USA (Hal Roach; MGM) 68 perc, ff. angol
Rendező: William A. Seiter
Producer: Hal Roach
Laurel és Hardy, vagyis ahogy mi magyarok ismerjük, Stan és Pan maradtak utolsónak a korszak nagy komédiásai közül, akik ezzel a filmjükkel kerülnek fel először az 1001-es listára.
Chaplinről valószínűleg mindenki hallott már életében. Harold Lloyd filmek is gyakran mentek a magyar tévében a nyolcvanas évek második felében (Humor Herold néven). Buster Keaton volt talán a legkevésbé ismert a magyar közönség számára. Hármukban közös, hogy legnagyobb sikereiket némafilmekben érték el. A hangosfilmes korszak beköszöntével már nem tudtak igazán nagy sikert elérni. Ez akkor is igaz, hogyha Chaplin kevés hangos filmje között vannak remekművek is (pl. A Diktátor).
Laurel és Hardy annyiban különbözik az előbb felsoroltaktól, hogy nekik szerencsésen sikerült az átállás, sőt! Hangosfilmekben voltak igazán sikeresek! 
Chaplinhez hasonlóan kialakították jellegzetes karaktereiket, melyek - részben - testi adottságaikhoz is kapcsolódtak. Stan Laurel, a duó vékony, törékenyebb tagja (eredeti nevén Arthur Stanley Jefferson) alakította az érzékeny, félénk figurát, míg a nagydarab Oliver Hardy (eredeti nevén Norvell Hardy) a nagyszájú, gyakran bosszankodó, a gyengébb Laurelt felkarolni igyekvő karaktert hozta.
Filmjeikben - szintén Chaplinhez hasonlóan - mindig ugyanezt a figurát hozzák. Sőt nevük is mindig Laurel és Hardy, tehát a színész és szerep összeforr. Filmbeli lakásaik ajtaján is ezek a nevek szerepelnek.
A "Sivatag Fiai" egy titkos, amolyan szabadkőműves szervezet, eskütételekkel, beavatási rítusokkal. (A fenti képen egy kalap, mely fennmaradt a film eredeti jelmezei közül.) Ennek a szervezetnek tagja a két fickó. A szervezet Chicagoban tartja éves nagygyűlését, amire minden tag hivatalos. A fiúk végre egyszer szeretnének részt venni ezen a - szigorúan férfiak részvételével - ámde éjszakai mulatozással, lenge öltözetű revütáncos lányok fellépésével egybekötött eseményen. Feleségeik természetesen nem adják ehhez hozzájárulásukat, ezért ravasz cselhez kell folyamodniuk. A képen balra látható a dagi Hardy felesége. (Mae Bush) Jobb oldalon Laurel házastársa (Dorothy Christy), aki félelmetes nézésével úgy rémiszti halálra az embert, hogy ehhez még csak meg sem kell szólalnia. Én biztos nem merném becsapni...
A némafilmes korszakból természetesen sok elem átöröklődött. Nincs hiány a burleszk szerű elemekből, de nem véletlen, hogy ez a páros a hangosfilmek során is sikeres tudott maradni, mert ügyesen bővítették a repertoárjukat, kihasználták a hangosfilm adta lehetőségeket, poénjaik messze nem csak csetlés-botlásból, hasra esésekből álltak.
- Neked mindenben ki kell kérned a feleséged véleményét?
- Hát... ha nem kérem ki, akkor nem tudom, hogy mit akar, mit csináljak?
Jó ez a film, időtálló. Néhány perc után teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy több, mint 80 éves filmet nézek. Helyenként hahotázva nevettem, ami azért szép teljesítmény egy Hollywoodi klasszikustól is.
Előfordul, hogy sikeres párosok a való életben különösebben nincsenek közeli kapcsolatban, esetleg a sok-sok év alatt annyiszor kénytelenek elviselni egymás idegesítő szokásait, hogy kifejezetten megutálják egymást. Laurel és Hardy esetén erről szó sem volt.
Imádták egymást, hatalmas barátság volt az ő kapcsolatuk. Érdekes, hogy valós jellemeik szinte ellentétesek voltak filmbeli karaktereikkel. A sovány Laurel volt kettejük között az irányító alkat. A valóságban inkább csendes és visszahúzódóbb, kövérkés Hardy általában bízott is barátja döntéseiben. Hardy 1957-es halálát barátja élete végéig nem tudta feldolgozni, nélküle nem is vállalt semmilyen fellépést többé.
Laurel egy dologban nem változott csak miután barátja eltávozott: Imádta a rajongóival való kapcsolattartást. Ez nem csak abban mutatkozott meg, hogy minden rajongói levelet maga válaszolt meg, hanem abban is, hogy telefonszáma nyilvános volt, benne volt a telefonkönyvben, sőt még egyik filmjükben is többször elhangzott. Bárki bármikor felhívhatta, és szívesen elbeszélgetett szinte bárkivel.
OXFORD 0614 volt egyébként a telefonszám. Az USA-ban egyébként ma is divat ebben a formában megadni a telefonszámokat. A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért a számok alatt látható betűkből alakítanak ki valami könnyen megjegyezhető szót.
USA (Columbia), 84 perc, ff, angol
A kínai polgárháborúban vagyunk. Shanghaiban két amerikai misszionárius esküvőjének napján a férj értesül arról, hogy egy árvaház kis lakói bajban vannak a harcok kellős közepén. Ki kell menekíteni őket, ezért azonnal indulniuk kell, az esküvő ráér még pár órát... az akció sikerül, de egy kis komplikáció jön közbe: a menyasszony és a vőlegény útjai különválnak. Megan-t Yen tábornok menti meg és veszi oltalmába. Hamar kiderül azonban, hogy a tábornok oltalma egyben fogság is a nő számára. A film nagy része erről a fogságról, Yen tábornok és a fogoly nő viszonyának alakulásáról szól. Mint kiderül, a kegyetlen tábornok élet és halál ura a környéken. Parancsára hullanak a fejek, mégis, a nőt úgy akarja megkapni, hogy az szabad akaratából válassza őt. El nem engedi ugyan, de kifejezetten rá sem kényszeríti magát, holott meglenne hozzá a hatalma. Nagyjából ez a film legizgalmasabb szála, és persze ennek a végkifejlete.
évtizedben. A Columbia Pictures egyébként jellemzően alacsonyabb költségvetésű filmeket készített. (Jobbra a stúdió 30-as évekbeli logója.) Nem volt túl sok állandóra szerződött színésze, mint a nagy stúdióknak, ehelyett egyes filmekre szerződtetett színészeket. Így olcsóbb volt, viszont nem kaptak kizárólagosságot az adott sztároktól.
