1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


160. Blimp Ezredes Élete és Halála (The Life and Death of Colonel Blimp) - 1943

2018. január 08. 01:55 - moodPedro

mv5bmzg2mze5ytktnzc3nc00nti0ltk3ogmtnzq5owe4nmjizgrhxkeyxkfqcgdeqxvymtk4mdgwna_v1.jpgNagy-Britannia (The Archers), 163 perc, Technicolor, angol

Rendező: Michael Powell és Emeric Pressburger

Producerek: Michael Powell, Emeric Pressburger és Richard Vernon

A Nagy Ábránd esetében is külön meg kellett magyarázni a cím jelentését, mivel az egy olyan írásra utal, mely a film készítésekor széles körben ismert volt, ma már azonban szinte senki sem ismeri. Ugyanez a helyzet a vicces nevű Blimp ezredessel. Ebben a filmben ugyanis nemdavid_low_blimp_18_may_35.jpg szerepel ilyen nevű ezredes, és még utalás sem hangzik el vele kapcsolatban. A film készítésekor azonban mindenki ismerte Blimp ezredest, aki egy harcsabajszú rajzfigura volt, akinek politikai viccekkel megjelenő képei ott virítottak a London Evening Standardban. A mulatságos ezredes egy törökfürdőben "osztotta az észt", mint ahogy ez a példa is mutatja itt jobbra: 

Beaverbrook Úrnak igaza van! Többet nem szabad részt vennünk egy újabb világháborúban, hacsak nem tudjuk megoldani, hogy az a Brit Birodalom határain belül maradjon.

Na, de akkor, hogy is kerül a címbe ez a Blimp ezredes? Vélhetően csak azért mert karaktere (leginkább külseje) emlékeztet a film főszereplőjének időskori figurájára, aki ráadásul szintén pont egy törökfürdőben múlatja idejét a film egy kulcsjelenetében, ahol végül elmeséli életének fontosabb eseményeit.

behind09.jpgÉs rögtön két dologra is felhívnám a figyelmet:

Az első, hogy a film közel három órás, és néha bizony igen lassú folyású. Ennek ellenére, aki türelmesen utat enged magában a filmnek, az a film közepe felé egyre többször fog elcsodálkozni, hogy ezek az angolok - a háború számukra egyik legdurvább szakaszában - milyen remek filmet tudtak összehozni. Meggyőződésem, hogy ha ez Hollywoodi film lenne, akkor a leghíresebb filmek között tartanánk számon. Így viszont szinte alig akad, aki hallott róla.

A másik dolog, ami fontos: Nemcsak, hogy közel három órás a film, de Technicolor-ra forgatták. (A forgatási fotók persze fekete-fehérben készültek, mint ahogy még a nyolcvanas években is nagyon sok esetben) Azért ezen ne lépjünk túl olyan gyorsan! Hollywoodban - ahol volt pénz a filmekre, (és viszonylag távol voltak a háborútól) ekkoriban még csak elvétve készültek Technicolor filmek. És erre az angolok, akik éjjelente óvóhelyekre kényszerültek a bombázások elől, leforgatnak egy közel három órás filmet színesben. Nekünk meg olyan szerencsénk van, hogy Martin Scorsese - aki gyerekkora óta csodálója ennek a filmnek - néhány filmintézet közreműködésével olyan tökéletesen restaurálta a művet, hogy kb. olyan minőségben láthatjuk ma, mint az 1943-as nézők.

A film főszereplőjét igazából Clive Wynne-Candy-nek hívják. Angol katona. Még az a fajta, amelyiket a poszt elején említett Nagy Ábrándban is láthattunk. Aki az ellenséget is tisztességesen kezeli, ha legyőzte. Egy angol katona, akinek életében a legfontosabb barát egy német katona, akivel még a búr háború idején kénytelen párbajozni.

Azt gondolom... olyan furák - Igen!

Éveken át gyönyörű szép muzsikát komponálnak és szép verseket írnak. Majd váratlanul háborút indítanak, hajókat süllyesztenek el, foglyokat ejtenek, utcákat rombolnak le Londonban, gyermekeket ölnek. 

Majd aztán leülnek ugyanabban az egyenruhában, Mendelssohn-t és Schubertet hallgatnak.

Van ebben valami riasztó. Nem gondolja Clive?

A film egyik női szereplője mondja ezt a találó elemzést a náci németekről. De persze szinte minden háború kirobbantójáról lehetne hasonlókat mondani. Moralizáló film ez.

Különleges ez a film abban a tekintetben is, hogy a háború sűrűjéből is képes a németek között keresgélni "az embert". Sok hollywoodi háborús filmet láttam, melyben az amcsik egytől egyig tökös fickók, akik vérüket-életüket adják a hazáért, a németek pedig egytől-egyig szadista, embertelen szörnyetegek. Itt pedig van egy német katona, aki legalább olyan szimpatikus, mint az angol főszereplő.

A film már-már felelősséget is vállal, azzal, hogy szinte kimondja 1943-ban (!), hogy bizony az első világháború vesztes országaival való "padlófeltörlés" (azaz bánásmód) nagyban hozzájárult a második világháború kitöréséhez. Nem véletlen, hogy Churchill nagyon nem akarta ezt a filmet, és sokat tett azért, hogy megbuktassa. (Ez nem sikerült, de exportálni csak a háború után lehetett).

Az alábbi képen baloldalon látható az angol ezredes fiatalkori és öregkori arca, jobboldalon pedig a német katonáé. Nem csak a képminőség szép, de a maszkokkal is remek színvonalon dolgoztak a angolok.

00_thelifeanddeathofcolonelblimp_header-1.jpgA film tehát elmeséli az angol ezredes életét, melynek legfőbb állomásai az angolok fontos huszadik századi háborúihoz kötődnek. Az 1899-1902-ig tartó II. búr háborúval kezdünk, ahol az angolok dél-Afrikában harcoltak a búrok (holland gyarmatosítók) ellen. A film emlékeztet arra is, hogy az első koncentrációs táborokat bizony az angolok létesítették a búr katonák hozzátartozóinak (azaz nőknek és gyerekek !!!) nyomorúságos körülmények közötti fogva tartására, ezzel is megtörve a búrok erejét. Majd rákanyarodunk az első világháborúra, és végül természetesen a második világháborúnál kötünk ki. 

Nehéz lenne besorolni a filmet. Nem mondanám, hogy háborús film, még akkor sem, ha ennyire a háborúk köré épül fel a története. Semmiképpen nem az ölésről szól. Nem is nagyon látunk ilyesmit. Sokkal inkább szól emberségről, szeretetről, tisztességről.

Részemről azért kellett egy kis türelem a filmhez, mert nagyon nem tudtam, hogy mire számítsak. Eleinte nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Először azt hittem, hogy valami vígjáték lesz. Így indult legalábbis. Voltak poénok, de valahogy mégsem ebbe az irányba ment. Kellett legalább egy óra, amíg kialakult a dolog, vagy talán addigra sikerült igazán ráhangolódnom. Elképzelhető, hogy ez a film is többszöri megnézéskor mutatja meg az igazi valóját. Többször is jártam így ilyen nagy lélegzetű, igazán fajsúlyos filmekkel. Mint például a Scorsese féle Casino. Vagy Szabó István Napfény Íze című filmjével.

Ez utóbbival egyébként több hasonlóságot is mutat ez a film. Egyrészt viszonylag hosszabb időszakot ölel át a történet - bár nem akkorát, mint Szabó filmje - másrészt ebben is nagyszerűen kerül alkalmazásra az az eszköz, hogy három különböző  korszakban lévő szereplőt is ugyanaz a színésznő játszik. Itt nem erre van kiélezve a film (mint a Napfény Ízében), de mégis izgalmasan működik ez a megoldás. Deborah Kerr játssza egyébként ezt a többszörös szerepet. blimp2.jpgLegvégül néhány szó a film készítőiről. Fent a film címe alatt a készítő ország után zárójelben mindig megemlítem a filmet készítő stúdió nevét, mely ez esetben The Archers. Nos ezt a céget két olyan rendező alapította akik sok filmet készítettek együtt. Többek között persze ezt is, de olyan nagy címek is hozzájuk kötődnek, mint a Fekete Nárcisz (1947) illetve a Piros Cipellők (1948). A filmek rendezője és producere is volt egyben a két alapító: Michael Powell és Emeric Pressburger, aki egyébként Pressburger Imre néven született Miskolcon.

A képen a nyitó feliratok hátteréül szolgáló gobelin. Előtte ül Powell, mögötte szemüvegben Pressburger. A csínos hölgy (jobbról második) a többes szerepet játszó Deborah Kerr.

behind06.jpg

Általában Pressburger írta meg a film történetét nagy vonalakban. Aztán a pontos forgatókönyvet közösen hozták össze, de úgy, hogy nem tudtak, nem szerettek egyszerre egy szobában dolgozni, mindig oda-vissza adogatták egymásnak a forgatókönyv módosított változatait. A rendezést főleg Powell végezte, de Pressburger is mindig a közelben volt, hogy Powell egyeztetni tudjon vele a koncepcióról. Amikor elkészültek a forgatással, Powell általában letette a lantot, elutazott Skócia hegyes vidékeire, amíg Pressburger megvágta a filmet. Végül a kész film reklámkampányában megint Powell vette ki a nagyobb részt. Tökéletesen működő tandem volt tehát az övék. Saját stúdió gründolásával pedig megszabadultak attól a tehertől, hogy egy finanszírozó mondja meg nekik, hogy mire mennyit és hogyan költhetnek. A maguk urai voltak.

1 komment

146. Dumbo - 1941

2017. november 29. 00:27 - moodPedro

mv5bmtg4mtmwmdq5nf5bml5banbnxkftztgwmdi0njg0mte_v1_sy1000_cr0_0_489_1000_al.jpgUSA (Disney), 64 perc, Technicolor, angol

Rendező: Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney

Az 1937-es Hófehérke elsöprő sikere után, majd az azt követő 1940-es két film - a Pinokkió és a Fantázia - pénzügyi sikertelenségét követően Walt Disney-nek ki kellett találnia valamit, hogy negyedikre végre újra nyereséges egész estés filmet tudjon készíteni.

Ilyenkor az ember kényszerből azzal kezdi, hogy lefarag a költségekből, úgy biztosan több marad a bevételből. A festékanyagon is spóroltak: a háttereket vízfestékkel festették, így olcsóbb volt. A film hossza is csak 64 perc, és úgy általában kevésbé volt kidolgozott a képi megjelenítés, mint ahogy az addig megszokott volt a Disney-s nagyfilmek esetében.

Szerencséje volt Disney-nek, mert bejött a dolog. Nem csak spórolni sikerült sokat, de ez a film végre megint sikeres lett, így az alacsonyabb költségek mellett a nyereség is újra jól alakult. Állítólag ez volt egyébként Walt kedvence a stúdiója által gyártott mesefilmek közül.

Egy aranyos kis elefánt a film főszereplője. Egy gólya pottyantja le édesanyjához, aki egy cirkusz elefántjaként dolgozik. Szegény csöppségnek van egy 'kis' testi hibája: Hatalmas fülei vannak, és emiatt gúnyolódás tárgyává válik. 

Mivel egy édesanyának nem lehet nagyobb fájdalmat okozni annál, mint, hogy drága kicsikéjét bántják, egyszer csak elszakad a cérna nála, és nekiesik a gúnyolódó tömegnek, amire persze a cirkuszigazgató bezáratja egy lakókocsiba, elválasztva gyermekétől.

Furcsa módon Dumbo egyetlen egyszer sem szólal meg a film során, és édesanyja is csak egyszer, amikor Dumbo-nak nevet ad. Holott Dumbo társa, aki felkarolja a magára maradt állatot, - Timothy az egér - folyamatosan beszél. Érdekes lenne megtudni, hogy DIsney végül miért döntött úgy, hogy Dumbo nem beszél, főleg, mivel eredetileg már meg is volt, hogy ki lesz az elefánt szinkronhangja. De itt meg kell jegyeznem, hogy a mese során egyetlen egyszer nem tűnt föl, hogy nem beszél az elefánt, csak amikor - szokásom szerint - elkezdtem utánanézni a filmnek, akkor olvastam valahol. Ekkor esett le, hogy valóban...

Van egy jelenete a filmnek ami viszont egészen megdöbbentett. Hozzáteszem, hogy felnőtt fejjel láttam először. Szóval van egy jelenet, ahol Dumbo (a gyermek elefánt) lerészegedik. Víz helyett tévedésből alkoholt iszik. Már ez is meglepett. De ami utána jön, az egy olyan pszichedelikus utazás, egy  hallucináció, ami alatt csak néztem, és leesett az állam. Persze teljesen indokolatlan a tiltakozás, ami néha fogadja ezt a jelenetet. Hat éves kis hercegnőmmel néztük a filmet, és gyermekemnek semmi problémája nem volt vele. Hozzáteszem, - szerintem - nem is igazán értette. Nem is tudja mi a részegség, ő ezt az öt perces jelenetet egy nagyon vicces, színes-zenés közjátéknak vette...

c40btof.gifNem hiszem, hogy nagy meglepetést lövök le, ha elárulom, hogy végül azért minden a helyére kerül. Mindenki boldog lesz.

Mint a többi Disney-s posztom végén sem, most sem állom meg, hogy fel ne hívjam a figyelmet arra, hogy Európában is van egy Disneyland, ahol arra az időre, amennyit megengedhetünk magunknak, hogy ott töltsünk, mi is a mesék részesei lehetünk. Kisgyermekeknek két kihagyhatatlan Dumbo-s játék is van: Az egyik a repülő elefánt, a másik a Casey Junior. Így hívják a kis-vonatot a filmben, amivel a cirkusz Amerikát járja.

 

Szólj hozzá!

138. Pinokkió (Pinocchio) - 1940

2017. november 09. 11:18 - moodPedro

mv5bmtuwnje3njg4n15bml5banbnxkftztgwmjkynzk2nje_v1_sy1000_cr0_0_663_1000_al.jpgUSA (Walt Disney), 88 perc, Technicolor, angol

Rendező: Hamilton Luske, Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney

Mint minden gyerek, én is imádtam a rajzfilmeket. Bár akkoriban még nagyon színvonalas rajzfilm gyártás folyt Magyarországon is, a Disney filmjei azért kiemelkedtek minden más rajzfilm közül. Aztán ahogy kamaszodtam, természetesen a rajzfilmek elvesztették számomra jelentőségüket, és legközelebb akkor kerültem közel hozzájuk, amikor gyermekeim elkezdték nézni őket. Most újra megnézve a Pinokkiót elámulok, hogy már 1940-ben milyen magas színvonalon alkottak ebben a stúdióban. 

A Hófehérke - az első egész estés rajzfilm - váratlan sikere után nem is volt kérdéses, hogy a rövidfilmek mellett ezek a nagyobb produkciók kiemelt jelentőségűek lesznek. A stúdió a Bambin kezdett el dolgozni, de különböző technikai nehézségek miatt az olasz Carlo Collodi meséje (Storia di un Burattino / Egy fabábú meséje) alapján készülő Pinokkió beelőzött.

Kerül amibe kerül, természetesen ezt is varázslatos Technicolorban készítették, hiszen a gyerekek számára kiemelten izgalmas ez a vibrálóan színes képi világ. Az eredetileg tervezett 500.000 dollár helyett ennek ötszöröse lett a végleges költség, amivel a korszak egyik legdrágább filmje lett, de megérte.

Míg a Hófehérke egy speciális Oscart kapott - kedvesen egy nagyot, és hét kicsit - a rajzfilmes műfajban végzett úttörő munkáért, addig a Pinokkió két 'verseny'-kategóriát is megnyert: a legjobb dalért és a legjobb aláfestő zenéért járót. Merthogy a zene - Disney szokás szerint - megint varázslatos lett.

Ezúttal egy kis fabábu kel életre. Egy magányosan élő idős fafaragó mester Dzsepettó kívánságát teljesíti egy kedves tündér. Az életre kelt bábú azonban másnap iskolába menet elcsábul, így suli helyett veszélyesebbnél veszélyesebb kalandok várnak rá. Az eredeti történet kifejezetten sötét volt, de azért a Disney-féle változatban is akad néhány ijesztő pillanat. Például az iskolakerülők szamárrá változása már-már a légy című horror átváltozását vetíti előre, igaz, még egy gyermeknek nagyjából megemészthető szinten. A bálna, melynek gyomrában kénytelenek időzni Pinokkió-ék, szintén elég félelmetesre sikerült. 

A szereplők mozgatása mai szemmel is tökéletesnek mondható. Sőt, jobb, mint némely nemrég számítógéppel készített animációs film. Úgynevezett rotoszkóp-technikát alkalmaztak az élethű mozgások megrajzolásához. Ez azt jelentette, hogy a mozdulatsort felvették filmre, majd kockáról kockára, gyakorlatilag lemásolták a valóságot. 

A karakterek nagyon jól eltaláltak. Pinokkió szerethető kis figura, Dzsepettó ember, mégis kicsit karikatúraszerű. Érdekes módon a kékruhás tündér (hófehérkéhez hasonlóan, sőt, még annál is inkább) kifejezetten valósághű, mintha egy élő ember jelenne meg a vásznon. Az alábbi képen ez talán nem annyira látványos, de mozdulatainak, mimikájának realisztikus volta egészen valóságossá teszik. Hófehérkéhez hasonlóan az ő modelljét is ismerhetjük. Evelyn Venable volt a "Kék Tündér" megtestesítője.

Amikor első kislányomnak kezdük el beszerezni a legjobb Disney filmeket (még nem létezett torrent), akkor tudtuk meg, hogy egy film újra kiadása után - ami akkor még VHS-en történt - ha elfogy az adott példányszám, nem gyártanak újat, legközelebb a következő évtizedben esedékes következő újra kiadáskor lehet majd hozzájutni az adott filmhez. (elképzelhető, hogy azóta változott ez a policy) Természetesen a Pinokkió kópiáját is megviselte az idő. Az egyik ilyen újra kiadás alkalmával, 1992-ben "leporolták" a filmet, eltüntették a karcolásokat, képkockáról képkockára haladva. A színeket digitálisan visszaállították eredeti tündöklésükbe, a hang is visszanyerte régi csengését. Új magyar szinkront is kapott. Így a mai gyerekek is olyan minőségben (sőt, ma már BluRay-en) élvezhetik ezt a mesét, mint az 1940-es évek kicsinyei.

Nem szégyellem bevallani, engem negyven év fölötti apukaként még mindig elvarázsol Disney világa, örömmel ülök fel a Párizsi Disneylandben a Pinokkió meséjét felelevenítő járgányra. Sőt, szívesen viszem haza azokat a parkban borsos áron kapható kis figurákat, mint amivel maga Disney bíbelődik az alábbi képen.

3 komment

134. Fantázia (Fantasia) -1940

2017. október 26. 13:23 - moodPedro

0_fantasia-poster-1940_1.jpgUSA (Disney), 125 perc, Technicolor, angol

Rendező: Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney, Ben Sharpsteen 

Kicsit kakukkfióka ez a film a Disney stúdió több évtizednyi egész estés animációs alkotásait ismerve. Meglepő vállalkozás, és megkockáztatom, hogy inkább felnőtteknek való, mint gyerekeknek. Hiszen az egyes kisfilmeket felkonferáló Deems Taylor zeneszerzőn és zenekritikuson kívül nem szólal meg senki, a komolyzenei aláfestést nem törik meg párbeszédek, zörejek, semmi. Gyerekeknek, legalábbis a kicsik többségének ez szerintem ilyen két órát meghaladó mennyiségben unalmas lehet. Megjegyzem, 125 perces hosszával a mai napig ez a leghosszabb Disney rajzfilm.

Arról van szó ugyanis, hogy Walt Disney egy vacsora során megemlítette Leopold Stokowskinak (aki a korszak egyik leghíresebb amerikai karmestere volt), hogy szeretne komolyzenei aláfestésre animációs filmeket csinálni. Stokowski felajánlotta, hogy elvezényelné Disney-nek a zeneszámokat a Philadelphia zenekar közreműködésével. Kiválasztottak 8 komolyzenei művet, és ezek felhasználásával készítettek hét stílusában egészen különböző kisfilmet, melyeket az előbb említett zenekritikus átvezető szövegei kötnek össze. Ezek az összekötő részek, ahol a zenekar látható (nem a valódi Philadelphia, csak statiszták) is nagyon szépen megkomponáltak, gyönyörű színes háttérrel, színes megvilágítással, és megállás nélkül mozgó kamerával készültek.

fantasia_c-0-1080-0-0.jpg

1. kisfilm: Bach: D-mol toccata és fúga 

Rögtön az első kisfilmmel húznak egy váratlant, és egy teljesen non-figuratív animációval lepik meg a gyanútlan nézőt. Engem a számítógépes lejátszók vizualizációs üzemmódjára emlékeztetett, ami a lejátszókban engem idegesített, de itt bevezetésnek még érdekes volt. Ezt a zeneművet szeretem, elég népszerű ahhoz, hogy a legtöbb ember élvezni tudja ezzel a teljesen absztrakt képi kísérettel is.

toccata.jpg2. kisfilm: Csajkovszkij - Diótörő

Itt vált világossá, hogy a film készítői nem feltétlenül akarnak a zeneműhöz eredetileg kapcsolódó történetből kiindulni. A kisfilmben ugyanis nincs se karácsony, se diótörő. Nincs is igazi története. Hol meztelen, kecsesen sudár testű tündérkék szállnak, és csillámporukkal díszítik az élővilág teremtményeit, hol varázsgombák vagy virágszirmok táncolnak, hol egy gyönyörű vízalatti világba merülünk le. Lenyűgöző képi világával szerintem ez a fejezet a legszebb, nekem mindenesetre az abszolút kedvencem.

Érdekes momentuma a filmnek, amikor a kisfilmet felvezető Deems Taylor megjegyzi, hogy a Diótörő balett előadása nem volt túl népszerű, és ma is alig adják elő. Azt hittem viccel, bár nagyon komolyan mondta, és cinikus mosolynak még a nyomát sem láttam az arcán. Kicsit utánaolvasva derült ki, hogy a Szentpétervári előadás valóban nem volt túl sikeres, és a film készítésekor tényleg nem is nagyon játszották. 1944 Karácsony este a San Francisco Ballet előadta a darabot, és az viszont már olyan harsány siker lett, hogy azóta minden Karácsonykor előadják, és elég gyorsan egész Amerikában szinte kötelezővé vált karácsonykor előadni a Diótörőt, mint ahogy nálunk is több színházban megy a darab különböző stílusban Mikulás és Karácsony időszakában.

3. kisfilm: Dukas - A bűvészinas

Ez az egyetlen kisfilm, melynek története kötődik az eredeti mű történetéhez. Egyben ez az, mely leginkább hasonlít ahhoz, amit Disneytől megszoktunk. Szerepel benne az ekkor megújult, a mai formájára hasonlító Miki-egér. A bűvészinas egy olyan srácról szól, aki ellesi varázslómestere trükkjét, életre kelt egy söprűnyelet, de elfelejti azt a varázsigét, amivel le tudná állítani az önjáróvá váló tárgyat. Ezzel persze kalamajkák sokasága keletkezik.

 4.kisfilm: Stravinsky - Tavaszi áldozat

Abban tér el ez a szegmens a többitől, hogy ennek a műnek a zeneszerzője még élt a film készítésének idejében. El is látogatott néhány alkalommal a stúdióba, látta a kész filmet is... és hát... enyhén szólva nem volt elájulva attól amit látott. Nem tetszett neki, ahogy a zenekar játssza a darabot, és a hozzá készült animációt egyenesen baromságnak tartotta.

Ez utóbbival kapcsolatban nekem is hasonló érzéseim vannak. Az evolúciónak, az élet kialakulásának ábrázolását ígéri a felvezető szöveg, de amit kapunk, az nagyrészt a dinoszauruszok világának nem túl izgalmas megjelenítése, azok kihalásánál véget is ér a szegmens... Érdemes hamar túllendülni rajta...

Szünet: A zenekar fogja magát, és tagjai szép lassan kisétálnak, majd feljön a főcím. Az eredeti verzióban ez a főcím 15 percig kint volt, amíg az emberek kimehettek a moziteremből, cigarettázhattak, elvégezhették egyéb dolgaikat. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a másfél óránál hosszabb filmeknél rendszerint mindig volt szünet, akkor még nem várták el szegény dohányosoktól, hogy ilyen hosszan kibírják káros szenvedélyük nélkül... habár más beszámolók szerint a mozik székein hamutálca is volt, és vígan lehetett dohányozni is, de erre én nem emlékszem konkrétan, bár simán el tudom hinni ezt is.

Ami viszont ezen a ponton tűnik föl igazán: a film közepére elhelyezett főcímen kívül sehol nincs semmilyen más felirat. Sem az elején, sem a végén. Ez azért szokatlan!

fantasia_disney_fantasia.jpg

A felújított (egyébként gyönyörű) változatban természetesen nem 15 percig látható ez az állókép, csak közel 12 másodpercig, aztán függöny szét, és újra jön a zenekar. Hangolnak. Majd az egyik nagybőgős egyszer csak elkezd egy kis jazz improvizációt nyomni, a zenekarból egyre többen csatlakoznak hozzá, jó hangulatú kis jam-session kerekedik a dologból, amit a hamarosan érkező kommentátor megjelenése szakít csak meg. Aranyos kis közjáték.

5. kisfilm: Beethoven - 6. szimfónia

Olümposzra, a görög istenek otthonába látogatunk el. Itt a különböző mitológiai alakok kavalkádjával találkozunk: cuki unikornisok, faunok, repülő pegazusok, s a kentaur-lányoknak udvarló kentaur-fiúkon kívül felvonulnak a görög istenek is.

 6. kisfilm: Ponchielli - Az órák tánca

Struccok, dagi vízilovak és elefántok, majd - nem is annyira - vérszomjas krokodilok balettelőadását láthatjuk.

7. kisfilm: Musszorgszkij - Éj a kopár hegyen ÉS Schubert - Ave Maria

Két zeneművet is tartalmaz tehát az utolsó rész. Először a gonosz tobzódását láthatjuk az éjszaka világában. Ez a rész kisgyerekek számára kifejezetten félelmetes. (Volt olyan kiadás, amiből később emiatt ki is hagyták.)7_fantasia_gkazjx.jpg

A reggel közeledtével azonban a szörnyek visszahúzódnak, és felcsendül az Ave Maria.

7_fantasia_b13f4b17.jpg

Népszerű zeneműveket válogattak össze ehhez az egészen különleges rajzfilmhez, de volt merszük és ízlésük nem a legkommerszebbekből válogatni. Azt majd megteszik a 2000-ben kiadott újrafeldolgozáshoz, a Fantasia 2000-hez, amiben már olyan kedvencek vannak, mint például az 5. szimfónia, vagy a Kék rapszódia és még néhány további zenemű. Csak a Miki-egeres Bűvészinast hagyták benne eme eredetiből.

Volt egy érdekes újraéledése az eredeti 1940-es Fantasia-nak: 1969-ben a hippikorszakban újra elkezdték vetíteni a filmet. Valaki rájött, hogy a pszichedelikus korszakban remek alapanyag lesz a bódult fiatalok szórakoztatására. És igazuk is lett. Kultuszfilm lett az akkori fiatalok körében. Az alábbi 1969-es reklámplakát is, mintha az LSD trip-re hajazó Sárga tengeralattjáró sikerét próbálná meglovagolni. Hát... érdekes élmény lehetett... nekem mindenesetre segédanyagok nélkül is tetszett.

dff8515c8f1b820689b18a9c5c41416e.jpg

2 komment

126. Elfújta a Szél (Gone with the Wind) - 1939

2017. szeptember 19. 23:52 - moodPedro

mv5bywqwowvkmgitmdu2yy00yjizlwjkmjetnmvkzje3mjmwyzezxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_652_1000_al.jpgUSA (Selznick Intl. Pictures), 234 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor, Victor Fleming és Sam Wood

Producer: David O. Selznick

Ha megnézzük a filmek összbevételeinek jelenértékesített top-listáját, akkor bizony ezt a filmet fogjuk ott találni az első helyen! (Második az Avatar, harmadik a Csillagok Háborúja).

És ez különösen annak a fényében meglepő, hogy nem egy nagy stúdió nevéhez kötődik a film, hanem a kis, független Selznick International Pictures-höz, melyet 1935-ben alapított a korábban az MGM-ben, a Paramountban és az RKO-ban is producerkedő David O Selznick. 

Az volt a filozófiája, hogy a film-business-ben kétféleképpen lehet jó profitot csinálni: nagyon olcsó filmekkel vagy nagyon drága minőségi filmekkel. Ő ezt az utóbbi utat választotta, és ez meg is látszik ezen a filmen.

Közel 4 órás játékidejével kicsit hosszúnak tűnhet elsőre, de többé-kevésbé az elejétől a végéig sikerült fenntartania az érdeklődésemet... úgy érzem, most már készen állok a 7 és fél órás Sátántangó megtekintésére is... (attól még messze járunk, majd 1994-nél jön el az ideje)

A Technicolor önmagában is szemet gyönyörködtető, de a készítőknek a színes filmek eme igen korai időszakában is sikerült olyan mélységig kihasználni a nyersanyag nyújtotta lehetőségeket, hogy libabőrös voltam esetenként a gyönyörű képektől. Le a kalappal, hogy nemegyszer meg merték csinálni, hogy a témát alul-világították, így annak szinte csak a kontúrja látszott, a háttér meg egészen elképesztő, vad színekben pompázott. Láttunk persze már ilyesmit (fekete - fehérben) mondjuk a német impresszionistáknál is, na de ezekkel a szinte ecsettel festett hátterekkel szintet ugrott a dolog.

Az amerikai polgárháború kezdete előtt csatlakozunk be a történet folyásába - a film határozottan nosztalgikus képet fest a déli államokról. Ez a nézőpont kockázatosnak is tűnhetett volna, hiszen - mint tudjuk - az északiak nyertek, és ezzel bukott a déli rabszolgatartó-ültetvényes életforma... azt elfújta a szél a film címe szerint...  Érdekes, Griffith is hasonló témában aratta legnagyobb sikerét (The Birth of a Nation), és az a közel 25 évvel ezelőtt készült film is hasonlóan dél-párti volt.

Végtelenül túlzó leegyszerűsítés a polgárháború kitörését a rabszolgatartással kapcsolatos különböző álláspontokkal magyarázni. Ebbe most ne is menjünk bele. Tény viszont, hogy az északiak , akik elítélték a rabszolgatartást, mellesleg maguk nem, hogy nem tartottak rabszolgát, de a feketéket nem is látták szívesen északi államaikban. A felszabadítandó rabszolgák sorsának jövőbeli megoldását még az északiak vezetője, Lincoln elnök is úgy képzelte megoldani, hogy a felszabadított rabszolgákat Afrikába illetve egy Panamán létrehozandó rezervátumba költöztessék, mert a feketék és fehérek együttélését nem tartotta kívánatosnak. Ne feledjük, ekkoriban a rabszolgák már szinte mind helyben született emberek voltak, és semmi kötődésük nem volt Afrikához. 

Ezzel szemben - mint ahogy a filmben jól látszik - a rabszolga-tartó déliek nagyon jól megvoltak a feketékkel. A legtöbb helyen gyakorlatilag családtagként kezelték őket. Családonként - jellemzően - volt legalább 1-2 rabszolga, akik besegítettek a gazdálkodásnál, illetve a ház körüli munkákban vagy a gyereknevelésben. A rabszolgákat rendszeresen félholtra kínzó ültetvényesek szerintem inkább az extrém kivételt képviselhették. Józan ésszel belegondolva; akinek olyan "használati eszköze" volt, mint egy rabszolga, annak egyáltalán nem állt érdekében, hogy azok permanens módon sérültek (és munkaképtelenek) legyenek a korbácsolások vagy a rossz körülmények miatt. 

A képen látható fekete bőrű Hattie McDaniel történelmet írt azzal, hogy első afro-amerikai színésznőként Oscart kapott a film női mellékszereplőjeként. Ő Mammy-t a történet fő sodrában szereplő O'Hara család egyik rabszolgáját alakítja, aki amolyan háztartási mindenesként a család legfőbb támasza. 

Ha már Oscar-díjaknál tartunk: Összesen 13 jelölést kapott a film, melyből 8-at meg is nyert. És, hogy kerek legyen a szám, kapott még két különdíjat is. Legjobb női fő- és mellékszereplő, rendező, forgatókönyv, operatőr, díszlettervező, vágó, és magát a legjobb filmnek járó díjat is besöpörte. A két különdíj - melyekre nincsenek nevezettek, csak egy díjazott, az is csak abban az évben , amelyikben arra méltó személyt találnak - : William Cameron Menzies a színekkel kapcsolatos különleges hatások miatt, és R.D Musgrave a filmes eszközök összehangolt működtetésének úttörő alkalmazása miatt.

Bár az Oscar átadásokat csak az ötvenes évek közepétől kezdték el tévében közvetíteni, erről a díjátadóról készítettek egy rövidfilmet. Annak, aki nyomon követte 1939 filmtermését, nagyon érdekes lehet megnézni, hogy mennyivel családiasabbak voltak még akkoriban ezek a rendezvények.

Összesen tehát 10 szobrot is kapott a film - egy szobor hiánya viszont különösen fájó volt valakinek. Sokan a mai napig keresik a magyarázatot, hogy Clark Gable vajon miért nem nyert? - a film egyik legerősebb alakítását nyújtja, szerintem megkaphatta volna... egyesek azzal magyarázzák az Oscar hiányát, hogy Gable annyira természetesen adta elő ezt a szerepet, hogy úgy tűnt, nem is igazán színészkedik, ő ilyen...

Egy színész számára végül is ez a legnagyobb dicséret ...feltehetően az arany szobrot is örömmel bezsebelte volna.

A másik főszereplő, a Scarlet-et alakító Vivien Leigh is nagyon jó választásnak bizonyult. Angol származású, otthon már ismert, de világszerte - így Amerikában is - gyakorlatilag ismeretlen volt ez előtt a film előtt. Jó nevű hollywoodi színésznőket ütött ki a szerep iránti versenyben. Szép nő volt, amit ő maga sokszor hátrányként élt meg, hiszen tapasztalatai szerint a szép nőkről gyakran feltételezték, hogy gyenge színészek, mivel megjelenésük miatt nem kényszerülnek rá, hogy szakmailag is maradandót nyújtsanak. Látva a filmet, tényleg nehéz elképzelni nála jobb választást. Benne pont megvan az a vadóc jelleg, ami ennek a szerepnek az alapja. Ugyanakkor érzelmek viszonylag szélesebb spektrumának megjelenítése sem okozott neki különösebb problémát.

A film közel négy órás, amiből több mint 12 perc szünet. Igen, furcsa, de a mozi 2 és fél perc zenés nyitánnyal indul, majd a film felénél van 5 és fél perc (!) zenés szünet, a végén pedig több, mint négy perc exit music. Mindezek alatt állókép. Furcsa próbálkozás, eddig ilyet még nem láttam, és hosszútávon - mint tudjuk - nem maradt meg. Mindenesetre a középső szünet jól tagolja két részre a filmet. Kevésbé türelmes emberek akár két estére is bonthatják a megtekintést. Kicsit hangulatilag is különbözik a két rész.

Az első rész közvetlenül a polgárháború kitörése előtt kezdődik, és annak végén, a déliek vereségével zárul. Olyan katartikus lezárást produkál a szünet előtt Vivien Leigh, ami tökéletes ahhoz, hogy (másnap) újult erővel várjuk a folytatást. Ez a rész bővelkedik látványos nagyjelenetekben. Az "Atlantai tűzvész" például akkora volt, hogy a stúdió környékéről többen értesítették a tűzoltóságot, mert azt hitték, hogy a szomszédos MGM stúdió ég. Valóban égett jó néhány régi díszlet, de ez megtervezett volt. Többek között az 1933-as King Kong koponyaszigetes díszletei égtek hatalmas lángokkal. Ez volt egyébként a legelső leforgatott jelenet a filmhez. Scarlet szerepére Vivien Leigh állítólag még ki sem volt választva, helyette egy statiszta szerepel ezeken a totálokon. A régi díszleteket pedig azért volt hasznos felhasználni a tűzvészhez, mert kellett a hely a film díszleteinek felépítéséhez. Ez a helyszín konkrétan a Tara nevű ültetvény díszleteinek adott helyet a későbbiekben.

fire-of-atlanta-gone-with-the-wind.jpg

Egy másik jelenetnél a sebesültek ápolásához sem sajnálták a pénzt statisztákra...

Az Elfújta a Szél elsősorban nem háborús film, bár az első részben tényleg komoly szerepe van a polgárháborúnak. Leginkább szerelmes film a bonyodalmasabb fajtából. Vagy éppen családregény, mely 12 évet ölel fel.

Nem csak Scarlet (Vivien Leigh) és Rhett Butler (Clark Gable) mindvégig kérdéses szerelméről szól, a szálak folyamatosan kuszálódnak, néha már nem is egyértelmű, hogy valójában ki kit szeret, talán még maguk a karakterek sem tudják. 

Biztosra csak Melanie (Olivia de Havilland) esetében lehetünk. Az ő tisztasága megkérdőjelezhetetlen marad mindvégig. Mondtam már, hogy de Havilland kisasszony eme poszt megírásakor 102 éves, és Párizsban él nem messze a Diadalívtől? Belegondolni is varázslatos...

Talán végezetül még arra illene magyarázatot adni, hogy miért van három név is felsorolva rendezőként. Nos, George Cukor vágott bele a filmbe. Ő már többször is dolgozott együtt Selznick-kel. Most mégsem ment jól az együttműködés. Mondják azt is, hogy valójában Clark Gable utálta ki a rendezőt. Csere lett tehát a dologból: jött Victor Fleming, aki az Ózzal is kalandozott ebben az évben a színes filmek világában. A film feltehetőleg nagyobb részt az ő munkáját dicséri, az Oscart is ő kapta rendezőként. Menet közben azonban idegösszeomlást kapott, ezért van ott Sam Wood neve is, aki besegített a befejezésnél.

 

És az ígért összefoglaló az 1940-es Oscar átadásról, melyen az 1939-es filmeket díjazták:

1 komment