1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

12. A Mosolygó Madame Beudet (La Souriante Madame Beudet) - 1922

2016. április 14. 23:41 - moodPedro


la_souriante_madame_beudet2.jpgFranciaország (Colisée Films), 38 perc, néma, ff.

Rendező: Germaine Dulac

Producers: Charles Delac

Nem ígér könnyed szórakozást ez a 38 perc. És a cím ellenére Beudet asszonyt sem fogjuk látni sokat mosolyogni. Ez a rövidfilm egy elhidegült, keserves házasságot ábrázol.

A karakterek akár ismerősek is lehetnek, a játékidő nagy részében kettejüket látjuk:

A férj: Korpulens ötvenes, szeret a társaság középpontjában lenni. Az a típus, aki tulajdonképpen szórakoztató, kellemes társaság. De harsánysága, ami a barátoknak néhány órás összejövetelek során szórakoztató, az az élettárs számára  hosszútávon fárasztó, egy idő után könnyen elviselhetetlenné válik. la-souriante-madame-beudet7.jpeg

A feleség: Ha az ő tekintetét nézem, felmerül a kérdés: Van még valami öröme ennek a nőnek az életben? Úgy tűnik semmi. Ami szomorú, hogy a jelek szerint ezzel ő is tisztában van, de helyzete miatt csak egyvalakit hibáztat: A férjet. 

Listánkon ez az első film, melyet egy hölgy rendezett: Germaine Dulac. Először újságíróként kezdett dolgozni több feminista lap számára, majd egy barátnőjének köszönhetően (Stacia Napierkowska, színésznő) belemerült a film világába. Az említett feminista kötődése alapján, és ismerve a tényt, hogy nem sokkal válása után készítette ezt a filmet, talán joggal nevezik a kritikusok az első feminista filmnek, mely jó eséllyel önéletrajzi elemekből is építkezik.

Adott tehát a szegény feleség, aki évtizedeken át beleszürkült érzelemmentes házasságába. Ilyenkor mindig felmerül bennem: De hát kezdetben biztos minden szép volt... Biztos nem úgy kezdődött, hogy rossz volt... Valami közös csak volt bennük egyszer ... régen... Abból már semmi nem maradt?

Bennem pont ellenkező hatást váltott ki a film, mint amit valószínűleg a rendezőnő kiváltani szándékozott. (És ahogy több kritikus a filmet interpretálni próbálja.)  Én egy olyan férjet látok, aki valamiért nem tud tájékozódni az emberi kapcsolatokban. Rosszindulatnak nyomát sem látom részéről (persze más részéről sem). Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor úgy mondanám, hogy ez a férfi egy szerencsétlen, akinek a sok pénze miatt senki nem meri megmondani, hogy néha pihenhetne is egy kicsit, mert SOK!

Teli szájjal gurgulázva nevet... Zabál... Kedvenc poénja, hogy előveszi pisztolyát a fiókból, és eljátssza, hogy főbe lövi magát. Természetesen nincsen töltény a tárban. Szerintem ez elsőre sem vicces (sőt Zámbó Jimmy óta kimondottan nem az), de sokadszor látva valószínűleg tényleg idegesítő lehet. De neki fogalma sincsen arról, hogy ő bárkit is idegesít!
00_11_57-00065.jpg

A film jó részében a feleség gondolatait, fantáziavilágát látjuk, melyben a férj egyre inkább nyomasztó módon jelenik meg. Lassításokat alkalmaz a rendező, egy torz világba lépünk be. Már-már thriller-szerű hatást kelt néha, voltak pillanatok, amikor kimondottan szorongtam. Holott csak arról van szó, hogy a feleség gondolataiban a férj egyre inkább szörnyetegként jelenik meg. És amikor már a legmélyebben vagyunk, amikor látjuk, hogy ez a szerencsétlen 'Mitugrálsz' még a zakóját sem tudja úgy begombolni, hogy a gombok között ne csípje be az ingét, akkor a feleség, akiben ott pezseg a gyűlölet, odalép, és megigazítja. Mert hát így mégsem engedheti el itthonról. Nagyon emberi volt ez a pillanat, és - bevallom - megható. Kell, hogy legyen még valami közös bennük...

A film erőssége egyébként, hogy ezeket a hangulatokat kimondottan jól közvetíti. Esemény, mely - divatosan szólva - előre lendíti a cselekményt, alig van a filmben - bár az a néhány, ami van, kétségtelenül fontos. Hangulatokat látunk leginkább. Impresszionista filmről van szó.

Francia impresszionizmus: A francia filmművészeti avantgárd első szakasza a francia impresszionizmus volt. Ez az irányzat bizonyos képviselői révén átnőtt az „igazi” francia avantgárdba, de jellege szerint különbözik attól. Ennek a magas fejlettségű francia filmstílusnak legfőbb eszköze a kifejező fény, a fények és árnyékok egyensúlya, harmóniája. A filmbeli megvilágítás a művészi kifejezést szolgálta. Az általános bevilágítás csupán bázis volt. A rendező ebből indult ki, hogy felrakhassa a kifejező fényeket és árnyékokat, hogy ezáltal megteremtse a jelenet drámai atmoszféráját.

A történet egyszerű. A feleség - mivel férjében látja boldogságának egyetlen gátját - egy nap úgy dönt, hogy elhelyez egy golyót abban a pisztolyban, amivel férje minduntalan eljátssza a főbelövést. Éjszaka küzd a lelkiismeretével (talán jönnek elő azok az emlékek, amikor még minden jó volt?), és elhatározza, hogy reggel inkább kiveszi a töltényt. De erre már nincs lehetősége.

Majd jön egy váratlan csavar, és a legvégén még valami, ami miatt én egyszerűen nem tudtam a nő oldalán állni (igaz, senki nem is kért tőlem állásfoglalást), de még csak semleges sem tudtam maradni. A rendezőnő vélhető szándéka (ha egyáltalán volt ilyen) ellenére én a férjet tekintem áldozatnak ebben a házasságban. Nem a feleséget. Vagy, ha nagyon elvont akarok lenni: Mindketten önmaguk közös áldozatai... 
2015-02-25-7-thumb.jpg

YOUTUBE - La Souriante Madame Beudet (1922)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr988598270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.