1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


127. Mire Megvirrad (Le Jour se Léve) - 1939

2017. szeptember 22. 19:32 - moodPedro

le-jour-se-leve_0048e5e5.jpgFranciaország (Productions Sigma), 92 perc, ff. francia

Rendező: Marcel Carné

Producer: Jean-Pierre Frogerais

"Egy férfi gyilkosságot követ el. Bezárva, csapdába ejtve egy szobában felidézi, hogyan vált gyilkossá."

 - ezzel a feliratképpel kezdődik a film, és ez jól össze is foglalja két mondatban, hogy mire számíthatunk a film során. Ekkoriban még nem volt megszokott filmes eszköz visszaemlékezések átúsztatással való beillesztése jelenidejű képek közé, ezért feltételezem, hogy biztosra akartak menni a készítők a fenti iránymutató szöveg elhelyezésével.

A film magán viseli az időszak egyik legfőbb francia irányzatának - a lírai realizmusnak - szinte minden jellemzőjét: A film középpontjában a társadalom peremén álló munkás, Francois (akit Jean Gabin alakít a tőle megszokott színvonalon). A hirtelen jött nagy szerelem (itt kettő is, de erre mindjárt visszatérek) kicsit megbolygatná a szürke hétköznapokat, de természetesen jön az elkerülhetetlen csalódás, ami végül a főhős bukásához vezet. És a stílusnak megfelelően az egész történetet belengi a keserűség. 

jour-se-leve-1939-13-g.jpg

Szokatlan módon indít a film. Legalábbis 1939-hez mérten kreatív megoldásnak érzem, hogy a történet végénél csatlakozunk be, majd a film során megismerjük az előzményeket, végül megismerjük a történet végét egy másik szemszögből is. A mai néző számára ez persze nem olyan nagy ritkaság, de ekkoriban még jórészt a lineáris történetmesélés dívott. A lista eddigi filmjeiből nem is jut eszembe olyan, melyben ugyanazt az eseményt két különböző nézőpontból is megnézhettük.

Francois a film során két nőbe is beleszeret. Illetve a szó nem biztos, hogy pontos. Nem feltétlenül egyértelmű, hogy mindkét hölgy esetében ilyen komoly érzelmekről van-e szó. Ami viszont szerencsétlen véletlen Francois számára, hogy egy másik férfi is pont ugyanennek a két nővel van kapcsolatban. Ne feledjük, Franciaország a helyszín, és korábbi francia filmek megtekintése után már nem lep meg minket túlságosan, hogy a film ezt a felettébb összetett "kapcsolati hálót" a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli. Azaz semmi sem utal arra, hogy itt valami furcsa dolog történne. Persze a két férfi egymás ellensége, de a mindent eldöntő pisztoly-lövésig alapvetően semmi tettlegesség nem történik közöttük.

003-daybreak-theredlist.jpgA konkurens férfit, Valentin-t alakító Jules Berry egyébként remek választás. Valentin alattomosan erőszakos, kétszínű, csaló, és még sok mindent el lehetne mondani róla...Berry teljesen hihetően formálja meg mindezt. Mellesleg állatidomár egy kis füstös kabaréban.

Térjünk rá a két hölgyre, akikért a két férfi verseng:

Egyikük az érzéki Clara. (Arletty) Érett nő, tudja, mit akar. Valentin asszisztense és élettársa. Egy szám előadása közben rájön, hogy elege van a férfiból, és otthagyja a színpadon, megismerkedik Francois-val. 

A másik hölgy Francoise (Jacqueline Laurent) pont az előzőek ellentéte. Tiszta, szűzies, ártatlan. Arca kicsit Audrey Hepburn-re emlékeztet. 

A hangulat végig sötét, komor. A hamarosan megjelenő amerikai film noir-t megelőlegező a világítás. Jellemző a sok árnyék, gyakran a két szemet megvilágító lámpa ad csak észrevehető világosságot. Ehhez a nyomasztó hangulathoz hozzájárul még az ötödik főszereplő: a toronyház, melynek legfelső emeletén Francois elbarikádozza magát az őt körülvevő rendőrök elöl.

Stúdióban épült díszletről van szó. Csak az utcafronton volt fala, hátulról nyitott volt, és úgy volt kialakítva, hogy föl lehessen venni benne a lépcsőházban játszódó jeleneteket. Az egyik nagyon látványos snittben például a függőlegesen mozgó kamera végigköveti, ahogy Gabin lesétál az ötödik emeletről a földszintre. disque-le-jour-se-leve1.jpg

A filmnek egy 5 perccel rövidebb, vágott változata volt csak sokáig fellelhető. Első körben én is a 87 percesre akadtam rá. Miután csodálkoztam, hogy a fotóim között van olyan, amihez tartozó jelenetet nem láttam a filmben (hm... a zuhanyzósra gondolok), kis nyomozás után kiderítettem, hogy 2014-ben restaurálták a filmet, és visszakerültek ezek a kivágott, cenzúrázott jelenetek is. Volt is egyébként egy-egy pont, ahol zavaró időugrások voltak, néha kicsit értelem-zavaró módon is kimaradtak rövidebb részek. Sikerült most ezt a teljes változatot is beszereztem, úgyhogy nekilátok újra.

1 komment

125. Csak az Angyaloknak van Szárnyuk (Only Angels have Wings) - 1939

2017. szeptember 10. 16:15 - moodPedro

mv5bn2i0m2q0zgmtowuyzi00zdk1ltg2otgtytg5mjrimdg3ogezxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Columbia) - 117 perc, ff., angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks

Barranca, egy perui kikötőváros a Csendes-óceán partján az Andok lábainál. Itt működik a Barranca Airways, egy egészen kis, néhány főből álló légitársaság szedett-vetett gépparkkal, és hasonló személyzettel. 

Mivel a kis gépek nem képesek elszállni a várost körülvevő Andok felett, azok csak a hegycsúcsok közötti átjárón keresztül tudják elhagyni a várost. Ha az átjáróra köd ereszkedik, akkor a navigáció életveszélyes, szinte lehetetlen.

Erre a lerobbant kis reptérre veti a sors a városban néhány órát eltölteni szándékozó Bonnie-t (Jean Arthur), aki egyébként kabaré énekesnő, és a hajója kikötőben töltött néhány órájára tervezett kiruccanás helyett végül sokkal hosszabb időt tölt a kis légikikötő fogadójában.

Sok ismerős arccal találkozhat az, aki velem együtt végignézte a lista eddigi 124 filmjét.

Cary Grant - a pilóták parancsnoka, őt talán be sem kell mutatni. (Kár volt Hazudni, Leopárd Kisasszony)

Az előbb említett Jean Arthur főszerepet játszott a Váratlan Örökség-ben, és a nemrég látott Becsületből Elégtelen-ben is. 

Thomas Mitchell a kedvencem a Hatosfogat-ból, de szintén láthattuk a Becsületből Elégtelen-ben, illetve az Adj Esélyt a Holnapnak-ban. Ő lesz majd a következő filmben, az Elfújta a Szélben az öreg O'Hara.

Ők hárman láthatóak az alábbi kép középpontjában a kifutópálya mellett.

annex-grant-cary-only-angels-have-wings_nrfpt_03.jpg

Különleges meglepetés volt Richard Barthelmess, akit még a némafilmes korszak hajnalán láthattunk D.W Griffith filmjeiben. (Letört Bimbók, Út a Bodogság Felé) Szegény - a némafilmes színészek többségéhez hasonlóan - nemigen találta a helyét a hangosfilmekben. Érdekes módon, nekem kifejezetten tetszett az alakítása ebben a filmben. Kíváncsi már régóta, hogy egy teátrális színjátszáshoz szokott színész milyen lesz hangosfilmben. Nem nagyon emlékszem korábbi példára, olyan színésszel kapcsolatban, akit némafilmben és hangosfilmben is láttam volna. Csak a Jazzénekes jut eszembe, ahol egy filmen belül némafilmes és hangosfilmes részek keveredtek. Már ott nagyon látványos és izgalmas volt a különbség.

Barthelmess bár kapott még három lehetőséget, de aztán a negyvenes évek elejétől élete utolsó húsz évében már egyáltalán nem szerepelhetett filmekben.

36a9db9c43b17bbf46c17a3ec28a330c.jpg

Aki miatt viszont leesett az állam, amikor megjelent filmben: Rita Hayworth. Nem csak szép, de megjelenése beragyogja a vásznat. A rendező is állítólag azért castingolta be erre a mellékszerepre a három jelölt közül, mert olyan arca van, amit "nagyon szeret a kamera".  

A rendezővel, Howard Hawks-szal sem először találkozunk. (Ő az ősz hajú az alábbi képeken.) Ő az a típusú rendező, akinek filmjei teljesen különböznek egymástól. A Sebhelyes Arcú remek maffiatörténete után az ék egyszerűségű Leopárd Kisasszony Kicsit csalódást keltő volt, ezzel a filmmel újra elhelyezte magát nálam a reményteli rendezők között.

"Calling Barranca!" -  "Hívom Barrancát!"

- megszámlálhatatlanul sokszor hangzik el a rádión ez a bejelentkezés valamelyik pilóta szájából. Sok felszállást látunk, mindig van valami csomag vagy ember, akit el kell szállítani valahonnan valahova. A pilóták parancsnoka a pilóták életét, azok biztonságát tartja mindenek előtt. Ha kockázatos lenne az áthaladás, akkor inkább visszarendeli a gépet. Mégis vannak balesetek. Dél - Amerikában vagyunk, szinte a világ végén. Ha egy gép lezuhan, nincs évekig tartó vizsgálat... A baleset után húsz perc múlva már énekel az egész társaság. Nincs megállás, az élet megy tovább. Ez csak a külső szemlélőnek (lásd Bonnie) tűnik érthetetlenül furcsának...

Ha meg kellene fogalmaznom, hogy miről szól a film... hát nagyon nehéz dolgom lenne. Szól a repülésről, - sok érdekes légi felvétel van benne - mégsem mondanám, hogy repülős film. Természetesen - szinte szükségszerűen - van benne szerelem, de mégsem egy könnyed romantikus film, messze nem vígjáték, bár van benne egy-egy vicces pillanat. Ha összegezni akarnám, akkor legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez egy hangulat-film. Odaröpít minket erre a távoli, isten háta mögötti helyre, az őserdőbe az Andok lábához, és ott tart minket, szinte mi magunk is ott vagyunk. Sikeresen létrehoz és fenntart egy különleges atmoszférát.

A repülős jeleneteket több különböző módszerrel rögzítették. Egyébként a filmet jelölték is Oscarra a vizuális effektekért. Egyrészt a forgatás legvégén készítettek valódi repülős légi felvételeket.

elmer-dyer-photographer.jpgMásrészt készítettek miniatűr makettes felvételeket is. És a kettő ötvözéséből jöttek össze a teljes jelenetek. Nem mondom, hogy a hatás tökéletes. Ha nagyon akarjuk, persze kiszúrjuk a makettes jeleneteket. De a színvonal legalábbis élvezhető minőségű.

behind4.jpg

A díszleteket pedig a Hollywood-i stúdióban építették fel, mint ahogy ez akkoriban szinte minden esetben szokás volt. Akkor még nem volt kifejezetten divat külföldön, illetve valódi helyszínen forgatni. Olcsóbb és egyszerűbb volt mindent helyben felépíteni és nyugodtan, zavaró körülmények nélkül dolgozni.

És a végére ismét egy nemzetközi poszter-kavalkád. Ezeket a korabeli filmplakátokat egyszerűen nem tudom megunni... 

3 komment

124. Asszonylázadás (Destry Rides Again) - 1939

2017. szeptember 08. 06:41 - moodPedro

postermv5bmdqwmmq0otatnjbhnc00zmrhltllmjgtnzuwmjdkzwq2nza1xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Universal), 94 perc, ff., angol

Rendező: George Marshall

Producer: Islin Auster, Joe Pasternak

Meglepett ez a film, szinte mindenben ellentétes volt azzal, amire számítottam tőle. Mellékesen jegyzem meg, hogy a poszter nem téves. Ezúttal a spanyol plakát tetszett a legjobban, és a film spanyol címe Arizona. Nemzetközi poszter-kavalkád a poszt végén.

Kezdem az egyetlen negatívval: Marlene Dietrich ezúttal nekem nem jött be. Ez így kicsit sarkos, pontosítok. Nőként nem jött most be. Holott, eddigi filmjeiben nagyon izgalmas volt. De az is igaz, hogy a Shanghai Expressz óta eltelt hét év. Hát igen, itt már közel negyven... már nem az a fiatal szépség, mint az előző filmekben, de még nem is az a teljesen "érett" díva, akivé majd idősebben válik.

Karaktere viszont izgalmas, mert szinte semmilyen szimpatikus vonást nem mutat. A "rossz" oldalon, a bűnözők mellett áll. Előszeretettel rúg bele az elesettekbe (szó szerint is), igazán aljas nőszemély. 

Kellemes meglepetés volt viszont James Stewart, akit fanyalogva fogadtam a Becsületből Elégtelen-ben, itt viszont látszólag kisujjából rázza ki a film hősének nagyon könnyeden előadott szerepét. 

Tulajdonképpen western-filmnek sorolható be, de - mint olyan sokszor - kicsit sántít ez a besorolás. Ha klasszikus western filmre számítunk, akkor csalódni fogunk, hiszen hiányzik ennek a műfajnak legtöbb sztenderd kelléke.

Indiánok nincsenek. (jó ez mondjuk nem alap)

Nincsen benne kanyon, sivatag, vagy kaktuszok. Még csak lóra sem nagyon ül senki.  A film túlnyomó része egy csehóban zajlik. Maga a kocsma viszont remekül van megcsinálva. Olyan igazi vadnyugati "saloon" ahol szól a zene, és néha táncolnak is. Dietrich több dalt is elénekel a színpadon a film során.

Nincs benne klasszikus pisztoly párbaj. Alig lőnek benne. Amikor lőnek, az legtöbb esetben sunyi módon - nem a klasszikus szemtől-szembe felállással - történik. És legtöbb esetben nem is képernyőn... 

Cserébe van egy olyan verekedés, amilyen kevés western filmben látható: Marlene Dietrich kap össze csúnyán egy általa kifosztott férfi feleségével, és elég csúnyán ellátják egymás baját. Amikor néztem, akkor mondtam magamban, hogy olyan, mintha igazi lenne. És amikor a film végén szokásom szerint utánaolvastam a részleteknek, kiderült, hogy valóban - nagyrészt - igazi volt a verekedés. Nem kaszkadőrök csinálták, nem volt megkoreografált, és csak egyszer vették föl. Megállapodott a két nő, hogy élesben megy a dolog, és az volt az egyetlen kikötés, hogy zárt ököllel nem ütik a másikat. De hajtépéstől kezdve minden volt, ami egy klasszikus csajos verekedésben elképzelhető... Dietrich állítólag hetekig tele volt kék-zöld foltokkal. Nem tudom, mi lett volna, ha a seriff (James Stewart) le nem állítja a bunyót...

Bottleneck városka kulturális és társadalmi élete nagyrészt a már említett Last Chance Saloon-ban zajlik. A helység tulajdonosa Kent. Őt Brian Donlevy alakítja, remekül. Ő az az igazán alattomos és aljas gengszter, akiről jót még véletlenül sem lehet elmondani. Ha valaki az útjában áll, könyörtelenül elsöpri, mindegy, hogy milyen módszerrel. Nője a kocsma dívája, a Dietrich által alakított, - nemkülönben kegyetlen - Frenchy. (Az alábbi stage fotókon nem Kent-el, hanem a seriffel látható Frenchy! - csak, hogy senkit ne zavarjak össze...)

Kent és bandája, Frenchy-vel kiegészítve többek között szerencsétlen kártyások csalással való megkopasztásából gazdagodik. Kedvelem, amikor a "fő gonoszt" alakító színész tenyérbemászó módon alakít, Donlevy igazán remekül teszi ezt. Na, itt látható Kent:

mv5bmtkxmdexnjm4nl5bml5banbnxkftztgwmdm4ntiwmje_v1_sy1000_cr0_0_811_1000_al.jpg

Amikor az egyik kifosztott kártyás panaszára a seriff kérdőre vonja Kent-et, a banda azonnal elteszi láb alól. A film remek humorára jellemző, ahogyan a cinkos polgármester bejelenti a kocsmában (!) a polgároknak, hogy 'a seriff vidéken van, és ez már nem is fog változni"; senki nem kérdez semmit, mindenki sejti, hogy mi történt. Új seriffet kell tehát választani, és elkerülendő a jövőbeli bonyodalmakat, azt az embert jelöli ki új seriffnek, aki a permanens részegségtől általában a földről is alig tud fölkelni.mv5bztq4nmyxn2utyjixmy00odvmlwfjnzytymezotu5odm1mguxl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzawotu1mtk_v1_sy1000_cr0_0_1226_1000_al.jpg

Arra viszont nem számít a polgármester, hogy az iszákos fickó a feladat komolyságára való tekintettel azonnal és végleg búcsút mond az italnak, mert komolyan akarja venni hivatását. Helyettesének pedig azt a Destry fiút (James Stewart) kéreti magához, akiről lehet tudni, hogy legendás apja elismert serif volt haláláig. Ez tehát meg is magyarázza a film eredeti, angol címét: Destry rides again - magyarul talán: "Destry újra nyeregben"

mv5bmjkwntyymdazm15bml5banbnxkftztgwntm4ntiwmje_v1_sy1000_sx800_al.jpgA Destry fiú eleinte csalódást kelt. Fő ismertető jegye ugyanis, hogy seriff-helyettes állása ellenére egyáltalán nem hord fegyvert. (Csalóka tehát a fenti beállított stage fotó) És persze, nem lehet nem észrevenni a poszt elejére tett fotókon, hogy Dietrich és Stewart több képen is intim közelségben tartózkodik. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a forgatás alatt bizony közeli kapcsolatba került a két színész, sőt, Dietrich később állítólag valakinek mesélte, hogy abortusza is volt az ügyből kifolyólag... 

De persze emellett lehet, hogy a filmben is közeledik egymáshoz a jó és a rossz... minden poént nem fogok lelőni....

Meglepően jó film. Úgy, hogy eddig számomra a Volt egyszer egy Vadnyugaton kívül nem volt olyan western ami igazán tetszett volna.  Na jó, még a Terence Hill-es Vigyázat Vadnyugat!. (mindkettő spagetti-western, azaz nem igazán amerikai, hanem nagyrészt olasz gyártású). És most végre a Hatosfogat mellett ez már a második amerikai western, ami tetszik.

Drámai és humoros jelenetekben is bővelkedik a film. Sőt, zenében is, hiszen Dietrich több számot is elénekel. Bér be kell vallanom, hogy ezúttal énekmódja sem igazán tetszett. Valami nem stimmelt a hangjával. Talán egy szakértő meg tudja mondani, hogy mi lehet a gondom. Én csak azt a magyarázatot találtam, hogy a fiatalkori csilingelő magasabb hangjából még nem sikerült átrúgnia magát az időskori elcigarettázott, érdesebb, jóval mélyebb tónusú hang felé, ezért kicsit bizonytalanná vált...

Íme az egyik dal, ha valaki magyarázatot szeretne keresni nekem: (fontos itt megjegyeznem, hogy az elérhető kópiák szinte tökéletes minőségűek, a youtube-on látható minőségnél messze szebbek)

Marlene Dietrich egyébként még 1933-ban emigrált az USA-ba. A film bemutatója előtt néhány hónappal meg is kapja az amerikai állampolgárságot. Nagy erőbedobással támogatta az amerikai hadsereget a második világháború során. Gyakran lépett fel a katonáknak a front közelében. Az első győztes csapatokkal érkezett Németországba viszontlátni édesanyját és nővérét. Még találkozunk vele!

Szólj hozzá!

122. Becsületből Elégtelen (Mr. Smith Goes to Washington) - 1939

2017. szeptember 01. 06:53 - moodPedro

postermv5bztywyjyxyzgtmde1ni00nzu4lwjlmtetodq5ymjmmgjhzji5l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_662_1000_al.jpgUSA (Columbia), 130 perc, ff. angol

Rendező: Frank Capra

Producer: Frank Capra

Gyerekkoromban - emlékszem -, a 80-as években futottak a magyar tévében színész sorozatok. Volt Alain Delon illetve Belmondo-sorozat, és eme film főszereplője, James Stewart is kapott egy sorozatot  az akkori 1-es tévécsatornán. 

Mivel akkor nem volt túl nagy választék - ha jól emlékszem a 2-esen akkoriban jellemzően nem indítottak másik filmet az 1-esen futó film ellenében - ami film ment, azt - jobb program, és egyéb filmnézési lehetőség híján - általában megnéztük. Így hát ezt a filmet is láttam már réges-régen. Most csak az ért váratlanul, hogy a távolság mennyire megszépítette emlékeimben ezt a már-már propaganda filmet, mely helyenként csöpög az amerikai patriotizmustól. Egy amerikainak ez nyilván nem annyira zavaró, ezért is kapott 10 Oscar jelölést. 

Nekünk - nem amerikaiaknak - nem feltétlenül kezd el gyorsabban verni a szívünk amikor - a giccs legfelső fokára törve - a Washingtoni nevezetességek és nemzeti jelképek egymás után átúsztatott képei után felcsendül az amerikai himnusz és beúsznak a büszkén lobogó amerikai zászlók.

Talán jobban kell ismerni az amerikai szívet, hogy megértéssel fogadjuk, amikor a becsületes szenátor a Lincoln emlékműhöz mintha templomba járna, és Lincoln szobra előtt úgy áll, mint a jó katolikus a keresztre feszített megváltó előtt.

mrsmith1.jpg

A filmet megnézve rá kell döbbennünk, hogy a politika nem sokat változott az elmúlt nyolcvan évben: Egy szenátor hirtelen halála miatt új szenátort kell jelölni. A párt vezető emberei kinéznek maguknak egy engedelmes embert, akiről elvárható, hogy a párt érdekei szerint fog szavazni. A párt választóinak azonban saját jelöltjük van, aki nem feltétlenül tekinthető stabil szavazógépnek. Köztes megoldás születik, egy látszólag ostoba, zöldfülű cserkészvezető a párt gátlástalan vezetőinek is megfelel, és a szavazók számára is elfogadható, népszerű jelöltnek tűnik. Ő Jefferson Smith (James Stewart).

mv5bmtkxmzmxnzy1mv5bml5banbnxkftztcwmjewnjk5nw_v1_sx1237_cr0_0_1237_999_al.jpgArra azonban nem számítanak, hogy a becsületes zöldfülű meg is akar majd dolgozni a fizetésért. Azonnal munkába lát, és első törvényjavaslatával véletlenül beletenyerel a párt vezetőinek egy sötét ügyébe. És persze azonnal bajba kerül, saját pártja igyekszik őt eltávolítani a szenátusból. Ő viszont utolsó erejéig harcol igazáért.

Gyerekként izgalmas furcsaságnak tűnt, hogy az amerikai szenátusban az obstrukció eszközeként akár 24 órás beszédet is tarthat egy szenátor, hiszen a törvény szerint senki nem veheti tőle el a szót, amíg a teremben áll és beszél. Természetesen erre alapul a film egyik kulcsjelenete... és itt megállok, mivel semmiképpen nem szeretnék semmit el-spoilerezni.

James Stewart nekem itt még kiforratlan, messze nem átütő. Van viszont mellette néhány remek színész, jó alakításokkal. A kis Columbia láthatóan összeszedett annyi jó színészt ehhez a filmhez, amennyit megengedhetett magának. A címszerepre egyébként a nekem izgalmasabbnak hangzó Gary Coopert szánták, ő azonban ekkor nem ért rá. Így jött James Stewart, akinek ez volt az igazi ugródeszka a karrierjében.

Frank Capra láthatóan rákapott a tárgyalásos jelenetekre. A  Váratlan Örökségben is a tárgyalás volt a csúcspont. Megjegyzem még a két film címe is rímel egymásra: Mr Deeds Goes to Town --- Mr Smith Goes to Washington. Mindkét film gyakorlatilag ugyanarra a szituációra épül: A végtelenül becsületes egyszerű ember egy véletlen folyamán olyan hatalmat kap, amivel tudtán kívül borsot tör a gátlástalan üzletemberek orra alá, ezért "pusztulnia" kell... Egy film nekem elég lett volna a listán ezzel a mondanivalóval... Még az sem igazán segít, hogy itt is, - mint a másik esetben is - a sztorit kicsit megbolondítja egy nem különösebben bonyodalmas szerelmi vonal, ráadásul  mindkét esetben ugyanazzal - az egyébként remek - Jean Arthur-ral.

Szólj hozzá!

121. Nem Gyerekjáték (Babes in Arms) - 1939

2017. augusztus 12. 22:29 - moodPedro

babes-in-arms-1937.jpgUSA (MGM), 96 perc, ff., angol

Rendező: Busby Berkeley

Producer: Arthur Freed

Nem különösebben rajongok a musicalekért. Érdekes a viszonyom velük. Néhányért szinte rajongok (Jézus Krisztus Szupersztár, Grease és mondjuk a Cabaret... na meg a Mamma Mia, de a legtöbbet végig sem bírom nézni, főleg az operett jellegűeket, ahol az eseményeket is énekelve próbálják elmondani: Operaház Fantomja, Nyomorultak... Némelyiknek többször is nekifutottam, de sehogy sem bírom megkedvelni őket.

Ezért is lepett meg, hogy a listán 71 - 73 helyeken egymás után szereplő három Busby Berkeley által koreografált Warner musical (42. Utca - Rivaldafény Parádé - Aranyásók 1933-ban) mennyire bejött nekem...

Kíváncsian vártam, hogy hat évvel később, immár az MGM-nél, - ráadásul nem csak koreográfusként, hanem rendezőként - Berkeley felül tudja-e múlni a három korábbi remek filmet...

De nem csak miatta voltam nagyon kíváncsi erre, hanem Judy Garland miatt is, aki igazi cukiság-bomba még 17 évesen is. Róla nyilván mindenkinek az Óz a Csodák Csodája jut az eszébe... (Még egy film jön, és utána az Óz következik a listán.)mv5bmtc2nda1mtgxnl5bml5banbnxkftztgwodm3mtq5mdi_v1_sy1000_cr0_0_679_1000_al.jpg

Partnere az a Mickey Roonie, akivel fiatal korában összesen kilencszer szerepelt együtt a vásznon.

Imádom a felnőtté válás kapujában őrlődő, első szerelmüket megélő tinikről szóló coming of age filmeket, és titokban most is valami ilyesmire számítottam, ám sajnos csalódnom kellett. A két fiatal ugyan szerelmes egymásba, és persze van egy harmadik, aki féltékenységet is okoz, de az érzelmi szál szinte mellékes. A film mindössze arról szól - még hollywoodi mércéhez képest is igen felületesen - , hogy a vándor-színház tagjainak gyerekei a válság miatt ezen túl nem férnek bele a társulatba, ezért ők maguk egy külön produkciót hoznak létre, amivel természetesen nagyobb sikerük lesz, mint a szüleiknek.mv5bmtaymdcymzixotneqtjeqwpwz15bbwu4mdqznze0otay_v1_sx1324_cr0_0_1324_999_al.jpgÉs ez nekem kevés volt, és nem csak az volt a bajom, hogy felületes volt, de a zenékért sem voltam oda különösebben, sok esetben egészen operaária jellegűek voltak a számok, és ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni... Az viszont meglepett, hogy az Ének az Esőben című 1952-es musicalben hallható "Good Morning" című dalt valójában ehhez az 1939-es filmhez írták.

Busbey Berkeley most csalódást keltett tehát, még akkor is, ha a végére csak bekerült egy Berkeley-s nagy táncjelenet, de akkorra már késő volt. Hanem volt egy 10-15 másodperces mozdulatsor, ami miatt mindenképpen hálás vagyok, hogy láttam ezt a filmet. A főszereplő páros idilljét megbolygató June Preisser olyan mozdulatsort mutatott be, amit én még soha nem láttam, és akárhányszor megnézem, nem tudok rájönni, hogy miért nem töri össze az arcát a lány. Az egész részletet érdemes megnézni, 1 perc az egész, de az említett mozdulatsor 0:45-nél kezdődik.

mickey-rooney-babes-in-arms-june-pressier-judy-garland.jpg

Szólj hozzá!