USA (Warner), 126 perc, ff. angol

Rendező: John Huston

Producer: Henry Blanke

Humphrey Bogart eddig minden általam látott filmjében nagyjából ugyanazt a magabiztos, hűvösen laza figurát hozta, ami tulajdonképpen a Bogart-i karakter lényege. Ezt szeretjük Bogartban. És ennek köszönhető, hogy minden eddigi filmjében én Bogart-ot magát - és nem az általa alakított figurát láttam a főszerepben, nagyjából úgy, mint ahogy gyerekkoromban Piedone filmnek hívtam minden Bud Spencer filmet, holott a négy Piedone filmen kívül rengeteg más filmje is volt a nagydarab közönség-kedvencnek, de azzal nem lehetett megvádolni, hogy különösebben árnyalni próbálta volna a hozzá kötődő figurát.

Ezúttal azonban kiderült, hogy Bogart képes más szerep eljátszására is, mint amit megszoktunk tőle. A sok fellelhető filmplakát közül nem véletlen, hogy ezúttal a dán gyártásút helyeztem el a fejlécnél. Az amerikai forgalmazók láthatóan nem merték felvállalni, hogy Bogart ezúttal nem az a jólfésült, frissen borotvált képű fazon, akihez a nézők hozzászokhattak. Itt bizony a film nagy részében igencsak lepukkant. .

A Mexikóban élő B Traven nevű író 1927-es regényéből (Der Schatz de Sierra Madre) készült a film forgatókönyve. A titokzatos Travenről a mai napig viszonylag keveset lehet tudni. Egész bizonyossággal még származása sem tisztázott. A B-ről is csak bizonyos források írják, hogy talán Bruno-t jelöl.

Néhányan feltételezik, hogy valamilyen nyomós oka lehetett személyazonosságának eltitkolására. Még kiadója kifejezett kérésére sem volt hajlandó fényképet kiadni magáról. Elképzelhető, hogy valamilyen korábbi ítélet elől kellett bujkálnia.

Mivel a film nagy részét valóban Mexikóban forgatta a stáb (ahogy a fenti képen is látható), Traven elküldte egy barátját Hal Croves-t a stáb mellé tanácsadónak. Majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ez a barát maga a titokzatos Traven lehetett, hiszen állítólag többször is elszólta magát: véletlenül egyes szám első személyben beszélt az íróval kapcsolatban, nem is egyszer. Nem csak a az ő jelenléte miatt volt hasznos, hogy Mexikóban forgattak, de a film hangulatára is jelentős mértékben rányomta a hangulatát a forró amerikai vidék látványa. Hat hónapon keresztül folytak a munkálatok.

Három Mexikóban tengő-lengő munkanélküli hajléktalan összeáll, hogy a hegyekben aranyásással próbálkozzanak. Hármuk közül egynek, az öreg Howard-nak személyes tapasztalata is van ebben a szakmában. Meggyőződése, hogy tudja, hol lehetne sok aranyat találni, ismeri is a csínját-bínját a szakmának, de nincs semmi pénze, hogy a szükséges szerszámokat, állatokat és a hosszú hónapokra szükséges egyéb dolgokat beszerezze. Hármuk álmodozásából valóság lesz, amikor egyikük véletlenül egy szép összeget nyer a lottón.

Semmi akadály nem áll tehát útjukba, belevágnak a vállalkozásba. És annyira emberi, annyira valóságos, hogy amikor valóban elkezd gyűlni az arany, akkor szép fokozatosan megváltozik a három ember viszonya. Minél több érték gyűlik össze a közösbe, annál bizalmatlanabbak egymással. Előbb-utóbb nem bírják a feszültséget, és inkább felosztják az aranyat, hogy mindenki vigyázzon csak a magáéra. Igen ám, de ahogy még tovább növekszik a kitermelt arany mennyisége egyre nő a paranoia... képesek lennének egymást is lelőni a csillapíthatatlan gyanútól vezérelve. Csak akkor áll helyre időlegesen a bizalom közöttük, amikor külső erők ellen kell összefogniuk. Hol egy negyedik aranyásó próbál csatlakozni hozzájuk, hol Mexikói banditák próbálják kirabolni őket. Ami miatt igazán jó ez a film, az az, hogy szinte egyik esetben sem a kiszámítható sémák szerint alakul a cselekmény.

Bár a legtöbb plakáton Bogart-tal próbálták eladni a filmet, és a trió másik két tagja mellékszereplőként volt feltüntetve a legtöbb helyen, én hármukat teljesen egyenrangú szereplőnek érzem. A rendező édesapja (Walter Huston) által alakított öreg Howard például a kedvencem volt, és nem csak az enyém. Apja és fia együtt kaptak Oscart ezúttal, rendezőként és legjobb férfi mellékszereplőként.

Azért is okozott maradandó élményt ez a remek film bennem, mert a rendező ezúttal sem óhajtott belesimulni a Hollywoodi sablonokba. Olyan befejezést készített a filmnek, ami nagyon nem tetszett a Warner vezetőinek, ám én megkockáztatom, hogy pont ennek köszönheti a kis aranyfigurát. És amit csak utólag vettem észre, - és ez sem kifejezetten szokványos: Nincs számba vehető női szereplője a filmnek. Talán a statisztériában igen, de még a mellékszereplők között sem emlékszem nőre. Hogy ebbe hogyan mehetett bele a Warner, meg nem tudom mondani... de tény, nem hiányzott menet közben, pedig jómagam kifejezetten szeretem, ha van egy szemnek tetsző hölgy a fontosabb szereplők között.