Olaszország (Producioni De Sica), 90 perc, ff. olasz
Rendező: Vittorio De Sica
Producer: Giuseppe Amato, Vittoro De Sica
Lassan három év is eltelt már a háború vége, és Mussolini lámpavasra akasztása óta. Balliberális kormány vezényli Olaszország újjáépítését. Ezt a felívelő korszakot szokás "olasz tavasz"-nak is nevezni, mely nagyjából ekkoriban zárult: a nemzeti jövedelem szép fokozatosan eléri a háború előtti szintet, sőt nemsokára túl is szárnyalja azt.
A neorealista filmek nem voltak túlságosan népszerűek, az emberek inkább néztek könnyedebb Hollywood-i filmeket. De ekkorra rájöttek az olaszok, hogy ezeket a filmeket lehet külföldre is exportálni. Amerikában például ez a mozi annyira felhívta magára a figyelmet, hogy megkapta a legjobb külföldi filmnek járó különdíjat az Oscar átadón. Érdekes módon kelet-Európában nem különösebben szerették ezt az alkotást.
Ekkortájt találták ki, hogy a külföldi filmeknek jobb lenne inkább önálló kategóriát alapítani, hogy a normál díjak maradjanak csak meg az amerikai filmeknek. Még jó néhány évig a külföldi filmek Oscar-ja csak egy különdíj volt, azaz nem minden évben adták át automatikusan, és nem is voltak nevezettek, csak egy darab díjazott.
A Biciklitolvajok még az újjáépítés időszakának munkanélküliség miatti kilátástalan, nyomorúságos hangulatát mutatja. 
Ez a film tipikus példája az olyan neorealista filmnek, melyben egész jól fellelhetőek a stílusnak tulajdonított jellemzők. Kizárólag eredeti helyszínen forgatták a filmet. Semmi nem készült stúdióban. Egyetlen igazi (vagyis képzett) színész sem volt a szereplők között. És egészen elképesztő, hogy ennek nyomát sem látni! Ez a film általános vélekedés szerint is a neorealizmus egyik hatalmas, ha nem a legnagyobb csúcspontja.
A főszerepet - Antonio Riccit - alakító Lamberto Maggiorani például gyári munkás volt. Érdekes módon nem hagyták meg eredeti hangját. Az utószinkron során egy szinkronszínész kölcsönzött neki hangot.
Antonio-t a Gilda című - általam nem rég látott, és a listán öttel ezelőtt szereplő - film plakátját ragasztja éppen.
A film forgatásába úgy mentek bele, hogy az egyik fontos szereplő, a kisfiú még nem volt meg. Bruno megszemélyesítőjét a forgatás mellett bámészkodók között találta meg a rendező. Enzo Staiola remek választás volt. Talán a szereplők közül az ő meglepően hiteles játéka adta hozzá a legtöbbet ennek az érzelmes filmnek a hangulatához:
Enzo egyébként jelenleg 78 éves. Gyerekkorában játszott még néhány filmben. A Biciklitolvajok után pár évvel például Humphrey Bogarttal is szerepelt egy alkotásban. Felnőttkorában azonban eltávolodott a filmművészettől, matektanár lett belőle.
Antonio feleségét Maria-t Lianella Carell alakította. Ő például ekkoriban újságíró volt, és éppen De Sica-val akart interjút készíteni, amikor a rendező meglátta benne a szerepre való alkalmasságot.
Róma Val Melaina nevű külvárosi részében zajlik a történet. Az újjáépített városban reggelente nagy tömeg várja, hogy melyikük kap szerencsés értesítést valamilyen neki szóló munkalehetőségről. Hősünk (Antonio) ezen a napon a szerencsések közé tartozik. Felvették plakátragasztónak. Egy a bökkenő: kerékpárral kell rendelkeznie, ahhoz, hogy ezt a munkát végezni tudja. Ha nincs ilyen járműve, akkor az állást más fogja megkapni. Felesége nem sokat teketóriázik. Eladja, ami a lakásban mozdítható, és vesznek belőle egy használt kerékpárt. Fides márkájút.
Nagy a készülődés az első reggelen. Fia Bruno is készülődik, ő egy üzemanyagtöltő állomáson dolgozik, de apjával együtt indulnak munkába. Hol volt akkor még a gyermekmunka tiltása. Minden dolgos kézre szükség volt azokban a kilátástalan időkben...
Az örömbe azonban hamar üröm vegyül. Amíg Antonio a létráján állva plakátot ragaszt, addig egy suhanc rápattan a kerékpárra, és elviharzik vele. A rendőrség - bár lelkiismeretesen felveszi a jegyzőkönyvet az esetről - láthatóan nem szándékozik különösebb energiát fektetni az eltűnt jármű megtalálásába... Márpedig, ha nincs bicikli, akkor ugrik az állás is, ezért mielőbb meg kellene azt találni.
A film nagy része apa és fia hajszáját mutatja a kerékpár megtalálására.
A tolvajnak sikerül a nyomára bukkanni, ami azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy sikerül is előkeríteni a biciklit... A film vége felé a kétségbeesett édesapa reménytelen helyzetében már nem talál más megoldást, egy magányosan álló kerékpárt ő próbál meg eltulajdonítani, de mivel a lopás nem az ő műfaja, kudarcba fullad a kísérlet, és a tömeg elfogja. A kisfiú kénytelen szembesülni ezzel a helyzettel. Ez a film vitathatatlanul legdrámaibb jelenete. Ahogy egy gyermeknek végig kell néznie, hogy apja olyat tesz, amivel egy pillanat alatt lerombol mindent ami miatt a gyermek felnézett rá. Az apa eltűnne szégyenében, ha tehetné, a gyermek sírva sétál mellette. És akkor létrejön a filmtörténelem egyik legmeghatóbb jelenete: a síró, összetört lelkű kisfiú csak azért is belecsúsztatja kis kezecskéjét apja kezébe. Mindketten sírnak.
Eltűnnek a tömegben. Ketten. Kézen fogva. Vége.
