1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

159. Szürke Sátán (The Man in Grey) - 1943

2017. december 27. 23:05 - moodPedro

the-man-in-grey_23b10305.jpgNagy-Britannia (Gainsborough), 116 perc, ff. angol

Rendező: Leslie Arliss

Producer: Edward Black

Többször megjegyeztem már, hogy a lista filmjeinek végignézése során néha ott lelek egy-egy különleges drágakőre, ahol nem is számítok rá. Erre a filmre úgy tekintettem előzetesen, mint egy megnézendő, várhatóan nem különösebben izgalmas darabra. Nem rajongok különösebben a kosztümös drámákért, és ez a film valamiért nem nagyon szerepel sehol, ahol előzetesen tájékozódni szoktam a filmekről.

Ám utólag mondhatom: ez egy remek példa arra, hogy nem csak Hollywood tud olyan filmeket csinálni, mint például az "Elfújta a Szél". Nem véletlenül hozom fel példának az említett filmet, hiszen mintha ez a "Szürke Sátán" Anglia válasza lenne az Elfújta a Szél"-re. Nem olyan grandiózus, mégis sok mindenben arra emlékeztet. Ebben ugyanúgy fiatal hölgyek vannak a középpontban mint abban.. 

Scarlet O'Hara csak egy cserkészlány a Londoni Gainsborough Pictures melodrámáinak hölgyszereplőihez képest. Olyan tulajdonságaik vannak ezeknek a nőknek, amik a 40-es években szinte teljesen hiányoztak a Hollywood-i nőkből. (Na jó, a noir-ral majd azért részben visszanyerik ezeket) Voltak például szexuális vágyaik. Megcsalták férjeiket. Elárulták barátaikat is. És némelyikük kifejezetten gonosz volt.

vlcsnap-2012-11-24-10h24m58s75.png

A regency korszakban (amikor III. György király elméje elborult, és fia uralkodott helyette régensként) - valamikor 1810 után az angliai Bath városkában egy bentlakásos leányiskolában kezdődik a történet. Két fiatal hölgy áll a film középpontjában. Egy-egy férfi is tartozik majd hozzájuk (azaz mindkettő mindkettőhöz, hogy rögtön felkeltsem mindenki érdeklődését), de a férfiak inkább mellékszereplők lesznek. A baloldali szőkeség Clarissa (Phyllis Calvert) a gyönyörű, gazdag örökösnő, akit mindenki szeret, mert mindenkivel kedves. A jobboldali hölgy a visszahúzódó Hesther (Margaret Lockwood), apja halálával nincstelenné vált családja, ezért az iskola igazgatónője szívességből befogadja a lányt, hogy tanítónőt nevelhessen belőle. 

Eleinte nem találják a közös hangot:

Clarissa: Miért nem szeretsz engem?

Hesther: Mert gazdag vagy, elkényeztetett és szép...

Hát... mondjuk Hesther sem csúnya... Végül összebarátkoznak, és elválaszthatatlan barátok lesznek. Hesther egyszer csak elhagyja az intézetet egy férfival, és hamarosan Clarissa is otthagyja az iskolát.

És ahogy haladunk előre a történetben, szépen lassan... csepegtetve... kiderül, hogy a hölgyek közül az egyik nagyon nem olyan, mint amilyennek mutatja magát.

A szép szőkeség nagymamája unszolására belemegy egy házasságba, amiben nemhogy szerelem nincsen, de még szeretet sem nagyon. Lord Rohan, a "man in gray" (szürke-ruhás férfi) lesz a férje. A mizantróp, párbajhős, agresszív férfi. Lelkiismeret furdalás nélkül megüt egy nőt, sőt ha úgy adódik, egy husánggal agyon is veri. Nem vicc, megint csak nem Hollywoodi filmbe való jelenet...

Közel két óra hosszú a film. Miután megnéztem, elkezdtem keresgélni, hátha találok egy jobb minőségű változatot. Találtam, és rögtön újranéztem (azonnal újranézés viszonylag ritka nálam), és még így is izgalmas volt, mert több olyan elrejtett utalás volt a filmben, amik elsőre elkerülték a figyelmemet, és a végkifejlet ismeretében voltak igazán érdekesek. A végkifejlet fájdalmasan tragikus. De, hogy kis feloldozást kapjunk, kap egy kis keretet a film. Egy 1943-as jelenidőben zajló kis keretet, mely a romantikus lelkű nézőknek még egy leheletnyi pluszt fog hozzáadni a filmhez.

man-in-grey-the-1943-003-margaret-lockwood-james-mason-00m-k85_1_1.jpg

Az 1943-as Londoni bemutató nem volt túl sikeres. A kritikusok lehúzták a filmet. Talán ezért a közönség sem igen lelkesedett érte. Aztán a gyarmatokon valahogy borzasztó nagy sikere lett. Irtó nagy pénzt kaszáltak rajta mindenhol. Ennek a híre visszajutott Londonba, mire fel hónapokkal az első után tartottak egy újabb bemutatót, ami már Londonban is bombasztikus sikert aratott.

Hangulatában van valami hasonló az "Elfújta a Szél"-hez (ezt csak azért sulykolom ennyire, mert több helyen ahhoz hasonlítják) mégis teljesen különbözik tőle. Az egyik legváratlanabb meglepetést okozta eddig a listán számomra.

Szólj hozzá!
Címkék: film angol ff

158. Fires Were Started (Tűz Van) - 1943

2017. december 26. 02:29 - moodPedro

fires_were_started_10.jpgNagy-Britannia (Crown Film Unit), 74 perc, ff., angol

Rendező: Humphrey Jennings

Producer: Ian Dalrymple

Vannak szakmák, melyek tiszteletet ébresztenek az emberekben. Melyeknél nincsen mismásolás, képviselői életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék. Ilyenek például a tűzoltók.

Róluk készült egy nehezen meghatározható műfajú film a második világháború közepén járó Angliában. Azért meghatározhatatlan a műfaja, mert elsőre talán dokumentumfilm-szerűségnek próbálja eladni magát (úgy tudom, akkoriban így is beszéltek róla), de annyira azért nem is erőlködik, nem is nagyon próbálja a dokumentumfilmek legjellemzőbb formai jegyeit felvenni. A képek például jellemzően szépen megkomponáltak, statikusak, semmi pillanat hevében történő kapkodás. Vagyis igazából egy pillanatig sem tudom elhinni, hogy itt valódi dokumentumfilmet látnék. Ugyanakkor fikciós filmhez viszont nem elégséges a dramaturgia. Mai elnevezése talán doku-dráma lenne, bár ki tudja, pontosan mit is jelent ez a fogalom...

A lényeg, hogy egy tűzoltó parancsnokság 24 óráját mutatja be a film. Reggeli kezdés, beérkeznek az éppen ügyeletes tűzoltók, biliárdoznak, énekelgetnek, ebédelnek... és egyszer csak megszólalnak a szirénák...

Valódi tűzoltók szerepelnek, és a 33. percben történő első riasztás után kiderül, hogy valóban értenek a tűzoltáshoz. Már az első fél órában elhangzott, hogy aznap telihold lesz, ami nagy valószínűséggel vetíti előre, hogy éjszaka erős bombázások lesznek, mert a relatív világosság kedvez a bombázó repülőknek. Ki is lövik egy dokk egyik raktárépületét, és félő, hogy a tűz átterjed egy ott horgonyzó lőszer-szállító hajóra. A küldetés kockázatos tehát, és persze veszélyes, sérülés és halál is előfordul. (Ez esetben nyilván nem valódi). A rendező ehhez a jelenethez egy korábban lebombázott kikötői épületet gyújtott fel, hogy a lánglovagok a film számára is meg tudják mutatni, hogyan kell azt eloltani.

A filmnek két változata készült, egy 74 perces "I Was a Fireman" címmel, és egy 65 perces "Fires Were Started" címmel. Én a hosszabb változatot láttam.

Mint általában a propagandafilmek, - háborús lelkesítés volt a célja, megmutatni, hogy hogy kell összefogni a bajban - nagyrészt elavulttá vált... 

Azzal zárom soraimat, hogy a tűzoltók iránti tiszteletből udvariasan végignéztem a filmet.

 

Szólj hozzá!
Címkék: film doku angol ff

157. A Délután Szövevényei (Meshes of the Afternoon) - 1943

2017. december 24. 03:31 - moodPedro

60374.jpgUSA, 14 perc, ff. néma

Rendező: Maya Deren és Alexander Hammid

Producer: Maya Deren és Alexander Hammid

Míg a filmesek jellemzően 35 mm-es filmet használtak egészen a digitális technológia 2000-es években való megjelenéséig, amatőrök számára elérhetővé váltak olcsóbb technológiák is. Ilyenek voltak a 16 mm-es, majd később a 8 mm-es filmek.

A 16 mm-es kamera és vetítő főleg az USA-ban terjedt el a negyvenes évek elején. Eleinte kifejezetten otthoni (azaz teljesen amatőr) használatra szánták, majd ezt a szerepet átvette a még olcsóbb 8 mm-es film.

A Délután Szövevényeit egy avantgárd művész házaspár készítette egy 16 mm-es kamerával, gyakorlatilag nulla költségvetéssel. Ahogy a művésznő mondta: "Annyi pénzből készítem filmjeimet, amennyit Hollywood rúzsra költ." - Ebből nem nehéz kitalálni, hogy nem volt túl jó véleménnyel a Hollywood-i filmes világról. Véleménye szerint az amerikai filmipar volt a filmművészet fejlődésének a legnagyobb akadálya.

Na de akkor milyen is ez a film? Meglepően jó! Mindössze 14 perces, látszik rajta a gyengébb minőségű nyersanyag és felszerelés, de ez nem különösebben zavaró. A film szándékoltan némafilmnek készült.  Na, de némafilmeknél is hozzá vagyunk szokva, hogy a zene azért szinte végig szólni szokott. Itt viszont néma csend uralkodik. Jó, igaz, hogy az ötvenes évek közepén Maya Deren kérésére egy Teiji Ito nevű művésztársa zenét szerzett a filmhez, de én az eredetire voltam kíváncsi, és én megkockáztatom, hogy ezúttal zene és minden kísérő zörej nélkül működik valószínűleg a legjobban ez a rövidfilm.

Az első pár képkocka után azonnal az Andalúziai Kutya jutott eszembe. Mint ahogy utánaolvastam, ezzel nem vagyok egyedül. Deren persze tagadta, hogy bármi köze lenne az Európai szürrealizmushoz, de azért csodálkoznék, ha nem látta volna az említett filmet...

Ekkoriban volt kibontakozóban az RKO-nál induló Lewton (producer) által készített horror vonal (lásd Macskaemberek, illetve a hamarosan sorra kerülő további hasonló zsánerű filmek). Ám míg azoknál a félelmetesnek szánt jeleneteknél inkább kínosan fészkelődtem, - mivel inkább megmosolyogtam a kezdetleges maszkokat, mintsem hogy  a félelem legkisebb szikráját is éreztem volna, - ennél a filmnél pár perc alatt olyan szorongó állapotba kerültem, hogy nagyon bíztam benne, hogy ha már egyszer némafilmnek ígérték, akkor tartják is a szavukat, mert ha a feszült hangulatot hirtelen megtörte volna egy zörej vagy egy kellemetlenebb hang, akkor lehet, hogy egy kisebb infarktust kaptam volna.

Ami a hangulatot leginkább nyomasztóan szürreálissá teszi, az a hamis nézőpont illesztések sora. Azaz térbeli és időbeli hamis kontinuitásokat hoz létre. Aminek köszönhetően olyan képeket látunk, amikkel leginkább rémálmainkban találkozhatunk. Nem megyek bele konkrét példákba, mert azzal csak elrontanám annak az élményét, aki szorongva szeretni végignézni ezt a klassz kis filmet.mv5bntlinjhjnwqtodgzms00zdrmltg4njitnjkyotfmyzm5y2fmxkeyxkfqcgdeqxvyodezmju2mti_v1_sy1000_cr0_0_1462_1000_al.jpg

Youtube-on megtalálható a film: Meshes of the Afternoon. A teljesen néma változatot javaslom. Egyedül. És sötétben. Aki nyitott ilyesmire, annak érdekes élményben lesz része.

mv5bmze0owrmmzutyzq5zs00odrklwfkmditmmvkzgq3yjy0mwyyxkeyxkfqcgdeqxvyodezmju2mti_v1_sy1000_cr0_0_1455_1000_al.jpg

7 komment
Címkék: film ff néma USA

156. Yankee Doodle Dandy - 1942

2017. december 23. 03:51 - moodPedro

010-yankee-doodle-dandy-theredlist.jpgUSA (Warner), 125 perc, ff. angol

Rendező: Michael Curtiz

Producer: William Cagney, Hal B. Wallis, Jack L. Warner

A film megtekintése közben azon gondolkoztam, hogy láttam-e már olyan életrajzi filmet, amelyik igazán tetszett volna...most hirtelen nem jut eszembe...

George M. Cohan életét filmesítette meg a Warner. Bevallom, én soha életemben nem hallottam róla idáig. Talán kicsit sem túlzok, ha azt írom, hogy a huszadik század elején ő volt a Broadway császára. Énekelt, táncolt, dalt szerzett, Broadway előadásokat írt és rakott össze.

Három dolog volt fontos az életében: A show-business, a család és Amerika. És a filmben mindhárom egyenlő súllyal szerepel.

Cohan-t az ekkoriban leginkább a gengszter szerepeiről híres James Cagney játszotta. Nagyon kellemes beszédhangja van, ez nem volt újdonság számomra, hiszen több filmjét is láttam már. Az már új volt, hogy remekül énekel is. De ttól, hogy milyen parádésan nyomja az ír step-táncot, határozottan leesett az állam. Csak eligazodásul, a Michael Flatley-féle Lord of the Dance az ír változat, ahol a kéz legtöbbször a test mellett leszorítva, és a lábmunkának van kiemelkedő szerepe, de annak is más stílusban, mint a Broadway-es amerikai step-nek (amit ott egyébként "tap"-nek hívnak). Bármilyen meglepő, de Cohan stílusa tehát ehhez az ír vonalhoz állt közelebb, mint a lényegesen könnyebbnek tűnő (hehe, mondom én) amerikai változathoz.

Szokták musicalnek is titulálni ezt a filmet. Végül is elfogadom ezt a kategóriát, mert van benne annyi zenés betét, hogy kijön belőle egy musical. Mégsem volt olyan érzésem, hogy musical-t néznék. Láthatóak benne Cohan legismertebb dalai :"Give my Regards to Broadway", "The Yankee Doodle Boy", "Mary is a Grand Old Name"... és még sorolhatnám, de az a gyanúm, hogy ezek közül egyik sem mond senkinek semmit. Valószínűleg 1942-ben, amikor a film készült, - és amikor egyébként Cohan meghalt - akkor még sokan ismerték Amerikában. Bár a film végén egy keserédes jelenetben az öreg Cohan szóba elegyedik négy tinivel, akikről kiderül, hogy nemcsak, hogy nem ismerik fel, de még a nevét sem hallották soha.

mv5bzjbhnme1yjytmjcxms00mzy5lwi1ogitmjg1nmvlmgrlmdrkxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1394_1000_al.jpgA film azzal kezdődik, hogy az idős Cohan a nagy comeback előadásában Roosevelt elnököt alakítja. Egyszer csak a valódi elnöktől kap levelet, melyben azonnal magához kéreti. Cohan kicsit ijedten jelenik meg az elnöknél, akinek elmeséli az életét. Az film nagy része ez a visszatekintő flashback, a jelenidőben mutatott elnöki találkozó csak keretbe foglalja az élettörténetet.

Ami még megdöbbentő, hogy az amerikaiak mennyire vevők ezekre a szirupos, amerikai jelképekkel teleöntött kompozíciókra (most nem találtam ennél jobb szót) - néha olyan érzésem volt, mintha valami toborzó kampányfilmet látnék.

012-yankee-doodle-dandy-theredlist_1.jpgCohan egyébként Fred Astaire-t látta volna szívesen a filmben, de látva Cagney-t teljesen elégedett volt filmbeli önmagával. Cohannek nem sokkal halála előtt még le tudták vetíteni az elkészült filmet egy magánvetítésen. Fred Astaire elsősorban táncos szerepeivel ismert, Cagney parádés tánctudása viszont nagyon kellemes meglepetés. És bár nem értek hozzá, de arra tippelnék, hogy Cagney tánctudása semmivel nem marad el Astaire-étől. Cagney-ról azért érdemes tudni, hogy színészi karrierje előtt maga is revütáncos volt. 

Ezért a filmért kapott egy Oscart. Az alábbi fotón Cagney látható ezzel a díjjal, mellette Greer Garson a női színésznőnek járó szobrocskával.

15_small_mem-1_actress_actor_garsoncagney.jpg

2 komment

155. Az Ambersonok Tündöklése és Bukása (The Magnificent Ambersons) - 1942

2017. december 22. 00:15 - moodPedro

016-the-magnificent-amberson-theredlist.jpgUSA (RKO), 88 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Jack Moss, George Shaefer, Orson Welles

Az élet és a pénz elszalad, mint a higany a törött üvegből...

s ha vége, azt sem tudod, hová lett, mit csináltál vele...

Ez a - filmből vett - idézet sejtet valamit abból a komor hangulatból, ami ezt a filmet jellemzi. Ez Orson Welles második filmje. Két filmre szerződött le az RKO Welles-el, úgy, hogy szinte semmibe nem kértek beleszólást. Welles írhatott, rendezhetett, kiválogathatta a szereplőket, és még az utolsó vágás joga is az övé volt. Ez nagyon nagy szó, főleg úgy, hogy az Aranypolgár volt Welles első filmje. Még kipróbált, Oscar-díjas rendezőknek sem gyakran  adtak ezek a nagy stúdiók ennyi jogosítványt. Ez volt tehát a szerződés alapján Welles második filmje az RKO-nál. Ezúttal nem szerepelt, csak narrátorként hallható a hangja. Nem tudom, hogy csinálta Welles, de az előző film óta eltelt év alatt, legalább egy húszas felszaladt rá a forgatási fotók alapján.

Egy 1918-as családregényt filmesített meg ezúttal Welles Az Ambersonok Indianapolis leggazdagabb családja a XIX. század végén. Három generáció lakja pompás villájukat. Bálokat rendeznek, nagyvilági életet élnek... A huszadik század elejére pedig egy elszegényedett, megszomorodott magja marad csak a családnak... Rossznak tűnő döntéseket hoztak mind pénzügyi, mind szerelmi téren.

Ezúttal egyébként nincsen egy vagy két kifejezetten fő- szereplője a filmnek, hanem a család összes tagja szinte egyforma jelentőséggel bír. Néha azonban úgy éreztem, hogy az egész nem vezet sehonnan sehová. Nem igazán került hozzám egyik családtag sem. Nem izgultam senkiért, nem haragudtam senkire, nem sajnáltam senkit. És ez baj, mert ezek szerint hidegen hagyott az egész...

A film felépítése már nem annyira formabontó, mint az Aranypolgáré, bár itt is jócskán akadnak különleges, szokatlan, látványos megoldások. Pl. van, hogy csak a szereplők körvonalát látjuk, és csak a háttér van megvilágítva... Akadnak egész különleges kameraállások...

De ez esetben sokszor éreztem ezeket céltalannak, sőt helyenként kifejezetten esetlegesnek. Olyan érzésem is volt, mintha film közben elveszett volna az alkotói lendület. Az eleje még nagyon kidolgozottnak, kreatívan sziporkázónak tűnt, majd középtájon helyenként elszürkült, és nagyjából úgy is maradt.

Mint említettem, Welles ügyesen olyan szerződést kötött az RKO-val, ami még az utolsó vágás jogát is a kezébe adta. Ez - a Hollywood-i stúdiórendszerben, ahol a rendező - sok esetben végrehajtó iparosként - csak levezényelte a kézbe kapott forgatókönyv betűről betüre való leforgatását - hatalmas szó volt. 

Az elkészült film 135 perces volt. Csináltak egy tesztvetítést, és a nézőknek - hát... - nem nagyon tetszett a film. Maga Welles is érezte, hogy lenne még mit csiszolni rajta. Így kicsit újravágták, és néhány perccel rövidebb lett az új változat. Ám az újabb tesztvetítés eredménye semmivel sem lett jobb az előzőnél. 

Ezt látva az RKO tett egy ajánlatot Welles-nek, ami alapján a rendező kap egy harmadik filmes lehetőséget (ez a film végül soha nem készült el), cserébe az RKO visszavette a végső vágás jogát. De annyira visszavette, hogy teljesen új véget forgatott a filmnek, és kidobott további 40 percet a filmből. Szégyen ide, szégyen oda - bevallom - az izgalmasan kreatív kezdésen kívül nekem a befejezés tetszett - ami ezek szerint már nem Welles munkája volt. Welles ekkor már Brazíliában forgatott, és nem volt abban a helyzetben, hogy akár kicsit is beleszóljon abba, hogy mit csinálnak a filmjével.

A kivágott részek negatívjai egészen biztosan meg lettek semmisítve, ezek leselejtezése hivatalosan (egy rutin selejtezés során). A Welles-féle változat tesztvetítés-kópiáinak sorsáról nincs tudomásunk, a kivágott részek egyelőre örökre elveszettnek tűnnek, de láttunk már csodákat, kerültek már elő ennyi év után is filmek egy-egy archívum pincéjének rendezése során...

Welles a 70-es években még fejébe vette, hogy leforgatja az Ambersonok eredeti befejezését az akkor még életben levő szereplőkkel. Ez azért lett volna különösen izgalmas, mert a filmben maszkmesterek öregítették a szereplőket, így viszont Welles a valóban megöregedett színészekkel forgathatta volna le a film végét. Valaki ígéretet tett neki ennek a finanszírozására, de Wells szavaival élve - "végül lelépett a fickó"...

A kivágott részek elvesztek bár, de Welles eredeti, igen részletes filmterve megmaradt írásos formában, tehát egész pontosan tudhatjuk, hogy mi volt az eredeti filmben....

Zárásul néhány remekül sikerült festmény három szereplőről (egy-egy a három generációból, igaz, közülük egy nem az Ambersonoktól való, de erősen kötődik hozzájuk), melyeket a film reklámozására használtak.

 Jelen formájában sem volt sikeres a film. Veszteséges volt, nem hozta be az elkészítésre szánt pénzt.

 

5 komment