1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


116. Olympia (A Berlini Olimpia) - 1938

2017. július 27. 02:02 - moodPedro

wt0emmmw7gztrhtrngexnrccthp.jpgNémetország (Tobis Film),  120+93 perc, ff., német

Rendező: Leni Riefenstahl

Producer: Leni Riefenstahl

A rendezőnő másik híres dokumentumfilmjéről (Az Akarat Diadala) szóló írásom végén jeleztem, hogy Riefenstahl még egyszer szerepelni fog a listán. Itt van tehát ez is, és újfent leesett az állam látva azt a technikai színvonalat, amelyen a rendezőnő 1936-ban alkotott.

Talán túlzónak fog hatni, - bár egyáltalán nem érzem annak -, ez az 1936-os berlini olimpiáról szóló dokumentumfilm technikai és esztétikai értelemben is vetekszik, sőt helyenként túlszárnyalja a mai olimpiai-, vagy akár a cikk írásakor is zajló budapesti vizes vb. közvetítéseit.

Erős megállapítás, tudom, és nem is teljesen igazságos, hiszen a sport-közvetítések általában élőben kerülnek szerkesztésre, míg Riefenstahl-nak két éve volt összerakni ezt a filmet. Mindenesetre a végeredmény pazar. 

Technikailag nem egy, hanem két filmről beszélünk, bár a kettő valójában szerves egységet alkot. 

A Népek Ünnepe

Ez a címe az első, - közel két órás - filmnek, mely három részre tagolható: (1) Az olimpiai láng útja (2) Az olimpiai megnyitó (3) Az atlétikai versenyek.

mv5bmtu4otq3mzezn15bml5banbnxkftztgwmzk4nzg2mje_v1.jpg

A bevezető részben az olimpiai lánggal kapcsolatban visszatekintünk az ókori görög olimpiákra is. Nemcsak a klasszikus görög épületek felvételeivel idézi meg számunkra az ókort a rendezőnő, de a meztelen tornász hölgyek és a majdnem meztelen tornász férfiak mozdulatsorai is erre a hangulatra erősítenek.

Jó, jó... az ókori olimpiákon nemhogy meztelen, de semmilyen hölgyek nem vehettek részt, még vendégként sem, a férfiak akkoriban valóban meztelenül szerepeltek. Ám Riefenstahl filmjében a meztelen hölgyek táncából születik a tűz, mely az olimpiai lángot adja Görögországban. 

Apropó, tudja valaki, hogy az ókori görög olimpiákon honnét hozták az olimpiai lángot?

Bizony... sehonnan. Mivel ez a szokás erről az 1936-os Berlini olimpiáról származik. Igen, a játékok főszervezője, Carl Diem találta ki ezt a futást a lánggal, mely azóta elmaradhatatlan eseménye az olimpiát megelőző heteknek.

A film nagy része tulajdonképpen bármelyik ország bármilyen politikai rendszerében készülhetett volna. Élvezettel nézhető egy sportrajongó szemüvegén keresztül. Ezt az alkotást véleményem szerint igazságtalan lenne bármilyen náci ideológiával vádolni. Ha átadjuk magunkat a sport látványának, akkor a legtöbb résznél el lehet feledkezni arról a mocskos rendszerről, melyben ez az esemény megrendezésre került. A német sportolók horogkeresztes meze persze gondoskodik róla, hogy ebből az állapotból időnként kizökkenjünk, de a sportfelvételek annyi érdekes és különleges élményt nyújtanak, hogy javaslom, adjuk meg a filmnek ezt a sanszot.

A film második (középső) része, az egyetlen, ahol esélyünk sincs "félrenézni", hiszen a megnyitón végig ott pöffeszkedik Hitler, így esélyünk sincs elfelejteni, hogy hol járunk térben és időben.

Az stadion, mint általában az olimpiai megnyitó ünnepségeken, tele van. A világ minden tájáról. A nemzetek bevonulása hasonlóan történik, mint ahogy azóta is látjuk. Az egyetlen furcsaság, hogy néhány ország náci karlendítéssel vonul. Na de a Franciák is??? Ezt nem értettem... ennek utána kellett néznem...

És itt megint egy olyan érdekességre bukkantam, amiről szerintem sokan nem tudnak: létezik ugyanis egy úgynevezett olimpiai üdvözlés, mely majdnem megegyezik a náci karlendítéssel. A különbség, hogy míg a nácik maguk előtt emelték a karjukat, addig az olimpiai üdvözléskor - előírása szerint - kicsit jobbra tartjuk a kart. Azért írom mindezt jelenidőben, mert hivatalosan most is érvényben van ez az üdvözlési forma az olimpia szabályzata szerint, csak éppen - érthető okokból - gyakorlatilag nem használja senki. A Franciák (és még néhány ország) nem a náci karlendítést mutatták tehát, hanem az akkor még közismert olimpiai üdvözlést. 

Az alábbi képen Ondina Valla látható, aki egy olasz atléta volt, így az ő esetében nehéz eldönteni, hogy a karlendítés hogyan értelmezendő.

mv5bmtg3nzi5mdqyov5bml5banbnxkftztgwnzk4nzg2mje_v1_sy1000_cr0_0_1239_1000_al.jpgAz érmes sportolónő fényképén még egy dolog van, ami furcsa lehet: nincsen a nyakában érem. Ezen az olimpián ugyanis nem érmeket adtak, hanem az ókori görög olajfa koszorúra rímelő, tölgyfa koszorút tettek a győztesek fejére, melyet a stadion mellé ültetett fa ágaiból készítettek. Mint a képen látszik, a német tölgyfa kultusz itt nem állt meg, hiszen az aranyérmesek egy tölgyfacsemetét is kaptak azzal a szándékkal, hogy azt otthon ültessék el. Az olimpiai stadion mellett ma is ott árválkodik az említett fa.

gela-cc-88ndeplangrafiken_0003-podbielski-eiche.jpg

És akkor ezzel rá is kanyarodtunk az első film harmadik, záró szakaszára, az atlétikai versenyekre. Bár az atlétikai számok alatt még egy-egy alkalommal megmutatja a rendezőnő a kényszeres mozdulatokkal szurkoló Führert, ettől kezdve már tényleg a sporton van a hangsúly.

mv5bmjaxmzq3njg1of5bml5banbnxkftztgwntu4nzg2mje_v1.jpg

Az atlétika az a sport, mely talán a legkevesebbet változott 1936 óta. Egyébként a film során a bravúros felvételeken túl az egyik legizgalmasabb szempont az volt, hogy melyik sportág milyen furcsaságokat kínál. Hol, milyen változásokat veszek észre?

Nos, az atlétika esetében a legszembeötlőbb, és legfélelmetesebb látvány az volt, hogy a magasugróknál 1936-ban még nincs szivacs. Homokra érkeznek.De még a rúdugrók is, akik 4 méter körüli magasságot ugranak át, azaz gyakorlatilag erről a magasságról esnek le... Hogy egyik sem töri össze magát??? Egész félelmetes látvány, de tény, hogy mindegyik atléta saját lábán távozott, legalábbis sérülést - ennél a számnál - nem mutatott a film.

mv5bmjexntmzmzm3of5bml5banbnxkftztgwndk3nzg2mje_v1.jpg

A Szépség Ünnepe - Talán a címből is érződik, hogy ez a második film végképp el kíván távolodni a politikától, és kizárólag a sport és vele az emberi test szépségével foglalkozik.

A film elején még ellátogatunk az olimpiai faluba, ahol betekintünk egy-egy ország csapatának a mindennapjaiba. Kézenfekvő lenne, hogy Riefenstahl kizárólag a német csapat "acélos" felkészülését mutassa, ám ő nem ezt teszi. Ide is, oda is betekint. Még ha nyilván megrendezettek is az egyes jelenetek, mégis valami olyan hangulatot sikerül bemutatnia, ami valóban lehetett akkoriban egy ilyen olimpiai faluban.

Az olimpiai falu egyébként ma üresen áll, és a legfrissebb tervek szerint lakóparkká kívánják alakítani. Néhány hete az indexen jelent meg erről egy érdekes cikk, mely itt olvasható.

Az 1936-os olimpián 21 sportágban lehetett indulni, mely valójában 20 volt, hiszen az úgynevezett "művészeti verseny"-t én nem tartanám valódi sportágnak, a film egyébként nem is említi. Ebben a művészeti versenyben különböző alkotók indultak sporttal kapcsolatos műalkotásaikkal. Összehasonlításképpen, 2016-ban 28 sportág szerepelt az olimpián.

Számomra ez a második film volt igazán izgalmas, hiszen ez mutatta be az olimpiai versenyek atlétikán kívüli sportágait 1936-os állapotukban. Volt jó néhány érdekesség. Szinte mindegyik sportágra jutott legalább néhány perc. Lovaspóló, gyeplabda, foci ... Sajnálatomra talán egyedül a kedvencem, a kézilabda maradt ki a filmből. Holott ennek külön érdekessége lett volna, hogy 1936-ban még nagy pályán, szabadtéren, kétszer 11 emberrel játszották. Szívesen megnéztem volna, hogy milyen lehetett ez a ma már szigorúan teremben űzött sportág kint a füves pályán...

De érdekes például, hogy a torna is szabadtéren került megrendezésre.

Az is sporttörténeti érdekesség, hogy a mellúszók futamában az úszók nagy része pillangóban úszik, anélkül, hogy tudott volna erről. Ekkor már néhány éve ugyanis néhány úszó áttért a mellúszásnak erre a kissé módosított formájára. Csak 1956-ban választották külön a pillangó úszást a melltől.

A lovastusán látványos bukásokat okozott, hogy az egyik akadály utáni "medence" mélyebb volt a vártnál, így a lovasok nagy része bukott. Furcsa módon a német lovasok sikerrel vették az akadályt. Sok óvás érkezett, mivel gyaníthatóan a német versenyzők tudták, hogy a medence mely részén lehet száraz bőrrel venni az akadályt.

mv5bmtq2mjm4mze5ml5bml5banbnxkftztgwmdk4nzg2mje_v1_sy1000_cr0_0_1196_1000_al.jpg

Ha valaki sajnálná a közel 4 órát az életéből, mely ennek a két filmnek a végignézéséhez szükséges, és egyetlen sportág megtekintését kellene ajánlanom számára, akkor feltétlenül a műugrást javasolnám megtekintésre. Olyan varázslatos felvételek készültek ugyanis erről a számról, hogy külön ezt a részt még egyszer meg kellett néznem. A poszt írásakor zajlik a 2017-es Budapest vizes VB, de olyan szép képeket még a mai technikával felszerelkezett stábunktól sem láttam, mint ami ebben a filmben látható.

Riefenstahl korábbi filmje, "Az Akarat Diadala" után hajlottam arra a véleményre, hogy aki náci nagygyűlésről  készít propagandafilmet, az kisebb vagy nagyobb mértékben, de nyilván bűntársa is a rendszernek. Nos, ezt a filmet látva hajlamos vagyok kicsit átértékelni az álláspontomat. Riefenstahl számára láthatóan fontos volt, hogy monumentálisat alkosson. Elképzelhető, hogy számára a tárgy mellékes volt. Mindegy volt, hogy náci nagygyűlés vagy éppen olimpia. Grandiózus filmet akart csinálni bármiről. Nyilván abban a korszakban ez a két dolog volt, aminek az ilyen színvonalon történő megörökítésére a rendszer megfelelő mennyiségű pénzt áldozott. Ezzel a filmmel kapcsolatban úgy vélem Riefenstahl-nak nem volt semmi szégyellni valója. 

9 komment

82. Az Akarat Diadala (Triumph des Willens) - 1934

2017. február 13. 06:36 - moodPedro

mv5bndu3mtqymdy4nl5bml5banbnxkftztgwmdyzota2mje_v1_sy1000_cr0_0_532_1000_al.jpgNémetország (NSDAP - Reichsleitung), 111 perc, ff. német

Rendező: Leni Riefenstahl

Producer: Leni Riefenstahl

A rókaképű Rudolf Hess felmegy a dobogóra Hitler mellé. Vigyáz, nehogy úgy tűnjön, hogy el akarja lopni a show-t a nagyfőnök elől. De arcán azért ott a letörölhetetlen, sunyi mosoly. Hosszú hatásszünet után megszólal:

A Párt maga Hitler!

De Hitler maga Németország, ahogyan Németország is maga Hitler! 

Hitler! Sig Heil!

...ezzel, és a náci párt himnuszával (Horst Wessel-Lied) zárul az a közel két órás dokumentumfilm, mely a nácik által szervezett 1934-esrief28eb57709b0be0b9bd7e7a8d3d64939c.jpg Birodalmi Pártnapokról (egyben a párt 6. kongresszusáról) szól.

Leni Riefenstahl, ez a szép arcú fiatal hölgy "pénzt, paripát, fegyvert" kapott, hogy létrehozza eme grandiózus filmet. Nem túlzás ez a jelző. A technika, ami felvonult ennek a rendezvénynek a rögzítésére, "jelenértékre átszámítva" a mai olimpiai közvetítések színvonalával vetekszik. Hatalmas szerkezeteket építettek - nem egyet, sokat -, hogy a lehető legjobb szögekből, és lehetőleg sínen mozgó kamerákkal vehesse az eseményeket a stáb. (172 ember dolgozott a rendező keze alá) Ahol kellett, ott gödröket ástak az operatőrök számára, máshol pedig a gigantikus zászlórudakra szereltek függőleges sínszerkezetet a kamera számára. Egyértelműen látszik, hogy itt nem volt kompromisszum. Amire a rendezőnőnek szüksége volt, azt megkapta. És a végeredmény esztétikai értelemben pazar!  Látványban megelőzi korát.

triumph_will_crowd.jpg

Ha nem tudnám, hogy mibe taszította a világot az az ordibáló eszelős, akinek a szavait láthatóan issza az a közel 700.000 (!) ember, aki részt vett a rendezvényen, akkor azt mondanám, hogy ez egy bravúrosan megvalósított propagandafilm, tagadhatatlanul művészi színvonalon kivitelezve... csak azon gondolkoznék, hogy miért nem találtak alkalmasabb szereplőt ehelyett a Chaplin-bajszos paprikajancsi helyett? Ugyanis számomra a film megnézése után is valamennyire érthetetlen, hogy hogyan tudott ekkora tömeget magába bolondítani ez az ember ilyen semmitmondó és mai szemmel kissé idegesítő előadásmóddal? Ja... igen... Hitlerről beszélek.

large.jpg

Még gyerekkoromban nagyszüleimnél szóba került Hitler. Nagyapám szerint már a beszédén látszott, hogy nem volt normális... és hát tényleg van ebben valami. Nem számoltam, pontosan hány beszédet mondott el Hitler a hatnapos rendezvény alatt (naponta egyet biztosan), de mindegyik pontosan ugyanarra a koreográfiára hajazott: Elkezdi a beszédet viszonylag visszafogottan, de ezt csak néhány mondatig bírja, hamar behergeli magát, néhány mondat után minden esetben beindul, és akkor már izzadva, kart lóbálva üvölti a jól hangzó semmitmondásokat.

A tömeg issza a szavait, a beszédek második felénél már minden mondatot egy - a tömeg felől feltörő - "Heil" akaszt meg. A Führer láthatóan élvezi a helyzetet, igazi ripacsként lubickol a szerepben. Majd a beszéde végén kissé visszalép, és zavartan élvezi az ünneplést.

Próbáltam magamban mentegetni a tömeget... talán még nem sejthették, hogy mi lesz ebből... De eszembe jutott, hogy 1934 Szeptemberében vagyunk, ekkor már vagy 2 hónapja megtörtént a "Hosszú kések éjszakája", valami azért sejthető volt abból, hogy nem csak egy ártalmatlan bohóc üvöltözik a pódiumon. 

Egyébként ez a második nagygyűlés volt, amit Leni Riefenstahl lefilmezett. Mondhatjuk azt is, hogy ez az előző évi film remake-je volt, hiszen annak az összes kópiáját megsemmisítették, mivel azon szerepeltek az akkor még élő, időközben kiiktatott (magyarul legyilkolt) kollegák, Ernst Röhm SA vezérrel az élen. Teljesen véletlenül Angliában fennmaradt abból a filmből is egy példány, ami vagy hatvan évvel később került elő. (A Hit Győzelme címmel)

Bár a közel két óra egy idő után unalmassá vált, azért érdekes volt látni, hogy hogyan  üzemelt ennek a diktatúrának a marketing gépezete. Nagyjából persze hasonlóan, mint minden más diktatúráé. De azért a részletek izgalmasak. Ki gondolta volna, hogy a Nürnbergbe való érkezés napján a tömeg szerenádot ad a Führernek?

Én például az ereklyeként körbehordott Vérzászlóról sem hallottam korábban. Ezt a zászlót állítólag a nácik 1923-ban lelőtt "mártírjainak" vére áztatta. Ennek a zászlónak a sarkát érintették a rendezvényeken az új, megszentelendő zászlókhoz. És akkor még nem beszéltem a Fények Katedrálisáról, mely egy hatalmas, 152 reflektorból álló kompozíció volt.

bundesarchiv_bild_183-1982-1130-502_nurnberg_reichsparteitag_lichtdom.jpg

1934 Szeptember 5-től 10-ig Nürnbergben tartották ezt a grandiózus gyűlést. Nürnberg egyébként nagyon kedves kis városnak tűnik a film bevezető képei alapján. Itt volt mindenki a pártból, aki számított. Hitler, Himler, Göring, Göbbels, Hess, stb. Az urak egy része jóval kellemetlenebb körülmények között tartott ugyanebben a városban egy jubileumi találkozót a náci főbűnösök Nürnbergi pere során.

A rendezőnő utólag persze próbálta kisebbíteni a náci propaganda alakítása során elért érdemeit, hangsúlyozni próbálva a szakmaiságot a bűnös politikában való részvétel ellenében. A valóság persze az, hogy őt is hatalmába kerítette a náci ideológia, bár nem egyértelmű, hogy az idővel nyilvánvalóvá váló háborús és emberiesség elleni bűntettek után mennyire maradt híve a pártnak.

Riefenstahl a háborút követően évekig hadifogságban volt, végül nem ítélték el náci háborús bűnök miatt. 101 évesen halt meg 2003-ban. Idősebb korában a fotográfiában ért el sikereket, de a náci múlt bélyege élete végéig kísértette. Hamarosan újra találkozunk vele az 1001-es listán.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

 Vimeo - Az Akarat Diadala

TRIUMPH OF THE WILL (1935) from The Rogue Cap on Vimeo.

 

 

50 komment

77. Föld Kenyér Nélkül (Las Hurdes) - 1933

2017. január 18. 23:49 - moodPedro

51959-land-without-bread-0-230-0-345-crop.jpgSpanyolország, 28 perc, ff., néma (utólagos narrációval)

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Ramón Acín, Luis Buñuel

Már fiatalon megtanuljuk, hogy a film nem feltétlenül a valóságot mutatja be. A film legtöbbször csak fikció, mely megtekintése során elrepít minket egy elképzelt világba. Meg kell tanulni helyén kezelni a dolgokat. Ettől függetlenül, hiába tudjuk, hogy amit látunk az nem a valóság, egy jól sikerült horror film nézése során például mégis annyira a hatása alá kerülhetünk, hogy szinte résztvevőivé válunk az eseményeknek.

Más a helyzet a dokumentumfilmekkel. Ez a különleges műfaj a valóság rögzítéséről, és annak bemutatásáról szól. Jó esetben tehát nem fikciós. De ha kicsit megengedőbbek vagyunk, akkor odáig elmehetünk, hogy olyan eseményeket mutat be, amik megtörténtek, vagy megtörténhettek volna. Például, ha az oroszlánokról szóló film készítésekor a készítők az oroszlánok közelében elengednek egy antilopot, csak azért, hogy felvehessék, hogyan vadássza azt le az oroszlán... na bumm...

Más a helyzet, amikor a dokumentumfilm teljes egészében a valóság meghamisításáról szól. Mint például ez esetben... Las Hurdes Spanyolországnak egy akkoriban viszonylag szegényebb járása volt a híres egyetemi várostól, Salamancától kb. 120 kilométerre. A középkorban valóban nagyon elszigetelt, elmaradott és szegény volt a környék, de a film készítésekor ez már messze nem volt igaz. A film mégis olyan arcát festi le a környéknek, hogy jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon hogyhogy itt még egyáltalán vannak élő emberek?

g22_01-imagen02-pueblo-hurdano.jpg

Érdekes, hogy még az 1001-es könyv ezzel a filmmel kapcsolatos kritikája is magasztalja a rendezőt, hogy milyen művészi realizmussal mutatja be azt az elképzelhetetlen szegénységet, elmaradottságot és igénytelenséget, ami ott tapasztalható volt ekkoriban. Egy holland filmes, Ramón Gieling az ezredforuló környékén elhatározta, hogy ellátogat a helyszínre, és megvizsgálja, hogy változott-e a helyzet azóta. Az ott tapasztaltakra mindjárt visszatérek.

Buñuel utólagos - kissé hihetetlenül hangzó beszámolója szerint - egyik barátja, Ramón Acín meggondolatlanul ígéretet tett egy zaragozai kávéházi beszélgetésük során: Ha egyszer nyer a lottón, akkor abból finanszírozni fogja Buñuel következő filmjét. A sztori úgy folytatódik, hogy Acín valóban nyert, nem is akármennyit: 100.000 pesetát, ami nagy pénz volt akkoriban. És ami még hihetetlenebb, hogy a barát állta is a szavát, még ha nem is a teljes összeget, "csak" 20.000 pesetát fordított erre a célra. Ez akkor is nemes gesztus volt. Ne felejtsük el, hogy Buñuel eddig nem tett le olyan filmek az asztalra (Andalúziai Kutya és Az Aranykor) melyek reményeket adtak volna arra, hogy jövedelmező pénzügyi befektetésként lehessen tekinteni erre a szponzorációra. Így lett Ramón Acín a film producere.

Salamanca felől Las Hurdes felé az utolsó városka La Alberca. A filmben Buñuel ennek a városkának a viszonylagos jólétével próbálja ellenpontozni a szomszédos vidék nyomorát. A városka egyébként romantikusan turista csalogató, ahogy a közelmúltban készült képeken is látható. 

 Na, de mit tapasztalt 2000 környékén a holland rendező Las Hurdes-ben?

A helybeliek elmondták, hogy a filmnek szinte egyik jelenete sem igaz, és azóta is próbálják magukról lemosni a film okozta bélyeget.

Elmesélték, hogy a szamarat, mely a doku szerint a gyilkos méhek áldozata volt (az adott hónapban már ki tudja hány emberhez és állathoz hasonlóan), valójában Buñuel kente be mézzel, hogy ellepjék a méhek.

images_1.jpg

A hegyi kecske, mely lezuhan a sziklán, és amely szerencsétlenségére azt akarta ábrázolni, hogy a helyiek csak akkor látnak húst, ha egy ilyen állat valamiért szörnyethal... nos ezek a hegyi kecskék olyan ügyesek voltak, hogy egyik sem akart lezuhanni a sziklákon, ezért Buñuel inkább rálőtt valamelyikre. Így már persze az állat eljátszotta a rá írt szerepet.

A halott kislány sem volt halott, csak aludt, és később, amikor mutatják, hogy órákat kellett vele gyalogolni a temetőbe, akkor egy üres teknőt utaztattak. 869full-land-without-bread-poster.jpgTermészetesen az a néhány születési rendellenességgel élő fiatal sem volt elvadult vadember, akiket Buñuel elmondása szerint csak egy helyi lakos közreműködésével lehetett olyan állapotba hozni, hogy egyáltalán le lehessen őket filmezni.

0lwb_c.JPG 

Nem véletlen, hogy a holland rendező ezzel kapcsolatos filmjének címe: Buñuel Foglyai.

Buñuel filmje, a Las Hurdes eredetileg némafilmnek készült. Később azonban a bemutatóra narrátorként kommentárral látta el a filmet. Így végülis hangosfilm lett belőle, de a kísérő zenén és a narráción túl egyébként az eredeti felvételeknek nincsen semmilyen hangjuk.

Néhány kritikus nem mervén elengedni a magasztalt film kezét, paródiakánt, esetleg a varázsszóval tovább címkézve hovatovább szürreális paródiaként aposztrofálja ezt az alkotást. Jómagam nem hiszek ebben. Ha valóban ilyen szándék lett volna, akkor talán szerencsésebb lett volna egy kitalált régióról forgatni ilyen jellegű ál-dokut.

Véleményem szerint Buñuelnek határozott prekoncepciója lehetett a régióról, - mely egyébként a középkor környékén valóban szinte teljesen elzárt volt a környezetétől a korabeli beszámolók szerint. A helyszínre érkezvén azonban valószínűleg látta, hogy ha a valósághoz túlságosan ragaszkodik, akkor itt ebből nem lesz film... tehát inkább gyártott egy alternatív valóságot a film számára.

Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Szólj hozzá!

16. Häxan - 1922

2016. május 04. 14:02 - moodPedro

haxan-witchcraft-through-the-ages-1922.jpg
Dánia és Svédország (Svensk Filmindustri) , 104 perc, néma, ff.

Rendező: Benjamin Christensen

Na tessék... A Nanuk után kettővel megint egy dokumentumfilm. Legalábbis nagyon annak szeretne tűnni. Dán rendező készítette, de a svéd Svensk svensk_filmindustri_logo.pngFilmindustri pénzelte, mely egyébként egy ma is rendkívül sikeresen üzemelő produkciós vállalat. Dániában ekkor nem volt olyan nagy filmes cég, mint az említett svéd vállalat.

A huszadik század elején nagy divat lehetett mindenféle okkult dolgokkal, illetve fekete mágiával foglalkozni. Ha megnézzük az eddig látott Európai filmeket, akkor azt vesszük észre, hogy a Mosolygó Madame Beudet c. francia impresszionista filmen kívül mindegyik kisebb-nagyobb mértékben tartalmaz ilyen - akkoriban legalábbis - misztikusnak tűnő elemet. (Pld. hipnózis, alvajárás, halottak szelleme, vámpírok, stb...) 

1922-ben még messze nem volt kialakult stílusa a dokumentum-filmeknek. Nem is csoda, ez inkább tévés műfaj lesz majd, bár igaz, hogy egy-egy színvonalasabb vagy különlegesebb dokumentumfilmnek manapság is sikerül moziba kerülnie. 

A boszorkányokról (häxa - svédül boszorkány) kíván tudományos, - de szerintem inkább áltudományos - hozzáállással minél több mindent megmutatni ez a film. Nagyon heterogén, van itt minden... stíluskavalkád...

Hét fejezetre bomlik az eredeti 1922-es film (a későbbi, "felturbózott" változatokról majd a bejegyzés végén írok):

1. fejezet: Ebben a valamivel több, mint tíz percben szinte csak rajzokat, fametszeteket látunk magyarázó szövegekkel. Leginkább középkori boszorkányperek és vallatások ábrázolásán keresztül igyekszik bemutatni a témát... hát ez elég uncsi...

2. fejezet: A második rész valamivel mozgalmasabb - bár kicsit zavaros - kavalkádja egymástól független kis felvillanásokkal, a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket ábrázoló jelenetekkel halad tovább. Ha már lúd, legyen kövér, idekeveredik a Sátán is, ördögi megtestesülésében, melyet maga a rendező, Christensen alakít.

 3. 4. és 5. fejezetek: Megint valami egész más jellegű dolgot látunk, mint korábban. Hirtelen egy fikciós történetben találjuk magunkat. Három fejezeten át - az előző fejezettől teljesen eltérően - egy kerek történeten keresztül mélyülünk el a korabeli inkvizíciós boszorkányperek világában. Vörösre virazsírozva a jelen idejű események, kékre a 'boszorkányok' által - a kínvallatás hatására kicsikart - kitalált történetek a 'boszorkánykodásaikról'. (Ezek az elbeszélések elevenednek meg az alábbi forgatási fotókon.) Ez a kifejezetten nem dokumentarista stílusú rész teszi ki a teljes film közel felét. Helyenként kifejezetten realisztikus a bemutató, például amikor a vallatók félmeztelenre vetkőztetik egyik szegény, összeaszott testű, vénséges vén, fogatlan delikvensüket, hogy belekezdjenek a vallatásba... 

 6. fejezet: Megint visszatérünk a doku jelleghez. Főleg kínzási módszereket és kínzóeszközöket mutat be.

untitled-2.jpg 

7. fejezet: Végül az utolsó rész kísérletet tesz arra, hogy a boszorkányokra tudományos magyarázatokat találjon. Azaz a rendező szerint a legtöbb furcsa viselkedés, melyet a boszorkánynak vélt személyekkel összekötöttek, valamilyen elmebetegséggel magyarázható, mint: 'hisztéria', kleptománia, alvászavarok, stb. Nem látok ebben sem túl sok tudományos megalapozottságot.

Az egész inkább szórakoztató, mint informatív. Láthatóan - a Svensk Filmindustri támogatásának köszönhetően - sokat költöttek díszletre és egyéb forgatási költségekre. A rendező két éven át kutatott a boszorkányokkal kapcsolatban, és a filmet látva az volt az érzésem, hogy mindent bele akart szuszakolni a filmbe, amit csak talált. Állítólag kizárólag éjjel forgattak mindent, hogy a fényhatások és a körülmények mind a félelmetes hangulatot gerjesszék...

Mint ahogy a bejegyzés elején említettem, ennek a filmnek is több változata van. Az alap, amit én megnéztem, az 1922-es film felújított változata, azzal a zenével, amivel állítólag eredetileg megszólalt. Ezek híres zeneszerzők művei. Az utolsó fejezet alatt például Beethoven Holdfény Szonátája hallható.

1941-ben, amikor már a hangosfilmek korszakában vagyunk, a rendező Christensen úgy látta jónak, hogy csinál egy hangos bevezetőt a filmhez, melyben ő maga, mint egy professzor egy 8 perces felvezetőt tart, ezzel még inkább erősítve (erőltetve) a tudományos jelleget.

Majd 1968-ban újravágták a filmet. Lerövidítve 77 percesre, és drámai hatású narrátori szöveget vettek fel hozzá. És az eredeti komolyzenei betétek helyett egy jazz együttes készített hozzá aláfestő zenét. Míg a Halál Kocsisa esetében nagyon rossz véleményem volt a modern zenei verzióról, addig ez a jazz-es változat határozottan jól megy ehhez a filmhez.

Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy 1922-ben a film készítésekor már gyakorlatilag rendelkezésre állt a technika, hogy hangos filmeket készítsenek - triergon eljárásnak hívták - de még nem voltak hozzá olyan színvonalú műszaki megoldások, mellyel megfelelő minőségben tudták volna megszólaltatni a hangot. A filmgyártók ekkor még úgy gondolták, hogy nincs szükség a filmnek hangra, mivel a hang nélküli film jóval több művészi lehetőséget rejt magában. Ezért a filmkészítők egyelőre nem finanszírozták a jobb minőségű hanglejátszó eszközök fejlesztését.

Értem ezt az érvet, de az idő végül mégsem adott nekik igazat. Valahogy így vagyok én most a 3D-s filmekkel. A térhatású megjelenítés szerintem többet vesz el, mint amennyit hozzáad. Érdekes, hatásvadász eszköz, de véleményem szerint a film 2D-s formájában az igazi. 

triergon eljárás: a hanghullámok átalakíthatók elektromos impulzusokká, melyek fénycsíkokká transzformálhatóak, és ezáltal hangcsíkként rögzíthetőek a filmszalagon. Lejátszáskor a filmtekercsen megőrzött jelek ismét elektromos impulzusokká alakíthatóak, melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránokat. A rendszer feltatlálója három német mérnök volt: Hans Vogt, Jo Benedict Engl és Joseph Massole. Ezt megelőzően gramofont társítottak a filmvetítőhöz, de ott mindíg visszatérő probléma volt, hogy a vetítő sebessége még nem volt egyenletes, ezért a hang nem maradt szinkronban a képpel.

YOUTUBE - Häxan - 1922

YOUTUBE - Häxan - 1968

 

Szólj hozzá!

14. Nanuk, az Eszkimó (Nanook of the North) - 1922

2016. április 27. 02:20 - moodPedro


poster3.jpgUSA (Les Fréres Revillon, Pathé Exchange), 79 perc, néma, ff.

Rendező: Robert J. Flaherty

Producer: Robert J. Flaherty

Váratlan volt, hogy ezen az 1001 filmet tartalmazó listán egy dokumentumfilmbe botlom. És váratlanul érdekes is volt a film!

Bevallom - tudom, ciki - azt hittem, hogy az eszkimók valahol az Északi sarki jégtakaró környékén éltek. Tévedés! Az Eszkimók a tudomány jelenlegi állása szerint Kelet-Szibériából a Bering-szoroson Alaszkába átkelt, majd onnét Észak Amerika jeges vidékét benépesítő csoportjai. Itt jegyzem meg, hogy a hagyományosan használt kiterített világtérképet nézve nem tűnik kézenfekvőnek, de Szibériából (Oroszország) a Bering-szoroson mindössze 85 km-t kell a tengeren Alaszkáig (USA) hajózni.

Maga az Eszkimó elnevezés egyébként kimondottan tudománytalan, mivel nem beszélhetünk egy adott Eszkimó népről. Vannak az Inuit-ok Kanadában, Észak-Alaszkában és Grönlandon, és vannak a Yupik-ok kelet-Szibériában és Alaszkában. Csak a Yupik-oknak négy különböző nyelvet beszélő csoportja van. Ők maguk sem tartják magukat egységesen Eszkimóknak, nem beszélve arról, hogy ezt az elnevezést kimondottan sértőnek is tekintik. De engem ez nem zavar, az egyszerűség kedvéért én most Eszkimóknak fogom hívni őket.

Számomra a legnagyobb rejtély, hogy ha ilyen hatalmas távolságot vándorolt ez a népcsoport, akkor miért nem vándoroltak egy kicsit tovább, mondjuk délebbre... ahol kicsit jobb idő van... Vajon miért álltak meg ott, ahol annyira hideg van, hogy fák sem léteznek. Amerre nézünk, csak hó, hó és hó... meg tenger. Mert az eszkimók többnyire tengerparton élnek, és fókára vadásznak. Ritkábban bemerészkednek a kontinens belsejébe szarvasra vadászni. De inkább a parton élnek.

Korábban már jeleztem, hogy mindegyik filmnél megpróbálok eredeti filmplakátokat felkutatni. Ennél a filmnél külön szerencsém volt, mert öt különbözőt is találtam. Legtöbbjük annyira tetszik, hogy nehezen választottam ki közülük egyet a cím alá a megszokott helyre. Végül úgy döntöttem, hogy mind az ötöt elhelyezem ide egy galériába, mert tényleg nagyon szépek!

Robert J. Flaherty - a film készítője - az USA-ban született, de Kanadában (Toronto) járt főiskolára, és Kanadában kezdett ásványkutatóként dolgozni. Munkája során megismerkedett egy Eszkimóval akitől sokat megtudott az Inuit Eszkimókról. 1913-ban egy sziget kutatásával bízták meg, és főnöke javaslatára magával vitt egy kézi kamerát is. Annyira elkezdte érdekelni az Eszkimók élete, hogy valódi munkáját teljesen elhanyagolta, és inkább őket filmezte. Visszatérésekor megvágta a filmet, baráti körben kimondottan sikere is volt vele, de mielőtt elküldhette volna az USA-ba egy komolyabb forgalmazónak, cigarettájával véletlenül felgyújtotta a tekercset. Ezek a korabeli nitró filmek egy pillanat alatt lángra lobbantak és elégtek. Úgy döntött, hogy visszamegy, és forgat egy jobbat.

Sikerült 'szponzort' is találnia. A francia Les Fréres Revillon szőrme kereskedő cég finanszírozta a költségeket. 1920 nyarán Flaherty kiutazott Port Harrison-ba (Quebec), magával vitt két profi kamerát, és minden szükséges eszközt ahhoz, hogy a forgatott anyagot kint előhívja, és levetítse a szereplőknek. Kint szereplőket castingolt és... hoppá... itt akkor előkerül a dokumentumfilmeket érintő kényes kérdés: Minden valódi, amit egy dokumentumfilmben látunk? 

Természetesen nem. De egy dokumentumfilm rendszerint a valóságot igyekszik bemutatni, vagy legalábbis eljátszani olyasmit, ami megtörtént illetve meg szokott történni. 

Szóval Flaherty castingolt a helybeli lakosok között, tehát akiket egy családként mutat azok igazából összeválogatott szereplők voltak, és azt is el kell ismerni, hogy a legtöbb jelenet meg volt rendezve. És meg kell vallani azt is, hogy már a film készítésének idejében sem volt minden elemében valósághű a film. Például az eszkimók már régen lőfegyverrel vadásztak, Flaherty viszont szerette volna látványosan, szúrófegyverekkel mutatni az eszkimókat. 

Egye fene, engem nem zavar... Nagyon érdekes dolgokat láttam. Például, látjuk, hogyan készítik a kis félgömb alakú házaikat, melyeket IGLU-nak hívnak. Eddig azt hittem, hogy ezek valahogy jégből vannak kifaragva. Igazából nagyon kemény hótömbökből vágnak téglaszerű elemeket, és abból építik fel remek forma-érzékkel ezeket a házacskákat. Egy kisebb jégtömböt is használtak, ezt ablakként helyezték el. Ezen átsütött a nap, míg a hótömbökön nem.

Egyéb érdekes dolgok is kiderülnek a filmből. Például, hogy valószínűleg emiatt a film miatt terjedt el az un. Eszkimó-puszi kifejezés (az orrok összedörzsölése), és azt, hogy bár nulla fok alatt kell tartani az IGLU belső hőmérsékletét, hogy ne olvadjon el a hó-falazat, bent a család mégis meztelenül alszik a prém takaró alatt. Brr...

A kamera beállítások és vágások feltűnően jók, nagyrészt mai szemmel is korszerűnek tűnnek.  

YOUTUBE:  Nanuk, az Eszkimó

1 komment
Címkék: film doku ff néma USA