Spanyolország, 28 perc, ff., néma (utólagos narrációval)
Rendező: Luis Buñuel
Producer: Ramón Acín, Luis Buñuel
Már fiatalon megtanuljuk, hogy a film nem feltétlenül a valóságot mutatja be. A film legtöbbször csak fikció, mely megtekintése során elrepít minket egy elképzelt világba. Meg kell tanulni helyén kezelni a dolgokat. Ettől függetlenül, hiába tudjuk, hogy amit látunk az nem a valóság, egy jól sikerült horror film nézése során például mégis annyira a hatása alá kerülhetünk, hogy szinte résztvevőivé válunk az eseményeknek.
Más a helyzet a dokumentumfilmekkel. Ez a különleges műfaj a valóság rögzítéséről, és annak bemutatásáról szól. Jó esetben tehát nem fikciós. De ha kicsit megengedőbbek vagyunk, akkor odáig elmehetünk, hogy olyan eseményeket mutat be, amik megtörténtek, vagy megtörténhettek volna. Például, ha az oroszlánokról szóló film készítésekor a készítők az oroszlánok közelében elengednek egy antilopot, csak azért, hogy felvehessék, hogyan vadássza azt le az oroszlán... na bumm...
Más a helyzet, amikor a dokumentumfilm teljes egészében a valóság meghamisításáról szól. Mint például ez esetben... Las Hurdes Spanyolországnak egy akkoriban viszonylag szegényebb járása volt a híres egyetemi várostól, Salamancától kb. 120 kilométerre. A középkorban valóban nagyon elszigetelt, elmaradott és szegény volt a környék, de a film készítésekor ez már messze nem volt igaz. A film mégis olyan arcát festi le a környéknek, hogy jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon hogyhogy itt még egyáltalán vannak élő emberek?
Érdekes, hogy még az 1001-es könyv ezzel a filmmel kapcsolatos kritikája is magasztalja a rendezőt, hogy milyen művészi realizmussal mutatja be azt az elképzelhetetlen szegénységet, elmaradottságot és igénytelenséget, ami ott tapasztalható volt ekkoriban. Egy holland filmes, Ramón Gieling az ezredforuló környékén elhatározta, hogy ellátogat a helyszínre, és megvizsgálja, hogy változott-e a helyzet azóta. Az ott tapasztaltakra mindjárt visszatérek.
Buñuel utólagos - kissé hihetetlenül hangzó beszámolója szerint - egyik barátja, Ramón Acín meggondolatlanul ígéretet tett egy zaragozai kávéházi beszélgetésük során: Ha egyszer nyer a lottón, akkor abból finanszírozni fogja Buñuel következő filmjét. A sztori úgy folytatódik, hogy Acín valóban nyert, nem is akármennyit: 100.000 pesetát, ami nagy pénz volt akkoriban. És ami még hihetetlenebb, hogy a barát állta is a szavát, még ha nem is a teljes összeget, "csak" 20.000 pesetát fordított erre a célra. Ez akkor is nemes gesztus volt. Ne felejtsük el, hogy Buñuel eddig nem tett le olyan filmek az asztalra (Andalúziai Kutya és Az Aranykor) melyek reményeket adtak volna arra, hogy jövedelmező pénzügyi befektetésként lehessen tekinteni erre a szponzorációra. Így lett Ramón Acín a film producere.
Salamanca felől Las Hurdes felé az utolsó városka La Alberca. A filmben Buñuel ennek a városkának a viszonylagos jólétével próbálja ellenpontozni a szomszédos vidék nyomorát. A városka egyébként romantikusan turista csalogató, ahogy a közelmúltban készült képeken is látható. 
Na, de mit tapasztalt 2000 környékén a holland rendező Las Hurdes-ben?
A helybeliek elmondták, hogy a filmnek szinte egyik jelenete sem igaz, és azóta is próbálják magukról lemosni a film okozta bélyeget.
Elmesélték, hogy a szamarat, mely a doku szerint a gyilkos méhek áldozata volt (az adott hónapban már ki tudja hány emberhez és állathoz hasonlóan), valójában Buñuel kente be mézzel, hogy ellepjék a méhek.
A hegyi kecske, mely lezuhan a sziklán, és amely szerencsétlenségére azt akarta ábrázolni, hogy a helyiek csak akkor látnak húst, ha egy ilyen állat valamiért szörnyethal... nos ezek a hegyi kecskék olyan ügyesek voltak, hogy egyik sem akart lezuhanni a sziklákon, ezért Buñuel inkább rálőtt valamelyikre. Így már persze az állat eljátszotta a rá írt szerepet.
A halott kislány sem volt halott, csak aludt, és később, amikor mutatják, hogy órákat kellett vele gyalogolni a temetőbe, akkor egy üres teknőt utaztattak. 
Természetesen az a néhány születési rendellenességgel élő fiatal sem volt elvadult vadember, akiket Buñuel elmondása szerint csak egy helyi lakos közreműködésével lehetett olyan állapotba hozni, hogy egyáltalán le lehessen őket filmezni.
Nem véletlen, hogy a holland rendező ezzel kapcsolatos filmjének címe: Buñuel Foglyai.
Buñuel filmje, a Las Hurdes eredetileg némafilmnek készült. Később azonban a bemutatóra narrátorként kommentárral látta el a filmet. Így végülis hangosfilm lett belőle, de a kísérő zenén és a narráción túl egyébként az eredeti felvételeknek nincsen semmilyen hangjuk.
Néhány kritikus nem mervén elengedni a magasztalt film kezét, paródiakánt, esetleg a varázsszóval tovább címkézve hovatovább szürreális paródiaként aposztrofálja ezt az alkotást. Jómagam nem hiszek ebben. Ha valóban ilyen szándék lett volna, akkor talán szerencsésebb lett volna egy kitalált régióról forgatni ilyen jellegű ál-dokut.
Véleményem szerint Buñuelnek határozott prekoncepciója lehetett a régióról, - mely egyébként a középkor környékén valóban szinte teljesen elzárt volt a környezetétől a korabeli beszámolók szerint. A helyszínre érkezvén azonban valószínűleg látta, hogy ha a valósághoz túlságosan ragaszkodik, akkor itt ebből nem lesz film... tehát inkább gyártott egy alternatív valóságot a film számára.
Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)
Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
USA (MGM), 99 perc, ff. angol
