a film minden fordulatánál szinte végzetes szerepe jut a sorsszerűségnek.

mv5bmgzlzgvkntktnwuzzs00y2e4lwfhodatmjdhythimjk0mdq4xkeyxkfqcgdeqxvyntayndq2nji_v1_sy1000_cr0_0_1333_1000_al.jpg

Imádom a road movie-kat, és érdekes volt nézni életem első noir road movie-ját. New Yorkból Los Angelesbe kell eljutnia a csóró Al-nak, aki stoppal igyekszik célja felé. Annyira nincs pénze, hogy még ennivalóra sem jut.

Noir lévén - mint ahogy eme stílus képviselőinél megszokhattuk - nem hiányozhat a gyilkosság sem. (Vagy legalábbis egy - vagy több - annak tűnő valami).

A megszokott vetített hátteres autós jelenetek, és a letagadhatatlanul mű díszletek között felvett kültéri jelenetek láthatóan B-filmesen olcsók, igencsak művi hatást keltenek, mégis azt mondom, hogy noir lévén ez egyáltalán nem volt zavaró, inkább hozzátesz, mint elvesz a filmből.

0mv5byzy3ndzhymitmdi3oc00mwy5lwjiyjgtmgexztm0zjlmndkwxkeyxkfqcgdeqxvyntayndq2nji_v1.jpg

A film felénél megjelenő nő jelenléte annyira erős, hogy szinte háttérbe szorítja a férfi főszereplőt. Nem igazán szép Vera... illetve néhány jelenetben ki merem mondani: csúnya, mégis van valami kisugárzása. (Máskülönben hogy is lehetne belőle femme fatale karakter...)

És ami külön említést is megérdemel: megtudtam, hogy milyen volt a 40-es évek autós "drive-in" étterme: Beparkolsz az étterem melletti parkolóba, kijön a pincérnő, s a letekert ablakon keresztül leadod a megrendelést... Az igazi meglepetés inkább az volt, hogy már a negyvenes években volt ilyesmi... én magamban a 60-as évekre saccoltam volna ezek megjelenését (ezek szerint tévesen).

Nem csoda, ha nem cseng ismerősen a gyártó cégként feltüntetett PRC (Producers Releasing Corporation). Egy 1939-től 1946-ig működő kicsiről van szó. Szokás volt ezeket a kis stúdiókat Hollywood "szegénysorának" is nevezni.

3 komment
Címkék: film ff film noir USA

179. Férfiszenvedély (The Lost Weekend) - 1945

2018. március 15. 01:14 - moodPedro

mv5bzdmwzju2nzctzdc5zs00otg3lwjlnjmtyjfhmmflodjhnmjjxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_756_1000_al.jpgUSA (Paramount), 101 perc, ff., angol

Rendező: Billy Wilder

Producer: Charles Brackett

Billy Wilder volt az első rendező, aki az alkoholistát nem mint kacagtató, csetlő-botló mellékszereplőt ábrázolta, hanem főszerepbe helyezte, és komolyan, - véresen komolyan - beszél róla.

A "Gyilkos Vagyok"-kal első rendezőként is sikert arató korábbi forgatókönyvíró egy New York és Los Angeles közötti vonaton olvasta el a film alapjául szolgáló könyvet, és azonnal elhatározta, hogy filmet csinál belőle. A stúdió nem különösebben bízott a film sikerében, de - ahogy egy interjúban meséli Wilder - akkoriban a mozik a stúdiók kezében voltak. Ha valaki csinált egy egymillió dolláros filmet, és a film rossz volt, a stúdió a saját mozijaiban bemutathatta. Ha megbukott, akkor is hozott a konyhára mondjuk 800.000 dollárt. Ha meg sikeres volt, akkor három milliót. Hatalmas üzem volt akkoriban a Paramount, évi hatvan filmet gyártott, belefért tehát egy-egy kockázatosabb vállalkozás.

Don Birnam sikertelen író, és visszaeső alkoholista. Bátyja és szerelme évek óta küzdenek, hogy megmentsék, de - mint általában a szenvedélybetegségek esetén - semmit sem ér a külső segítség, ha hiányzik az igazi elhatározás.

mv5bmzy3nwfjodktyji3mc00njyxlwewodctywiymdgxy2fjzjbjxkeyxkfqcgdeqxvynjc2otm5mtu_v1.jpg

- Miért nem teszi le?

- Ne beszéljen úgy, mint egy gyerek! Ez nem megy ilyen egyszerűen! Olyan ez, mint egy körhintán ülni, amiből nem lehet kiszállni, csak forog körbe-körbe, amíg az az átkozott zene el nem halkul, és véget nem ér az egész...

Persze mindig van egy indok arra, hogy miért jöjjön még egy "tényleg utolsó" pohár. 006-the-lost-weekend-theredlist.jpgRay Milland leadott néhány kilót a szerephez, hiszen az igazi alkoholisták legtöbbször már nem éreznek éhséget, így gyakran lefogynak. De ez nem minden. Ahhoz, hogy átélje egy - a filmben is látható - kijózanító terem (beceneve: detox) hangulatát, elhelyeztette magát egy valódi kórház ilyen jellegű termében. Valószínűleg nem volt túlságosan felemelő élmény, mivel a sztori szerint éjszaka az egyik részeg elhelyezése közben kialakult csetepaté során elege lett az egészből, és kisétált a kórházból. A bökkenő csak az volt, hogy mindezt a kórházi ruhában tette, amit az utcán meglátva egy rendőr visszazsuppolta őt a kijózanító osztályra. 

Végül azért csak megérte a lelkiismeretes felkészülés, mert Ray Milland megkapta élete első - és utolsó - Oscar díját az alakításáért.

1945_02_actor_milland.jpgBilly Wilder mesélte, hogy a "szeszipar" (legalábbis egy meg nem nevezett képviselője) 5 millió dollárt ajánlott fel a Paramountnak, ha cserébe nem mutatják be ezt az alkoholizmust realista módon bemutató filmet. Wilder simán belement volna az üzletbe, ha neki ajánlják föl a pénzt, de mély sajnálatára a stúdió kapta az ajánlatot, és természetesen nem fogadták el az összeget. Jól döntöttek, hiszen nagyon jól teljesített a film a kasszáknál, és nem mellesleg 7 Oscar jelölést is kapott, melyből négyet be is zsebelt a film: a legjobb rendező, férfi főszereplő, forgatókönyv és legjobb film kategóriákban.

Az események végig az alkoholista férfi körül zajlanak ebben a nem túl tipikus Hollywood-i filmben. Látjuk, hogy hogyan csúszik vissza a mélybe egy átmeneti ideig tartó józan időszak után... majd zuhan lejjebb és lejjebb...

Elkeserítő nézni, hogy mekkora úr az ember személyiségén egy ilyen alattomos szenvedély. Láttam én már hasonlót, igaz nem pont alkohollal, hanem szerencsejátékkal kapcsolatban. Bár a testi tünetek különböznek, a lecsúszás, az önbecsülés elvesztése teljesen ugyanaz.

002-the-lost-weekend-theredlist.jpgMeg nem mondtam volna, hogy ennyi szoborral díjaznak egy ennyire kevéssé szórakoztató, ennyire nem "közönség"-filmet. El kell azonban ismerni, hogy erős hatással van az emberre.

Nem csak a szuggesztív képi megoldások, de a Rózsa Miklós által készített filmzene is megtámogatja a történetet. A zene különleges hangulatában nagy szerepe van az ekkoriban egyre népszerűbb teremin nevű, nemrégiben feltalált elektromos hangszer használatának. A teremin egyik érdekessége (különlegesen megszólaló hangja mellett), hogy úgy kell játszani rajta, hogy nem érünk hozzá. A kéz mozdulataival lehet befolyásolni a hangerőt és a hangmagasságot.

theramin-alexandra-stepanoff-1930.jpg

A legnyomasztóbb momentum talán a delirium tremens-t - az alkoholisták elvonási tüneteit, érzékcsalódásait ábrázoló jelenet volt, melyben egy falból magát kirágó egeret megtámad egy denevér. Természetesen mindkettő csak a férfi képzeletében él, amit ő teljesen valósnak él meg.

1 komment

178. Róma, Nyílt Város (Roma, Cittá Aperta) - 1945

2018. március 11. 19:33 - moodPedro

mv5bm2fmywm5ndctngmzzi00yzkzltk4zmitytrimgzlnjgwztq3xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1_sy1000_cr0_0_714_1000_al.jpgOlaszország (Minerva), 103 perc, ff., olasz

Rendező: Roberto Rossellini,

Producer: Giuseppe Amato, Ferruccio de Martino, Roberto Rossellini

A nácik nekikezdenek a félmeztelen fogoly kínzásának, míg a másik szobában ülő don Pietro atyának mindezt végig kell néznie. Az atya hangosan elkezd imádkozni. Felhangzik az első fájdalomüvöltés, és ekkor a szoba távolabbi sarkából felcsendül a zongora, egy vidám sanzont játszik rajta az egyik német. A kamera elindul a hang irányába, látjuk, ahogy a nácik vidám társasága harsányan kártyázik. A leszbikus Ingrid érzelmesen átkarolja azt az olasz hölgyet, aki elárulta a másik szobában éppen kínzás alá vetett szeretőjét. A náci Ingrid mintha előképe lenne a hetvenes évekbeli Ilsa SS Fraulein több hetvenes évekbeli exploitation filmben is visszatérő karakterének.

Összetettségével talán a film legjobban megkomponált jelenete.
arome_2843976k.jpg

Ez a film tulajdonképpen az olasz neorealizmus alapköve. E stílus alapjegyei: (bár szinte alig akad olyan film, ahol az összeset megfigyelhetnénk)

(1) Eredeti helyszínen történő forgatás, még ha a beltéri jeleneteket általában stúdióban veszik is fel...

(2) Hétköznapi emberek, amatőr színészek gyakori szerepeltetése, de inkább csak mellékszerepekben...

(3) Nyers, mesterkéletlen képi kompozíciók, de ez korántsem jelenti azt, hogy a vizualitás mellékes lenne. Helyenként dokumentarista hatásokkal operáló művekről beszélünk.2ff84bee832a27a93374b7cae2080326.jpg1943-44 telén járunk a nácik által megszállt Rómában. A Saló-i köztársaság megalakulásától fogva német bábállamként működött, melynek ekkor még Róma is része volt, bár a "köztársaság" területe folyamatosan zsugorodott észak felé. A közigazgatás a gyakorlatban a németek kezében volt, az olasz ellenállás felszámolását is a Gestapo intézte több kevesebb sikerrel.araome-open-city-anna-magnani.jpgA film címében olvasható "nyílt város" kifejezés egyébként arra utal, hogy Róma elfogadta a náci megszállást, elkerülendő a harccal járó vérontást, rombolást. Ennek ellenére az olasz ellenállás szerveződött, és csak a szövetségesek (az Amerikaiak) közeledtére vártak.

- Pina! Szerinted ezek az amerikaiak tényleg léteznek?

... a nő felnéz a lebombázott háztetőkre ...

- Úgy tűnik, igen...

Mielőtt valaki félreérti, Pina egy szép olasz női név, nem vicc...

A németek ellen összefogó lázadó olaszok egy kis csoportjának sorsát követhetjük egy darabon a film során. Van köztük mindenféle ember: német dezertőr katona, katolikus pap, kommunista, stb... Egy dolog köti össze őket, gyűlölik a nácikat. Még a kommunista is azt mondja, hogy inkább a katolikus templomban, don Pietro atyánál házasodik, mint egy fasisztánál a városházán...

Idealizált hősöket látunk, még ha akad is köztük áruló... a nácik között is van, aki megcsömörlött:

Egy dologban vagyunk jók, és az a gyilkolás... gyilkolás... gyilkolás...

Európa-szerte csak tetemeket hagyunk magunk mögött, és ezeknek a sírjaiból gyűlölet kel ki. Gyűlölet... gyűlölet mindenhol...

És ez a gyűlölet majd elnyel minket reménytelenül...

Persze a filmkészítők túl voltak a háborún, pontosan tudták, hogy mi lett a vége..., nem csoda, hogy a bűnbánó náci is bölcsen tudja, hova vezet majd ez az egész...

Több remek színészi alakítás is látható a filmben. Vannak elsőfilmesek is, de becsapás lenne azt mondani, hogy a főbb szerepekben amatőrök szerepelnek. 

 

Róma egyik lebombázott külvárosában vették föl a film nagy részét. Egyetlen egyszer, a film legvégén, mintegy a szebb jövőt előrevetítendő látjuk csak meg Róma szeretett, általunk is ismert arcát, amikor a gyerekek, a jövő reménységei elindulnak a belváros irányába...

aroberto-rossellini-roma-citt_-aperta-1945-.jpg

 

 

2 komment

177. Szerelmek Városa (Les Enfants du Paradis) - 1945

2018. március 06. 20:48 - moodPedro

posterles-enfants-du-paradis_a5dd93f2.jpgFranciaország (Pathé), 190 perc, ff., francia

Rendező: Marcel Carné

Producer: Raymond Boderie, Fred Orain

Az USA-ban akkoriban bemutatott reklámfilmben úgy hirdették ezt a filmet, hogy ez Franciaország válasza az Elfújta a Szél-re. Ez is egy két részes, hosszú film, ám a hasonlóságoknak itt nagyjából vége is van.

Négy férfi és egy nő szerelméről szól a történet. És, hogy a világháború utolsó szakaszában, a náci-barát Vichy-kormány alatt elkészülhessen, a politikamentességet még azzal is érdemes volt alátámasztani, hogy az 1820-as és 30-as évek Párizsában, annak is legmozgalmasabb szórakoztató negyedében, a Boulevard du Temple nevű úton, - melyet akkoriban inkább Boulevard du Crime-nek hívtak, mely szó szerint a "bűn sugárútját" jelenti, ám valójában ez egy biztonságos, virágzó környék volt, furcsa becenevét inkább azokról a bűnügyi melodrámákról kapta, melyeket esténként a sétálóutca megannyi színházában játszottak.

A korabeli utca díszletét egyébként Nizzában építették fel. Tekintettel a háborútól sújtott Franciaország szűkös helyzetére, le a kalappal, hogy egy ilyen produkciót össze tudtak hozni, mind anyagi és minőségi értelemben, mind a statisztéria létszámigényét illetően.

Mint említettem, a történet négy férfi és - közös szerelmük - egy nő történetét meséli el, de emellett a helyszínek is komoly jelentőséget kaptak. Nagyrészt két színházhoz kötődik minden: Egyik a Grand Theatre (a "nagy" színház), másik a Funambules, mely hivatalosan nem rendelkezik színházi engedéllyel, ezért ott nem szólalhat meg senki, csak pantomimes előadásokat lehet tartani. Akárhányszor a szereplők vagy a stáb részéről elhangzik egy szó, az igazgató rémülten rohan bírságot kiszabni az alkalmazottainak, rettegve attól, hogy bezárják a helyet a hangos beszéd miatt. 

Ha már itt tartunk: a négy férfi és a nő szerelmi életének taglalása előtt tegyünk még egy gyors kitérőt a cím magyarázata miatt. Magyar fordításban: Szerelmek Városa. Ezúttal tetszik a magyarítás, az eredeti cím félrevezető lett volna. Les Enfants du Paradis - az Amerikaiak megtartották ezt szó szerint lefordítva: Children of Paradise, valószínűleg mai napig nem értik, hogy miért Paradicsom Gyermekei a film címe... Nos, a franciák Paradis-nak hívják a színházi nézőtér legfelső karzatát, a legolcsóbb jegyeket ide lehet kapni. A filmben sokszor látjuk a nézőteret, és talán most újult ki a tériszonyom, olyan sokszor kellett szembesülnöm azzal, hogy ezek a fenti nézők bizony nem székeken ülnek, hanem egymás hegyén-hátán, sokan a korlátról lábat lógatva. (A galéria első két képén a kis Funambules, a második kettőn a Grand-Theatre, ez utóbbinál már sokkal rendezettebb az úri közönség)

Fáradjanak ide! Itt látható az igazság! Tessék, tessék! Jöjjenek, és tekintsék meg! És, ha majd megnézték, rá fognak gondolni nappal, róla fognak álmodni éjszaka!

Egyszerű ruházata csak a saját bőre, így a fátyol mindenki előtt lehull róla! 

Lehet Uraim ... folyton-folyvást... fizetni csak távozáskor kell!

A Boulevard du Crime zsivajában harsogó kikiáltó egy sátorba próbálja beterelni a kíváncsiskodó férfiakat, akik pénzért megnézhetik a gyönyörű Garance meztelen testét fürdőzés közben. Ő az a hölgy, aki úgy teszi tönkre férfiak életét, hogy ennek érdekében semmit nem tesz a világon, csak annyit, hogy létezik. Nem csábít, elég őt megpillantani és elér a végzet. 

garance026-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpg

Érdekes, hogy ezt a femme fatale (mellesleg kurtizán) szerepet, Carné (a rendező) egy olyan színésznőre bízta, aki már közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez. Ez először furcsa volt, főleg a Hollywoodi húszas-harmincas színésznőcskék után, de - mi tagadás - az Arletty névre hallgató művésznő (a Mire Megvirrad-ban már láthattuk) nem bizonyult rossz választásnak. El tudtam hinni, amikor láttam, hogy megbolondulnak érte a férfiak. Neve (Garance) franciául festő buzér-t jelent, mely egy Magyarországon is előforduló növény. Legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon sokáig gyökeréből nyerték ki a festékek vörös színezőanyagát. 

Garance tulajdonképpen egyik férfinak sem mond nemet. Csak azt löki el őket magától, aki olyan módon kívánja őt szeretni, ami neki nem elfogadható. Ha valaki túlzottan vagy erőszakosan akarja őt birtokolni.

Garance kitalált alakjával ellentétben a négy férfi a korszak létező személyeiről lett megformálva. Az egyik legérdekesebb karakter Jean-Gaspard Deburau, művészneve Baptiste. A Funambules színpadán a fehérre mázolt arcú bohócot alakítja. Ezt a bohóckaraktert Piero-ként ismerünk leginkább.

Beleszeret Garance-ba, már megvan a pillanat, amikor az övé lehetne a nő, de amikor az figyelmezteti, hogy ne várjon tőle mindent elsöprő szerelmet, akkor inkább távozik, és ezt a távozást egész elkövetkező életében bánja. Évek múlva is emlegeti, hogy egyszer majdnem megvolt neki a nagy szerelem... ha még egyszer megkapná a lehetőséget élne vele... Egyszer aztán újra találkoznak...

Francia filmeknél már megszokhattuk, hogy a megcsalás nem vet különösebben rossz fényt egy szereplőre. Sem férfire, sem nőre. Még akkor sem, ha az adott férfit otthon feleség és gyerek várja. Nos, Baptiste gyönyörű fiatal felesége (Nathalie) hiába bocsájt meg hűtlen férjének az nem képes elfelejteni Garance-t. És érzésem szerint a film inkább áldozatként mutatja be a férfit, mint bűnösnek. Ilyenek ezek a Franciák...

Bár a négy szerelmes férfi közül egyikre sem mondanám, hogy kizárólagos főszereplő, mégis talán Baptiste kerül legközelebb a néző szívéhez.

A második figura - és akkor haladjunk szimpátia sorrendben - Frédérick Lemaitre: a hagyományos színész a Grand-Theatre-ből. Ő az igazi nőcsábász, aki kihasználja népszerűségét. Ha párbajra hívják, egy átmulatott éjszaka után részegen is kiáll, és nyer. Ha az általa kedvelt nő mást szeret, sebaj... nagyvonalúan tudja kezelni azt is. Talán ő az egyetlen, aki nem szenved Garance miatt, ő az, aki helyén tudja kezelni ezt a nőt. 

Harmadiknak itt van Lacenaire, a bértollnok és gátlástalan bűnöző. Erőszakossága elüldözte maga mellől Garance-t, de őt nem abból a fából faragták, aki ezt egyszerűen elfogadja. Időnként megpróbálkozik visszaszerezni a nőt. Személyiségére jellemző, hogy nem csinál belőle titkot: párbajt ő nem vállal. Ő csak akkor öl, ha a másik fegyvertelen, és nincs esélye védekezni. Fura, mindig csapzottnak tűnő frizurája és harcsabajusza miatt eleve antipatikusnak tűnő karaktere a film végén azért szerzett magának egy egészen kis renomét.

És akkor utoljára jöjjön Montray grófja. Vele szinte kizárólag azért van Garance, hogy anyagi és egyéb jellegű oltalmát élvezze. Ez egész jól működik addig, amíg a gróf nem várja el, hogy úgy csináljon a nő, mintha szerelemből lenne vele.

Féltékenykedése egy jól megkomponált záró jelenetben csúcsosodik ki, ahol a szálak összeérnek, és véletlen folytán mind a négy férfi ugyanazon a helyszínen a Grand-Theatre-ban tartózkodik.047-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpg

Több, mint három órás a film, melyet nagyjából a felénél egy szünet vég ketté. A két rész között - a felirat szerint - jó néhány év eltelik. 

A pörgős Hollywoodi noir-ok között kicsit tempót kellett váltani ennek a filmnek a megtekintésekor. Az első óra végére sikerült csak igazán ráhangolódnom, onnét viszont nem engedett el többé.

backstage017-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpgMég egyszer kihangsúlyoznám, hogy  nagyon mostoha körülmények között született ez a film. Dúlt a háború, a stáb egy része csak titokban tudott közreműködni, mert zsidó származásuk miatt tiltólistán voltak: pl. Trauner Sándor díszlettervező, illetve Kozma József zeneszerző. De, hogy a másik végletet is említsem: náci szimpatizánsok is voltak a stábban, akiknek a Normandiai partraszállás után kellett sietősen távozniuk, mert a francia ellenállás elítélte őket.backstage018-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpgÁltalában nem csak Marcel Carné legjobb filmjének tartják, de valamikor a kilencvenes években több száz francia filmkritikus ezt az alkotást választotta az évszázad legjobb francia filmjének. Még csak azt sem mondanám, hogy minden alap nélkül.

1 komment