USA (Universal), 74 perc, ff., angol
Rendező: Edward F. Cline
Producer: Jack J. Gross
Nem vagyok igazán hahotázós típus, ezért ha egy film közben többször hangosan felnevetek, az általában azt jelenti, hogy vicces a dolog. W.C. Fields előző filmje, az Igazi Áldás ugyan lassan indult be nekem, de a vége felé sikerült ráéreztem Fields humorára. Ez esetben már az első perctől tudtam értékelni a kissé mogorva bajkeverő poénjait.
A film forgatókönyvét a kezdő feliratok szerint Mahatma Kane Jeeves írta, de ne dőljünk be, ez a film első poénja akar lenni. Ha a nevet angolul kiolvassuk, akkor ugyanazt halljuk, mint ha azt mondanánk, hogy "My hat, my cane, Jeeves!" - azaz "A kalapomat, a sétapálcámat, Jeeves"... mintegy válaszul a felütésre, a film végén Fields meg is kapja kalapját és pálcáját az inastól. Ne hagyjuk becsapni magunkat: a forgatókönyvet maga W.C. Fields írta.
Mint ahogy Fields esetében gyakori, egész filmet átszövő történetről nem is feltétlenül érdemes beszélni, mert a film több kisebb komikus szituáció összerakásából jön létre. A címszereplő Sousé minden alkalommal fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy nevét franciásan "szuszé"-nak kell ejteni. Ennek azért van jelentősége, mert az ékezet nélküli angol szó (souse) "piás"-t jelent, és hát... a mi Egbert Sousé-nk idejét - ha csak teheti - leginkább valóban a kocsmában tölti. A kupica tömény elfogyasztásának csúcspontja, amikor a kísérő pohár vízben rituálisan kezet mos.
A filmben egyébként nincs egyetlen normális ember sem. Az egész egy elrajzolt karikatúra, ahol simán belefér, hogy Sousé-t egy sörösüveggel fejbe dobja "cuki kislánya", amiért bosszúból az öreg egy méretes virágcseréppel készül megdobni a kis 8 évest. És ettől függetlenül a film egyáltalán nem az a tortadobálós, seggre-esős fajta... (még mielőtt valakit elijesztenék).
A politikai korrektség (ha egyáltalán létezett ilyen fogalom akkoriban) egész mást jelentett 1940-ben mint most. Vicces, ahogy az apa kokit ad a kis méregzsáknak, aki előtte jól bokán rúgta. Ma lehet, hogy felháborodnának a nézők. Mint ahogy vicces az afro-amerikai karakter is: egy igazi suttyó, aki erősen hadilábon áll az angol legalapvetőbb nyelvtani szabályaival is.. Ma valószínűleg rasszistának kiáltanák ki a filmet.
Semmi komolyabb szándéka nincs Fields-nek, mint hogy jól megnevettesse a nézőt ebben a kicsit több, mint egy órában, és ezt a célját nálam tökéletesen elérte. Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy ha ez a kifejezetten vicces filmecske nem veszített semmit humorából az eltelt közel nyolcvan év alatt, akkor azok a bizonyos screwball comedy-k, amikre valahogy annyira nem sikerül ráhangolódnom, miért tűnnek annyira erőltetettnek?
Fields-nek ez volt az utolsó igazán nagy filmje. Mivel a részeges szerep állítólag egyáltalán nem állt messze valós énjétől, állapota pedig egyre csak romlott, ezután komolyabb szerepeket már nem tudtak rábízni. Kisebb mellékszerepekben, illetve "cameo"-kban tűnik fel már csak a későbbiekben.
