1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

226. A 73-as Winchester (Winchester '73) - 1950

2018. október 03. 17:16 - moodPedro

mv5bnmnhztmyyjktownlny00zty5ltllotctm2yzntexotg0nwiyxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_733_1000_al.jpgUSA (Universal), 93 perc, ff., angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: Aaron Rosenberg

James Steward pályája - néhány kevésbé sikeres filmje után - éppen kisebb mélyponton volt. A megújulásnak valamilyen formáját kereste ekkoriban, és ez a film pont megfelelőnek bizonyult ehhez.

A Universal költségvetése nem engedte meg, hogy kifizessék Stewart számára az általa igényelt 200.000 dollárt, helyette olyan megállapodást kötöttek, hogy egy bizonyos előleg után a film bevételeinek egy adott százalékát fogják majd inkább kifizetni neki. Mint utóbb kiderült, Stewart nagyon jól járt ezzel a megállapodással, hiszen becslések szerint így végül hozzávetőlegesen 600.000 dollár ütötte a markát. Akkoriban még új volt ez a konstrukció, de másoknak is megtetszett ez a modell, és viszonylag hamar elterjedt. Ma is a legnagyobb sztárok - akik elég nagyok ahhoz, hogy feltételeket szabjanak - ilyen jutalékos rendszerben szerződnek le a filmstúdiókkal.

Papíron ő volt tehát a főszereplő, de talán mondhatjuk azt is, hogy a film igazi sztárja egy 1873-as "One of a Thousand" Winchester modell volt.4.jpgMiről is beszélünk pontosan? A winchester névvel furcsa módon mi magyarok számítógépes merevlemezek (hard disk) kapcsán találkozunk. Sokan így (no meg vinyónak) hívjuk ezeket az eszközöket, és rajtunk kívül szinte sehol máshol nem értik, hogy miért akarunk fegyvert venni a számítógépünkbe. Ugyanis sehol máshol nem hívják winchesternek ezt az adattároló eszközt, ami egyébként egy 1973-as IBM merevlemez prototípusának a neve volt, és isten tudja, hogy mi magyarok miért így hívjuk ezeket a mai napig...

Szóval a Winchester egy ismétlőfegyver volt, mellyel nagyjából másodpercenként egy lőszert lehetett kilőni gyakorlott kéz által. Akkoriban ez még hatalmas újítás volt, és a film címét adó 1873-as modell volt az első, mely már gyakorlatilag mentes volt a korábbi típusok gyermekbetegségeitől.Tökéletesen funkcionáló alsó csuklós-karos zárszerkezet működtette az újratöltést. A revolver töltényei kompatibilisek voltak ennek a modellnek a töltényeivel. Egy nagyon népszerű fegyvert sikerült tehát alkotniuk a tervezőknek.

2017.jpg

Ezt a különleges népszerűséget úgy is meglovagolta a gyártó cég, hogy különleges, drága díszpéldányokat is gyártott ezekből a fegyverekből. Minden ezer gyártmányból kiválasztották a legtökéletesebbet formai és egyéb szempontok alapján, azt különleges díszítőelemekkel látták el, és One of One Thousand azaz Egy az Ezerből fantázianéven és persze borsos áron árulták ezeket az egyedi példányokat. Az 1873-as modellből 133 db ilyen One of One Thousand példány készült. Ha megnézem milyen szépen megmunkált alkotásról van szó, nem jut más az eszembe, csak a japánok által hasonlóan míves elemekkel ellátott szamuráj-kard.

12322_detail5.jpgNos, a film főszereplője az egyik a fent említett 133 különleges kivitelű puskából. A legjobb fegyver, ami csak létezik, legalábbis azon több ember szerint, akik a filmben mindannyian ezt a fegyvert akarják megkaparintani. És ők nem kevesen vannak... Legelőször egy lövészversenyen nyílik lehetőség ennek a bizonyos fegyvernek a megnyerésére, de újdonsült tulajdonosa nem sokáig örülhet neki, és ezzel kezdetét veszi a felbecsülhetetlen értékű puska hol bűnös, hol törvényes úton való kézről-kézre járása.

Itt van rögtön a James Stewart által alakított Lin McAdam, aki legjobb célba-lövőként megnyeri ezt a különlegességet.

Sajnos James Stewart valahogy sosem tudta igazán a szívembe lopni magát, hiába olvasom róla, hogy - szokásához híven - egészen mélyen beleásta magát a szerepbe, hetekig gyakorolta a winchesterrel való sorozatlövést, hogy minél gyakorlottabbnak tűnjön a harcos jelenetekben, valahogy csak nem sikerül megkedvelnem... talán majd öregkorában... mellette a jó barát szerepében Millard Mitchell szolidan, de stabilan hozza az örök másodhegedűs figuráját.

winchester-73_6500dade.jpg

Van két negatív hős a filmben, akik mindketten nagyot játszottak: egyikük maga a sátán, az igazi antihős, figurájában az volt az egyetlen "zavaró", hogy én bizony jobban kedveltem, mint a film Stewart által alakított pozitív hősét. Így viszont borult számomra a film, ami nyilván úgy volt felépítve, hogy a pozitív hősért izguljunk... A Stephen McNally által alakított Dutch Henry Brown valódi kilétéről és a kettejük közös múltjában mélyen gyökerező  konfliktusról csak a film legvégén hull le a lepel.

Néhány apróbb érdekesség: az egyik városka seriffjét úgy hívják, hogy Wyatt Earp, továbbá felfedezhetjük Tony Curtis-t egészen fiatalon egy pármondatos mellékszerepben. Az egyetlen fontos női szereplő Shelley Winters a filmben több férfi szívét is elcsábítja, az enyémet sajnos nem tudta...

Dan Duryea volt a másik negatív hős, aki legnagyobb sajnálatomra jobban elnyerte rokonszenvemet, mint Stewart karaktere.ba3e4a9c3296a71ff3438dcaafbfcc2f.jpg

A kicsik közé tartozó Universal Studios költségvetése nyilvánvalóan szűkösebb volt, mint amit a nagyok megengedhettek maguknak, mégis a képi megvalósítás nem hagyott túl sok kívánnivalót maga után.

Gyönyörű díszletvároskák láthatóak a filmben, melyeket egytől egyig Arizonában, a lehető legalkalmasabb helyen, nem pedig holmi kaliforniai stúdió-telken állítottak föl. Sok szép kép látható a filmben ezeken a tájakon. Minden lehetőség adott volt tehát, hogy sikeres legyen a film, így nem véletlen, hogy a legjobb westernek közé sorolják. Nekem - ismerve, hogy mik jönnek majd a későbbi években - kicsit csalódás volt, leginkább a sok klisé miatt, de hát legyen ez az én bajom, ha másoknak ennyire tetszik...

1 komment
süti beállítások módosítása