1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

130. A Játékszabály (La Régle du Jeu) - 1939

2017. október 18. 00:32 - moodPedro

mv5bzdjlogu0zgutztbmyi00y2ixlwfjymytowrlntizzwewnmizxkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1.jpgFranciaország (Nouvelle Édition Française), 107 perc, ff. francia

Rendező: Jean Renoir

Producer: Claude Renoir

A Renoir nevet legtöbben valószínűleg a festészettel kapcsolják össze magukban, és talán csak a hardcore filmkedvelők tudják, hogy a híres festő fia remek filmeket rendezett. Aki követi az 1001-es lista filmjeit, az már ötödször találkozhat a nevével. A Nagy Ábránd elsöprő sikere után Jean Renoir gondolt egy merészet: unokaöccsével Claude-dal, és három barátjukkal közösen megalapították a Nouvelle Édition Française (NEF) nevű filmstúdiót, hogy azzal a hollywoodi United Artists mintájára független filmeket gyártsanak. Évente kettőt.

És így, a maguk lábára állva Renoir készített egy remek hangulatú, különleges filmet: Egy vidéki francia kastélyban összegyűlik egy úri társaság, - rokonok, barátok - ,hogy egy téli hosszú hétvégén jól érezzék magukat együtt. Vadászgatnak, szórakoznak... megcsalják párjaikat... Kicsit kiszakadnak az egyre biztosabbnak tűnő második világháborút megelőző fojtogató hangulatból.

Ebben a filmben többé kevésbé mindenki megcsal mindenkit, sőt van, aki még a szeretőjét is megcsalja, ha úgy alakul... és ide kívánkozik az, amivel a franciák minden alkalommal meglepnek filmjeikben: ezek a megcsalások náluk úgy jelennek meg, mintha ez a házasság kötelező tartozéka lenne. Aki ebből kimarad, az a kakukktojás. Ezzel a szemléletmóddal ilyen film az 1939-es Hollywoodban el sem készülhetett volna az akkori szigorúan erkölcsös (erkölcs-csősz) cenzúra miatt. Ám a franciáknál - mint látjuk - elkészülhetett, bár hozzá kell tenni, hogy bemutatása után nem sokkal be is tiltották.

- Nem gondolkodtál még azon, hogy milyen jó lenne arabnak lenni?

- Nem. Miért?

- A hárem miatt. Csak a muszlimoknak van elég eszük a tökéletes férfi-nő kapcsolathoz...

Ehhez azonban a nőknek is lenne szavuk... Az alábbi képen csak jelképesen kerül szarv a férj fejére, a filmben azonban a megcsalás annyira természetes, hogy már semmi furcsát nem találunk abban sem, amikor a feleség megbeszéli a férj szeretőjével, hogy a férfival tulajdonképpen az egyetlen baj csak az, hogy dohányzik az ágyban....
012-the-rules-of-the-game-theredlist.jpgA Mezei Kirándulás megtekintése során már elfogott az az érzés, hogy nagyon szeretnék én is ott lenni a társaságban, leheveredni közéjük a kellemes késő nyári napsütésben a mezőn. Renoirnak ebben a filmben is sikerült olyan atmoszférát teremtenie, hogy szinte ott éreztem magam a társasággal együtt. Hallottam a téli erdő zörejeit, éreztem az erdő illatait. 

A korszak Hollywoodi filmjeiben nem láttam még olyan izgalmas kamerakezelést mint ebben a filmben. Szívesen operál a mély fókusszal, amikor az előtérben mozgó alakok mögött a távolban kezd el valami érdekes dolog történni. Majd elkezdjük követni a hátul zajló eseményeket, követjük azokat a szomszédos szobába, ahol egy következő esemény csatlakozik be, és arra váltunk át. A kamera folyton mozog, és ettől izgalmas lesz minden.

Életében először maga Renoir is látható a filmben. Bár eredetileg nem magának, hanem Pierre nevű színész bátyjának szánta Renoir ezt a szerepet, végül maga ugrott be (Jean Renoirt lásd az alábbi képen jobbra). Gyakorlatilag mindenki remek alakítást nyújt a filmben, és azt kell mondanom, hogy a színészként teljesen amatőr Renoir is jól illeszkedik a társulatba. A forgatókönyv egyébként csak vázlatosan volt megírva. A pontos szöveget a színészek improvizációjára bízta a rendező. 004-the-rules-of-the-game-theredlist.jpg

Látszólag mellékszereplő, ám a szálak az ő kezében futnak össze, ami miatt már-már a film legfontosabb szereplőjévé avanzsál. 

A film érdekesen, sokszor humorosan, ám egyáltalán nem alpárian mutatja be hogy hogyan mulatott a "burzsoázia" a második világháborút közvetlen megelőző időszakban, és látjuk az őket kiszolgáló személyzetet, akik jól kiegészítik "gazdáikat". 

Ezek a hosszú beállítások még teljesen szokatlanok voltak akkoriban. A nézők nem is reagáltak túl jól ezekre a szokatlan megoldásokra. A közel 110 perces filmet Renoir le is rövidítette 85 percesre - én gyakorlatilag egy fölösleges percet sem találtam benne - ám a lerövidített változat sem aratott sikert. Csak jó húsz évvel később, szép lassan fedezte fel magának ezt a művet a filmrajongók egyre szélesebb köre. Ebben sokat segített, hogy az 1959-es Velencei filmfesztiválon bemutatták az eredetivel nagyrészt megegyező, rekonstruált változatot, melyet a Franciaország különböző pontjain fellelhető töredékekből raktak össze a film rajongói Renoir segítségével.tumblr_lpz8e6edwe1qebry0o1_1280.jpg

6 komment

129. Ninocska (Ninotchka) -1939

2017. október 08. 16:51 - moodPedro

mv5bmjeymzk0nduxml5bml5banbnxkftztgwnjazode0mje_v1_sy1000_cr0_0_522_1000_al.jpgUSA (MGM), 110 perc, ff. angol

Rendező: Ernst Lubitch

Producer: Ernst Lubitch

Garbo nevet! (Garbo laughs) - így hirdették ezt a filmet, ahogy ez a film plakátján is látható. Állítólag ez először fordult elő Garbo-val a vásznon. Nem láttam az összes filmjét, de az igaz, hogy Garbo-ra inkább a mimika szinte teljes hiánya volt jellemző, így nem csoda, hogy élete első vígjátékánál a marketing egyik fontos eleme volt Garbo nevetésének hangsúlyozása.

Ez volt az utolsó esélyem, hogy megkedveljem Garbo-t. Készült még ugyan egy utolsó filmje, a Két Arcú Nő (Two-Faced Woman) George Cukor rendezésében, de az nincs rajta a listán. A kritikusok többsége olyan lesújtó véleménnyel volt arról a filmről (ellentétben ezzel a Ninocskával), hogy sokan úgy tudták, hogy ezeknek a kritikáknak a hatására nem készített több filmet, és vonult vissza teljesen a nyilvánosságtól Garbo élete hátralevő 50 évében. Ami róla fellelhető képi anyag maradt ezekből a "nyugdíjas" évtizedekből, az gyakorlatilag néhány lesi-fotó, melyet New York-i sétái során készítettek róla. 

Még mielőtt rátérnék Ninocskára, Garbo utolsó sikeres filmjére, érdemes megcáfolni a fenti tévedést, ugyanis nem egészen önszántából hagyta abba a filmezést. Garbo amerikai filmjei ugyanis az USÁ-ban soha nem voltak igazán sikeresek. A stúdiók mégis jó pénzeket kaszáltak rajtuk az európai forgalmazással. 1939-ben viszont kitört a második világháború, így az európai forgalmazás összeomlott, Garbo említett filmje pedig az amerikai forgalmazással önmagában már nem volt nyereséges. Így az MGM-el közös megegyezéssel fölbontották szerződésüket. Gyenge cáfolatnak tűnik azonban a háborúra fogni Garbo karrierjének végső megfeneklését. Az igazság az, hogy Garbo készült a nagy comeback-re. 1948-ban leszerződött a Krisztina Királynő című kimondottan sikeres Garbo film rendezőjével, Walter Wangerrel egy újabb filmre, mely egy Balzac regény alapján készült volna. Még próbafelvételeket is készítettek, melyek azután elvesztek és csak 1990-ben kerültek elő újra. A poszt végén látható ebből egy kétperces részlet. Ami engem már-már sokkolt: Tíz évvel a Ninocska után készültek, és Garbo szebb rajta, mint bármelyik filmjében, amit eddig tőle láttam. (Olyan Garbo rajongónak, aki eddig nem látta volna, kötelező anyag, mert egy olyan oldalát lehet látni, ami a többi filmjében rejtve maradt)

1949-ben Garbo már megtanulta a szerepet és Rómába utazott elkezdeni a forgatást, mely végül anyagi nehézségek miatt meghiúsult. Az, hogy az ő neve 1949-ben már nem volt elég ahhoz, hogy összejöjjön a szükséges pénz egy film leforgatásához, nos ez késztette arra Garbot, hogy hátat fordítson a kamerák világának. Tévedés tehát Cukor-t hibáztatni amiatt a balul sikerült 1942-es filmje miatt. Nem az - legalábbis nem önmagában az - vetett véget Garbo karrierének. 

annex_garbo_greta_ninotchka_nrfpt_06.jpg

Szóval lássuk Ninocskát: Nagyon jó a film humora. Mondjuk Lubitsch többek között emiatt volt sikeres: viccesen romantikus filmeket tudott csinálni... olyan Lubitsch-osakat. El is nevezték "Lubitsch touch"-nak azt a kis pluszt, amit nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi volt, ami miatt a filmjei különböztek minden más vígjátéktól. A lista előző filmjénél (Gunga Din) panaszkodtam, hogy egyáltalán nem jött át a film humora. Nos, a Ninocskánál nem volt ilyen hiányérzetem. Sokszor, és hangosan tört ki belőlem a nevetés a film során. Néha a legváratlanabb szituációkban jöttek elképesztően jó poénok. A viccek leggyakoribb célpontja persze a szovjet kommunista rendszer volt. 

annex_garbo_greta_ninotchka_10.jpgMeglepett, hogy milyen jól informált volt Amerika a szovjet diktatúra sötét módszereivel kapcsolatban. Enélkül a poénok egy része (pl. Szibériai büntetőtáborra való utalgatás) nem lett volna érthető az akkori közönség számára. A filmben gyakorlatilag hülyét csinálnak az oroszokból (szovjetekből), nem csoda, ha amott azonnal tiltólistára került a film. Először 2007-ben mutatták be Oroszországban.annex_garbo_greta_ninotchka_nrfpt_01.jpg

Történetünk nagyrészt az 1920-as évek Párizsában játszódik (a film utolsó 20 perce a Szovjetunióban). Három szovjet ügynök Párizsban megpróbál eladni egy rettenetesen drága ékszert, mely egykoron Péter cár feleségének tulajdonában állt. Ezzel próbálnak pénzt fecskendezni a szegénységtől szenvedő kommunista állam kasszájába. A titkos műveletet azonban megakadályozza az ékszer törvényes örököseként fellépő Párizsban élő emigráns orosz nagyhercegnő. A három ügynök egyébként is inkább jól érzi magát a "kapitalista fertőben", annyira nem erőltetik az üzlet tető alá hozását. Az otthoniak - látva a hármak szerencsétlenkedését - odaküldik "atomfegyverüket" Ninocskát (Garbo). A hideg, teljesen érzelemmentes antinő magában hordoz mindent, ami alkalmassá teszi bármilyen diktatúra női tisztjének eljátszására. Talán a B-filmes Ilsa, a náci szadista SS-tisztnőt is róla mintázták. Eleinte ez a karakter persze remek humorforrás, a későbbiekben azonban megtörténik az, ami eddig soha: Garbo nevet, majd érzelmeket mutat! Szerelmes lesz. Meglepetésre felolvad a jégcsap.

A romantikában jó partner Melvyn Douglas (fenti három kép), aki hibátlanul hozza a 34 éves Garbohoz korban passzoló amorózót, aki mellesleg véletlenül épp az ellenérdekelt fél (az örökösnő) ügyvédje. Érdemes még megemlíteni, hogy a leginkább Drakulaként elhíresült Lugosi Béla (alábbi képen) is kapott egy nyúlfarknyi mellékszerepet.

annex_garbo_greta_ninotchka_nrfpt_04.jpg

Lobbikártyák következnek, majd a poszt elején beígért 1949-es próbafelvételek:

2 komment

128. Gunga Din - 1939

2017. szeptember 30. 22:32 - moodPedro

postermv5bn2exywu0njktytaymc00ndbilthlzgmtoda1ymqzmdcwmti4xkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_833_1000_al.jpgUSA (RKO), 113 perc, ff., angol

Rendező: George Stevens

Producer: George Stevens

Kiplinget leginkább a Dzsungel könyve című regénye kapcsán ismerjük. Persze rengeteg más művet is írt: verseket, novellákat és még politikai újságcikkeket is. A huszadik század elején világszerte népszerű volt, 1907-ben még irodalmi Nobel díjat is kapott. Manapság azonban elsősorban a Maugli-ról szóló történethez hasonló ifjúsági regényei jutnak róla eszünkbe.

Gunga Din, egy indiai vízhordó szolga, Kipling egyik versének főszereplője. Megmenti egy angol gyarmatosító katona életét, aki korábban szinte rabszolgaként kezelte. Röviddel ezután azonban meghal egy halálos lövés miatt. Az angol katona, aki korábban lenézte a szolgát , a vers végén már elismeri, hogy kettejük közül Gunga Din volt a jobb ember.

Nos ezt a verset gondolta tovább az RKO stúdió, és egy kalandfilmet kerekített köré. 

gunga_din05.jpg

Ambivalens érzésekkel néztem végig ezt a filmet. Humorosnak és kalandosnak is szánták, de nekem egyik "irányból" sem talált be. A kalandos jelenetek izgalmait talán egy gyerek tudja értékelni, de számomra annyira kiszámíthatóak és esetlenek voltak a fordulatok, hogy kicsit sem tudtam befeszülni rajtuk.

A sok humorosnak szánt mozzanat közül egy poénra emlékszem, amin sikerült elmosolyodnom: amikor a film végén az egyik szereplőről, - aki nem értettem, hogy mit keres a képernyőn -, kiderült, hogy Kipling maga. Nem szeretném lelőni teljesen a poént, ez az egyetlen,ami tényleg működik a filmben.

lobby00gunga_din06.jpg

A csalóka cím ellenére nem Gunga Din a film főszereplője (a fenti fotón a baloldali, turbános alak), hanem a három angol katona, akiket Cary Grant, Douglas Fairbanks Jr., és Victor McLaglen játszanak. Hármuk közül Cary Grantet (az alábbi képen balra) talán nem érdemes bemutatnom, hiszen ez már az ötödik filmje a listán, és amúgy is ő azok közé a színészek közé tartozik, akiknek a nevét a legtöbben ma is ismerik. Fairbanks Jr.  (a képen jobbra) mellék-szerepelt a Kis Cézárban, édesapját láthattuk a Bagdadi Tolvaj-ban, aki egyébként az Oscar-díjat adó Film Akadémia első elnöke is volt. Egyedül McLaglen (középen) új figura hármuk közül.

Azért voltam kénytelen azt írni feljebb, hogy ellentmondásosak voltak az érzelmeim a filmmel kapcsolatban, mert be kell vallanom, hogy szinte végig unatkoztam alatta. Mégis, megemelem a kalapomat, mert sok későbbi film ősét megtaláltam benne. Nehéz nem észrevenni a kapcsolatot az Indiana Jones és a Végzet Templomával. A film második felét ugyanaz a hangulat lengi körül, mint amikor Indiana Jones az említett filmben a furcsa szekta foglya lesz. Talán nem véletlen, hogy ugyanúgy Kali istennő gyilkos és kegyetlen követőiről van szó mindkét film esetében. Természetesen ebben a korszakban még elképzelhetetlen volt, hogy a stáb Indiába költözzön egy kalandfilmet leforgatni. A díszletet California egyik sziklás-sivatagos részén építették fel. 

Ha viszont a film első felében burjánzó bunyós részeket nézem, akkor azoknak a Bud Spencer filmekben találom meg a reinkarnációit. Szinte szóról szóra ugyanazok a poénok, mint amikre a Piedone filmekből emlékszem. De ha messzebbre megyünk, és Rejtő egyik regény-címét szeretném kifordítani, akkor a három fegyelmezetlen, de rátermett katonáról szóló kalandfilm címe akár lehetne "A három testőr Indiában" is. 

Fekete fehér a film, amin picit csodálkoztam, de csak azért, mert ebben az évben készült két remekül sikerült színes film Hollywoodban (az Óz és az Elfújta a Szél), egy ilyen nagyszabású kalandfilmre lehet, hogy érdemes lett volna megkockáztatni a borsos befektetést, amibe a színes kamerák bérlése került volna. Persze tudom, a Technicolor még nagy különlegességnek számított. Az a néhány kamera, mely képes volt erre a technológiára, az év nagy részében a két előbb említett filmet szolgálta ki. Még jó néhány évet várni kell, hogy a színes film magától értetődővé váljon. Persze a fekete - fehérnek is megvan a maga varázsa!

Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy míg ez a film hatalmas kasszasiker volt, addig Oscarra csak egy kategóriában jelölték. (fekete fehér filmes operatőr) Oké, persze az Oscar-t nem tekinthetjük feltétlen etalonnak, de mégis talán elárul valamit...

Zárásul színezett lobby card-ok.

Szólj hozzá!

127. Mire Megvirrad (Le Jour se Léve) - 1939

2017. szeptember 22. 19:32 - moodPedro

le-jour-se-leve_0048e5e5.jpgFranciaország (Productions Sigma), 92 perc, ff. francia

Rendező: Marcel Carné

Producer: Jean-Pierre Frogerais

"Egy férfi gyilkosságot követ el. Bezárva, csapdába ejtve egy szobában felidézi, hogyan vált gyilkossá."

 - ezzel a feliratképpel kezdődik a film, és ez jól össze is foglalja két mondatban, hogy mire számíthatunk a film során. Ekkoriban még nem volt megszokott filmes eszköz visszaemlékezések átúsztatással való beillesztése jelenidejű képek közé, ezért feltételezem, hogy biztosra akartak menni a készítők a fenti iránymutató szöveg elhelyezésével.

A film magán viseli az időszak egyik legfőbb francia irányzatának - a lírai realizmusnak - szinte minden jellemzőjét: A film középpontjában a társadalom peremén álló munkás, Francois (akit Jean Gabin alakít a tőle megszokott színvonalon). A hirtelen jött nagy szerelem (itt kettő is, de erre mindjárt visszatérek) kicsit megbolygatná a szürke hétköznapokat, de természetesen jön az elkerülhetetlen csalódás, ami végül a főhős bukásához vezet. És a stílusnak megfelelően az egész történetet belengi a keserűség. 

jour-se-leve-1939-13-g.jpg

Szokatlan módon indít a film. Legalábbis 1939-hez mérten kreatív megoldásnak érzem, hogy a történet végénél csatlakozunk be, majd a film során megismerjük az előzményeket, végül megismerjük a történet végét egy másik szemszögből is. A mai néző számára ez persze nem olyan nagy ritkaság, de ekkoriban még jórészt a lineáris történetmesélés dívott. A lista eddigi filmjeiből nem is jut eszembe olyan, melyben ugyanazt az eseményt két különböző nézőpontból is megnézhettük.

Francois a film során két nőbe is beleszeret. Illetve a szó nem biztos, hogy pontos. Nem feltétlenül egyértelmű, hogy mindkét hölgy esetében ilyen komoly érzelmekről van-e szó. Ami viszont szerencsétlen véletlen Francois számára, hogy egy másik férfi is pont ugyanennek a két nővel van kapcsolatban. Ne feledjük, Franciaország a helyszín, és korábbi francia filmek megtekintése után már nem lep meg minket túlságosan, hogy a film ezt a felettébb összetett "kapcsolati hálót" a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli. Azaz semmi sem utal arra, hogy itt valami furcsa dolog történne. Persze a két férfi egymás ellensége, de a mindent eldöntő pisztoly-lövésig alapvetően semmi tettlegesség nem történik közöttük.

003-daybreak-theredlist.jpgA konkurens férfit, Valentin-t alakító Jules Berry egyébként remek választás. Valentin alattomosan erőszakos, kétszínű, csaló, és még sok mindent el lehetne mondani róla...Berry teljesen hihetően formálja meg mindezt. Mellesleg állatidomár egy kis füstös kabaréban.

Térjünk rá a két hölgyre, akikért a két férfi verseng:

Egyikük az érzéki Clara. (Arletty) Érett nő, tudja, mit akar. Valentin asszisztense és élettársa. Egy szám előadása közben rájön, hogy elege van a férfiból, és otthagyja a színpadon, megismerkedik Francois-val. 

A másik hölgy Francoise (Jacqueline Laurent) pont az előzőek ellentéte. Tiszta, szűzies, ártatlan. Arca kicsit Audrey Hepburn-re emlékeztet. 

A hangulat végig sötét, komor. A hamarosan megjelenő amerikai film noir-t megelőlegező a világítás. Jellemző a sok árnyék, gyakran a két szemet megvilágító lámpa ad csak észrevehető világosságot. Ehhez a nyomasztó hangulathoz hozzájárul még az ötödik főszereplő: a toronyház, melynek legfelső emeletén Francois elbarikádozza magát az őt körülvevő rendőrök elöl.

Stúdióban épült díszletről van szó. Csak az utcafronton volt fala, hátulról nyitott volt, és úgy volt kialakítva, hogy föl lehessen venni benne a lépcsőházban játszódó jeleneteket. Az egyik nagyon látványos snittben például a függőlegesen mozgó kamera végigköveti, ahogy Gabin lesétál az ötödik emeletről a földszintre. disque-le-jour-se-leve1.jpg

A filmnek egy 5 perccel rövidebb, vágott változata volt csak sokáig fellelhető. Első körben én is a 87 percesre akadtam rá. Miután csodálkoztam, hogy a fotóim között van olyan, amihez tartozó jelenetet nem láttam a filmben (hm... a zuhanyzósra gondolok), kis nyomozás után kiderítettem, hogy 2014-ben restaurálták a filmet, és visszakerültek ezek a kivágott, cenzúrázott jelenetek is. Volt is egyébként egy-egy pont, ahol zavaró időugrások voltak, néha kicsit értelem-zavaró módon is kimaradtak rövidebb részek. Sikerült most ezt a teljes változatot is beszereztem, úgyhogy nekilátok újra.

1 komment

126. Elfújta a Szél (Gone with the Wind) - 1939

2017. szeptember 19. 23:52 - moodPedro

mv5bywqwowvkmgitmdu2yy00yjizlwjkmjetnmvkzje3mjmwyzezxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_652_1000_al.jpgUSA (Selznick Intl. Pictures), 234 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor, Victor Fleming és Sam Wood

Producer: David O. Selznick

Ha megnézzük a filmek összbevételeinek jelenértékesített top-listáját, akkor bizony ezt a filmet fogjuk ott találni az első helyen! (Második az Avatar, harmadik a Csillagok Háborúja).

És ez különösen annak a fényében meglepő, hogy nem egy nagy stúdió nevéhez kötődik a film, hanem a kis, független Selznick International Pictures-höz, melyet 1935-ben alapított a korábban az MGM-ben, a Paramountban és az RKO-ban is producerkedő David O Selznick. 

Az volt a filozófiája, hogy a film-business-ben kétféleképpen lehet jó profitot csinálni: nagyon olcsó filmekkel vagy nagyon drága minőségi filmekkel. Ő ezt az utóbbi utat választotta, és ez meg is látszik ezen a filmen.

Közel 4 órás játékidejével kicsit hosszúnak tűnhet elsőre, de többé-kevésbé az elejétől a végéig sikerült fenntartania az érdeklődésemet... úgy érzem, most már készen állok a 7 és fél órás Sátántangó megtekintésére is... (attól még messze járunk, majd 1994-nél jön el az ideje)

A Technicolor önmagában is szemet gyönyörködtető, de a készítőknek a színes filmek eme igen korai időszakában is sikerült olyan mélységig kihasználni a nyersanyag nyújtotta lehetőségeket, hogy libabőrös voltam esetenként a gyönyörű képektől. Le a kalappal, hogy nemegyszer meg merték csinálni, hogy a témát alul-világították, így annak szinte csak a kontúrja látszott, a háttér meg egészen elképesztő, vad színekben pompázott. Láttunk persze már ilyesmit (fekete - fehérben) mondjuk a német impresszionistáknál is, na de ezekkel a szinte ecsettel festett hátterekkel szintet ugrott a dolog.

Az amerikai polgárháború kezdete előtt csatlakozunk be a történet folyásába - a film határozottan nosztalgikus képet fest a déli államokról. Ez a nézőpont kockázatosnak is tűnhetett volna, hiszen - mint tudjuk - az északiak nyertek, és ezzel bukott a déli rabszolgatartó-ültetvényes életforma... azt elfújta a szél a film címe szerint...  Érdekes, Griffith is hasonló témában aratta legnagyobb sikerét (The Birth of a Nation), és az a közel 25 évvel ezelőtt készült film is hasonlóan dél-párti volt.

Végtelenül túlzó leegyszerűsítés a polgárháború kitörését a rabszolgatartással kapcsolatos különböző álláspontokkal magyarázni. Ebbe most ne is menjünk bele. Tény viszont, hogy az északiak , akik elítélték a rabszolgatartást, mellesleg maguk nem, hogy nem tartottak rabszolgát, de a feketéket nem is látták szívesen északi államaikban. A felszabadítandó rabszolgák sorsának jövőbeli megoldását még az északiak vezetője, Lincoln elnök is úgy képzelte megoldani, hogy a felszabadított rabszolgákat Afrikába illetve egy Panamán létrehozandó rezervátumba költöztessék, mert a feketék és fehérek együttélését nem tartotta kívánatosnak. Ne feledjük, ekkoriban a rabszolgák már szinte mind helyben született emberek voltak, és semmi kötődésük nem volt Afrikához. 

Ezzel szemben - mint ahogy a filmben jól látszik - a rabszolga-tartó déliek nagyon jól megvoltak a feketékkel. A legtöbb helyen gyakorlatilag családtagként kezelték őket. Családonként - jellemzően - volt legalább 1-2 rabszolga, akik besegítettek a gazdálkodásnál, illetve a ház körüli munkákban vagy a gyereknevelésben. A rabszolgákat rendszeresen félholtra kínzó ültetvényesek szerintem inkább az extrém kivételt képviselhették. Józan ésszel belegondolva; akinek olyan "használati eszköze" volt, mint egy rabszolga, annak egyáltalán nem állt érdekében, hogy azok permanens módon sérültek (és munkaképtelenek) legyenek a korbácsolások vagy a rossz körülmények miatt. 

A képen látható fekete bőrű Hattie McDaniel történelmet írt azzal, hogy első afro-amerikai színésznőként Oscart kapott a film női mellékszereplőjeként. Ő Mammy-t a történet fő sodrában szereplő O'Hara család egyik rabszolgáját alakítja, aki amolyan háztartási mindenesként a család legfőbb támasza. 

Ha már Oscar-díjaknál tartunk: Összesen 13 jelölést kapott a film, melyből 8-at meg is nyert. És, hogy kerek legyen a szám, kapott még két különdíjat is. Legjobb női fő- és mellékszereplő, rendező, forgatókönyv, operatőr, díszlettervező, vágó, és magát a legjobb filmnek járó díjat is besöpörte. A két különdíj - melyekre nincsenek nevezettek, csak egy díjazott, az is csak abban az évben , amelyikben arra méltó személyt találnak - : William Cameron Menzies a színekkel kapcsolatos különleges hatások miatt, és R.D Musgrave a filmes eszközök összehangolt működtetésének úttörő alkalmazása miatt.

Bár az Oscar átadásokat csak az ötvenes évek közepétől kezdték el tévében közvetíteni, erről a díjátadóról készítettek egy rövidfilmet. Annak, aki nyomon követte 1939 filmtermését, nagyon érdekes lehet megnézni, hogy mennyivel családiasabbak voltak még akkoriban ezek a rendezvények.

Összesen tehát 10 szobrot is kapott a film - egy szobor hiánya viszont különösen fájó volt valakinek. Sokan a mai napig keresik a magyarázatot, hogy Clark Gable vajon miért nem nyert? - a film egyik legerősebb alakítását nyújtja, szerintem megkaphatta volna... egyesek azzal magyarázzák az Oscar hiányát, hogy Gable annyira természetesen adta elő ezt a szerepet, hogy úgy tűnt, nem is igazán színészkedik, ő ilyen...

Egy színész számára végül is ez a legnagyobb dicséret ...feltehetően az arany szobrot is örömmel bezsebelte volna.

A másik főszereplő, a Scarlet-et alakító Vivien Leigh is nagyon jó választásnak bizonyult. Angol származású, otthon már ismert, de világszerte - így Amerikában is - gyakorlatilag ismeretlen volt ez előtt a film előtt. Jó nevű hollywoodi színésznőket ütött ki a szerep iránti versenyben. Szép nő volt, amit ő maga sokszor hátrányként élt meg, hiszen tapasztalatai szerint a szép nőkről gyakran feltételezték, hogy gyenge színészek, mivel megjelenésük miatt nem kényszerülnek rá, hogy szakmailag is maradandót nyújtsanak. Látva a filmet, tényleg nehéz elképzelni nála jobb választást. Benne pont megvan az a vadóc jelleg, ami ennek a szerepnek az alapja. Ugyanakkor érzelmek viszonylag szélesebb spektrumának megjelenítése sem okozott neki különösebb problémát.

A film közel négy órás, amiből több mint 12 perc szünet. Igen, furcsa, de a mozi 2 és fél perc zenés nyitánnyal indul, majd a film felénél van 5 és fél perc (!) zenés szünet, a végén pedig több, mint négy perc exit music. Mindezek alatt állókép. Furcsa próbálkozás, eddig ilyet még nem láttam, és hosszútávon - mint tudjuk - nem maradt meg. Mindenesetre a középső szünet jól tagolja két részre a filmet. Kevésbé türelmes emberek akár két estére is bonthatják a megtekintést. Kicsit hangulatilag is különbözik a két rész.

Az első rész közvetlenül a polgárháború kitörése előtt kezdődik, és annak végén, a déliek vereségével zárul. Olyan katartikus lezárást produkál a szünet előtt Vivien Leigh, ami tökéletes ahhoz, hogy (másnap) újult erővel várjuk a folytatást. Ez a rész bővelkedik látványos nagyjelenetekben. Az "Atlantai tűzvész" például akkora volt, hogy a stúdió környékéről többen értesítették a tűzoltóságot, mert azt hitték, hogy a szomszédos MGM stúdió ég. Valóban égett jó néhány régi díszlet, de ez megtervezett volt. Többek között az 1933-as King Kong koponyaszigetes díszletei égtek hatalmas lángokkal. Ez volt egyébként a legelső leforgatott jelenet a filmhez. Scarlet szerepére Vivien Leigh állítólag még ki sem volt választva, helyette egy statiszta szerepel ezeken a totálokon. A régi díszleteket pedig azért volt hasznos felhasználni a tűzvészhez, mert kellett a hely a film díszleteinek felépítéséhez. Ez a helyszín konkrétan a Tara nevű ültetvény díszleteinek adott helyet a későbbiekben.

fire-of-atlanta-gone-with-the-wind.jpg

Egy másik jelenetnél a sebesültek ápolásához sem sajnálták a pénzt statisztákra...

Az Elfújta a Szél elsősorban nem háborús film, bár az első részben tényleg komoly szerepe van a polgárháborúnak. Leginkább szerelmes film a bonyodalmasabb fajtából. Vagy éppen családregény, mely 12 évet ölel fel.

Nem csak Scarlet (Vivien Leigh) és Rhett Butler (Clark Gable) mindvégig kérdéses szerelméről szól, a szálak folyamatosan kuszálódnak, néha már nem is egyértelmű, hogy valójában ki kit szeret, talán még maguk a karakterek sem tudják. 

Biztosra csak Melanie (Olivia de Havilland) esetében lehetünk. Az ő tisztasága megkérdőjelezhetetlen marad mindvégig. Mondtam már, hogy de Havilland kisasszony eme poszt megírásakor 102 éves, és Párizsban él nem messze a Diadalívtől? Belegondolni is varázslatos...

Talán végezetül még arra illene magyarázatot adni, hogy miért van három név is felsorolva rendezőként. Nos, George Cukor vágott bele a filmbe. Ő már többször is dolgozott együtt Selznick-kel. Most mégsem ment jól az együttműködés. Mondják azt is, hogy valójában Clark Gable utálta ki a rendezőt. Csere lett tehát a dologból: jött Victor Fleming, aki az Ózzal is kalandozott ebben az évben a színes filmek világában. A film feltehetőleg nagyobb részt az ő munkáját dicséri, az Oscart is ő kapta rendezőként. Menet közben azonban idegösszeomlást kapott, ezért van ott Sam Wood neve is, aki besegített a befejezésnél.

 

És az ígért összefoglaló az 1940-es Oscar átadásról, melyen az 1939-es filmeket díjazták:

1 komment