USA (Columbia Pictures), 88 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Orson Welles, William Castle, Richard Wilson

Ez a film a könyvben valamiért az 1948-asok közé sorolódott, holott 1947-ben mutatták be, amit még azzal is tetézhetünk, hogy már 1946-ban készen volt, de a stúdió egy évig nem merte bemutatni, mert vezetői féltek, hogy azzal tönkreteszik Rita Hayworth karrierjét, aki akkoriban a kis stúdió talán legnagyobb sztárja volt.

Hát, mondjuk elég meredek volt ez a külcsínbeli változás: a haját rövidre vágták, és egészen világító szőkére festették. Először megdöbbentem, és csak fogtam a fejemet, majd érdekes módon a film végére egészen megkedveltem ezt a külsőt, bár bevallom, állandóan olyan érzésem volt, mintha Marilyn Monroe-t látnám...

Egy dolgot viszont még hosszú kutatómunka után sem értek - és nagyon várom valakitől a megoldást - miért Sanghaji a címbeli nő??? Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de nem emlékszem ezzel kapcsolatos utalásra, és, ha volt is a filmben valami ezzel kapcsolatban, akkor is olyan jelentéktelen lehetett, hogy elment a fülem mellett...

Hayworth egyébként a rendező-főszereplő Orson Welles ex-felesége volt ekkor. Nem is olyan régen váltak el, a film tanúsága szerint nem esett túlságosan nehezükre eljátszani a kettejük között fennálló vonzalmat.

Welles szép lassan lemondott arról, hogy az öt nagy stúdió valamelyikének forgasson, hiszen azok már nemigen álltak szóba vele. Most a kis Columbiával tett próbát, de fel a fejjel lesz még ennél lejjebb is számára. 

Mivel éppen sürgősen pénzre volt szüksége egy színházi projektje megvalósításához, kénytelen volt olyan ötlettel előállni, ami sikerrel kecsegtetett. És 1948-ban mi lett volna kézenfekvőbb, mint egy noir-os film tető alá hozása. Femme fatale, narráció, gyilkosság... hozta az alapvető sablonokat, de a stúdió nyomására belekerült néhány fura jelenet is, melyek közül a legfurcsább talán az volt, amikor Rita Hayworth "glamour shot"-ban, fekve hirtelen dalra fakad. 

Kicsit szedett-vetettnek tűnik a film, aminek feltehetően nem csak az az oka, hogy a stúdió belekényszerített szükségtelen jeleneteket, de valószínűleg az is, hogy a Welles által készre vágott 155 percből kivettek kb 70-et.  Azaz közel a felét! Nem tudom, hogy ez magyarázza-e az olyan rettenetesen erőltetett fordulatokat, mint például amikor Welles karaktere magába dönt egy doboz nyugtatót azonnal elájul, szinte még mielőtt lenyelhette volna...

Egy dolgot szerencsére nem vettek el a filmtől, - bár állítólag ezt is lerövidítették valamelyest - és ez a zseniális vidámparkos jelenet, ami remekül jelzi, hogy mekkora potenciál volt Wellsben, kár, hogy személyiségéből hiányoztak azok az elemek, amikkel ki lehetett volna aknázni ezt a tehetséget. Ez a jelenet annyira erős, hogy ha elfelejtünk mindent ami előtte volt, szinte ez is megáll önmagában, annyira meg van csinálva.

A film azzal kezdődik, hogy Michael O'Hara (Welles) megvédi a Central parkban három férfi által megtámadott szőkeséget (Rita Hayworth). Ezt követően a hölgy gazdag, ügyvéd férje felveszi őt jachtjára "legénységnek". (Amihez egyébként Errol Flynn hajóát bérelték ki, napi 1500 dollárért). Természetesen a férj csúnya, kissé nyomorék, így szinte szóra sem méltatja, amikor Mike és a szép feleség összemelegednek... A nő kérésére mindannyian elidőznek kicsit Acapulco-ban is, és - hála Welles-nek -, hogy tényleg elvitte a stábot Mexikóba, nem akarta vetített háttérrel lezavarni az egészet. Bár őszintén megvallva a Mexikói kiruccanásnak túl nagy dramaturgiai jelentőségét nem látom, elképzelhető, hogy pót-nászútnak tervezte Welles korábbi feleségével...a stúdiók pénzéből fizetve...  hát ez sem jött össze, mert különböző rovarcsípések és szélsőséges időjárási helyzetek eléggé megkeserítették a Mexikóban töltött időt.

Mike hamarosan üzleti ajánlatot kap a férj üzlettársától: Játssza el, hogy megöli, majd lépjen le 5000 dollárral a zsebében. Mivel nem lesz hulla, nem ítélhetik el. De a biztosítótól mégis bevasalható lesz egy nagyobb életbiztosítási kártérítés...

Mint ahogy azt egy noir-tól megszokhattuk, időközben kiderül, hogy semmi sem egészen az, aminek látszik...

És, hogy teljes legyen a kavalkád, a film a végére átmegy bírósági tárgyalásos műfajba...

A poszt elején említettem, hogy a film bemutatását egy évvel eltolták, mivel féltek, hogy ezzel tönkreteszik Hayworth karrierjét. Hát tili-toli ide vagy oda, elképzelhető, hogy jogos volt a félelem. Ezután a film után a szépség összeállt egy gazdag milliárdossal, és évekre elköszönt a vászontól. Bár 1952-ben visszatért, az már nem volt az igazi... Korábbi sikereit már nem tudta megismételni.

Feltételezem, hogy ennek egyik oka a nők legnagyobb ellensége - az idő - lehetett. Jöttek a fiatalabbak...

Mi is elbúcsúzunk tőle, hiszen legjobb tudomásom szerint további filmmel már nem szerepel a listán.