1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


164. A Gyanú Árnyékában (Shadow of a Doubt) - 1943

2018. január 21. 21:08 - moodPedro

postermv5bmji4ota5otg4mf5bml5banbnxkftztgwotizotu0mje_v1_sy1000_cr0_0_513_1000_al.jpgUSA (Skirball Productions), 108 perc, ff. angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Jack H. Skirball

Sokféle krimi létezik: Van, amikor tudjuk, hogy ki a gyilkos, és az teremti meg a feszültséget, hogy látjuk, amint a nyomozó egyre közelebb jut a megoldáshoz. Ilyen például a Columbo sorozat legtöbb epizódja. Ennek szöges ellentéte, amikor tudomást szerzünk egy gyilkosságról, és egy izgalmas karakterű nyomozó felderíti a gyilkos kilétét. Erre jó példa Agatha Christie munkássága Poirot felügyelővel az élén.

Jelen esetben rögtön a film elején kapunk egy elkövetőt, de - furcsa módon - közel egy órát (!) kell várnunk arra, hogy megtudjuk, mit is követhetett el nagy valószínűség szerint... Szokatlan szerkezetű tehát ez a krimi - ha egyáltalán ez a műfaji besorolás itt helyénvaló... én ugyanis továbbra is azt mondom, hogy Hitchcock életműve egy külön besorolást érdemelne. (Mondjuk krimi helyett hívhatjuk Hitchcock - filmnek az ő műfaját.) 

Azzal, hogy Hitchcock a gyilkosság(ok) konkrét említését ennyire betolja a film közepébe, a hangsúly is eltolódik egész más irányba, mégpedig alapvetően az elkövető Charlie (Charles Oakley) és annak unokahúga Charlie (Charlotte Newton) közötti elég furcsa kapcsolat felé.

Rögtön feltűnhet, hogy mindkettejük neve Charlie. Nekünk ez talán kicsit furcsának hangzik, bár nálunk is van erre példa: Gabi lehet Gábor, de Gabriella is. Az unokahúg természetesen a nagybácsi miatt kapta a Charlotte nevet, hogy őt is lehessen Charlie-nak becézni. Ez a kapcsolat azonban jóval többnek tűnik egy szokványos nagybácsi-unokahúg kapcsolat között. Nem tudom, hogy mennyire állt Hitchcock szándékában ezt láttatni, - a "szakirodalomban" nem is találtam erre utaló nyomot - de a színészek játéka alapján a kis Charlie nemcsak rajong a nagybácsi iránt, hanem ennél mintha egy árnyalattal többről is szó lenne: Úgy néz rá, úgy ér hozzá, mintha a nagybácsi lenne számára A FÉRFI. Rokonok között ilyesfajta érzések persze nem létezhettek a 40-es évekbeli Hollywoodban. Így aztán, ha valóban volt szándék ilyesmi ábrázolására, akkor Hitchcock elment addig a pontig, amíg mehetett, ennél merészebben nem ment volna át a cenzúrán.

A film felén túl végre megtudjuk, hogy mit is követ(het)ett el Charlie bácsi. De igazán nem is fontos. És bár megjelennek a nyomozók, mégsem látunk igazi nyomozási cselekményeket (részükről). Ami mindvégig az igazi feszültséget kínálja, az a két Charlie közötti kapcsolat alakulása. Mi történik, ha a lány megsejt valamit a titokból? Mi történik, ha Charlie bácsi megtudja, hogy a lány tud valamit? Kitart a rajongás, vagy átfordul valami másba?

mv5bmtqznza0njq3ml5bml5banbnxkftztgwmjc4ntiwmje_v1_sx1135_cr0_0_1135_999_al.jpgAz volt a legnagyobb bajom, hogy a nagybácsit alakító Joseph Cotten ebben a szerepben kicsit szürke marad számomra. Ő Orson Welles felfedezettje egyébként. Már a Welles által alapított Mercury Theater első előadásában is szerepelt Cotten, és az Aranypolgárban - elsőfilmesként - komoly szerepet is kapott Welles mellett. Itt Hitchcock-nál nekem nem volt sem elég ellenszenves, sem elég félelmetes ahhoz, hogy ez a film igazán működni tudjon. Kellemes, karakteres hangja van. Először szinkronnal láttam, és mivel kicsit csalódott voltam, rögtön újranéztem eredeti hanggal, és kellemes hang ide vagy oda, így sem akart működni nekem.

Hollywoodban ekkoriban volt egy törvény, mely alapján egy film díszlete nem kerülhetett többe 5000 dollárnál. Ez a háború alatt a pazarlást volt hivatott megfékezni, ösztönözve a díszletek minél többszöri újrafelhasználását. (A fenti összegbe nem számított bele a munkadíj, csak a díszlet szerkezeti elemeinek az ára. Az átalakítás díja tehát kívül esett ezen a kereten.) Hitchcock ezúttal gondolt egyet, és stúdió helyett kiment a valóságba, méghozzá a Kaliforniai Santa Rosa-ba, ahol szerintem még ma is büszkék arra, hogy ott forgott ez a film. 

Sok helyi lakos kapott kisebb-nagyobb mellékszerepet. Egy kedves kis sztori szerint Hitchcock-nak nagyon megtetszett egy kopottas, kissé elhanyagolt külsejű ház. Ezt választotta ki a külső és belső jelenetek forgatási helyszínéül. Meg is állapodott a tulajdonosokkal. Azok pedig akkora megtiszteltetésnek érezték, hogy a nagy Hollywoodi filmesek az ő hajlékukat tisztelik meg, hogy a forgatás első napján arra kellett érkeznie a stábnak, hogy a kertet, a házat, de még a környéket is teljesen felújították a nagy eseményre. Hitchcock nyilván alig bírta visszafogni a sírást, de végül szakembereinek - nyilván  nem kis munkával - sikerült visszaállítani a helyszínt eredeti, kopottas formájába. A filmeseknek ez persze rutinfeladat, de nyilván fölösleges idő- és pénzveszteség volt.

A kisvárosi hangulathoz persze nagyon jól jött a valós forgatási helyszín. Charles bácsi egyébként a keleti partról költözik a Santa Rosa-i húgához a film elején, amikor forróvá válik a talpa alatt a talaj. A kisvárosban szinte sztár lesz a nagyvárosi férfi. Mindenki vele szeretne találkozni. Előadásokra hívják a nőegyletbe...

Érdekes - egészen Hitchcock-i - mellékszála a filmnek az a szomszéd, aki állandóan átjár a családhoz, hogy a családfővel megvitassák, hogy ki tudja a legjobb megoldást egy tökéletes gyilkosság végrehajtására. Mulatságos nézni, ahogy ezek a szürke kis emberek állandóan olyan témáról beszélgetnek, amiről nagy valószínűséggel Charles bácsi tudna mit mesélni, ám ő inkább hallgat...

Az alábbi concept-skiccek talán azoknak igazán izgalmasak, akik látták a filmet, és felfedezik bennük a rajzok alapján végül elkészült jeleneteket:

A mester persze nem tagadja meg önmagát, a feszültség itt is nőttön nő egészen az utolsó pillanatig. Ezúttal azonban nem okozott nekem olyan katarzist, mint mondjuk legutóbb a Manderley-ház asszonyával. 

Szólj hozzá!
Címkék: film ff USA Hitchcock

163. Különös Eset (The Ox-bow Incident) - 1943

2018. január 15. 00:05 - moodPedro

postermv5bmjfhngnmytetmzc1ny00ogm2lwiwnzctmgqwmgu2mmjmogqzxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_922_1000_al.jpgUSA (20th Century Fox), 76 perc, ff. angol

Rendező: William A. Wellman

Producer: Lamar Trotti

Látszólag egy western filmről fogok írni ebben a posztban, és bár a műfaj szinte minden formai kelléke megvan - "cowboy" ruhák, coltok, lovak, puskák, western-kocsma (azaz "saloon") - én mégis megkockáztatom, hogy a helynek és időnek szinte semmi jelentősége nincs.  Ugyanezt a történetet meg lehetett volna csinálni mondjuk ókori díszletek között, de akár a huszonegyedik századba is helyezhetnénk, hiszen korunkban is történnek lincselések (lásd Olaszliszka, vagy Kadhafi esete, hogy két példát is mondjak). Így én azt mondom, hogy műfaja nem western, hanem vadnyugati környezetben játszódó, igen komoly filmdráma, melynek a középpontjában egy csoport önbíráskodása áll.

Egy Nevadai városka kocsmájában vagyunk, 1885-ben. Jön a hír, hogy megölték és kirabolták az egyik polgárt. Pillanatok alatt szerveződik egy önkéntesekből álló csapat, mely tagjai vállalják, hogy elfogják és felakasztják a tetteseket. Ez már akkoriban sem volt teljesen jogszerű, és az emberek józanabbik része igyekszik értesíteni a seriffet, hogy vegye inkább ő kézbe az ügyet, de amaz a városon kívül tartózkodik. A tömeg viszont vérszomjas és türelmetlen, így mégiscsak elindulnak a bűnösök felkutatására.

mv5bmtq4nze4mjm4m15bml5banbnxkftztcwntkynjq5ng_v1.jpg

Az amúgy sem túl hosszú (76 perces) film első felében gyakorlatilag a szereplőkkel ismerkedünk. Néhány karakter kiemelt jelentőséget kap, ezek részletesebb bemutatást kapnak.

Érdekes módon Henry Fonda karaktere van leginkább előtérbe tolva, holott a film végén azt kell mondanom, hogy kis túlzással neki volt az egészben a legkisebb jelentősége. Talán azt is mondhatnám, hogy ő olyan, mint legtöbbünk: sem nem hideg, sem nem meleg. Érzi, hogy nincs rendben csak úgy tárgyalás nélkül felakasztani valakit - még, ha bűnös is az illető -, de ha rajta múlik, végül is megtörténhet a dolog. Háborog az igazságérzete, de annyira nem, hogy cselekedjen. 

Fonda karaktere annyira fel van építve, hogy ő még külön előélet-foszlányt is kap. Az elkövetők keresése során összetalálkozik egy volt szeretőjével, aki már mással van. Izgalmas pillanatok, csak úgy vibrál köztük a levegő. A film felénél olyan csúcsra járatja a feszültséget, ami azt sejteti, hogy ennek még nagy jelentősége lesz a továbbiakban, de lehet, hogy csak bolondját járatták velünk, mert a feszültség kapcsoló még annyira feljebb lesz tekerve, hogy erről az incidensről a későbbiekben majd teljesen elfeledkezünk.

mv5bnthlmdlkm2etntrjnc00zmrhltg2ntytztbjmmmwzjyzndm2xkeyxkfqcgdeqxvyntgwntk5mdi_v1_sy1000_cr0_0_1333_1000_al.jpg

Aztán a karakterek között ott van persze az önjelölt vezető. Akikre hallgatnak az emberek, mert látszólag már letett valamit az asztalra. Esetünkben egy veterán katona, aki vért akar látni. Ölni akar, és mindezt úgy, hogy lehetőleg minden pillanatát kiélvezze.

Több más tipikus karakter (például egy irtózatos nevetéssel rendelkező kövér öregasszony) mellett persze ott vannak az igazság védelmezői is, akik próbálják elkerülni a fölösleges vérontást. Úgy tűnik, ők kisebbségben vannak. Bár helyenként a film annyira emlékeztet a Tizenkét Dühös Emberre, hogy az ember már azon sem csodálkozna, ha egyesével növekedve az átállók száma, előbb-utóbb meglenne a lelkiismeretes társaság többsége.

A film felénél elkapnak három embert, akik egy tűz mellett alszanak. Náluk vannak az ellopott marhák, de mindent tagadnak. Egy kifejezetten tisztességesnek látszó családapa (őt érdemes külön is kiemelni: Dana Andrews), egy bolond öregember és egy mexikói, akiről eleinte úgy tűnik, hogy csak spanyolul tud (ő pedig Anthony Quinn). - az alábbi kép bal alsó sarkában látható a három vádlott.

mv5bodviyjcwnmmtztyyzi00mduwlthjytytztfjytgyzmi1yju0xkeyxkfqcgdeqxvynjkxmjm5nzc_v1_sy1000_sx1269_al.jpg

Ki mit tenne, ha azt az ajánlatot kapná, hogy ha hármuk közül elmondja, ki a gyilkos, akkor a másik kettő megmenekülhet? Van egy hasonló játékelméleti kérdés is egyébként (fogolydilemma a neve, és persze nem tökéletesen fedi jelen szituációt): Mi ilyenkor az optimális stratégia? Ha válasz nélkül mindenkit felakasztanak, akkor legalábbis játékelméletileg nem a végtelenségig tartó tagadás a legüdvözítőbb. Van is olyan, aki rögtön be akar mártani valakit, ám van olyan is, aki semmi áron nem tudna hamisan vallani azért, hogy mentse az életét. A végkifejletet nyilván nem lövöm le...

Éreztem, hogy a vége felé lesz egy hatalmas csattanó... Lett is, de nagyon nem az, amire számítottam. És ezért megemelem a kalapomat!

mv5bytvmmda1zmutyjjmyi00ztfiltgwmwmtnzewm2uxmzqxodjmxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1_sy1000_cr0_0_1264_1000_al.jpgFonda imádta ezt a filmet, állítólag ez volt a kedvence azok közül, amikben szerepelt. Gondolom a legtöbben azért a Volt Egyszer egy Vadnyugat miatt szeretik (hiszen sokan csak abban ismerik), ami viszont műfajilag is remek western, még ha annak csak a spaghetti-ről elnevezett tengerentúli rokona is. (Jómagam a műfaj csúcsának tartom azt a filmet, de erről majd a maga idejében, úgy kb. az 1001-es lista fele táján)

El kell ismerni, különleges film ez, és jól van összerakva. Nem tudom, mennyire hitelt érdemlő részlet, hogy Fonda állítólag annyira el akart mélyülni karakterében, hogy még aludni is ebben a ruhában volt csak hajlandó ez alatt az időszak alatt.

A film hangulatára rányomja a bélyegét (nem feltétlenül rossz értelemben) az is, hogy minden díszletek között lett felvéve. Ott vannak ezek a filmesek Hollywood-ban, ahol a környéken azért tengerparttól kezdve sivatagon és hegyes vidéken át szinte minden van. Erre is simán találtak volna megfelelő igazi helyszínt. De nem, ők inkább felépítenek egy hegyi utat a stúdióban, hogy ott nyugodtan - minden zavaró körülménytől mentesen - tudjanak dolgozni. Ez Hollywood aranykora...

mv5bzgjkmjbjmmutntbhyy00ogm4lwe4mmmtnjg2mzq5mddlnwfjxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

Föl lehet tenni a kérdést: Mi mit tennénk, ha egy 20-30 fős társaság éppen kivégezni készülne három embert, akik lehet, hogy megöltek valakit, de akár az is lehet, hogy nem? Belesimulnánk a tömegbe? Hallatnánk a hangunkat, vagy akár tennénk is valamit? Súlyos kérdések ezek. Persze ilyenkor felmerül azoknak a felelőssége, akik törvény adta jogukkal - akár lelkiismeretlenségből, akár nemtörődömségből - ügyészként, bíróként ítélnek, ítéltetnek el olyan embert, akiről tudják, hogy nem bűnösök, vagy enyhébb esetben csak - tévesen - tudni vélik, hogy bűnösök. Mert hát ilyen is van szép számmal. Ezt csak azért hozom fel lezárásnak, mert a film slusszpoénja - a levél is - a konkrét ügynél valami sokkal általánosabb dolgot vet fel. Vajon ítélkezhet-e ember egy másik ember felett annak életéről és sorsáról? Van-e ehhez erkölcsi joga? Nekem persze nincs válaszom.

5 komment

162. A Hetedik Áldozat (The Seventh Victim) - 1943

2018. január 10. 20:54 - moodPedro

seventh-victim-poster_one_sheet.jpgUSA (RKO), 71 perc, ff., angol

Rendező: Mark Robson

Producer: Val Lewton

Val Lewton B-filmes részlege az RKO-nál nem tétlenkedett. A Macskaemberek és az Egy Zombit Gondoztam után meglovagolta a sikereket, és összedobtak évente 2-3 ilyen 70 perc körüli korai exploitation filmet.

Ezúttal azonban nem egy színtiszta horror-t, hanem egy Hitchcock-ra hajazó suspense - azaz a feszültség fenntartására kiélezett - filmet készítettek.

Látszik, hogy kezd divatba jönni a film noir, mert az árnyékok olyan karakteresen jelennek meg, mintha egy noir filmet néznénk. Olvastam is olyan elemzést, mely horror film noir-nak címkézte ezt a filmet. Ha ezt elfogadjuk műfajnak (horror noir-ként is láttam említve), akkor nagy valószínűséggel ez ennek az első képviselője.

Egy Mary Gibson nevű fiatal hölgy (az elsőfilmes Kim Hunter), egy lányiskolában tanul. Egy napon hírt kap arról, hogy nővére Jacqueline - aki Mary egyetlen élő rokona - már hónapok óta nem ad magáról életjelet. Nem fizeti Mary tandíját sem, ezért nem tudják tovább nevelni.

seventhvictim_the_sv-2_1580x1208_061420071626.JPG

Mary felkerekedik New Yorkba, a Greenwich Village-be, hogy felkutassa eltűnt nővérét. Mint kiderül, a jól menő kozmetikai cégét eladta egy munkatársának, kivett ugyan egy szobát kedvenc (Dante nevű) étterme fölött, de az többnyire zárva van. Az étterem tulajdonosai csak néha napján látták Jacqueline-t megjelenni, akkor is csak rövid időre.

Dantéról nekem persze rögtön a pokol jut eszembe, és ha ennek nincs is közvetlenül jelentősége a filmben, a névválasztás biztosan nem véletlen. Mary keresi nővérét, és egyre több olyan emberrel találkozik, aki ismerte őt. És mindenki egyre gyanúsabb. Az étterem tulajdonosa nagy nehezen hajlandó feltörni annak a szobának az ajtaját, amelyiket Jacqueline bérel, és ott valami nagyon megdöbbentő dologgal szembesül Mary. 

seventhvictim_the_sv-87_1234x1548_061420071626.JPGA feszültség nőttön nő a 43. percig, mígnem a forgatókönyvíró látszólag megkegyelmez, és egy nagy húzással átemel minket a túloldalra, egy sátánista gyűlésre, ahol nagyjából minden kérdésre választ kapunk. Ámde ezek a válaszok újabb kérdéseket gerjesztenek. 

Helyenként bizarr, izgalmas hangulatú a film. A cselekmény viszont helyenként zavaros, mondhatni kidolgozatlan. Például a szekta egyik alapelve az erőszak teljes tilalma. (Milyen korrekt lehet ez a sátán), viszont az a tag, aki elárulja a közösség titkait, annak meg kell halnia. Jó-jó, megpróbálják feloldani ezt az ellentmondást, de egy kicsit még dolgozhattak volna a sztorin, mert a a képi megvalósítás amúgy kifejezetten jól sikerült.

A szekta életében eddig 6 ilyen halálbüntetés volt, és úgy néz ki, hogy most érkezett el az idő a hetedik végzetes ítélet kimondására, így lesz tehát a  hetedik áldozat a film címadója.

Apró érdekesség, hogy szerepel a filmben egy Dr. Judd nevű orvos, aki egyébként a Macskaemberekben is fontos szereplő volt, és ugyanúgy Tom Conway alakította, mint itt. Egyetlen bökkenő, hogy (***spoler***) Dr. Judd annak a filmnek a végén elvileg meghalt. 

mv5bmjzlywy1nmmtywizny00ntrjltgzmdgtyjkzztk2ntaxmwzhxkeyxkfqcgdeqxvymzu4odm5nw_v1_sy1000_cr0_0_1313_1000_al.jpg

Viszonylag nagy bukás volt ez a film, amit legtöbben a már említett, kissé zavaros forgatókönyvvel magyaráztak. Tényleg kár érte, mert az eddig látott három Val Lewton filmből talán ebben éreztem a legnagyobb potenciált. 

1 komment
Címkék: film ff USA

161. Egy Zombit Gondoztam (I Walked with a Zombie) - 1943

2018. január 09. 01:24 - moodPedro

 mv5bzjqzmzlin2ytytvhnc00zjc4lthjmmytmte0zguzmwnmyzjlxkeyxkfqcgdeqxvymtyxnjkxoq_v1_sy1000_cr0_0_663_1000_al.jpgUSA (RKO), 69 perc, ff. angol

Rendező: Jaques Tourneur

Producer: Val Lewton

Valaki egy zombit gondozott 1943-ban? Micsoda??? Akkoriban tehát már "voltak" zombik? Na persze a cím olvasásakor nem sejtettem, hogy ezúttal a prekoncepcióimmal ellentétben nem valami gusztustalan, rothadó húsú zombiról lesz szó, hanem a poszter bal felső sarkában látható szépségről... de erre mindjárt visszatérek.

Nem tudom, hogy vannak-e olyan filmek, melyek kevésbé érdekelnek engem, mint a zombis filmek... A Walking Dead és társai sajnos nem tudták eddig felkelteni az érdeklődésemet, még akkor sem, ha egyébként meggyőződésem, hogy alapvetően nincs rossz műfaj, műfajon belül kell megtalálni a megfelelő minőséget. Mindenevő vagyok tehát, de ez a zsáner valahogy mégis kimaradt eddig az érdeklődési körömből. Ezért nyugtatott meg egy kicsit az, hogy az RKO B-filmes standardja alapján ez is csak 70 perc körüli hosszúságú. B-film lévén mindenen spórolni volt szokás: többek között olcsó gázsijú színészekkel, újrafelhasznált díszletekkel, és a megszokott másfél-két órásnál valamivel rövidebb játékidővel operáltak. Az eddig leírtak ellenére a film nagyon kellemes csalódás volt. Hogy miért, azt leírom a lobby kártyák után.

Az 1942-es Macskaemberek után Val Lewton lett az RKO B-filmes csapatának a producere, és gyakorlatilag ráállt ezeknek a 70 perc körüli kis költségvetésű horrorfilmeknek a sorozatgyártására. 

A Macskaemberekért nem rajongtam túlságosan, ezért ezzel a filmmel kapcsolatban sem voltak túl merész várakozásaim. Nem mondom, hogy a film átcsábított a zombifilmek világába, de kellemes meglepetés volt abban a tekintetben, hogy egy könnyen nézhető, érdekes hangulatú, egzotikus helyszínen játszódó, kifejezetten szórakoztató filmet láttam. És hát néhány fajsúlyosabb mozi után jól esik az ilyesfajta "bűnös" kikapcsolódás is.

0mv5bmmzjmtrlmzqtmdfkmc00ngmzlwfhngetotiwztjjytk1ntvkxkeyxkfqcgdeqxvymtk2mzi2ng_v1.jpg

Betsy Connell - egy kanadai ápolónő - állást kap egy karibi Saint Sebastian nevű kitalált fiktív szigeten. Paul Holland ültetvényes gyönyörű feleségét kell gondoznia, aki egy trópusi láz után elvesztette kapcsolatát a külvilággal, és azon túl, hogy néha szinte alvajáró módjára elindul minden különösebb szándék nélkül a ház folyosóin járkálva, semmi értelmes cselekedete nincsen. Utasításokat úgy-ahogy végrehajt, de ahogy a cím is sugallja, inkább tekinthető halottnak, mint élőnek... Az alábbi kép bal oldalán látható szőke szépség lenne tehát a címben említett zombi, vagyis élőhalott.

008-i-walked-with-a-zombie-theredlist.jpgAz ápolónő persze beleszeret a férjbe, és ez a szerelem annyira ártatlan, hogy Betsy önzetlen módon úgy akarja boldoggá tenni titkos szerelmét, hogy kísérletet tesz a furcsa állapotban létező feleség (Jessica) megmentésére. És ehhez még egy voodoo szertartásra is képes elmenni... ami, mint tudjuk, nem tréfadolog. És közben a szerelmi szálak is egyre csak bonyolódnak...

Nagy vonalakban talán ennyi elég is ahhoz, hogy képet kapjunk a filmről. Nem szabad persze valami nagyon csavaros történetre számítani, bár igyekeztek húzni néhány váratlant. A körmömet azért nem rágtam le, de tényleg kellemesen szórakoztam.

A látvány ezúttal többet kínál a tartalomnál, és ezt nem feltétlenül negatívumként írom. A hatalmas árnyékok a falon - mintha egy film noir-ból csenték volna őket... - a baljós házban kóborló Jessica pedig mintha a Manderley-ház asszonyának visszajáró szelleme lenne. Egy-egy jelenet szinte (!) félelmetes volt, ami egy ilyen régi b-kategóriás horrornál már szinte dicsérettel is felér.

 

1 komment

160. Blimp Ezredes Élete és Halála (The Life and Death of Colonel Blimp) - 1943

2018. január 08. 01:55 - moodPedro

mv5bmzg2mze5ytktnzc3nc00nti0ltk3ogmtnzq5owe4nmjizgrhxkeyxkfqcgdeqxvymtk4mdgwna_v1.jpgNagy-Britannia (The Archers), 163 perc, Technicolor, angol

Rendező: Michael Powell és Emeric Pressburger

Producerek: Michael Powell, Emeric Pressburger és Richard Vernon

A Nagy Ábránd esetében is külön meg kellett magyarázni a cím jelentését, mivel az egy olyan írásra utal, mely a film készítésekor széles körben ismert volt, ma már azonban szinte senki sem ismeri. Ugyanez a helyzet a vicces nevű Blimp ezredessel. Ebben a filmben ugyanis nemdavid_low_blimp_18_may_35.jpg szerepel ilyen nevű ezredes, és még utalás sem hangzik el vele kapcsolatban. A film készítésekor azonban mindenki ismerte Blimp ezredest, aki egy harcsabajszú rajzfigura volt, akinek politikai viccekkel megjelenő képei ott virítottak a London Evening Standardban. A mulatságos ezredes egy törökfürdőben "osztotta az észt", mint ahogy ez a példa is mutatja itt jobbra: 

Beaverbrook Úrnak igaza van! Többet nem szabad részt vennünk egy újabb világháborúban, hacsak nem tudjuk megoldani, hogy az a Brit Birodalom határain belül maradjon.

Na, de akkor, hogy is kerül a címbe ez a Blimp ezredes? Vélhetően csak azért mert karaktere (leginkább külseje) emlékeztet a film főszereplőjének időskori figurájára, aki ráadásul szintén pont egy törökfürdőben múlatja idejét a film egy kulcsjelenetében, ahol végül elmeséli életének fontosabb eseményeit.

behind09.jpgÉs rögtön két dologra is felhívnám a figyelmet:

Az első, hogy a film közel három órás, és néha bizony igen lassú folyású. Ennek ellenére, aki türelmesen utat enged magában a filmnek, az a film közepe felé egyre többször fog elcsodálkozni, hogy ezek az angolok - a háború számukra egyik legdurvább szakaszában - milyen remek filmet tudtak összehozni. Meggyőződésem, hogy ha ez Hollywoodi film lenne, akkor a leghíresebb filmek között tartanánk számon. Így viszont szinte alig akad, aki hallott róla.

A másik dolog, ami fontos: Nemcsak, hogy közel három órás a film, de Technicolor-ra forgatták. (A forgatási fotók persze fekete-fehérben készültek, mint ahogy még a nyolcvanas években is nagyon sok esetben) Azért ezen ne lépjünk túl olyan gyorsan! Hollywoodban - ahol volt pénz a filmekre, (és viszonylag távol voltak a háborútól) ekkoriban még csak elvétve készültek Technicolor filmek. És erre az angolok, akik éjjelente óvóhelyekre kényszerültek a bombázások elől, leforgatnak egy közel három órás filmet színesben. Nekünk meg olyan szerencsénk van, hogy Martin Scorsese - aki gyerekkora óta csodálója ennek a filmnek - néhány filmintézet közreműködésével olyan tökéletesen restaurálta a művet, hogy kb. olyan minőségben láthatjuk ma, mint az 1943-as nézők.

A film főszereplőjét igazából Clive Wynne-Candy-nek hívják. Angol katona. Még az a fajta, amelyiket a poszt elején említett Nagy Ábrándban is láthattunk. Aki az ellenséget is tisztességesen kezeli, ha legyőzte. Egy angol katona, akinek életében a legfontosabb barát egy német katona, akivel még a búr háború idején kénytelen párbajozni.

Azt gondolom... olyan furák - Igen!

Éveken át gyönyörű szép muzsikát komponálnak és szép verseket írnak. Majd váratlanul háborút indítanak, hajókat süllyesztenek el, foglyokat ejtenek, utcákat rombolnak le Londonban, gyermekeket ölnek. 

Majd aztán leülnek ugyanabban az egyenruhában, Mendelssohn-t és Schubertet hallgatnak.

Van ebben valami riasztó. Nem gondolja Clive?

A film egyik női szereplője mondja ezt a találó elemzést a náci németekről. De persze szinte minden háború kirobbantójáról lehetne hasonlókat mondani. Moralizáló film ez.

Különleges ez a film abban a tekintetben is, hogy a háború sűrűjéből is képes a németek között keresgélni "az embert". Sok hollywoodi háborús filmet láttam, melyben az amcsik egytől egyig tökös fickók, akik vérüket-életüket adják a hazáért, a németek pedig egytől-egyig szadista, embertelen szörnyetegek. Itt pedig van egy német katona, aki legalább olyan szimpatikus, mint az angol főszereplő.

A film már-már felelősséget is vállal, azzal, hogy szinte kimondja 1943-ban (!), hogy bizony az első világháború vesztes országaival való "padlófeltörlés" (azaz bánásmód) nagyban hozzájárult a második világháború kitöréséhez. Nem véletlen, hogy Churchill nagyon nem akarta ezt a filmet, és sokat tett azért, hogy megbuktassa. (Ez nem sikerült, de exportálni csak a háború után lehetett).

Az alábbi képen baloldalon látható az angol ezredes fiatalkori és öregkori arca, jobboldalon pedig a német katonáé. Nem csak a képminőség szép, de a maszkokkal is remek színvonalon dolgoztak a angolok.

00_thelifeanddeathofcolonelblimp_header-1.jpgA film tehát elmeséli az angol ezredes életét, melynek legfőbb állomásai az angolok fontos huszadik századi háborúihoz kötődnek. Az 1899-1902-ig tartó II. búr háborúval kezdünk, ahol az angolok dél-Afrikában harcoltak a búrok (holland gyarmatosítók) ellen. A film emlékeztet arra is, hogy az első koncentrációs táborokat bizony az angolok létesítették a búr katonák hozzátartozóinak (azaz nőknek és gyerekek !!!) nyomorúságos körülmények közötti fogva tartására, ezzel is megtörve a búrok erejét. Majd rákanyarodunk az első világháborúra, és végül természetesen a második világháborúnál kötünk ki. 

Nehéz lenne besorolni a filmet. Nem mondanám, hogy háborús film, még akkor sem, ha ennyire a háborúk köré épül fel a története. Semmiképpen nem az ölésről szól. Nem is nagyon látunk ilyesmit. Sokkal inkább szól emberségről, szeretetről, tisztességről.

Részemről azért kellett egy kis türelem a filmhez, mert nagyon nem tudtam, hogy mire számítsak. Eleinte nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Először azt hittem, hogy valami vígjáték lesz. Így indult legalábbis. Voltak poénok, de valahogy mégsem ebbe az irányba ment. Kellett legalább egy óra, amíg kialakult a dolog, vagy talán addigra sikerült igazán ráhangolódnom. Elképzelhető, hogy ez a film is többszöri megnézéskor mutatja meg az igazi valóját. Többször is jártam így ilyen nagy lélegzetű, igazán fajsúlyos filmekkel. Mint például a Scorsese féle Casino. Vagy Szabó István Napfény Íze című filmjével.

Ez utóbbival egyébként több hasonlóságot is mutat ez a film. Egyrészt viszonylag hosszabb időszakot ölel át a történet - bár nem akkorát, mint Szabó filmje - másrészt ebben is nagyszerűen kerül alkalmazásra az az eszköz, hogy három különböző  korszakban lévő szereplőt is ugyanaz a színésznő játszik. Itt nem erre van kiélezve a film (mint a Napfény Ízében), de mégis izgalmasan működik ez a megoldás. Deborah Kerr játssza egyébként ezt a többszörös szerepet. blimp2.jpgLegvégül néhány szó a film készítőiről. Fent a film címe alatt a készítő ország után zárójelben mindig megemlítem a filmet készítő stúdió nevét, mely ez esetben The Archers. Nos ezt a céget két olyan rendező alapította akik sok filmet készítettek együtt. Többek között persze ezt is, de olyan nagy címek is hozzájuk kötődnek, mint a Fekete Nárcisz (1947) illetve a Piros Cipellők (1948). A filmek rendezője és producere is volt egyben a két alapító: Michael Powell és Emeric Pressburger, aki egyébként Pressburger Imre néven született Miskolcon.

A képen a nyitó feliratok hátteréül szolgáló gobelin. Előtte ül Powell, mögötte szemüvegben Pressburger. A csínos hölgy (jobbról második) a többes szerepet játszó Deborah Kerr.

behind06.jpg

Általában Pressburger írta meg a film történetét nagy vonalakban. Aztán a pontos forgatókönyvet közösen hozták össze, de úgy, hogy nem tudtak, nem szerettek egyszerre egy szobában dolgozni, mindig oda-vissza adogatták egymásnak a forgatókönyv módosított változatait. A rendezést főleg Powell végezte, de Pressburger is mindig a közelben volt, hogy Powell egyeztetni tudjon vele a koncepcióról. Amikor elkészültek a forgatással, Powell általában letette a lantot, elutazott Skócia hegyes vidékeire, amíg Pressburger megvágta a filmet. Végül a kész film reklámkampányában megint Powell vette ki a nagyobb részt. Tökéletesen működő tandem volt tehát az övék. Saját stúdió gründolásával pedig megszabadultak attól a tehertől, hogy egy finanszírozó mondja meg nekik, hogy mire mennyit és hogyan költhetnek. A maguk urai voltak.

1 komment