USA (International Pictures), 94 perc, ff. angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Sam Spiegel

Ez volt Orson Welles harmadik önálló filmje. Az Aranypolgár és a Csodálatos Ambersonok után belefogott egy filmbe, amit végül nem hagytak neki befejezni (It's All True) majd kapott egy utolsó lehetőséget az RKO-tól (Journey into Fear - 1943), ám azt Norman Fosterrel közösen rendezte, Wellest rendezőként végül föl sem tüntették. Nem sokkal ezután fel is bontották vele a szerződésüket.

Ekkorra már elterjedt Wellesről, hogy nehéz vele együttműködni, túlságosan öntörvényű, nem tartja be sem a határidőket, sem a költségkeretet. Lassan négy éve nem csinálhatott saját filmet. Kénytelen volt bebizonyítani, hogy érdemes lenne azért még vele rendezőként számolni. Jobb híján a kis  független International Pictures-szel sikerült szerződnie. Nem nagyon volt más választása, kénytelen volt aláírni a számára nem túl előnyös szerződést, ha munkát akart kapni: például ha kicsúszik a költségkeretből vagy a határidőből, akkor bukta volna a díjazásának jelentős részét. Természetesen az utolsó vágás jogát sem kapta meg. Sőt a mellé kiosztott vágó megkapta a jogot, hogy már forgatás előtt törölje a forgatókönyvből azokat a részeket, amik szerinte nem viszik előre a történetet.

mesélte Nimms-ről később Welles. Mindenesetre a stúdió stratégiája bevált. Ez lett végül Welles egyetlen filmje, mely azonnal a bemutató után (tehát nem a későbbi újra-kiadásokkal) komolyan nyereségessé vált.

A világháború után vagyunk. A szövetségesek leszámoltak a nácikkal, ám a háborús bűnösök egy része még rejtőzködik. Ma már tudjuk, hogy a bűnösök jó része dél-Amerikában kapott menedéket, akkoriban - a háborút követő években - még nem lehetett pontosan tudni, ki hol van. A filmbeli Franz Kindler, Charles Rankin álnéven bujkál az USA-ban, ami azért viszonylag ritka volt. Ez a filmbeli Kindler (Orson Welles alakítja) egyébként hasonló bűnlajstrommal rendelkezett, mint Eichmann, aki a zsidók deportálásának és kiirtásának megszervezésével foglalkozott a háború alatt.

Csak érdekességképpen: Eichmann ekkoriban még Németországban bujkált favágóként, később Argentínában kapott menedéket, ahonnét az izraeli titkosszolgálat  rabolta el 1960-ban, hogy Izraelben elítélje és kivégezze.

A fenti (toronyórás) fotón látható hölgy (Loretta Young) a hamis identitást felvevő náci bűnös mit sem sejtő amerikai felesége, míg a balra álló Wilson nyomozó (Edward G. Robinson) a bujkáló náci főbűnösök felderítésével foglalkozik. 

Amíg csak sejtjük a bujkáló bűnös sötét múltját, addig inkább tűnik sarokba szorított szerencsétlen kutyának. Ám amikor a nyomozó - a filmtörténelem során ebben a filmben először - levetít egy valódi filmet a koncentrációs táborokról, onnét a néző minden szimpátiája eltűnik, Franz Kindler is egyre kevésbé tudja leplezni a benne lakozó gonoszságot.

Márpedig a nyomozó felbukkanásának első pillanatában tudja Kindler, hogy érte jöttek. Ám Wilson - akárcsak Columbo - nem ront ajtóstul a házba. Nem is biztos, hogy jó nyomon jár. Szorul ugyan a hurok Kindler nyaka körül, de  számára végig úgy tűnik, hogy sikerül megőriznie hamis identitását.

A korabeli nézők számára megdöbbentő lehetett a haláltáborok látványával való szembesülés egy játékfilmben. Mi rákeresünk a youtube-on, és rengeteg archív anyagot láthatunk. Az emberi kegyetlenség ilyen mértéke akkoriban valószínűleg még az elképzelhetetlen kategóriába tartozott.

A film hangulata helyenként a korai Hitchcock művekre emlékeztetett. Robinson jelenléte ezúttal olyan erős, hogy szinte zárójelbe tesz mindenki mást. Ez alól Welles alakítása sem kivétel, akitől ezúttal nem voltam különösebben "elájulva". Robinsonnak jól áll a kor. Ahogy öregszik úgy lesz egyre érettebb, igazi színésznagyság.