1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

132 A Pénteki Barátnő (His Girl Friday) - 1940

2017. október 22. 21:00 - moodPedro

postermv5botu4oddjndytzjk0zi00zdbmltllodetmzq5nmyzzgeznjvlxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_670_1000_al.jpgUSA (Columbia), 92 perc, ff. angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks

Cary Grant-nek ez már az ötödik filmje az 1001-es listán, és - fenntartva, hogy bennem lehet a hiba -, egy olyan alakítására sem emlékszem, ami előtt kifejezetten megemeltem volna a kalapomat. Nem mondanám, hogy ripacs, de valahogy az az érzésem, hogy a szerencsés külső adottságai miatt nem nagyon kellett megerőltetnie magát. A kisujjából is kirázza ezeket a sablonos szerepeket, és mintha ennél többre nem is igazán vágyna. 

Egy újabb screwball comedy-ről van szó, és mint ilyen esetben mindig, most is szükség van egy hölgyre, akivel főhősünk végigcsipkelődheti a filmet. Merthogy a screwball comedy-nek ez az egyik alapvetése: a szinte véget nem érő civakodás, szurkálódás, ami naná, hogy végül mégis csak a szerelem beteljesüléséhez vezet. Ezt a szükséges hozzávalót jelen esetben Rosalind Russell biztosítja, aki nem okoz csalódást: amit kell, azt stabilan hozza. 

postermv5bmjeynguwytytodg5mi00mzfllthjzwmtzmvjmmq5yjcxyzgzxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgJa, és a címet még gyorsan tisztázom, amíg el nem felejtem. A magyar címnek (Pénteki barátnő) ugyanis nem sok értelme van. Az angol eredetiből kell tehát kiindulnunk. Angolban a -man Friday- kifejezés valakinek a jobb-kezét, megbízható segítőjét jelenti, mely Robinson Péntekjéből eredeztethető. Robinson így hívta a magyarul Pénteknek nevezett bennszülöttet, akit a szigeten egy Pénteki napon talált: 'my man Friday'. Ennek a kifordítása lett a film címe 'His girl Friday' azaz egy vicces megnevezése annak a hölgynek, akire bármit rá lehet bízni, mert pontosan és lelkiismeretesen meg fogja neked csinálni. Érdekesség, hogy ez a kifejezés a film óta hasonlóan meghonosodott, mint a korábban már használatos "man Friday'. Ha kicsit túl akarnám magyarázni a dolgot, akkor magyar példaként a "leiterjakabot" hoznám fel, amit azokra a fordítókra szoktak alkalmazni, akik szolgai módon fordítanak le például filmcímeket úgy, hogy azok elvesztik értelmüket.

Ahogy az előző filmnél jeleztem, elérkeztünk ahhoz a korszakhoz, mely során egyre több olyan színészbe fogunk belebotlani, akit idősen, de még életében ismertünk (legalábbis mi, negyven felettiek), és ez a fiatalkori arca az ismeretlenebb. 

Szóval jelen film későbbi nagy öregje Ralph Bellamy - akinek utolsó szerepe a szimpatikus idős iparmágnás volt a "Micsoda Nő"-ben.

fhd990pmn_ralph_bellamy_001.jpg

Jelen filmben még egy kicsit fiatalabb kiadásban játssza a női főszereplő csupa szív, ám a hölgy számára feltehetően kissé unalmas vőlegényét. Cary Grant meg a volt férjet alakítja, aki azért még szívesen visszatérne volt feleségéhez, megvan tehát a szerelmi háromszög, mely remek táptalaja a könnyed komikus helyzeteknek.

Bár általában elég jól boldogulok az angollal, a screwball comedy-k pörgő dialógusai rendszerint túl erős tempót diktálnak nekem ahhoz, hogy élvezni tudjam a poénokat. Egy angol anyanyelvűnek feltételezhetően ez nem okoz problémát, de a párbeszédek jelen esetben annyira fel voltak pörgetve - hozzáteszem: szándékosan -, hogy az egyik szereplő még be sem fejezi a mondatát, a másik már belekezd. A való életben ez persze gyakori, de filmeknél, ahol általában a nézői élmény az elsődleges, általában figyelni szoktak arra, hogy ne nagyon beszéljenek egyszerre a színészek. Na itt ezt szándékosan felrúgták. Mivel sokan az egyik legjobb vígjátéknak tekintik ezt az alkotást, feltételezem, hogy ez a gyors tempó nem mindenkinek okoz akkora problémát mint nekem, de be kell vallanom, engem nagyon lefárasztott...

A konkrét történetbe azért nem megyek bele, mert nincs igazán jelentősége. Akinek bejön ez a sub-zsáner annak valószínűleg tetszik, akinek nem, az valószínűleg hozzám hasonlóan bosszankodik, hogy miért vannak a screwball comedy-k ennyire túlreprezentálva az 1001-es listán...

7 komment

131. Üvöltő Szelek (Wuthering Heights) - 1939

2017. október 22. 08:56 - moodPedro

postermv5bmdaxzdkzntktyzqymi00ymrllwfmywqty2q4ztqymgflmznml2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_667_1000_al.jpgUSA (Samuel Goldwyn) - 105 perc, ff. angol

Rendező: William Wyler

Producer: Samuel Goldwyn

A filmhez készült többféle plakát közül talán ez a baloldali fejezi ki leginkább azt a nyomasztó hangulatot, ami ezt a művet végigkíséri. Nem mondom, hogy ennek a hatása kifejezetten kellemetlen, de arra fel kell készülni, hogy - bár alapvetően ez egy szerelmi történet -, a párnak alig van egy-egy boldog pillanata.

Egy eltévedt utazó érkezik egy zord téli estén  a "Wuthering Heights" nevű elhagyatott birtok félelmetes villájába. (Magyarra Szelesdombként illetve Zúgóbércként is szokás fordítani). Lakói furcsák. Nem fogadják tárt karokkal a kéretlen vendéget, de végül szállást adnak neki.

A "wuthering" szóval még sehol máshol nem találkoztam. Ritkán használatos, ahogy kiderítettem, leginkább Anglia északi részén fordul elő. Idevalósi a regény írónője, Emily Brontë. A szó azt jelenti, hogy szeles, süvítő. A "Wutering Heights" tehát egy beszédes név, mely azt sejteti, hogy a villa egy nagyon szeles magaslaton van. De ha már felmerült az írónő neve, nem állom meg megjegyezni, hogy - bár 10 éves koromban kezdtem angolul tanulni, és legalább 6-7 tanárom volt - még soha egyik sem említette, hogy az angolban van ë betű. Már találkoztam a Cloë, Noël vagy a naïve szavakkal, de mindig azt hittem, hogy ezek valami francia vagy mittudomén-milyen írásmódból átvett alakok... Nos, nem egészen. Angolban bármely magánhangzó kaphat két pontot, ha a szó írásmódja alapján a szokásos kiejtés szerint az adott magánhangzót nem ejtenénk. Azaz érthetőbben: Cloe-t valószínűleg "kló"-nak ejtené az ember (hasonlóan a Joe-hoz), de Cloë-nak írva már "Kloé"-nak. De hogyhogy ezt egyik tanárom sem tanította nekem?!top_withens_wuthering_heights.jpg

A villa lakóinak mintha megfagyott volna a lelkük. Az egyik szolgáló elmeséli a váratlan vendégnek a család történetét. És ez a történet teszi ki a film nagy részét: Volt egy fiú és egy lány, "Wuthering Heights"-on éltek boldogan apjukkal és a ház személyzetével. Apjuk egy cigánygyerekkel állít be egy szép napon... Egy fiúval, akinek nem volt senkije és semmije. A férfi befogadta. A fiú az első pillanattól kezdve ellenséges volt a jövevénnyel, ám a lány (Cathy) ha tehette, megvédte a fiút bátyja bántalmazásaitól. Talán sejthető is, hogy végül, mire felnőnek szerelem lesz a dologból... ám egyvalami beárnyékolja kettejük kapcsolatát: a fiú (akit Laurence Olivier alakít) származása. 

Anélkül, hogy a történetből túl sokat elárulnék, talán azt még elárulhatom, hogy ezúttal a szerelem nem feltétlenül győz le mindent. Vannak rossz döntések. A felnőtt Cathy-t alakító Merle Oberon szuggesztív személyiség. Tekintete különleges, esetenként szinte ijesztő. 

wuthering_heights_1939_03.jpeg

Laurence Olivier-t gyerekkoromban láttam először. Az "Egy kis Romantika" című coming of age filmben játszott egy kedves kis öregurat, aki két tinit segít abban, hogy egymáséi lehessenek egy rövid időre. Az az alakítása emlékezetes maradt számomra. A fiatal Olivier-el viszont most találkoztam először, és nem okozott csalódást. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy ekkoriban az a Vivien Leigh volt a menyasszonya, aki az Elfújta a Szél főszereplője volt. Szerették volna, ha ő kapja a női főszerepet, ám a stúdió másképp gondolta. Talán emiatt volt, hogy a Oberon és Olivier nagyon látványosan utálták egymást. Az alábbi képen ebből persze semmi nem látszik.wuthering_heights-_stars.jpgHolott állítólag olyan szinten ment a személyeskedés, hogy hevesebb jelenetek után a hölgy fennhangon szólt a rendezőnek, hogy tiltsa meg partnerének, hogy köpködjön - színészeknél gyakran látható, hogy egy-egy teátrális jelenetnél bizony repkednek a nyálcseppek a szájból, ez nagyjából benne van a pakliban... Olivier persze nem hagyta szó nélkül ezt a rosszindulatú beszólást - nemes egyszerűséggel amatőr p***a-nak nevezte a színésznőt, amiért ilyesmit egyáltalán észrevesz...

Szép lassan elérkeztünk abba a korszakba, ahol egyre több olyan ismerőssel találkozom, akik gyerekkoromban még éltek, játszottak, így elsősorban időskori arcuk vésődött belém. Ilyen pl ebben a filmben David Niven is, aki a Meghívás egy Gyilkos Vacsorára című krimi-vígjátékban egyáltalán nem tűnt idősnek, kicsit el is bizonytalanodtam, hogy őt látom-e. Őt láttam. Niven elég halovány, visszafogott ebben a szerepben. Róla talán azt érdemes elpletykálni, hogy neki sem kedvezett a női főszereplő személye, hiszen néhány évvel azelőtt kapcsolatban voltak, és állítólag kellemetlenül érintette, hogy ezúttal együtt kell dolgozniuk...

mv5bytrkmdq5nmityzgxys00zwy3lweznjatnjuyogq4y2i5mmuwxkeyxkfqcgdeqxvymja0mdq0mjc_v1.jpg

Mint említettem, a film egy viktoriánus korabeli regény alapján készült, ám nagyjából a regény első felét meséli csak el. A történet folytatását nem. Érdekes módon ez a mű igen népszerű a filmkészítők körében. Nagyon sok szor feldolgozták: 1970-ben Timothy Daltonnal a főszerepben készült egy angol változat. Majd 1992-ben egy újabb, Juliette Binoche és Ralph Fiennes főszereplésével. Ezúttal már a teljes regényt feldolgozták. De készült kétrészes angol tv-film 2009-ben, majd újabb mozifilm 2011-ben, sőt jelenleg is készül egy 2018-ban bemutatásra kerülő legújabb verzió... Ha valaki látta bármelyiket, szívesen olvasnék véleményeket róluk a kommentben. Főleg az lenne izgalmas, ha valaki össze tudná vetni ezzel az első változattal.

A filmet 8 Oscar-ra jelölték, amiből egyet - a legjobb fekete-fehér filmes operatőrnek járót - sikerült is begyűjtenie Gregg Tolandnak. Izgalmas volt a film képi világa. Sok árnyékkal dolgozott az operatőr, és nem félt a szereplőket is árnyékban elhelyezni, hogy még hatásosabb legyen, amikor a jelenet csúcspontján kilépnek onnan.

Szólj hozzá!

130. A Játékszabály (La Régle du Jeu) - 1939

2017. október 18. 00:32 - moodPedro

mv5bzdjlogu0zgutztbmyi00y2ixlwfjymytowrlntizzwewnmizxkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1.jpgFranciaország (Nouvelle Édition Française), 107 perc, ff. francia

Rendező: Jean Renoir

Producer: Claude Renoir

A Renoir nevet legtöbben valószínűleg a festészettel kapcsolják össze magukban, és talán csak a hardcore filmkedvelők tudják, hogy a híres festő fia remek filmeket rendezett. Aki követi az 1001-es lista filmjeit, az már ötödször találkozhat a nevével. A Nagy Ábránd elsöprő sikere után Jean Renoir gondolt egy merészet: unokaöccsével Claude-dal, és három barátjukkal közösen megalapították a Nouvelle Édition Française (NEF) nevű filmstúdiót, hogy azzal a hollywoodi United Artists mintájára független filmeket gyártsanak. Évente kettőt.

És így, a maguk lábára állva Renoir készített egy remek hangulatú, különleges filmet: Egy vidéki francia kastélyban összegyűlik egy úri társaság, - rokonok, barátok - ,hogy egy téli hosszú hétvégén jól érezzék magukat együtt. Vadászgatnak, szórakoznak... megcsalják párjaikat... Kicsit kiszakadnak az egyre biztosabbnak tűnő második világháborút megelőző fojtogató hangulatból.

Ebben a filmben többé kevésbé mindenki megcsal mindenkit, sőt van, aki még a szeretőjét is megcsalja, ha úgy alakul... és ide kívánkozik az, amivel a franciák minden alkalommal meglepnek filmjeikben: ezek a megcsalások náluk úgy jelennek meg, mintha ez a házasság kötelező tartozéka lenne. Aki ebből kimarad, az a kakukktojás. Ezzel a szemléletmóddal ilyen film az 1939-es Hollywoodban el sem készülhetett volna az akkori szigorúan erkölcsös (erkölcs-csősz) cenzúra miatt. Ám a franciáknál - mint látjuk - elkészülhetett, bár hozzá kell tenni, hogy bemutatása után nem sokkal be is tiltották.

- Nem gondolkodtál még azon, hogy milyen jó lenne arabnak lenni?

- Nem. Miért?

- A hárem miatt. Csak a muszlimoknak van elég eszük a tökéletes férfi-nő kapcsolathoz...

Ehhez azonban a nőknek is lenne szavuk... Az alábbi képen csak jelképesen kerül szarv a férj fejére, a filmben azonban a megcsalás annyira természetes, hogy már semmi furcsát nem találunk abban sem, amikor a feleség megbeszéli a férj szeretőjével, hogy a férfival tulajdonképpen az egyetlen baj csak az, hogy dohányzik az ágyban....
012-the-rules-of-the-game-theredlist.jpgA Mezei Kirándulás megtekintése során már elfogott az az érzés, hogy nagyon szeretnék én is ott lenni a társaságban, leheveredni közéjük a kellemes késő nyári napsütésben a mezőn. Renoirnak ebben a filmben is sikerült olyan atmoszférát teremtenie, hogy szinte ott éreztem magam a társasággal együtt. Hallottam a téli erdő zörejeit, éreztem az erdő illatait. 

A korszak Hollywoodi filmjeiben nem láttam még olyan izgalmas kamerakezelést mint ebben a filmben. Szívesen operál a mély fókusszal, amikor az előtérben mozgó alakok mögött a távolban kezd el valami érdekes dolog történni. Majd elkezdjük követni a hátul zajló eseményeket, követjük azokat a szomszédos szobába, ahol egy következő esemény csatlakozik be, és arra váltunk át. A kamera folyton mozog, és ettől izgalmas lesz minden.

Életében először maga Renoir is látható a filmben. Bár eredetileg nem magának, hanem Pierre nevű színész bátyjának szánta Renoir ezt a szerepet, végül maga ugrott be (Jean Renoirt lásd az alábbi képen jobbra). Gyakorlatilag mindenki remek alakítást nyújt a filmben, és azt kell mondanom, hogy a színészként teljesen amatőr Renoir is jól illeszkedik a társulatba. A forgatókönyv egyébként csak vázlatosan volt megírva. A pontos szöveget a színészek improvizációjára bízta a rendező. 004-the-rules-of-the-game-theredlist.jpg

Látszólag mellékszereplő, ám a szálak az ő kezében futnak össze, ami miatt már-már a film legfontosabb szereplőjévé avanzsál. 

A film érdekesen, sokszor humorosan, ám egyáltalán nem alpárian mutatja be hogy hogyan mulatott a "burzsoázia" a második világháborút közvetlen megelőző időszakban, és látjuk az őket kiszolgáló személyzetet, akik jól kiegészítik "gazdáikat". 

Ezek a hosszú beállítások még teljesen szokatlanok voltak akkoriban. A nézők nem is reagáltak túl jól ezekre a szokatlan megoldásokra. A közel 110 perces filmet Renoir le is rövidítette 85 percesre - én gyakorlatilag egy fölösleges percet sem találtam benne - ám a lerövidített változat sem aratott sikert. Csak jó húsz évvel később, szép lassan fedezte fel magának ezt a művet a filmrajongók egyre szélesebb köre. Ebben sokat segített, hogy az 1959-es Velencei filmfesztiválon bemutatták az eredetivel nagyrészt megegyező, rekonstruált változatot, melyet a Franciaország különböző pontjain fellelhető töredékekből raktak össze a film rajongói Renoir segítségével.tumblr_lpz8e6edwe1qebry0o1_1280.jpg

6 komment