1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

219. Fehér Izzás (White Heat) - 1949

2018. szeptember 13. 00:35 - moodPedro

mv5bmjk0zmjiymmtmtdlzi00yjg1ltgwndqtmgrhmgjmndi1zwnkxkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_cr0_0_707_1000_al.jpgUSA (Warner Bros.), 114 perc, ff., angol

Rendező: Raoul Walsh

Producer: Louis F. Edelman

Raoul Walsh rendező még a 10-es években Griffith szárnyai alatt kezdett filmezéssel foglalkozni. Eleinte azzal véste az agyamba a nevét, hogy ő volt az első némafilmes kedvencem (Miriam Cooper) férje, ő az, aki miatt tulajdonképpen abbahagyta a filmezést. Walsh-ot könnyű felismerni, hiszen hirtelen nem tudnék még egy olyan rendezőt mondani, akinek egy autó balesetből kifolyólag hiányzott az egyik szeme, ráadásul ezt a testi hibáját a leginkább mesebeli kalózkapitányokon látható fekete szemtakaróval fedte el.tumblr_nme9agu2601txum4do1_500.jpg

Bár láttam tőle néhány filmet, nem sejtettem, hogy ilyen remek iparosmunkára képes - és ezt még véletlenül sem rossz értelembe véve gondolom. Az járt a fejemben, hogy szinte tökéletesen szórakoztató filmet látok, végre újra olyat, aminek egyik részénél sem éreztem unalmas üresjáratot, mindezt úgy, hogy tulajdonképpen semmi kreatív, egyéni adalékot nem találok, ami a rendező egyediségére utalna.

Vérbeli gengszterfilm ez, már-már Scorsese-re emlékeztető hangulattal. A Cagney által alakított agresszív szociopata legalábbis minden mozzanatában a Joe Pesci által alakított Nagymenők gengszterre emlékeztet, akár egymás leszármazottai is lehetne a két karakter, annyira hasonlít egymásra jellemük.

Az alábbi animGIF - a film egyik legtökéletesebben eltalált mozzanata - melyben a Cagney által alakított Cody csaja valami olyat mond vagy tesz, ami a főgengszternek nem tetszik... íme a következmény - hát nem "édes"?

2y3r.gif

Ki is ez a Cody? Egy agresszív bűnöző, bandavezér, aki keresztüllép mindenen és mindenkin, ha a saját érdekeiről van szó. Egy valakit kivéve, és ez a valaki egy nő. Nem, nem az előbb felrúgott hölgyről van szó. A nő, aki számára mindent jelent az édesanyja. Aki a filmben Cagney - és mások - mellett szintén hatalmasat alakít. Ő az aki féltő szeretettel áll fia mellett minden körülmények között. Ő az, akinek figyelméért Cody már gyerekkorában bármire képes volt.

annex_cagney_james_white_heat_nrfpt_02.jpgCody-t sarokba szorítja a rendőrség egy vonatrablás kapcsán, ahol több ártatlan ember is életét vesztette. Hogy mentse a bőrét, beismer egy másik államban elkövetett rablást, hogy azt mintegy alibiként használja, hiszen két államban egyszerre nem lehetett. Így megússza egy viszonylag rövid börtönbüntetéssel. Ám a rendőrség nem adja meg magát ilyen könnyen. Egy beépített embert raknak mellé a cellába. A film nagy része ekörül forog, Donnie Brasco-ként férkőzik Cody bizalmába az egyébként szerethető rendőrspicli. (már ha ez a két fogalom - szerethető és rendőr - nem zárja ki egymást teljesen). Izgalmakkal teli történetet látunk újabb rablásokkal, szökésekkel, bosszúkkal tűzdelve.

Cody-ban semmi szeretni való nincs, tehát nincs olyan dilemma a nézőben, hogy izgul a bűnöző életéért, holott tudja, hogy nem szabadna. Nem, ez esetben törvényszerű és a Hollywoodi szabályok szerint egyenesen  kötelező is a végső elszámoltatás, ami ebben a filmben egy szinte vizuálisan is katartikus, monumentális zárójelenetben valósul meg. Cagney egyébként remek. Bár ő maga nem különösebb szeretettel emlékezett vissza erre a filmre... érdekes módon ő is iparosmunkának érezte (a maga részéről), a számára nem különösebben izgalmas szerepet. Mégis, én azt látom, hogy ebben is minden benne van, amit egy színész csak beletehet.

Zárásul azoknak a Madonna-rajongóknak, akik a 80-as években nem értették, hogy ki az a férfi, akinek a szövege hallatszik a White Heat című dal elején és néhány helyen közben is... hát ő James Cagney, és ebből a filmből valók ezek a szövegek. Mondjuk a dal címre erős segítség volt annak, aki ismerte ezt a filmet. Íme a dal egyik koncertváltozata:

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr5014237331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.09.13. 01:16:19

ez egy jó kis film. Cagney alapjáraton sem volt semmi, nem hogy ultimate üzemmódban, mint itt :)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.09.13. 09:55:38

Erre a rúgásra nem is emlékeztem, elég komoly :O

Nekem csak ez az egy Cagney-filmem volt eddig, de úgy érzem, hogy nagyjából ez az egy arca van, ami talán nem is színjátszás. Azt hiszem pont nálad olvastam, hogy ő utcagyerekként ebben a körben mozgott a színészet előtt. Szóval ilyen a többi filmjében is?

Ami magát a filmet illeti, emlékszem, úgy éreztem hogy kissé zavaros és nem áll annyira össze, de voltak elég jójelneetei, különösen a filmvégi őrjöngés.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.09.13. 10:59:14

@Time Goes By: @Liberális Artúr: Nekem csak ez az egy Cagney-filmem volt eddig, de úgy érzem, hogy nagyjából ez az egy arca van, ami talán nem is színjátszás

Hogy mit fogsz te ezert kapni TimeGoesBy-tol... Elore sajnallak :))))

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.09.13. 11:19:58

@moodPedro:" Nekem csak ez az egy Cagney-filmem volt eddig"

he??? Ember, már 4 James Cagney filmet láttál és írtál róluk. :))) 2 musical, 2 gengszter film

The Public Enemy 1931
Footlight Parade 1933
Angels with Dirty Faces 1938
Yankee Doodley Dandy 1942

@Liberális Artúr: Nem csak ez az egy arca volt, de az tény és való, hogy a stúdiórendszerben '48-49-ig kétféle műfaj, a musical és a gengszter film volt rá jellemző, mivel ilyen szerepeket osztottak rá, merthogy ezekben volt a legjobb. De azért már ezen két műfaj végletes különbözőségéből érezhető az, hogy nem csak egy arca volt. Aztán később tágult a műfaji repertoárja, és pl. vígjátékokban is kiváló volt.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.09.13. 11:23:58

@Time Goes By: jaj bocsi, félrenéztem, Artúrnak írta, hogy csak ezt a Cagney filmet látta, nem te. Mea Culpa :)))

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.09.13. 13:20:11

@Time Goes By: Artúr viszont elég jól megúszta, hogy Cagney gyakorlatilag nem is volt színész :))))))

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.09.13. 14:13:30

Nem állítottam, csak egy benyomásomat írtam le, ne akard hogy meghurcoljanak :D