1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

117. A Pék Felesége (La Femme du Boulanger) - 1938

2017. július 29. 22:26 - moodPedro

la-femme-du-boulanger.jpgFranciaország (Les Films Marcel Pagnol), 128 perc, ff, francia

Rendező: Marcel Pagnol

Producer: Leon Bourrely és Charles Pons

Két dolgot is megtanultam ezt a filmet végignézve: az egyik, hogy a "pék" franciául boulanger. "bulánzsé" - valahogy így ejtik - és ez nekem annyira tetszik, és annyiszor hangzott el a filmben, hogy szerintem soha nem fogom elfelejteni. A latin nyelvek többségének elvitathatatlan szexepilje, hogy egyszerűen jó őket hallgatni. Most ebből nem volt hiány, hiszen ebben a filmben szinte más sem történik, csak beszélnek, beszélnek... erre még visszatérek...

A másik dolog, amit megtanultam, hogy valaki nem lehet pék és felszarvazott egy időben ... Ezt magától a péktől tanuljuk meg, és ezzel gyakorlatilag összefoglaltam a film teljes cselekményét: új pék költözik egy provance-i településre.  Gyönyörű és finom kenyereket süt, és mellesleg gyönyörű felesége van. Egy a bökkenő: a beköltözés éjszakáján lelép az asszony a település egyik pásztorával. A kétségbeesett pék nem készít több kenyeret, mire a falu összefog, és visszaszerzik a feleséget, hogy újra üzemeljen a pékség.

Műalkotásról beszélve hajlamos az ember stílusokról, irányzatokról is beszélni. Pagnol filmjeivel kapcsolatban a hétköznapi realizmust szokás emlegetni. Ezek a filmek a mindennapok valóságáról szólnak. A vidéki élet egyszerű történeteit mesélik el. És, ha francia vidékről beszélünk, akkor jelen filmnek helyszínt adó provance-i (Toulon melletti) Le Castellet tökéletes választás volt hangulatos kis utcáival.

la_femme_du_boulanger_1.jpgPagnol drámaíróként kezdte karrierjét, és filmjein is látszik a színházi múlt. Színészeit nemigen váltogatta, szeretett minden filmjében ugyanazokkal dolgozni. A péket alakító "Raimu" művésznevű színész a film igazi főszereplője, még, ha a film címe alapján azt gondolhatnánk, hogy a feleség kerül majd előtérbe. De ha már az asszony is szóba került... hát tényleg nem csúnya (Ginette Lecrec), de a szépsége mellett ebben az arcban van valami elemi, ösztönös brutalitás... vagy csak én érzem így?

78f1af5a4013070a71c922895a87f2ac--the-vamps-french-postcards.jpgÍrásom elején megjegyeztem, hogy ebben a filmben csak beszélnek...beszélnek. Valóban, a dolgok többnyire nem a szemünk előtt történnek, hanem a szereplők elmeséléséből szerzünk tudomást szinte mindenről. Visszafogottan humoros, könnyed, lassan csordogáló darab. Ám aki türelmes, és végigüli a több, mint két órát, az az utolsó 5 percben kap egy szép és bölcs... már-már katartikus lezárást. 004-the-baker-s-wife-theredlist.jpg

Szólj hozzá!

116. Olympia (A Berlini Olimpia) - 1938

2017. július 27. 02:02 - moodPedro

wt0emmmw7gztrhtrngexnrccthp.jpgNémetország (Tobis Film),  120+93 perc, ff., német

Rendező: Leni Riefenstahl

Producer: Leni Riefenstahl

A rendezőnő másik híres dokumentumfilmjéről (Az Akarat Diadala) szóló írásom végén jeleztem, hogy Riefenstahl még egyszer szerepelni fog a listán. Itt van tehát ez is, és újfent leesett az állam látva azt a technikai színvonalat, amelyen a rendezőnő 1936-ban alkotott.

Talán túlzónak fog hatni, - bár egyáltalán nem érzem annak -, ez az 1936-os berlini olimpiáról szóló dokumentumfilm technikai és esztétikai értelemben is vetekszik, sőt helyenként túlszárnyalja a mai olimpiai-, vagy akár a cikk írásakor is zajló budapesti vizes vb. közvetítéseit.

Erős megállapítás, tudom, és nem is teljesen igazságos, hiszen a sport-közvetítések általában élőben kerülnek szerkesztésre, míg Riefenstahl-nak két éve volt összerakni ezt a filmet. Mindenesetre a végeredmény pazar. 

Technikailag nem egy, hanem két filmről beszélünk, bár a kettő valójában szerves egységet alkot. 

A Népek Ünnepe

Ez a címe az első, - közel két órás - filmnek, mely három részre tagolható: (1) Az olimpiai láng útja (2) Az olimpiai megnyitó (3) Az atlétikai versenyek.

mv5bmtu4otq3mzezn15bml5banbnxkftztgwmzk4nzg2mje_v1.jpg

A bevezető részben az olimpiai lánggal kapcsolatban visszatekintünk az ókori görög olimpiákra is. Nemcsak a klasszikus görög épületek felvételeivel idézi meg számunkra az ókort a rendezőnő, de a meztelen tornász hölgyek és a majdnem meztelen tornász férfiak mozdulatsorai is erre a hangulatra erősítenek.

Jó, jó... az ókori olimpiákon nemhogy meztelen, de semmilyen hölgyek nem vehettek részt, még vendégként sem, a férfiak akkoriban valóban meztelenül szerepeltek. Ám Riefenstahl filmjében a meztelen hölgyek táncából születik a tűz, mely az olimpiai lángot adja Görögországban. 

Apropó, tudja valaki, hogy az ókori görög olimpiákon honnét hozták az olimpiai lángot?

Bizony... sehonnan. Mivel ez a szokás erről az 1936-os Berlini olimpiáról származik. Igen, a játékok főszervezője, Carl Diem találta ki ezt a futást a lánggal, mely azóta elmaradhatatlan eseménye az olimpiát megelőző heteknek.

A film nagy része tulajdonképpen bármelyik ország bármilyen politikai rendszerében készülhetett volna. Élvezettel nézhető egy sportrajongó szemüvegén keresztül. Ezt az alkotást véleményem szerint igazságtalan lenne bármilyen náci ideológiával vádolni. Ha átadjuk magunkat a sport látványának, akkor a legtöbb résznél el lehet feledkezni arról a mocskos rendszerről, melyben ez az esemény megrendezésre került. A német sportolók horogkeresztes meze persze gondoskodik róla, hogy ebből az állapotból időnként kizökkenjünk, de a sportfelvételek annyi érdekes és különleges élményt nyújtanak, hogy javaslom, adjuk meg a filmnek ezt a sanszot.

A film második (középső) része, az egyetlen, ahol esélyünk sincs "félrenézni", hiszen a megnyitón végig ott pöffeszkedik Hitler, így esélyünk sincs elfelejteni, hogy hol járunk térben és időben.

Az stadion, mint általában az olimpiai megnyitó ünnepségeken, tele van. A világ minden tájáról. A nemzetek bevonulása hasonlóan történik, mint ahogy azóta is látjuk. Az egyetlen furcsaság, hogy néhány ország náci karlendítéssel vonul. Na de a Franciák is??? Ezt nem értettem... ennek utána kellett néznem...

És itt megint egy olyan érdekességre bukkantam, amiről szerintem sokan nem tudnak: létezik ugyanis egy úgynevezett olimpiai üdvözlés, mely majdnem megegyezik a náci karlendítéssel. A különbség, hogy míg a nácik maguk előtt emelték a karjukat, addig az olimpiai üdvözléskor - előírása szerint - kicsit jobbra tartjuk a kart. Azért írom mindezt jelenidőben, mert hivatalosan most is érvényben van ez az üdvözlési forma az olimpia szabályzata szerint, csak éppen - érthető okokból - gyakorlatilag nem használja senki. A Franciák (és még néhány ország) nem a náci karlendítést mutatták tehát, hanem az akkor még közismert olimpiai üdvözlést. 

Az alábbi képen Ondina Valla látható, aki egy olasz atléta volt, így az ő esetében nehéz eldönteni, hogy a karlendítés hogyan értelmezendő.

mv5bmtg3nzi5mdqyov5bml5banbnxkftztgwnzk4nzg2mje_v1_sy1000_cr0_0_1239_1000_al.jpgAz érmes sportolónő fényképén még egy dolog van, ami furcsa lehet: nincsen a nyakában érem. Ezen az olimpián ugyanis nem érmeket adtak, hanem az ókori görög olajfa koszorúra rímelő, tölgyfa koszorút tettek a győztesek fejére, melyet a stadion mellé ültetett fa ágaiból készítettek. Mint a képen látszik, a német tölgyfa kultusz itt nem állt meg, hiszen az aranyérmesek egy tölgyfacsemetét is kaptak azzal a szándékkal, hogy azt otthon ültessék el. Az olimpiai stadion mellett ma is ott árválkodik az említett fa.

gela-cc-88ndeplangrafiken_0003-podbielski-eiche.jpg

És akkor ezzel rá is kanyarodtunk az első film harmadik, záró szakaszára, az atlétikai versenyekre. Bár az atlétikai számok alatt még egy-egy alkalommal megmutatja a rendezőnő a kényszeres mozdulatokkal szurkoló Führert, ettől kezdve már tényleg a sporton van a hangsúly.

mv5bmjaxmzq3njg1of5bml5banbnxkftztgwntu4nzg2mje_v1.jpg

Az atlétika az a sport, mely talán a legkevesebbet változott 1936 óta. Egyébként a film során a bravúros felvételeken túl az egyik legizgalmasabb szempont az volt, hogy melyik sportág milyen furcsaságokat kínál. Hol, milyen változásokat veszek észre?

Nos, az atlétika esetében a legszembeötlőbb, és legfélelmetesebb látvány az volt, hogy a magasugróknál 1936-ban még nincs szivacs. Homokra érkeznek.De még a rúdugrók is, akik 4 méter körüli magasságot ugranak át, azaz gyakorlatilag erről a magasságról esnek le... Hogy egyik sem töri össze magát??? Egész félelmetes látvány, de tény, hogy mindegyik atléta saját lábán távozott, legalábbis sérülést - ennél a számnál - nem mutatott a film.

mv5bmjexntmzmzm3of5bml5banbnxkftztgwndk3nzg2mje_v1.jpg

A Szépség Ünnepe - Talán a címből is érződik, hogy ez a második film végképp el kíván távolodni a politikától, és kizárólag a sport és vele az emberi test szépségével foglalkozik.

A film elején még ellátogatunk az olimpiai faluba, ahol betekintünk egy-egy ország csapatának a mindennapjaiba. Kézenfekvő lenne, hogy Riefenstahl kizárólag a német csapat "acélos" felkészülését mutassa, ám ő nem ezt teszi. Ide is, oda is betekint. Még ha nyilván megrendezettek is az egyes jelenetek, mégis valami olyan hangulatot sikerül bemutatnia, ami valóban lehetett akkoriban egy ilyen olimpiai faluban.

Az olimpiai falu egyébként ma üresen áll, és a legfrissebb tervek szerint lakóparkká kívánják alakítani. Néhány hete az indexen jelent meg erről egy érdekes cikk, mely itt olvasható.

Az 1936-os olimpián 21 sportágban lehetett indulni, mely valójában 20 volt, hiszen az úgynevezett "művészeti verseny"-t én nem tartanám valódi sportágnak, a film egyébként nem is említi. Ebben a művészeti versenyben különböző alkotók indultak sporttal kapcsolatos műalkotásaikkal. Összehasonlításképpen, 2016-ban 28 sportág szerepelt az olimpián.

Számomra ez a második film volt igazán izgalmas, hiszen ez mutatta be az olimpiai versenyek atlétikán kívüli sportágait 1936-os állapotukban. Volt jó néhány érdekesség. Szinte mindegyik sportágra jutott legalább néhány perc. Lovaspóló, gyeplabda, foci ... Sajnálatomra talán egyedül a kedvencem, a kézilabda maradt ki a filmből. Holott ennek külön érdekessége lett volna, hogy 1936-ban még nagy pályán, szabadtéren, kétszer 11 emberrel játszották. Szívesen megnéztem volna, hogy milyen lehetett ez a ma már szigorúan teremben űzött sportág kint a füves pályán...

De érdekes például, hogy a torna is szabadtéren került megrendezésre.

Az is sporttörténeti érdekesség, hogy a mellúszók futamában az úszók nagy része pillangóban úszik, anélkül, hogy tudott volna erről. Ekkor már néhány éve ugyanis néhány úszó áttért a mellúszásnak erre a kissé módosított formájára. Csak 1956-ban választották külön a pillangó úszást a melltől.

A lovastusán látványos bukásokat okozott, hogy az egyik akadály utáni "medence" mélyebb volt a vártnál, így a lovasok nagy része bukott. Furcsa módon a német lovasok sikerrel vették az akadályt. Sok óvás érkezett, mivel gyaníthatóan a német versenyzők tudták, hogy a medence mely részén lehet száraz bőrrel venni az akadályt.

mv5bmtq2mjm4mze5ml5bml5banbnxkftztgwmdk4nzg2mje_v1_sy1000_cr0_0_1196_1000_al.jpg

Ha valaki sajnálná a közel 4 órát az életéből, mely ennek a két filmnek a végignézéséhez szükséges, és egyetlen sportág megtekintését kellene ajánlanom számára, akkor feltétlenül a műugrást javasolnám megtekintésre. Olyan varázslatos felvételek készültek ugyanis erről a számról, hogy külön ezt a részt még egyszer meg kellett néznem. A poszt írásakor zajlik a 2017-es Budapest vizes VB, de olyan szép képeket még a mai technikával felszerelkezett stábunktól sem láttam, mint ami ebben a filmben látható.

Riefenstahl korábbi filmje, "Az Akarat Diadala" után hajlottam arra a véleményre, hogy aki náci nagygyűlésről  készít propagandafilmet, az kisebb vagy nagyobb mértékben, de nyilván bűntársa is a rendszernek. Nos, ezt a filmet látva hajlamos vagyok kicsit átértékelni az álláspontomat. Riefenstahl számára láthatóan fontos volt, hogy monumentálisat alkosson. Elképzelhető, hogy számára a tárgy mellékes volt. Mindegy volt, hogy náci nagygyűlés vagy éppen olimpia. Grandiózus filmet akart csinálni bármiről. Nyilván abban a korszakban ez a két dolog volt, aminek az ilyen színvonalon történő megörökítésére a rendszer megfelelő mennyiségű pénzt áldozott. Ezzel a filmmel kapcsolatban úgy vélem Riefenstahl-nak nem volt semmi szégyellni valója. 

9 komment

115. A Villamosszék Felé (Angels with Dirty Faces) - 1938

2017. július 19. 02:54 - moodPedro

mv5bmjiwody5njg2ov5bml5banbnxkftztgwotq0otmymje_v1_sy1000_cr0_0_506_1000_al.jpgUSA (Warner Bros.) 97 perc, ff., angol

Rendező: Michael Curtiz

Producer: Samuel Bischoff

"Morning, gentlemen... Nice day for a murder..." - "Jó reggelt uraim! Szép nap ez az öléshez!" - kicsit talán döcögős a fordítás, és nem is adja vissza igazán azt a vérbeli filmes gengszterekre jellemző eleganciát, amit ebben a filmben is olyan jól hoz James Cagney. Nem először. 

A Közellenségben is hasonló figurát alakított. Ott sem volt egyértelműen negatív szereplő, ebben a filmben viszont odáig merészkedtek az alkotók, hogy ez a bűnöző (Rocky Sullivan) kifejezetten szimpatikus. Szinte az első pillanattól az utolsóig mellette állunk. Ellentétben a Pat O'Brien által alakított pappal, akinek erkölcsisége megkérdőjelezhetetlen, mégsem tartom különösebben szerethető figurának.

Ketten gyerekkori barátok voltak. Sorsuk azért ágazik ketté, mert egy fiatalkori bűncselekmény elkövetése után egyiküket elkapták, ő bűnöző lett (igazából a börtön nevelte azzá), míg a rendőrök elől elfutó fiúból pap lett.  

 "Mocskos Arcú Angyalok" néven is ismert ez a film. A fenti "A Villamosszék Felé" viszont jobban tetszik nekem. Igaz, kicsit többet sejtet a várható végkifejletről, mint az eredeti angol cím tükörfordítása, de csak annyira spoileres, amennyire még belefér. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a film záró jelenete a valódi Sing Sing börtön halálsorán készült. 

angels-with-dirty-faces_34ab9d45.jpg

Cagney-n kívül jónéhány remek mellékszereplő erősíti a filmet. Ott van például az utcakölykök bandája. Nem akárkik játszották ezeket a fiúkat. Dead End Kids néven voltak ismertek. Róluk érdemes elmondani, hogy egy New Yrok-i utcagyerekekről szóló előadásban fedezte fel őket Sam Goldwyn. Leszerződtette őket a Dead End című filmhez (innen a nevük), plusz 2 évre további filmekhez. A fiúk viszont annyi gondot okoztak a forgatásokon problémás viselkedésükkel, hogy Goldwyn inkább sunyin "eladta" őket a Warnernek. Így kerültek ehhez a filmhez is, és nem tagadták meg önmagukat, gyakorlatilag terrorizálták a stábot és a színészeket. Humphrey Bogartról állítólag egyszer leszedték a nadrágját. Nem lehetett velük bírni. Az egyik jelenet előtt Cagney-val is elkezdtek kötekedni. Ő viszont nem tojt be olyan könnyen, mint a többiek. New York egyik durvább negyedében nevelkedett, holmi nagyszájú utcagyerekek nem tudták olyan könnyen zavarba hozni. Egy határozott jobb egyenest helyezett a legnagyszájúbb kölyök orra fölé, aki hátraesése közben egy másik kölyköt is lefejelt. Ez a mozzanat nagyjából helyretette a fiúkat. Ezután valahogy a stáb többi tagját sem piszkálták többet a fiúk...

angels-with-dirty-faces_5ee645ea.jpg

Rajtuk kívül további remek színészeket is láthatunk mellékszerepekben. Ott van például az előbb említett Humphrey Bogart. Ő egy simlis ügyvédet (Frazier) alakít, aki a főszereplő (Rocky) üzlettársa volt, és aki annak börtönévei alatt átpártolt egy másik gengszterhez. Mellékesen egy nagyobb összeget is magával vitt, mely Rocky-t illette volna. Visszafogott, de tökéletes alakítást nyújt Bogart. A rivális gengsztert alakító George Bancroft is remek választás volt.

És akkor még ott van a gyönyörű Ann Sheridan, aki gyakorlatilag egyetlen női szereplőként ragyogja be ezt a bűnnel és erőszakkal teleszőtt filmet. Nem csak szépségével, de kedvesen hűvös játékával mindenképpen kiérdemel egy galériát.

Moralizáló filmként tartják számon, én viszont sejteni vélem, hogy ennek a moralizálásnak az oka elsősorban a cenzúra leszerelése lehetett. Enélkül ugyanis semmiképpen nem ment volna át rajtuk egy határozottan szimpatikus bűnözőre kihegyezett film. A meglepő befejezéssel viszont le tudták tolni az egészet a cenzorok torkán.

Nagyon jó film! Meglepően jó. Cagney előző szerepeit nem éreztem ennyire átütőnek, itt viszont nincs mese, lehengerlő. Az őt támogató mellékszereplők is kellettek persze a jó végeredményhez és nyilván Michael Curtiz rendező is hozzátette a magáét.

angels-with-dirty-faces_51969f00.jpg

Nagy szerencse, hogy a Robin Hood után rögtön egy másik Curtiz filmet is megnézhettem a listán, hiszen így a negédes mesefilm után kaptam egy tökéletes gengszterfilmet is. Ez utóbbi jelző nem túlzás. Minőségileg és helyenként hangulatában is több helyen Scorsese filmeket közelítő alkotásról beszélünk.

2 komment

114. Robin Hood (The Adventures of Robin Hood) - 1938

2017. július 11. 01:20 - moodPedro

mv5byjzjotu3mtmtytm5ys00yjzmlthmnmmtodcwotm1nmrimwm2xkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_sx674_al.jpgUSA (Warner), 102 perc, Technicolor, angol

Rendező: Michael Curtiz, William Keighley

Producer: Henry Blanke, Hal B. Wallis

Ezzel a filmmel kapcsolatban az a furcsaság mondható el, hogy míg az 1001-es lista eddigi filmjei nagyrészt fekete-fehérek voltak, és most színes megjelenítőkön nézem őket, addig ez a film színes, és gyerekkoromban fekete-fehér tévén láttam először. Bizony akkor nagyon tetszett, imádtam, hogy sokat kardoznak benne. Gyerekként persze egyáltalán nem zavartak a bugyuta fordulatok.

Most viszont erősen kötelező jelleggel ültem le újra megnézni ezt a Kertész Mihály (Michael Curtiz) által rendezett filmet. Legnagyobb erénye a gyönyörű, élénk színekben pompázó technicolor, mely olyan szépen van felújítva, hogy az 1938-as mozilátogatók sem láthatták szebben ez a filmet. 

Bár az általam a közelmúltban látott Hófehérke és a Hét Törpe is technicolor, azért 1938-ban ez még egyáltalán nem volt mindennapos. Még hosszú-hosszú ideig jellemzően csak a musicaleket, a rajzfilmeket és a Robin Hood-hoz hasonló látványos kosztümös filmeket készítették Technicolor-ban.

lobbymv5boduxyzm3yzktmzvkos00mtcwlwi2nwytnze5mgrhn2jlzjnkl2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpgA továbbiakban - szokásom szerint - forgatáson készült fotókat használok illusztrációként, melyek fekete-fehérek, még akkor is, ha maga a film színes. Amerikában ez idő tájt 11 Technicolor kamera létezett (nagyon drágák voltak), és ez a produkció a teljes arzenált igénybe vette. Egyébként ez a film volt a Warner addig készült legdrágább filmje. Kb. 2 millió dollárba került. Nem mellesleg sok pénzt is hozott!

Be kell vallanom, Errol Flynn nem tartozik a kedvenceim közé. Annyira, hogy - most, felnőttként - én bizony nem Robin Hood-nak drukkoltam, hanem a gonosz Sir Guy of Gisbourne-nak, akinek hidegvérű népnyúzója még mindig szimpatikusabb volt a pökhendi és állandóan okoskodó felkelőnél. Bevallom, Errol Flynn korabeli népszerűsége számomra talány. 

mv5bnjm3njqzmtg4m15bml5banbnxkftztcwmtg3ndgymw_v1_sy1000_cr0_0_1323_1000_al.jpgNehogy elfeledkezzünk a női főszereplőről, Olivia de Havilandról, - akiről amíg tehetem mindig meg fogom említeni, hogy ezen poszt írásakor is még köztünk van (Július 1-én volt 101 éves!). Még fogunk vele találkozni. (Elfújta a Szél pld.)

Robin Hood története valós történelmi személyiségek jelenlétében zajlik. Oroszlánszívű Richárd - aki a folklórban igazságos királyként maradt fenn - valójában tízéves uralkodása alatt alig fél évet töltött Angliában, mivel idejét vagy Franciaországi birtokain, vagy  Keresztes-hadjáratban töltötte a közel keleten. Öccse, János herceg alattomos és gonosz trónbitorlóként jelenik meg ebben a történetben és egyéb mondákban-mesékben is, holott ezt a vádat semmilyen valós tény nem alapozza meg, sőt, "Puhakardú János"-nak hívták, és ő volt az, akitől a Magna Charta-t is kikényszerítették. mv5bnti4mjbmyjetnzlmns00ywq4ltkzzgqtndkynmzmy2myzwuyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_812_1000_al.jpg

A film elnyerte a díszletért és a filmzenéért járó Oscarokat.

3 komment
süti beállítások módosítása