USA (MGM), 114 perc, ff. angol

Rendező: George Cukor

Producer: Arthur Hornblow jr.

Ha nem tudom, hogy ezt a filmet George Cukor rendezte, akkor nagy összegben le mertem volna fogadni, hogy ez egy Hitchcock film. A feszültség (suspense) keltése és fenntartása ugyanis olyan magas fokon működik, amely leginkább ennek a műfajnak az előbb említett angol mesterére volt jellemző. (Aki mellesleg ekkoriban már szintén Hollywoodban tevékenykedett.)

A film középpontjában egy Paula Alquist nevű, Ingrid Bergman által alakított hölgy áll. Nagynénjét, - aki híres operaénekesnő volt - titokzatos körülmények között meggyilkolták. A lakást ugyan feltúrták, de semmit nem vittek el. A gyilkost azóta sem találják. Paula nagynénjével élt, évek múlva sem tudott túllépni a véres eseményeken, ezért Olaszországba költözik, bízva abban, hogy a környezetváltozás segít. Tíz év múlva vőlegényével hazaköltözik a nagynéni régi lakásába, ahol egyre nyomasztóbb, egyre félelmetesebb dolgok történnek. Paula az idegösszeroppanás jeleit kezdi mutatni. Mondom... tiszta Hitchcock...

Bergmant szeretem! A Casablanca sikerében hatalmas része volt (persze sok másnak is). Skandináv akcentusa még mindig nagyon erőteljes, de jól áll neki. Állítólag egy elmegyógyintézetben tanulmányozta a bentlakókat, hogy az idegösszeomlás tüneteit le tudja lesni. Ráadásul nem tudjuk, hogy amit látunk az valóság (azaz tényleg a téboly jeleit látjuk rajta) vagy valaki csak úgy alakítja a dolgokat, hogy látszólag az őrület tünetei jelenjenek meg szegény nőn. Olyan dolgokat tesz Paula, amikre nem emlékszik. Vagy ezeket nem is ő teszi? Igazából már ő sem biztos semmiben. Nagyjából a film végéig mi sem lehetünk biztosak abban, hogy mi is az igazság. A feszültség fokról fokra nő, és ez a vége felé már pillanatokra sem szűnik, sőt, kezd egyre fojtogatóbb méreteket ölteni.Elismerve, hogy az őrület határán táncoló Bergman nem volt rossz, eleinte "csak" ugyanazt a karaktert láttam viszont, amit a Casablancában megkedveltem. Én inkább azért adtam volna az Oscart, az Akadémia viszont eme filmért ítélte oda a szobrot. (Bergman esetében most először... de nem utoljára!)

Mindenesetre elismerem, hogy az utolsó 5 percben parádésat alakított, de a film többi részében volt valami hiányérzetem. Mivel párszor még fog szerepelni az 1001-es listán, azon gondolkoztam, hogy milyen szerep lenne alkalmas arra, hogy azzal Bergman igazán megmutathassa, hogy nem csak egyféle karaktert tud ilyen jól hozni.

A romantikus,  érzelmes nő kipipálva. Legyen valami egészen más! Vajon el tudna játszani mondjuk egy Szent Johannát, egy nőiességéből kivetkőzött Jean D'Arc-ot? Na azt megnézném, de kizárt, hogy ilyen szerepet adjanak neki... - gondoltam... s ha ezt más mesélné, nem hinném el - nézegetve az IMDB-n, hogy milyen szerepeket kapott még, látom, hogy négy évvel később megkapta ezt a szerepet is Victor Flemingtől. Nincs rajta az 1001-es listán, de lehet, hogy érdemes lenne műsoron kívül megtekinteni...

Még egy kép Ingrid Bergmanról első Oscarjával:

A film egyébként kapott egy másik szobrocskát is, méghozzá a díszletekért. 1874-ben, tehát Viktória királynő korában, Londonban játszódik a történet nagy része, és ennek megfelelően fényűző, tetőtől-talpig feldíszített lakásbelsőt láthatunk (lásd az alábbi képen). Megdolgozott a csapat a díjért. Tényleg pompás ez a díszlet. De nem csak ez, a ködös baljós hangulatú Londoni utcák, az idilli, olasz tóparti szálloda is, mind-mind remekmű.

A fenti képen van egy mellékszereplő, akit szeretnék külön is kiemelni: Angela Lansbury a Nancy nevű pimasz, flegma szobalány, aki itt még csak 17 éves volt. A poszt írásakor 92 évesen is aktív színésznő. Legismertebb szerepe a Gyilkos Sorok (Murder She Wrote) című krimi-sorozat Miss Marple jellegű főszerepe. 

Érdekességként megjegyzem, hogy 1940-ben Angliában egyszer már megcsinálták ezt a filmet. Az MGM az angol filmstúdiótól megvette az újrafilmesítés jogait azzal a kikötéssel, hogy az 1940-es változat összes kópiáját meg kell semmisíteni. (Azért ez is téboly!) Neki is láttak a megsemmisítésnek, de legalább egy negatív valahogy fennmaradt, ezért az eredeti 1940 változat sem tekinthető elveszett műnek.

A végére talán egy apróság: Miért Gázláng a film címe? Az említett Viktória királynő korában a Londoni 1885-ös elektromos áram-bevezetés előtt gázzal világítottak. Légszesszel, más néven városi gázzal. Ez a gáz csöveken keresztül áramlott a lakásokban kialakított lámpákba, világítótestekbe. Ha több ilyen gázégőt is felgyújtottak a lakásban, akkor csökkent az egy fényforrásra jutó gáz, így csökkent az adott fényforrás fényereje is. Igen ám, de mitől csökkenhet a gázláng akkor, ha elvileg senki más nem tartózkodik a lakásban? Erre is választ kapunk az izgalmas film során...

A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával. 

USA (20th Century Fox), 88 perc, ff., angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Egy gyilkosság másnapján az ügyet felgöngyölíteni igyekvő nyomozó végigjárja a potenciális gyilkosokat. Bár magát a kivégzést nem látjuk, a kihallgatások első perceiben elhangzik, hogy Laurát - a film címadóját  - arcon lőtték egy sörétes puskával...

Igen, ez brutális. A gyilkosságot nem látjuk, a negyvenes évek Amerikájában ilyet - a maga teljes, horrorisztikus valójában - nem is lehetett volna mutatni. Még inkább durva ez a tett annak a fényében, hogy a Laurát ábrázoló festményen - mely a hölgy nappalijában látható -  és a gyanúsítottak visszaemlékezéseit illusztráló flashback-ek során látszik, hogy Laurának nagyon szép arca volt. Csak egy minden érzéstől mentes vadállat lőhet szét egy ilyen szép arcot? Vagy tévedünk?

Az említett "festmény" valójában egy fotó, melyet olajfestékkel kicsit kidekorálva próbáltak "olajfestmény szerű" állapotba hozni. Először valódi festményt próbáltak használni, de a rendező azt szerette volna, ha a festmény tökéletesen hasonlít Laurára.

A detektív látja Laura képét a falon, a gyanúsítottak elbeszélése alapján megismeri történetét és személyiségét. És a nyomozó szép lassan beleszeret a nőbe, akinek a képét a falon látja, akinek a gyilkosságában éppen nyomoz. Tulajdonképpen ez a dolog volt, ami számomra előzetesen annyira izgalmassá tette a filmet - amikor kicsit előrelapoztam a listán, meglesni, hogy milyen filmek várnak rám - , hogy régóta fentem már rá a fogamat.

A nyomozó szinte odaköltözik a gyilkosság helyszínére, Laura lakásába. Teljes figyelmét az ügynek szenteli. Sőt, meg is akarja vásárolni a Laurát ábrázoló festményt.

Ő tehát Laura, akit flashback-ek során mi is megismerhetünk.

Annak ellenére, hogy az egyik mellékszereplőt Oscar-ra jelölték, ez esetben egyik színésznél sem éreztem olyan erős kvalitásokat, mint mondjuk a Martinique esetén. Sport-hasonlattal élve, itt nem voltak klasszisok, de a jó csapatjáték meghozta eredményét.

Nem állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet Hitchock A Manderley-ház asszonya című filmjével való párhuzamokra.

A Hitchcock film eredeti címe Rebecca, ennek Laura. Mindkét esetben csupán egy női név, és ezek a nevek mindkét esetben gyilkosság áldozatait takarják. Ha már itt tartunk, miért nem voltak ezek jók magyar címnek? Miért kell a Rebeccát átnevezni A Manderley-ház Asszonyának (pedig ez a cím még tetszik is egyébként), a Laurát pedig Valakit Megöltek-re (ez viszont nagyon nem tetszik)...

Mindkét esetben van egy cseléd, akit láthatóan az átlagosnál is szorosabb érzelmi kapcsolat fűzi úrnőjéhez. 

És mindkét esetben van egy akkora csavar a filmben, hogy a fal adja a másikat... 

És, hogy a helyzet ennél is bonyolultabb legyen, ennek a csavarnak az értelmezése most nem teljesen egyértelmű. Nekem persze megvan a saját véleményem, de mivel szeretném aránylag spoiler-mentesen tartani a posztjaimat, erre részletesen nem térnék ki, de commentben nyugodtan bárki spoilerezzen, az kívül esik a "védett zónán". 

A négy szóba jövő gyanúsítottból ketten férfiak, ők mindketten szerelmesek Laurába. Rajtuk kívül a fiatalabbik férfi másik szeretője jön szóba, akinél féltékenység lehet az indíték, és ott van negyediknek az említett cseléd, aki leginkább furcsa rajongásával kelti fel a gyanút.

A mellékszereplők közül legerősebb az Oscar díjra is jelölt Clifton Webb. Aki 54 évesen 14 év kihagyás után szerepelt újra filmben. Egy elegáns, pökhendi sztár-újságírót alakít (Waldo Lydecker), aki még a nyomozót is kádban ülve fogadja, ahol éppen egy újságcikket gépel.

Ha a csavartól eltekintünk - persze nem tehetjük, hiszen a film lényegi eleme - akkor ez alapvetően egy nagyon hagyományos felépítésű krimi. Gyilkosság. A nyomozó nyomoz. Egyre több mindenre fény derül, majd egy előre kihirdetett időpontban tartott összejövetelen a detektív megnevezi a gyanúsítottat. (Most mintha egy Agatha Christie regényt ismertetnék). 

A film alapjául szolgáló Vera Caspary által írt eredeti regény egyébként nagyon izgalmas szerkezetű volt. Az öt legfontosabb szereplő egymás után meséli el ugyanazt a történetet a saját szemszögéből. Mindig egy kicsit többet tudunk meg az eseményekről. A film nem kifejezetten ezt a szerkezetet követi, bár a visszatekintések mindig valakinek az elmeséléseit ábrázolják.

A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával. 

USA (Warner Bros.), 100 perc, ff., angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks

Howard Hawks rendező mesélte ennek a filmnek a születéséről, hogy Hemingway-el fogadott, hogy ő képes lesz az író legrosszabb regényéből is jó filmet csinálni. Kijelenthetjük, hogy megnyerte a fogadást, bár tegyük hozzá, hogy nem sok maradt meg az eredeti sztoriból. Annyira átírták a cselekményt, hogy a regény magyar címének (Gazdagok és szegények) például már semmi köze nincs a film tartalmához, pedig ezen a címen is volt forgalomban.

Az eredetitől teljesen eltérő Martinique címet adták a filmnek hajdan a magyar mozikban, az újkori (2004-es) dvd-n pedig az Egyszer fenn, egyszer lenn címen jelent meg. Ez utóbbi kimondottan ötletes, jó választás szerintem.

Martinique egyébként egy francia gyarmat-sziget a Karib-térségben, mely a Vichy-kormányigazgatása alatt állt ekkoriban. Ismerős a szituáció? Bizony, ez a film sok tekintetben a Casablanca sikerét lovagolja meg, amivel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy ez valami gyenge utánzat lenne... Hawks állítólag felvetette a Warnernek, hogy csinálna egy Casablanca szerű filmet Bogart-tal, és tekintettel annak elsöprő sikerére a stúdió azonnal benne volt a dologban.

Hawks felesége (akit "Slim"-nek, - magyarul mondjuk "Nádszál"-nak - becéztek - és ennek még jelentősége lesz majd) látott egy különleges szépségű lányt az 1943 Márciusi Harper's Bazaar című magazin címlapján. Valamit megláthatott benne, mert rávette rendező férjét, hogy foglalkozzon vele. 

Betty Bacall-nak hívták  a hölgyet. Mint kiderült, a fotómodell korábban New Yorkban színész-iskolába is járt, ahol - mellesleg - Kirk Douglas osztálytársa volt, és 17 éves korában volt egy kisebb szerepe is a Broadway-en. De volt ő Miss Greenwich Village is. (New York egy városrészének szépség-királynője.)

Hawks csinált vele néhány próbafelvételt a készülő filmhez, és jó érzékkel kiválasztotta Bogart mellé másik főszereplőnek.

Nem Betty néven lett azonban híres. A rendező javaslatára Lauren Bacall-ra változtatta nevét. Nem eshetett nehezére, hiszen már az előző neve is többszöri változtatásra alakult ki. Betty Joan Perske néven született. Apja lelépése után felvette anyja egyik vezetéknevét (Bacal), amit később megtoldott egy extra "l" betűvel, így lett Bacall, mígnem végül a keresztnevét is megváltoztatta, ahogy azt az előbb írtam. 

És hát... A Casablancában Ingrid Bergman is beragyogta a vásznat, Bacall egész másfajta kisugárzása szintúgy uralja a filmet. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a filmben szerepel egy másik szép hölgy is (Dolores Moran). Eredetileg ő lett volna a film főszereplője, de Bacall színre lépésével a női szerepet kettébontották, Moran-é messze távolodott a főszereptől (alig néhány percet szerepel), míg Bacall-é lett Bogart mellett a másik főszerep. A hármas galéria bal alsó képén Moran, a másik kettőn Bacall.

A Casablancával való párhuzam nem véletlen. A film hangulata mindvégig az előző év sikerfilmjére emlékeztet. A francia kötődést már említettem. Ugyanúgy egy zenés szórakozóhelyen játszódik a film nagy része, mint a Casablancánál, és itt is van sanzonénekes zongorista, aki időnként eljátszik egy-egy számot.

A Bogart által játszott két karakter is nagyon hasonlít egymásra. És persze mindkét filmben van szerelem... Ráadásul itt nem csak a filmen, de a színészek között is szép lassan komoly kapcsolat szövődött.

Bacall-nak ez volt az első filmszerepe, és nagyon erős lámpaláza volt. Állítólag eleinte annyira remegett, hogy az már feltűnő volt. Kifejlesztett egy módszert, amivel kontrollálni tudta ezt a remegést. Ennek az volt a lényege, hogy fejét lehajtotta, mintegy megtámasztva a mellkasán, és onnan nézett fel. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, mert nemcsak megszűnt a remegése, de fantasztikusan csábító is volt ez a nézés. A szakirodalom csak Bacall-look-nak azaz Bacall-pillantásnak nevezi ezt a nézést. Ez a lámpaláz a filmen egyébként teljesen észrevehetetlen. Nagyon profi minden mozdulata, uralja a képet, amikor megjelenik... és amikor megszólal, másra szinte nem is lehet figyelni... Bogart persze egy pillanatig sem válik másodhegedűssé, de őt már ismerjük. Azt az utánozhatatlan Bogart stílust, amit ő - és csak ő - nagyon tud, azt természetesen itt is stabilan hozza.

Az elsőfilmes, fiatal színésznő lámpalázát persze Bogart is segített kezelni, akiről Bacall azt mondta, hogy eleinte csak egy udvarias, barátságos színésznek tűnt, nem találta különösebben vonzónak. Bogart viszont észrevette Bacall lámpalázát, és megpróbálta oldani a hangulatot, viccelődött vele, adott esetben tanácsokat adott neki. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem a forgatás harmadik hetében megtörtént az első csók. (Mármint filmen kívül, Bacall öltözőjében). Hawks nagyon nem örült a 44 éves Bogart és 19 éves Bacall közötti románcnak. Kicsit rosszmájúan, de feltételezem, hogy féltékeny volt, amiért a gyönyörű színésznő nem iránta érdeklődött ilyen intenzitással. Megértem Hawks-t. Mindenesetre próbált intrikálni, Bogart-nak jelezte, hogy nagyon nem profi dolog kollégával összejönni, Bacall-nak pedig próbálta elhinteni, hogy Bogart csak játszik vele, és a forgatás után úgyis dobni fogja...

Nem így lett, kettejük házassága Bogart haláláig tartott.

Bevallom, azért írok ilyen keveset a történetről, és ilyen sokat a szereplőkről, mert nem a sztori miatt annyira jó a film, hanem a hangulat (ideértve a remek díszletet és fényképezést) és a jó szereplőgárda miatt. Nem csak Bogart és Bacall a jó. Van például egy kövér, tenyérbemászó francia rendőr-kapitányunk Dan Seymour remek alakításában. Zseniálisan gusztustalan!Bogart itt is egy magának való ember (itt hajós), aki pénzes turistákat visz ki a tengerre horgászni. Nem érdekli a politika, csak saját problémáival foglalkozik, végül azonban jó pénzért segít hajójával a francia ellenállás egy akciójában. Így végül ő is szorult helyzetbe kerül. Közben összeismerkedik Marie-vel, akit csak "Slim"-nek (nádszál) becéz, és itt utalok vissza a poszt elején említett Hawks-feleségre, aki Bacall-t férje figyelmébe ajánlotta, ugyanis az ő beceneve is Slim volt, valószínűleg nem véletlen, hogy felfedezettjét is így becézik a filmben.

USA (MGM), 113 perc, Technicolor, angol

Rendező: Vincente Minnelli

Producer: Roger Edens, Arthur Freed

Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi fogott meg ebben a semmilyen téren nem kimagasló musicalben... A hajdani mozinézőket is megfoghatta valami, mert az MGM filmek közül az ezt megelőző húsz évben csak az Elfújta a Szél hozott több pénzt a kasszába.

A dalok nagy része aranyos, de számomra nem túl átütő... egy kivételével... a Have Yourself a Merry Little Christmas talán az egyik legszebb karácsonyi dal, és fogalmam sem volt róla, hogy ehhez a musicalhez készült, és arról sem, hogy Judy Garland énekli eredetileg. (A dalt lásd az alábbi beágyazott videóban)

Az Óz bájos Dorothy-ja még kis 16 éves tinilány volt, itt viszont Judy Garland már 21 éves fiatal hölgy, és hát azok a vonások, melyek kislányként még olyan kis cukivá tették, hölgyként már nem állnak annyira jól neki.

A rendező Vincente Minnelli erről gyökeresen máshogy vélekedhetett, hiszen ez alatt a forgatás alatt ismerkedtek össze, és rá egy évvel össze is házasodtak. Az azt követő évben pedig megszületett kislányuk, akit Lizának neveztek el... Liza Minnellinek.

Judy Garland volt egyébként a film legnagyobb sztárja, számomra a legkedvesebb mégis a kis Tootie-t alakító Margaret O'Brien, akiről örömmel olvastam, hogy idén 81 éves és San Diego-ban él. A fenti klip második felében látható a film csúcspontja, amikor a kislány dühében szétcsapja a kertben álló hóembereket, majd olyan keservesen zokog a kis 7 éves lány, hogy majd megszakadt a szívem.

Ezzel a jelenettel kapcsolatban több különböző beszámoló is létezik. A rendező (Minnelli) úgy emlékezett vissza, hogy a kislány édesanyja javaslatára a jelenet felvétele előtt a rendező elhitette a lánnyal, hogy valaki meg akarja ölni a kiskutyáját, ezzel provokálva ki a valóban rendkívül hiteles dührohamot. A lányt alakító Margaret O'Brien azonban úgy emlékszik vissza, hogy ilyen ármány nem történt, és semmi hasonló sem. Ha kellett tudott ő sírni magától is. Legrosszabb ami emlékei szerint történt, hogy édesanyja azzal fenyegette, hogy ha nem megy a sírás, akkor a maszkmester műkönnyet fog csepegtetni a szemébe. Ami emlékei szerint annyira kellemetlen volt, hogy inkább sírt.

Ja, és micsoda dumája van a kislánynak (oké ez inkább a forgatókönyvíró érdeme): Mindenkinek ecseteli, hogy a babáinak hány halálos betegsége van, és szereti eltemetni szegény elhunyt babákat egy bizonyos "temetőben". Költözés esetén a babákat majd ki kell hantolni... jó, nem a szokványos ártatlan gyermeki gondolatok, de a filmen vicces és működik... 

A közel két órás film egyébként egy Saint Louis-i családról szól. Férj, feleség, nagypapa és öt gyermek. Egy évüket mutatja be különösebben kiugró csúcspontok nélkül. Felvillan egy-két nyári nap, majd Halloween, aztán egy két téli nap, benne Karácsony, végül újra tavasz lesz. Közben szinte nem történik semmi... ez persze így nem igaz, de nem történik semmi olyan, amire azt mondanám, hogy "erről szól a film". Zajlik az élet, a gyerekek szerelmesek, tiszta erőből párt keresnek, néha csalódnak, néha boldogok... és sokat énekelnek...

Igazi különlegességek az alábbi képek. A fontosabb szereplők kosztüm és sminkpróbáin készültek. Érdekes elolvasni a táblára krétával írt megjegyzéseket is. Pl: Mr Davenport bajusz nélkül, mű szemöldökkel. (a filmben bajusza volt)

Fontosnak tartom ennél a filmnél is megjegyezni, hogy a főként fekete-fehér forgatási képek ellenére a film ez esetben végig színes (Technicolor) szépen fényképezve, ráadásul jó minőségben elérhető.