1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


121. Nem Gyerekjáték (Babes in Arms) - 1939

2017. augusztus 12. 22:29 - moodPedro

babes-in-arms-1937.jpgUSA (MGM), 96 perc, ff., angol

Rendező: Busby Berkeley

Producer: Arthur Freed

Nem különösebben rajongok a musicalekért. Érdekes a viszonyom velük. Néhányért szinte rajongok (Jézus Krisztus Szupersztár, Grease és mondjuk a Cabaret... na meg a Mamma Mia, de a legtöbbet végig sem bírom nézni, főleg az operett jellegűeket, ahol az eseményeket is énekelve próbálják elmondani: Operaház Fantomja, Nyomorultak... Némelyiknek többször is nekifutottam, de sehogy sem bírom megkedvelni őket.

Ezért is lepett meg, hogy a listán 71 - 73 helyeken egymás után szereplő három Busby Berkeley által koreografált Warner musical (42. Utca - Rivaldafény Parádé - Aranyásók 1933-ban) mennyire bejött nekem...

Kíváncsian vártam, hogy hat évvel később, immár az MGM-nél, - ráadásul nem csak koreográfusként, hanem rendezőként - Berkeley felül tudja-e múlni a három korábbi remek filmet...

De nem csak miatta voltam nagyon kíváncsi erre, hanem Judy Garland miatt is, aki igazi cukiság-bomba még 17 évesen is. Róla nyilván mindenkinek az Óz a Csodák Csodája jut az eszébe... (Még egy film jön, és utána az Óz következik a listán.)mv5bmtc2nda1mtgxnl5bml5banbnxkftztgwodm3mtq5mdi_v1_sy1000_cr0_0_679_1000_al.jpg

Partnere az a Mickey Roonie, akivel fiatal korában összesen kilencszer szerepelt együtt a vásznon.

Imádom a felnőtté válás kapujában őrlődő, első szerelmüket megélő tinikről szóló coming of age filmeket, és titokban most is valami ilyesmire számítottam, ám sajnos csalódnom kellett. A két fiatal ugyan szerelmes egymásba, és persze van egy harmadik, aki féltékenységet is okoz, de az érzelmi szál szinte mellékes. A film mindössze arról szól - még hollywoodi mércéhez képest is igen felületesen - , hogy a vándor-színház tagjainak gyerekei a válság miatt ezen túl nem férnek bele a társulatba, ezért ők maguk egy külön produkciót hoznak létre, amivel természetesen nagyobb sikerük lesz, mint a szüleiknek.mv5bmtaymdcymzixotneqtjeqwpwz15bbwu4mdqznze0otay_v1_sx1324_cr0_0_1324_999_al.jpgÉs ez nekem kevés volt, és nem csak az volt a bajom, hogy felületes volt, de a zenékért sem voltam oda különösebben, sok esetben egészen operaária jellegűek voltak a számok, és ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni... Az viszont meglepett, hogy az Ének az Esőben című 1952-es musicalben hallható "Good Morning" című dalt valójában ehhez az 1939-es filmhez írták.

Busbey Berkeley most csalódást keltett tehát, még akkor is, ha a végére csak bekerült egy Berkeley-s nagy táncjelenet, de akkorra már késő volt. Hanem volt egy 10-15 másodperces mozdulatsor, ami miatt mindenképpen hálás vagyok, hogy láttam ezt a filmet. A főszereplő páros idilljét megbolygató June Preisser olyan mozdulatsort mutatott be, amit én még soha nem láttam, és akárhányszor megnézem, nem tudok rájönni, hogy miért nem töri össze az arcát a lány. Az egész részletet érdemes megnézni, 1 perc az egész, de az említett mozdulatsor 0:45-nél kezdődik.

mickey-rooney-babes-in-arms-june-pressier-judy-garland.jpg

Szólj hozzá!

73. Aranyásók 1933-ban (Gold Diggers of 1933) - 1933

2017. január 08. 23:16 - moodPedro

postergold-diggers-1933-03.jpgUSA (Warner Bros), 98 perc, ff., angol

Rendező: Mervyn LeRoy

Producer: Robert Lord, Jack L. Warner

Természetesen szó sincs itt a század eleji aranylázat meglovagolni próbáló szerencselovagokról. Az utóbbi időben már magyarban is fel-fel tűnik az "aranyásó" szó angol szlengben már régóta jelen levő jelentése, ami azokat a nőket takarja, akik alapvetőebusbyberkeley.jpgn anyagi jólét megszerzése érdekében lépnek párkapcsolatba egy férfival. (És akkor most nagyon finoman fogalmaztam)

A Warnernek nagyon bejöttek ezek a könnyed musicalek Busby Berkeley koreográfussal (jobbra a képen), zsinórban a harmadik ilyen film az 1001-es listán 1933-ból. Ezzel a filmmel most elbúcsúzunk tőle egy időre. Az Óz, a Csodák Csodája kapcsán találkozunk vele majd újra 1939-ben.

Az előző kettőhöz (42. Utca és Rivaldafény Parádé) hasonlóan ez is backstage musical. De míg azoknál úgy épült föl a film, hogy egy hosszú vígjátékos részt követően a film lezárása volt az egy vagy több számot tartalmazó pazar kivitelű zenés-táncos rész, addig itt a négy zenés szám a film teljes hosszán eloszlik.

A Warner annyira megbízott Berkeley-ben, hogy a zenés jelenetek forgatását teljes egészében rá bízta. Azaz két majdnem független stáb dolgozott a filmen. A szöveges jeleneteket a tényleges rendezőként megnevezett Mervin LeRoy és stábja forgatta, míg a négy énekes-táncos jelenetet egy másik, a koreográfus Berkeley keze alá rendelt stáb készítette. 

A szereplők nagy része már jó ismerősünk az imént említett másik két musicalből. Joan Blondell, Ginger Rogers, Ruby Keeler mindannyian a Warner szerződtetett sztárjai voltak ekkor, de a férfi szereplők nagy része is feltűnt már legalább az egyik említett filmben.

00_gold-diggers-of-1933-group-picture.jpg

A kerettörténet talán ebben a filmben a legszórakoztatóbb, bár mindhárom filmnél gyakran volt olyan érzésem, hogy a parádés kivitelű zenés jeleneteken túli részek csak azért kerültek be, hogy valamivel kitöltsék a maradék időt.

A Nagy Gazdasági Világválság mélypontján vagyunk, épp a New Deal kihirdetése előtt. A táncoslányok is mind állást keresnek. De addig is míg találnak, meg kell élniük valamiből. Mint a címből kiderül, a lányok egy része az erre alkalmas férfiak megkopasztásából próbálja túlélni ezt a nehéz időszakot.

Közben folynak a próbák az újrainduló produkciókhoz, ennek köszönhetően látunk ezúttal négy remek számot. A Rivaldafény Parádé három betétdala közül volt egy kiemelkedő (a vizes jelenet), mely elnyomta a másik kettő fényét. Ezúttal azonban négy közel egyenrangú produkciót látunk. Bár így is van köztük egy kakukktojás, de erre majd visszatérek.

1. - We're in the Money - A nyitódalt Ginger Rogers énekli, aki ekkortájt állítólag a film rendezőjének, Mervin LeRoy-nak volt a kedvese.

01_annex_rogers_ginger_gold_diggers_of_1933_01.jpg

 Ahogy a képeken is látszik, ehhez a dalhoz a teljes tánckart pénzbe öltöztették és a pénzről énekelnek.

Van a dalban egy rész, amikor elvesztettem a fonalat. Ginger Rogers első hallásra angolul énekelt, második hallásra azonban nem lehetett érteni belőle egy szót sem. Utána kellett néznem, hogy kiderüljön: úgynevezett Piglatinul énekelte az egyik versszakot. A piglatinnak persze semmi köze sem a malacokhoz, sem a latinhoz. Inkább amolyan gyermeki játék, mint nálunk a "fanyelv", azaz a "Teve tuvudsz ivigy beveszévélnivi?". Na valami ilyesmi angolban is van, és nagyon cuki amikor Ginger Rogers átvált erre egy versszak erejéig.

2. - Pettin' in the Park - A Parkban Csókolózva - Ruby Keller és Dick Powell.

02_powell_dick_gold_diggers_of_1933_01.jpgKedves kis dal, de ez is elsősorban látványvilága miatt maradt emlékezetes. A koreográfia második felében egy zuhé kapja el a lányokat, akik egy szürreális, emeletes öltözőbe menekülnek, ahol csak sziluettjüket látjuk, ahogyan leveszik vizes ruhájukat és átöltöznek. Mikor kijönnek, mindegyiken olyan pléh-ruha van, amit csak konzervnyitóval tudnak lehámozni róluk a fiúk. Megnézve jobb, mint elmondva...

Sajnos csak egy gyenge minőségű szabadon elérhető részlet található erről:

3. Shadow Waltz - Árnyékkeringő... Már a cím is nagyon izgalmasan hangzik! A harangszerűen kialakított gyönyörű ruhák forgás közben látványosan pörögnek. De Igazán akkor válik különlegessé a jelenet, amikor a lányok hegedűin sötétben felvilágít a neoncsík, és Berkeley szokása szerint a stúdió tetejéről mutatja meg a csoport koreográfiát.

A neoncsövekbe kötött áram néha ugyan kicsit megrázta a lányokat, mégsem ez volt a legnagyobb veszély, amit túl kellett élniük. Az alábbi youtube klip kezdőfotóján látszik, hogy a jelenet során a táncos lányok egy fehér tekergő lépcsősoron táncoltak fölfelé. Éppen ezt a jelenetet vették, amikor hirtelen elkezdett mozogni a föld. Ez volt Amerika történetének negyedik legtöbb halálos áldozatot követelő földrengése. Az egész stúdióban elszállt a világítás. Berkeley állítólag egy kézzel tudott megkapaszkodni a daru egyik elemében, amivel fentről vették a jelenetet, és közben kiabálva utasította a lányokat, hogy feküdjenek le a lépcsőre. Pár percbe tellett, míg a stúdió munkások összeszedték magukat, és ki tudták nyitni az ajtókat, hogy valami fény áradjon be az áram nélkül maradt stúdióba, és le tudjanak jönni a halálra rémült lányok a korlát nélküli lépcsőről. 1933-as Long Island-i földrengésként vonult be a történelembe ez a szerencsétlenség, és több, mint száz halálos áldozatot követelt. A végső felvételen természetesen az egészből semmit sem látunk.

 4 - Remember my forgotten man - Na ez a kakukktojás! A világháború testileg és/vagy lelkileg sérült veteránjairól szól ez a dal. Joan Blondell olyan gyönyörű átéléssel adja elő a számot, hogy csak második megnézéskor vettem észre, hogy tulajdonképpen nem is énekel, csak amolyan színészesen elmondja a szöveget. Van erre egyébként egy speciális technika, csak színészek használják, és ha igazán jól csinálják, akkor az embernek fel sem tűnik szinte, hogy az adott előadó esetleg nem tud énekelni. Később aztán úgy tűnik, mintha valóban énekelne, de igazából egy profi énekesnő hangját halljuk.

De nem is ez a leglényegesebb a dalban, hanem megint csak ez az ütős Berkeley-s koreográfia.

Vonulnak a katonák a háborúba... szerpentin és konfetti felhő, lányok ünneplik őket, mindenki büszke és vidám...

Majd vágás, és szerpentinfelhő helyett már valódi felhő van fölöttük, a katonák rendületlenül menetelnek, de talán már kisebb lelkesedéssel... újabb vágások... egyre több vérző fejű katonát látunk... majd újabb vágások, és már halottakat cipelnek a még élő, de rendületlenül menetelő katonák.... a dal pedig csak szól kétségbeesetten az elfelejtett férfiakról, akik életüket kockáztatták a fronton, hazajöttek, perifériára kerültek vagy éppen roncsok lettek, de már senki nem foglalkozik velük... 04_mv5bmtgymtg0ntaxnl5bml5banbnxkftztcwotmyotiynw_v1_sy1000_cr0_0_1284_1000_al.jpg

Egy igazán megrendítő szám került tehát a film végére. Kicsit csodálkoztam, hogy hogy került ilyen fajsúlyos tartalom ebbe az egyébként habkönnyű filmbe. Csodálkoztam ugyan, de nem éreztem egy pillanatig sem, hogy kifejezetten nem illene ide. Eredetileg nem a film végére szánták egyébként, de a stúdió vezetői - látva az elkészült anyagot -, ragaszkodtak hozzá, hogy ez a katarzist okozó rész csak a film végére kerülhet.

A film - hasonlóan az említett többi Busby Berkeley musicalhez - hatalmas siker volt, így jöttek a folytatások: Gold Diggers of 1935, Gold Diggers of 1937, sőt 1938-ban készült egy Gold Diggers in Paris is, természetesen mindegyik Berkeley irányításával.

Sajnos a teljes film ez esetben sem lelhető fel ingyenesen elérhető formában. Ahogy haladunk előre az időben, egyre gyakoribb lesz, hogy a jogtulajdonosok nem engedélyezik az ingyenes streaminget. Búcsúzóul néhány Lobby card és Flyer (szórólap):

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Szólj hozzá!

72. Rivaldafény Parádé (Footlight Parade) - 1933

2017. január 04. 20:49 - moodPedro

postermv5bmjm1mja5nty1nl5bml5banbnxkftztgwnpostertq1otg5mte_v1_sy1000_sx670_al.jpgUSA (Warner Bros.), 104 perc, ff., angol

Rendező: Lloyd Bacon

Producer: Robert Lord

A 42. utca sikerén felbuzdulva a táncos-zenés jelenetekért felelős Busby Berkeley azonnal újabb felkérést kapott a Warnertől, és egy szerkezetileg az előzőhöz nagyon hasonló, de bizonyos szempontból azt felülmúló újabb backstage musicalt hozott össze Lloyd Bacon rendezővel karöltve a stúdió számára.

Egy sztárokkal tűzdelt, hosszú és könnyed felvezetés után újra egy látványosan koreografált, igazi Berkeley-s lezárást kapunk. A felvezetés egy árnyalatnyit gyengébb a 42. utcánál, de a film egyik fő attrakciójának számító vizes jelenet miatt nyugodtan kijelenthetem, hogy sikerült szintet lépni az előző filmhez képest. 

Na de kezdjük az elején...

James Cagney bizarr búcsújelenetét a Közellenségben nehéz feledni, most egy túlhajszolt Broadway rendezőt játszik, aki azt a megbízást kapja, hogy rendezzen mozielőadások elé kis felvezető zenés színpadi számokat. Ha egy éjszaka három helyen három különböző számot sikerrel színpadra tud vinni, akkor megkapja a szerződést.

footlight_parade_1933_5.png

Nem csak szerkezetileg hasonlít ez a film a 42. utcára, de sok szereplővel újra találkozhatunk ebben a filmben, például Ruby Keeler újra a tánckar egyik kiemelt tagja.

Mellette a szőke Joan Blondell kap fontos - de nem táncos - szerepet a rendező asszisztenseként. Róla érdekességképpen jegyzem meg, hogy jó pár év múlva a Grease egyik mellékszereplőjeként látjuk majd újra (lásd a színes képen gyors-éttermi felszolgálóként).

Az az igazság, hogy a filmnek ez az első fele, annyira nem erős, hogy önmagában megálljon a lábán. Az egész azt szolgálja, hogy előkészítse a terepet a film második részének (utolsó bő fél órájának), ahol láthatjuk a három színpadra állított mozis felvezető előadást (prolouge-oknak hívják a filmben), amik Berkeley-nek köszönhetően remekül sikerültek.  

Nézzük csak a film egyik lobby card sorozatát, és mindjárt látjuk, hogy mi az, ami miatt írtam, hogy sikerült szintet lépni a 42. utcához képest.

Ahogy látható a képeken, a három prolouge közül az egyik egy vizes szám. By a Waterfall (Egy vízesésnél). Nem akármilyen díszlettel, rendkívül ötletes koreográfiával. Egy vízesés mellett elalvó férfi álmában a vízesés először egy káprázatos vizes csúszdaparkká változik, ahol gyönyörű nimfák úszkálnak, csúszdáznak..

10903454_356115831242123_878395913_n.jpgAz álomban továbbhaladva kicsit a szürreális filmekhez hasonlóan a csúszdás vízesés már medencévé változik, ahol a lányok izgalmas koreográfiákkal folytatják. 

A látványos, váratlan megoldások mutatják, hogy Berkeley kreativitása szinte határtalan volt. Külön kiemelem azt a részt, amikor a világítással is varázsol kicsit: Az úszó lányokról leveszi a fényt, és a vizet alulról világítja meg, amivel olyan hatást kelt, hogy az úszó lányoknak csak a körvonala látszik, és körülöttük fénylik a víz. Aztán amikor a medencét a stúdió tetőszerkezetéről filmezi, és az úszó lányok csoportja különböző alakzatokat vesz fel... elmesélve talán egyszerűnek és viszonylag izgalom-mentesnek tűnik, mégis váratlan és kifejezetten látványos.

Legvégül a medence helyét egy torta alakú forgó szökőkút veszi át az álomban.

footlight_parade_03.jpg

A By the Waterfall mellett a másik két prolouge is látványos. De hiába a jó zene és az izgalmas díszletek, sem a Honeymoon Hotel, sem a Shanghai Lil nem tud versenybe szállni ezzel az ütős vizes koreográfiával.

A Warner ebben az évben három sikeres musical-t jelentetett meg (ezek most egymás után 71. 72. és 73. filmként láthatóak az 1001-es listán). Mindhárom hatalmas siker volt. Nagyrészt a látványos koreográfiáknak, és valószínűleg kicsit a sztároknak és a könnyed-romantikus hangvételnek is köszönhetően. Ehhez a filmhez már kétoldalas, jó minőségben kivitelezett 12 változatban készült kartonra nyomott szórólap is dukált. Az egyik oldal kékes monokróm volt a tartalommal és a moziba kerülés dátumával, a másik oldal pedig színes, rajtuk egy kivételtől eltekintve kizárólag a fürdőruhás vizes-táncos lányok szerepeltek. Mondtam már, hogy a vizes koreográfia vitte a hátán a filmet?

 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Sajnos ehhez a filmhez nem találtam működő streaming linket. Ha tudsz ilyet, kérlek jelezd, és felteszem ide!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Szólj hozzá!

71. 42. Utca (42nd Street) - 1933

2016. december 26. 14:39 - moodPedro

poster027-42nd-street-theredlist.jpgUSA (Warner Bros), 86 perc, ff. angol

Rendező: Lloyd Bacon

Producer: Hal B. Wallis, Darryl F. Zanuck

Igazi sztár-kavalkádot hozott össze ehhez a filmhez a Warner. Persze hozzátenném, hogy ezeknek a sztároknak a többségét ma már kevesen ismerik. Talán egyedül Ginger Rogers neve cseng ismerősen, aki Fred Astaire állandó partnere lett a következő években, itt egy viszonylag kisebb szerepben látjuk.

A filmet legtöbbször azzal hirdették, hogy "200 lány, 14 sztár", illetve a tánckart nem riadtak vissza a "világ 200 legszebb lánya"-ként sem beharangozni. Hogy pontosan hány "chorus girl" szerepelt, azt persze nem számoltam meg, a százas nagyságrend jó közelítés lehet. A "chorus girl" - ahogyan a filmben is hívják őket - egyébként nem "kórista lány"-t jelent, mint ahogy szó szerint fordítanánk. Kartáncos vagy karénekes lányt is jelenthet, tehát a táncos lányokat is chorus girl-öknek hívják, még akkor is, ha egy hangot sem énekelnek.

Ez a film a backstage musical-ek alapműve lett, majd a 80-as években a Broadway-en és Londonban is hatalmas színházi sikerré vált.

Mielőtt megmagyaráznám a besorolást, lássuk a film lobby card szettjét:

Mi is pontosan a backstage musical? A modern zenés-táncos daraboknak egy olyan szubzsánere melyek nagyrészt színházi kulisszák mögött/között játszódnak, és egy színházi darab (leginkább zenés darab) színpadra állításáról szól.

Esetünkben egy idegösszeomlásra hajlamos, kezelés alatt álló sztár rendező/producer (Mr Marsh) megbízást kap a Pretty Lady című fiktív musical színpadra állítására. Ezt követjük a casting fázisától a bemutatóig, és persze az ezeket körülvevő zaftos történéseket... Persze arra ne számítsunk, hogy dokumentarista pontossággal valós képet kaphatunk erről az izgalmas folyamatról. Erről természetesen szó sincs. Viszont a film kifejezetten szórakoztató. Szerelem, féltékenység, intrika... és persze sok ének meg tánc... 

Csupa ismerős karakter: ott van a kövér, öreg ámde milliomos mecénás, aki szerelmes a dívába, ezért biztosítja a darab színpadra állításához szükséges összeget.

023-42nd-street-theredlist.jpg Ám a díva egy nem túl gazdag, Jávor Pál karakterű színészbe szerelmes, akivel meglehetősen óvatlanul csalja a szponzort, ezzel kockáztatva a darab létrejöttét. A színész viszont nem ül ölbe tett kézzel akkor sem, amikor a díva éppen a gazdag szponzort szórakoztatja...  42ndstreet-rubykeeler-geobrent-bebedaniels-1-f22.jpg

Az utolsó kb. 15 perc, - mely az elkészült musicalt villantja fel egy hosszú táncos-zenés-énekes jelenetben - váratlanul lehengerlő volt. Egy olyan látványos jelenetet kerekítettek az utolsó percekre, hogy kifejezetten leesett az állam. A lenti videón pont ez a záró negyed óra látható, abban is a 13. percnél kezdődik a bombasztikus befejezés.

Busby Berkeley koreográfusnak köszönhetőek ezek a látványos táncos jelenetek. Érdemes megjegyezni a nevét, mert ezzel a sikerrel elérte a Warnernél, hogy annyira megbízzanak benne, hogy több filmnél is szabad kezet kapott. Ezekből kettővel azonnal találkozunk is a listán tovább haladva.

Térjünk vissza még egy bekezdés erejéig a kartáncosokra, ugyanis viszonylag sok forgatási fotó maradt fenn róluk. 

42nd Street (1933) final show from sine maestro on Vimeo.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Sajnos ehhez a filmhez nem találtam szabadon elérhető streaming linket, de a fenti videon megnézhető az utolsó 17 perc.

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Szólj hozzá!