1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


127. Mire Megvirrad (Le Jour se Léve) - 1939

2017. szeptember 22. 19:32 - moodPedro

le-jour-se-leve_0048e5e5.jpgFranciaország (Productions Sigma), 92 perc, ff. francia

Rendező: Marcel Carné

Producer: Jean-Pierre Frogerais

"Egy férfi gyilkosságot követ el. Bezárva, csapdába ejtve egy szobában felidézi, hogyan vált gyilkossá."

 - ezzel a feliratképpel kezdődik a film, és ez jól össze is foglalja két mondatban, hogy mire számíthatunk a film során. Ekkoriban még nem volt megszokott filmes eszköz visszaemlékezések átúsztatással való beillesztése jelenidejű képek közé, ezért feltételezem, hogy biztosra akartak menni a készítők a fenti iránymutató szöveg elhelyezésével.

A film magán viseli az időszak egyik legfőbb francia irányzatának - a lírai realizmusnak - szinte minden jellemzőjét: A film középpontjában a társadalom peremén álló munkás, Francois (akit Jean Gabin alakít a tőle megszokott színvonalon). A hirtelen jött nagy szerelem (itt kettő is, de erre mindjárt visszatérek) kicsit megbolygatná a szürke hétköznapokat, de természetesen jön az elkerülhetetlen csalódás, ami végül a főhős bukásához vezet. És a stílusnak megfelelően az egész történetet belengi a keserűség. 

jour-se-leve-1939-13-g.jpg

Szokatlan módon indít a film. Legalábbis 1939-hez mérten kreatív megoldásnak érzem, hogy a történet végénél csatlakozunk be, majd a film során megismerjük az előzményeket, végül megismerjük a történet végét egy másik szemszögből is. A mai néző számára ez persze nem olyan nagy ritkaság, de ekkoriban még jórészt a lineáris történetmesélés dívott. A lista eddigi filmjeiből nem is jut eszembe olyan, melyben ugyanazt az eseményt két különböző nézőpontból is megnézhettük.

Francois a film során két nőbe is beleszeret. Illetve a szó nem biztos, hogy pontos. Nem feltétlenül egyértelmű, hogy mindkét hölgy esetében ilyen komoly érzelmekről van-e szó. Ami viszont szerencsétlen véletlen Francois számára, hogy egy másik férfi is pont ugyanennek a két nővel van kapcsolatban. Ne feledjük, Franciaország a helyszín, és korábbi francia filmek megtekintése után már nem lep meg minket túlságosan, hogy a film ezt a felettébb összetett "kapcsolati hálót" a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli. Azaz semmi sem utal arra, hogy itt valami furcsa dolog történne. Persze a két férfi egymás ellensége, de a mindent eldöntő pisztoly-lövésig alapvetően semmi tettlegesség nem történik közöttük.

003-daybreak-theredlist.jpgA konkurens férfit, Valentin-t alakító Jules Berry egyébként remek választás. Valentin alattomosan erőszakos, kétszínű, csaló, és még sok mindent el lehetne mondani róla...Berry teljesen hihetően formálja meg mindezt. Mellesleg állatidomár egy kis füstös kabaréban.

Térjünk rá a két hölgyre, akikért a két férfi verseng:

Egyikük az érzéki Clara. (Arletty) Érett nő, tudja, mit akar. Valentin asszisztense és élettársa. Egy szám előadása közben rájön, hogy elege van a férfiból, és otthagyja a színpadon, megismerkedik Francois-val. 

A másik hölgy Francoise (Jacqueline Laurent) pont az előzőek ellentéte. Tiszta, szűzies, ártatlan. Arca kicsit Audrey Hepburn-re emlékeztet. 

A hangulat végig sötét, komor. A hamarosan megjelenő amerikai film noir-t megelőlegező a világítás. Jellemző a sok árnyék, gyakran a két szemet megvilágító lámpa ad csak észrevehető világosságot. Ehhez a nyomasztó hangulathoz hozzájárul még az ötödik főszereplő: a toronyház, melynek legfelső emeletén Francois elbarikádozza magát az őt körülvevő rendőrök elöl.

Stúdióban épült díszletről van szó. Csak az utcafronton volt fala, hátulról nyitott volt, és úgy volt kialakítva, hogy föl lehessen venni benne a lépcsőházban játszódó jeleneteket. Az egyik nagyon látványos snittben például a függőlegesen mozgó kamera végigköveti, ahogy Gabin lesétál az ötödik emeletről a földszintre. disque-le-jour-se-leve1.jpg

A filmnek egy 5 perccel rövidebb, vágott változata volt csak sokáig fellelhető. Első körben én is a 87 percesre akadtam rá. Miután csodálkoztam, hogy a fotóim között van olyan, amihez tartozó jelenetet nem láttam a filmben (hm... a zuhanyzósra gondolok), kis nyomozás után kiderítettem, hogy 2014-ben restaurálták a filmet, és visszakerültek ezek a kivágott, cenzúrázott jelenetek is. Volt is egyébként egy-egy pont, ahol zavaró időugrások voltak, néha kicsit értelem-zavaró módon is kimaradtak rövidebb részek. Sikerült most ezt a teljes változatot is beszereztem, úgyhogy nekilátok újra.

1 komment

126. Elfújta a Szél (Gone with the Wind) - 1939

2017. szeptember 19. 23:52 - moodPedro

mv5bywqwowvkmgitmdu2yy00yjizlwjkmjetnmvkzje3mjmwyzezxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_652_1000_al.jpgUSA (Selznick Intl. Pictures), 234 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor, Victor Fleming és Sam Wood

Producer: David O. Selznick

Ha megnézzük a filmek összbevételeinek jelenértékesített top-listáját, akkor bizony ezt a filmet fogjuk ott találni az első helyen! (Második az Avatar, harmadik a Csillagok Háborúja).

És ez különösen annak a fényében meglepő, hogy nem egy nagy stúdió nevéhez kötődik a film, hanem a kis, független Selznick International Pictures-höz, melyet 1935-ben alapított a korábban az MGM-ben, a Paramountban és az RKO-ban is producerkedő David O Selznick. 

Az volt a filozófiája, hogy a film-business-ben kétféleképpen lehet jó profitot csinálni: nagyon olcsó filmekkel vagy nagyon drága minőségi filmekkel. Ő ezt az utóbbi utat választotta, és ez meg is látszik ezen a filmen.

Közel 4 órás játékidejével kicsit hosszúnak tűnhet elsőre, de többé-kevésbé az elejétől a végéig sikerült fenntartania az érdeklődésemet... úgy érzem, most már készen állok a 7 és fél órás Sátántangó megtekintésére is... (attól még messze járunk, majd 1994-nél jön el az ideje)

A Technicolor önmagában is szemet gyönyörködtető, de a készítőknek a színes filmek eme igen korai időszakában is sikerült olyan mélységig kihasználni a nyersanyag nyújtotta lehetőségeket, hogy libabőrös voltam esetenként a gyönyörű képektől. Le a kalappal, hogy nemegyszer meg merték csinálni, hogy a témát alul-világították, így annak szinte csak a kontúrja látszott, a háttér meg egészen elképesztő, vad színekben pompázott. Láttunk persze már ilyesmit (fekete - fehérben) mondjuk a német impresszionistáknál is, na de ezekkel a szinte ecsettel festett hátterekkel szintet ugrott a dolog.

Az amerikai polgárháború kezdete előtt csatlakozunk be a történet folyásába - a film határozottan nosztalgikus képet fest a déli államokról. Ez a nézőpont kockázatosnak is tűnhetett volna, hiszen - mint tudjuk - az északiak nyertek, és ezzel bukott a déli rabszolgatartó-ültetvényes életforma... azt elfújta a szél a film címe szerint...  Érdekes, Griffith is hasonló témában aratta legnagyobb sikerét (The Birth of a Nation), és az a közel 25 évvel ezelőtt készült film is hasonlóan dél-párti volt.

Végtelenül túlzó leegyszerűsítés a polgárháború kitörését a rabszolgatartással kapcsolatos különböző álláspontokkal magyarázni. Ebbe most ne is menjünk bele. Tény viszont, hogy az északiak , akik elítélték a rabszolgatartást, mellesleg maguk nem, hogy nem tartottak rabszolgát, de a feketéket nem is látták szívesen északi államaikban. A felszabadítandó rabszolgák sorsának jövőbeli megoldását még az északiak vezetője, Lincoln elnök is úgy képzelte megoldani, hogy a felszabadított rabszolgákat Afrikába illetve egy Panamán létrehozandó rezervátumba költöztessék, mert a feketék és fehérek együttélését nem tartotta kívánatosnak. Ne feledjük, ekkoriban a rabszolgák már szinte mind helyben született emberek voltak, és semmi kötődésük nem volt Afrikához. 

Ezzel szemben - mint ahogy a filmben jól látszik - a rabszolga-tartó déliek nagyon jól megvoltak a feketékkel. A legtöbb helyen gyakorlatilag családtagként kezelték őket. Családonként - jellemzően - volt legalább 1-2 rabszolga, akik besegítettek a gazdálkodásnál, illetve a ház körüli munkákban vagy a gyereknevelésben. A rabszolgákat rendszeresen félholtra kínzó ültetvényesek szerintem inkább az extrém kivételt képviselhették. Józan ésszel belegondolva; akinek olyan "használati eszköze" volt, mint egy rabszolga, annak egyáltalán nem állt érdekében, hogy azok permanens módon sérültek (és munkaképtelenek) legyenek a korbácsolások vagy a rossz körülmények miatt. 

A képen látható fekete bőrű Hattie McDaniel történelmet írt azzal, hogy első afro-amerikai színésznőként Oscart kapott a film női mellékszereplőjeként. Ő Mammy-t a történet fő sodrában szereplő O'Hara család egyik rabszolgáját alakítja, aki amolyan háztartási mindenesként a család legfőbb támasza. 

Ha már Oscar-díjaknál tartunk: Összesen 13 jelölést kapott a film, melyből 8-at meg is nyert. És, hogy kerek legyen a szám, kapott még két különdíjat is. Legjobb női fő- és mellékszereplő, rendező, forgatókönyv, operatőr, díszlettervező, vágó, és magát a legjobb filmnek járó díjat is besöpörte. A két különdíj - melyekre nincsenek nevezettek, csak egy díjazott, az is csak abban az évben , amelyikben arra méltó személyt találnak - : William Cameron Menzies a színekkel kapcsolatos különleges hatások miatt, és R.D Musgrave a filmes eszközök összehangolt működtetésének úttörő alkalmazása miatt.

Bár az Oscar átadásokat csak az ötvenes évek közepétől kezdték el tévében közvetíteni, erről a díjátadóról készítettek egy rövidfilmet. Annak, aki nyomon követte 1939 filmtermését, nagyon érdekes lehet megnézni, hogy mennyivel családiasabbak voltak még akkoriban ezek a rendezvények.

Összesen tehát 10 szobrot is kapott a film - egy szobor hiánya viszont különösen fájó volt valakinek. Sokan a mai napig keresik a magyarázatot, hogy Clark Gable vajon miért nem nyert? - a film egyik legerősebb alakítását nyújtja, szerintem megkaphatta volna... egyesek azzal magyarázzák az Oscar hiányát, hogy Gable annyira természetesen adta elő ezt a szerepet, hogy úgy tűnt, nem is igazán színészkedik, ő ilyen...

Egy színész számára végül is ez a legnagyobb dicséret ...feltehetően az arany szobrot is örömmel bezsebelte volna.

A másik főszereplő, a Scarlet-et alakító Vivien Leigh is nagyon jó választásnak bizonyult. Angol származású, otthon már ismert, de világszerte - így Amerikában is - gyakorlatilag ismeretlen volt ez előtt a film előtt. Jó nevű hollywoodi színésznőket ütött ki a szerep iránti versenyben. Szép nő volt, amit ő maga sokszor hátrányként élt meg, hiszen tapasztalatai szerint a szép nőkről gyakran feltételezték, hogy gyenge színészek, mivel megjelenésük miatt nem kényszerülnek rá, hogy szakmailag is maradandót nyújtsanak. Látva a filmet, tényleg nehéz elképzelni nála jobb választást. Benne pont megvan az a vadóc jelleg, ami ennek a szerepnek az alapja. Ugyanakkor érzelmek viszonylag szélesebb spektrumának megjelenítése sem okozott neki különösebb problémát.

A film közel négy órás, amiből több mint 12 perc szünet. Igen, furcsa, de a mozi 2 és fél perc zenés nyitánnyal indul, majd a film felénél van 5 és fél perc (!) zenés szünet, a végén pedig több, mint négy perc exit music. Mindezek alatt állókép. Furcsa próbálkozás, eddig ilyet még nem láttam, és hosszútávon - mint tudjuk - nem maradt meg. Mindenesetre a középső szünet jól tagolja két részre a filmet. Kevésbé türelmes emberek akár két estére is bonthatják a megtekintést. Kicsit hangulatilag is különbözik a két rész.

Az első rész közvetlenül a polgárháború kitörése előtt kezdődik, és annak végén, a déliek vereségével zárul. Olyan katartikus lezárást produkál a szünet előtt Vivien Leigh, ami tökéletes ahhoz, hogy (másnap) újult erővel várjuk a folytatást. Ez a rész bővelkedik látványos nagyjelenetekben. Az "Atlantai tűzvész" például akkora volt, hogy a stúdió környékéről többen értesítették a tűzoltóságot, mert azt hitték, hogy a szomszédos MGM stúdió ég. Valóban égett jó néhány régi díszlet, de ez megtervezett volt. Többek között az 1933-as King Kong koponyaszigetes díszletei égtek hatalmas lángokkal. Ez volt egyébként a legelső leforgatott jelenet a filmhez. Scarlet szerepére Vivien Leigh állítólag még ki sem volt választva, helyette egy statiszta szerepel ezeken a totálokon. A régi díszleteket pedig azért volt hasznos felhasználni a tűzvészhez, mert kellett a hely a film díszleteinek felépítéséhez. Ez a helyszín konkrétan a Tara nevű ültetvény díszleteinek adott helyet a későbbiekben.

fire-of-atlanta-gone-with-the-wind.jpg

Egy másik jelenetnél a sebesültek ápolásához sem sajnálták a pénzt statisztákra...

Az Elfújta a Szél elsősorban nem háborús film, bár az első részben tényleg komoly szerepe van a polgárháborúnak. Leginkább szerelmes film a bonyodalmasabb fajtából. Vagy éppen családregény, mely 12 évet ölel fel.

Nem csak Scarlet (Vivien Leigh) és Rhett Butler (Clark Gable) mindvégig kérdéses szerelméről szól, a szálak folyamatosan kuszálódnak, néha már nem is egyértelmű, hogy valójában ki kit szeret, talán még maguk a karakterek sem tudják. 

Biztosra csak Melanie (Olivia de Havilland) esetében lehetünk. Az ő tisztasága megkérdőjelezhetetlen marad mindvégig. Mondtam már, hogy de Havilland kisasszony eme poszt megírásakor 102 éves, és Párizsban él nem messze a Diadalívtől? Belegondolni is varázslatos...

Talán végezetül még arra illene magyarázatot adni, hogy miért van három név is felsorolva rendezőként. Nos, George Cukor vágott bele a filmbe. Ő már többször is dolgozott együtt Selznick-kel. Most mégsem ment jól az együttműködés. Mondják azt is, hogy valójában Clark Gable utálta ki a rendezőt. Csere lett tehát a dologból: jött Victor Fleming, aki az Ózzal is kalandozott ebben az évben a színes filmek világában. A film feltehetőleg nagyobb részt az ő munkáját dicséri, az Oscart is ő kapta rendezőként. Menet közben azonban idegösszeomlást kapott, ezért van ott Sam Wood neve is, aki besegített a befejezésnél.

 

És az ígért összefoglaló az 1940-es Oscar átadásról, melyen az 1939-es filmeket díjazták:

1 komment

125. Csak az Angyaloknak van Szárnyuk (Only Angels have Wings) - 1939

2017. szeptember 10. 16:15 - moodPedro

mv5bn2i0m2q0zgmtowuyzi00zdk1ltg2otgtytg5mjrimdg3ogezxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Columbia) - 117 perc, ff., angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks

Barranca, egy perui kikötőváros a Csendes-óceán partján az Andok lábainál. Itt működik a Barranca Airways, egy egészen kis, néhány főből álló légitársaság szedett-vetett gépparkkal, és hasonló személyzettel. 

Mivel a kis gépek nem képesek elszállni a várost körülvevő Andok felett, azok csak a hegycsúcsok közötti átjárón keresztül tudják elhagyni a várost. Ha az átjáróra köd ereszkedik, akkor a navigáció életveszélyes, szinte lehetetlen.

Erre a lerobbant kis reptérre veti a sors a városban néhány órát eltölteni szándékozó Bonnie-t (Jean Arthur), aki egyébként kabaré énekesnő, és a hajója kikötőben töltött néhány órájára tervezett kiruccanás helyett végül sokkal hosszabb időt tölt a kis légikikötő fogadójában.

Sok ismerős arccal találkozhat az, aki velem együtt végignézte a lista eddigi 124 filmjét.

Cary Grant - a pilóták parancsnoka, őt talán be sem kell mutatni. (Kár volt Hazudni, Leopárd Kisasszony)

Az előbb említett Jean Arthur főszerepet játszott a Váratlan Örökség-ben, és a nemrég látott Becsületből Elégtelen-ben is. 

Thomas Mitchell a kedvencem a Hatosfogat-ból, de szintén láthattuk a Becsületből Elégtelen-ben, illetve az Adj Esélyt a Holnapnak-ban. Ő lesz majd a következő filmben, az Elfújta a Szélben az öreg O'Hara.

Ők hárman láthatóak az alábbi kép középpontjában a kifutópálya mellett.

annex-grant-cary-only-angels-have-wings_nrfpt_03.jpg

Különleges meglepetés volt Richard Barthelmess, akit még a némafilmes korszak hajnalán láthattunk D.W Griffith filmjeiben. (Letört Bimbók, Út a Bodogság Felé) Szegény - a némafilmes színészek többségéhez hasonlóan - nemigen találta a helyét a hangosfilmekben. Érdekes módon, nekem kifejezetten tetszett az alakítása ebben a filmben. Kíváncsi már régóta, hogy egy teátrális színjátszáshoz szokott színész milyen lesz hangosfilmben. Nem nagyon emlékszem korábbi példára, olyan színésszel kapcsolatban, akit némafilmben és hangosfilmben is láttam volna. Csak a Jazzénekes jut eszembe, ahol egy filmen belül némafilmes és hangosfilmes részek keveredtek. Már ott nagyon látványos és izgalmas volt a különbség.

Barthelmess bár kapott még három lehetőséget, de aztán a negyvenes évek elejétől élete utolsó húsz évében már egyáltalán nem szerepelhetett filmekben.

36a9db9c43b17bbf46c17a3ec28a330c.jpg

Aki miatt viszont leesett az állam, amikor megjelent filmben: Rita Hayworth. Nem csak szép, de megjelenése beragyogja a vásznat. A rendező is állítólag azért castingolta be erre a mellékszerepre a három jelölt közül, mert olyan arca van, amit "nagyon szeret a kamera".  

A rendezővel, Howard Hawks-szal sem először találkozunk. (Ő az ősz hajú az alábbi képeken.) Ő az a típusú rendező, akinek filmjei teljesen különböznek egymástól. A Sebhelyes Arcú remek maffiatörténete után az ék egyszerűségű Leopárd Kisasszony Kicsit csalódást keltő volt, ezzel a filmmel újra elhelyezte magát nálam a reményteli rendezők között.

"Calling Barranca!" -  "Hívom Barrancát!"

- megszámlálhatatlanul sokszor hangzik el a rádión ez a bejelentkezés valamelyik pilóta szájából. Sok felszállást látunk, mindig van valami csomag vagy ember, akit el kell szállítani valahonnan valahova. A pilóták parancsnoka a pilóták életét, azok biztonságát tartja mindenek előtt. Ha kockázatos lenne az áthaladás, akkor inkább visszarendeli a gépet. Mégis vannak balesetek. Dél - Amerikában vagyunk, szinte a világ végén. Ha egy gép lezuhan, nincs évekig tartó vizsgálat... A baleset után húsz perc múlva már énekel az egész társaság. Nincs megállás, az élet megy tovább. Ez csak a külső szemlélőnek (lásd Bonnie) tűnik érthetetlenül furcsának...

Ha meg kellene fogalmaznom, hogy miről szól a film... hát nagyon nehéz dolgom lenne. Szól a repülésről, - sok érdekes légi felvétel van benne - mégsem mondanám, hogy repülős film. Természetesen - szinte szükségszerűen - van benne szerelem, de mégsem egy könnyed romantikus film, messze nem vígjáték, bár van benne egy-egy vicces pillanat. Ha összegezni akarnám, akkor legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez egy hangulat-film. Odaröpít minket erre a távoli, isten háta mögötti helyre, az őserdőbe az Andok lábához, és ott tart minket, szinte mi magunk is ott vagyunk. Sikeresen létrehoz és fenntart egy különleges atmoszférát.

A repülős jeleneteket több különböző módszerrel rögzítették. Egyébként a filmet jelölték is Oscarra a vizuális effektekért. Egyrészt a forgatás legvégén készítettek valódi repülős légi felvételeket.

elmer-dyer-photographer.jpgMásrészt készítettek miniatűr makettes felvételeket is. És a kettő ötvözéséből jöttek össze a teljes jelenetek. Nem mondom, hogy a hatás tökéletes. Ha nagyon akarjuk, persze kiszúrjuk a makettes jeleneteket. De a színvonal legalábbis élvezhető minőségű.

behind4.jpg

A díszleteket pedig a Hollywood-i stúdióban építették fel, mint ahogy ez akkoriban szinte minden esetben szokás volt. Akkor még nem volt kifejezetten divat külföldön, illetve valódi helyszínen forgatni. Olcsóbb és egyszerűbb volt mindent helyben felépíteni és nyugodtan, zavaró körülmények nélkül dolgozni.

És a végére ismét egy nemzetközi poszter-kavalkád. Ezeket a korabeli filmplakátokat egyszerűen nem tudom megunni... 

3 komment

124. Asszonylázadás (Destry Rides Again) - 1939

2017. szeptember 08. 06:41 - moodPedro

postermv5bmdqwmmq0otatnjbhnc00zmrhltllmjgtnzuwmjdkzwq2nza1xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Universal), 94 perc, ff., angol

Rendező: George Marshall

Producer: Islin Auster, Joe Pasternak

Meglepett ez a film, szinte mindenben ellentétes volt azzal, amire számítottam tőle. Mellékesen jegyzem meg, hogy a poszter nem téves. Ezúttal a spanyol plakát tetszett a legjobban, és a film spanyol címe Arizona. Nemzetközi poszter-kavalkád a poszt végén.

Kezdem az egyetlen negatívval: Marlene Dietrich ezúttal nekem nem jött be. Ez így kicsit sarkos, pontosítok. Nőként nem jött most be. Holott, eddigi filmjeiben nagyon izgalmas volt. De az is igaz, hogy a Shanghai Expressz óta eltelt hét év. Hát igen, itt már közel negyven... már nem az a fiatal szépség, mint az előző filmekben, de még nem is az a teljesen "érett" díva, akivé majd idősebben válik.

Karaktere viszont izgalmas, mert szinte semmilyen szimpatikus vonást nem mutat. A "rossz" oldalon, a bűnözők mellett áll. Előszeretettel rúg bele az elesettekbe (szó szerint is), igazán aljas nőszemély. 

Kellemes meglepetés volt viszont James Stewart, akit fanyalogva fogadtam a Becsületből Elégtelen-ben, itt viszont látszólag kisujjából rázza ki a film hősének nagyon könnyeden előadott szerepét. 

Tulajdonképpen western-filmnek sorolható be, de - mint olyan sokszor - kicsit sántít ez a besorolás. Ha klasszikus western filmre számítunk, akkor csalódni fogunk, hiszen hiányzik ennek a műfajnak legtöbb sztenderd kelléke.

Indiánok nincsenek. (jó ez mondjuk nem alap)

Nincsen benne kanyon, sivatag, vagy kaktuszok. Még csak lóra sem nagyon ül senki.  A film túlnyomó része egy csehóban zajlik. Maga a kocsma viszont remekül van megcsinálva. Olyan igazi vadnyugati "saloon" ahol szól a zene, és néha táncolnak is. Dietrich több dalt is elénekel a színpadon a film során.

Nincs benne klasszikus pisztoly párbaj. Alig lőnek benne. Amikor lőnek, az legtöbb esetben sunyi módon - nem a klasszikus szemtől-szembe felállással - történik. És legtöbb esetben nem is képernyőn... 

Cserébe van egy olyan verekedés, amilyen kevés western filmben látható: Marlene Dietrich kap össze csúnyán egy általa kifosztott férfi feleségével, és elég csúnyán ellátják egymás baját. Amikor néztem, akkor mondtam magamban, hogy olyan, mintha igazi lenne. És amikor a film végén szokásom szerint utánaolvastam a részleteknek, kiderült, hogy valóban - nagyrészt - igazi volt a verekedés. Nem kaszkadőrök csinálták, nem volt megkoreografált, és csak egyszer vették föl. Megállapodott a két nő, hogy élesben megy a dolog, és az volt az egyetlen kikötés, hogy zárt ököllel nem ütik a másikat. De hajtépéstől kezdve minden volt, ami egy klasszikus csajos verekedésben elképzelhető... Dietrich állítólag hetekig tele volt kék-zöld foltokkal. Nem tudom, mi lett volna, ha a seriff (James Stewart) le nem állítja a bunyót...

Bottleneck városka kulturális és társadalmi élete nagyrészt a már említett Last Chance Saloon-ban zajlik. A helység tulajdonosa Kent. Őt Brian Donlevy alakítja, remekül. Ő az az igazán alattomos és aljas gengszter, akiről jót még véletlenül sem lehet elmondani. Ha valaki az útjában áll, könyörtelenül elsöpri, mindegy, hogy milyen módszerrel. Nője a kocsma dívája, a Dietrich által alakított, - nemkülönben kegyetlen - Frenchy. (Az alábbi stage fotókon nem Kent-el, hanem a seriffel látható Frenchy! - csak, hogy senkit ne zavarjak össze...)

Kent és bandája, Frenchy-vel kiegészítve többek között szerencsétlen kártyások csalással való megkopasztásából gazdagodik. Kedvelem, amikor a "fő gonoszt" alakító színész tenyérbemászó módon alakít, Donlevy igazán remekül teszi ezt. Na, itt látható Kent:

mv5bmtkxmdexnjm4nl5bml5banbnxkftztgwmdm4ntiwmje_v1_sy1000_cr0_0_811_1000_al.jpg

Amikor az egyik kifosztott kártyás panaszára a seriff kérdőre vonja Kent-et, a banda azonnal elteszi láb alól. A film remek humorára jellemző, ahogyan a cinkos polgármester bejelenti a kocsmában (!) a polgároknak, hogy 'a seriff vidéken van, és ez már nem is fog változni"; senki nem kérdez semmit, mindenki sejti, hogy mi történt. Új seriffet kell tehát választani, és elkerülendő a jövőbeli bonyodalmakat, azt az embert jelöli ki új seriffnek, aki a permanens részegségtől általában a földről is alig tud fölkelni.mv5bztq4nmyxn2utyjixmy00odvmlwfjnzytymezotu5odm1mguxl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzawotu1mtk_v1_sy1000_cr0_0_1226_1000_al.jpg

Arra viszont nem számít a polgármester, hogy az iszákos fickó a feladat komolyságára való tekintettel azonnal és végleg búcsút mond az italnak, mert komolyan akarja venni hivatását. Helyettesének pedig azt a Destry fiút (James Stewart) kéreti magához, akiről lehet tudni, hogy legendás apja elismert serif volt haláláig. Ez tehát meg is magyarázza a film eredeti, angol címét: Destry rides again - magyarul talán: "Destry újra nyeregben"

mv5bmjkwntyymdazm15bml5banbnxkftztgwntm4ntiwmje_v1_sy1000_sx800_al.jpgA Destry fiú eleinte csalódást kelt. Fő ismertető jegye ugyanis, hogy seriff-helyettes állása ellenére egyáltalán nem hord fegyvert. (Csalóka tehát a fenti beállított stage fotó) És persze, nem lehet nem észrevenni a poszt elejére tett fotókon, hogy Dietrich és Stewart több képen is intim közelségben tartózkodik. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a forgatás alatt bizony közeli kapcsolatba került a két színész, sőt, Dietrich később állítólag valakinek mesélte, hogy abortusza is volt az ügyből kifolyólag... 

De persze emellett lehet, hogy a filmben is közeledik egymáshoz a jó és a rossz... minden poént nem fogok lelőni....

Meglepően jó film. Úgy, hogy eddig számomra a Volt egyszer egy Vadnyugaton kívül nem volt olyan western ami igazán tetszett volna.  Na jó, még a Terence Hill-es Vigyázat Vadnyugat!. (mindkettő spagetti-western, azaz nem igazán amerikai, hanem nagyrészt olasz gyártású). És most végre a Hatosfogat mellett ez már a második amerikai western, ami tetszik.

Drámai és humoros jelenetekben is bővelkedik a film. Sőt, zenében is, hiszen Dietrich több számot is elénekel. Bér be kell vallanom, hogy ezúttal énekmódja sem igazán tetszett. Valami nem stimmelt a hangjával. Talán egy szakértő meg tudja mondani, hogy mi lehet a gondom. Én csak azt a magyarázatot találtam, hogy a fiatalkori csilingelő magasabb hangjából még nem sikerült átrúgnia magát az időskori elcigarettázott, érdesebb, jóval mélyebb tónusú hang felé, ezért kicsit bizonytalanná vált...

Íme az egyik dal, ha valaki magyarázatot szeretne keresni nekem: (fontos itt megjegyeznem, hogy az elérhető kópiák szinte tökéletes minőségűek, a youtube-on látható minőségnél messze szebbek)

Marlene Dietrich egyébként még 1933-ban emigrált az USA-ba. A film bemutatója előtt néhány hónappal meg is kapja az amerikai állampolgárságot. Nagy erőbedobással támogatta az amerikai hadsereget a második világháború során. Gyakran lépett fel a katonáknak a front közelében. Az első győztes csapatokkal érkezett Németországba viszontlátni édesanyját és nővérét. Még találkozunk vele!

Szólj hozzá!

123. Óz, a Csodák Csodája (The Wizzard of Oz) - 1939

2017. szeptember 03. 05:29 - moodPedro

mv5bnjuymtc4mdexmv5bml5banbnxkftztgwndg0ndiwmje_v1_sy1000_cr0_0_670_1000_al.jpgUSA (MGM), 102 perc, Technicolor, angol

Rendező: Victor Fleming

Producer: Mervyn LeRoy, Arthur Freed

Judy Garland ezzel a filmmel lett igazán népszerű, és ezt a sikert sajnos nem is nagyon sikerült felülmúlnia a későbbiekben.

Az 1900-ban megjelent "Óz a Nagy Varázsló" / "The Wonderful Wizard of Oz" című L. Frank Baum könyv adja a film alapját. Baum könyve egyébként olyan sikeres lett néhány év alatt, hogy négy év után kénytelen volt más regények helyett visszatérni az Óz világához. A hatodik Óz világáról szóló kötetet lezárásként szánta, de a rajongók követelése miatt, és mert más könyvei nem lettek túl sikeresek, végül 14 kötetes lett az Óz birodalomról szóló mesevilág. 

A filmben látható történet csak az első könyvet fedi le, így aki szeretne mélyebben megmártózni ebben a különleges mesevilágban, annak lehet, hogy érdemes beszerezni a többi kötetet. Egy olyan részletesen felépített világot kreált Baum, mint például a Trónok harca világa, saját térképpel, népekkel és uralkodókkal. Az alábbi térképen - mely Baum saját illusztrációja - látható ennek a birodalomnak a központi része. A teljes kánonban vannak külső területek is, de számunkra most ez is elég, hiszen Dorothy-ék ezen a belső területen mozognak.

map-of-oz.jpg

Rögtön meg kell említenem, hogy a térkép hibás, és csak találgatások léteznek arról, hogy ez a hiba szándékos-e vagy véletlen: Bár az égtájak jól vannak jelölve a jobb felső részen, a keleti és nyugati birodalmak felcserélve szerepelnek a térképen. A kék lenne a Keleti Boszorkány területe (ahol kereszt jelöli Dorothy házának földet érését), a sárga pedig a Nyugati Boszorkány birodalma lenne. Középen pedig Smaragdváros, ahol az uralkodó él. Oz birodalmát egyébként egy Ozma nevű hercegnő irányítja, akiről szó sem esik a filmben, ahogy az Északi Boszorkányról sem tudunk meg semmit... na de mi elsősorban a filmmel fogunk most foglalkozni.

Kezdésnek feltettem néhány színes fotót, hogy jelezhessem: a film nagy része gyönyörű technicolor-ban élvezhető. Legalábbis amikor Óz birodalmában - és egyben Dorothy álmában - vagyunk, akkor színes a film, amikor Kansas-ben akkor pedig szépia árnyalatú monokróm. Ez mindjárt egy különbség is a könyvhöz képest, melyben Dorothy-t valóban elrepíti a forgószél, a filmben mindezt csak álmodja. A valóságot és az álmot nagyon ötletesen választották el a színes és a monokróm részekkel. Azért hívom föl erre külön a figyelmet, mert én stage fotókkal (forgatáson készült fotókkal) szeretem illusztrálni a posztjaimat,  amik viszont jellemzően fekete-fehérek. Ilyenek:

Kansas-ből indulunk Dorothy-val, akit a cuki 15 éves Judy Garland alakít. Rövid ideig időzünk csak itt, de arra mindenképpen jut idő, hogy Garland elénekelje a film legszebb dalát, ezzel megadva az alaphangot a filmnek: Lefogadnám, hogy sokan ismerik ezt a dalt (akár más előadótól is) és nem tudják, hogy melyik filmből való. Engem nagyon megfog Garland kifejezetten visszafogott, mégis mélyen érzelmes előadásmódja. Ez a dal szerintem egyébként is kiemelkedik a film összes dala közül. Meg is kapta érte az Oscart. Érdekes módon a film egyébként két zenei Oscart kapott: egyet a legjobb dalért egyet pedig általánosan a legjobb zenéért. 

Judy Garland pedig kapott is Oscart meg nem is: bár legjobb színésznőnek nem is jelölték, a zsűri adott neki egy különdíjat "Fiatalkorú színésznőként nyújtott kiemelkedő alakításaiért". Ezzel egyébként két filmjéért jutalmazták egyszerre: az Ózért és a listán kettővel ezelőtt említett Nem gyerekjáték című filmért. Ő a negyedik volt, aki megkapta ezt a - csak esetenként kiadott - különdíjat, melynek különlegessége, hogy ugyanúgy néz ki, mint a normál Oscar, csak éppen kicsi... van humorérzékük az amcsiknak... (A díjat az a Mickey Roonie adta át, aki egyébként sokszor volt filmbeli partnere ekkoriban)

Elismerem, nagyon csapongok, térjünk hát vissza a filmre: Egy forgószél elrepíti Dorothy-t és kutyáját (Toto-t) házastul Óz birodalmába. Mit ad isten, pont a gonosz keleti boszorkányra pottyan a házikó, így gyakorlatilag mínusz egy boszorkánnyal indít a film. Mint kiderül, a keleti és nyugati boszorkányok gonoszok, - és gyerekkoromban meglepett, - de vannak jó boszorkányok is, az északi és déli ilyenek. A már halott keleti banya birodalmában manók élnek, és ehhez a jelenethez több mint száz valódi törpét alkalmaztak. A stúdióban berendezett díszlet pazar, színesben jön ki igazán a látvány.

Ahhoz, hogy Dorothy hazatérhessen, szüksége van Óz varázslójára, ezért Smaragdvárosba kell mennie, amit a sárga köves úton lehet megközelíteni. Útközben megismerkedik három kedves karakterrel: a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Félős Oroszlánnal. 

Velük kalandozva, és a gonosz boszorkány elöl menekülve igyekszik tehát Smaragdvárosba, hogy személyesen találkozzon a Nagy Varázslóval. Ennél többet nem árulok el a történetből, mert van azért néhány meglepetés.

Alapvetően persze egy kedves meséről van szó, gyerekként nagyon tetszett, de most felnőtt fejjel újranézve sem untam egyetlen percét sem. Nem rosszak a dalok (a szivárványos kifejezetten ütős), Judy Garland megint csak cukiságbomba, a történet pedig nemcsak kedves, de helyenként nem várt fordulattal is szolgál.

5 komment