USA (MGM), 127. perc, ff., angol

Rendező: Frank Lloyd

Producer: Albert Lewin, Irving Thalberg

Van a Csendes-óceáni polinéz szigetvilág keleti szélén egy Pitcairn nevű sziget, mely arról híres, hogy lakói az 1789-es Bounty nevű angol hajón elkövetett zendülés magját képező 9 fő és a Tahitiről elrabolt 13 fiatal nő és 6 férfi leszármazottai. És ez nem csak legenda. A kis szigetnek saját kormányzója van, de egyébként brit fennhatóság alatt áll.

Erről a hajóútról, a zendülésről és a zendülés utóéletéről készített filmet az MGM. Mint ahogy minden valós esemény megfilmesítésénél óhatatlanul lenni szokott, természetesen kisebb nagyobb eltérések azért akadnak a valósághoz képest... A gonosz, embertelen kapitány például a valóságban semmivel sem volt szigorúbb egy átlagos hajóskapitánynál, a zendülés vezetője pedig nem a tisztesség és erkölcs mintaképe volt, mint ahogy a filmet megnézve gondolhatnánk. A valóság az, hogy a Bounty küldetése az volt, hogy Tahitiről kenyérfákat telepítsen Nyugat-Indiába. Emiatt a hajó és legénysége 5 hónapot töltött Tahitin, hogy megfelelő mennyiségű kenyérfa csemetét gyűjtsenek, termesszenek helyben. Ez alatt az öt hónap alatt a legénység fegyelme jelentősen meglazult. Felhőtlenül töltötték az időt a helyiekkel keveredve, sok lányt és nőt teherbe ejtettek. Többen a helyi szokások szerint tetováltatták magukat. Nehéz volt visszazökkenni a várhatóan közel 10 hónapnyi kemény tengerész munkához hazafelé. Indulás után nem sokkal tehát a legénység fele rajtaütött a kapitányon és a mellette kitartó embereken, egy 7 méter hosszú mentőcsónakban sorsukra hagyták őket a nyílt óceánon. A lázadók egy része Tahitin telepedett le (őket később elfogták és elítélték), egy részük pedig egy lakatlan szigeten húzta meg magát a már említett elrabolt Tahitiekkel. Az ő leszármazottaik népesítik be a mai napig Pitcairn szigetét. Na, nincsenek túl sokan, most sem... 49-en vannak a legfrissebb adatok szerint. Próbálnak betelepülőket toborozni, kevés sikerrel...

De térjünk rá a filmre, mely a tények jó részén szinte nem változtat, mégis úgy formálja a két főszereplő jellemét, hogy az könnyen fogyaszthatóvá váljon a nézők széles rétegei számára. A kegyetlen, szadista kapitánnyal áll szemben a szigorú, de igazságos fedélzetmester. Előbbit Charles Laughton alakítja remekül. Szinte nem tudjuk undor és gyűlölet nélkül nézni ámokfutását, olyan meggyőzően alakítja a szerepet.

A pozitív főhőst pedig Clark Gable játssza, aki ezúttal kénytelen volt leborotválni az "Ez Történt egy Éjszaka" című filmben is látott bajszát, hiszen az angol haditengerészet tiltott bármilyen arcszőrzetet ekkoriban. A nők természetesen bajusz nélkül is oda voltak érte, de le kell szögezni, hogy színészi kvalitásaival sem voltak különösebb problémák.

Mivel a lista előző filmje (Blood Kapitány) műfajilag nagyon közel áll ehhez a filmhez, nem állom meg, hogy össze ne hasonlítsam a kettőt. Nos, míg a Blood Kapitánynál jeleztem, hogy egy olyan mesefilmről van szó, amit adott esetben gyermeklelkű felnőttek is élvezhetnek, addig ez a film már egyáltalán nem mese habbal. Jóval összetettebb történetvezetés, drámai végkifejlet mellett a látvány néhol egészen lenyűgöző.Míg ott korábbi filmekből kivett jelenetekkel és egyéb trükkökkel, de valós méretű hajó megépítése nélkül dolgoztak, addig itt két teljes méretű hajó is készült a filmhez. Nem véletlen, hogy 2 millió dolláros költségvetésével nagyon drága filmnek számított akkoriban.

A sztárokkal megtűzdelt társulatot nem merték a messzi Tahitire küldeni forgatni, ezért a kültéri jeleneteket Los Angelestől kb 20 km-re a Catalina nevű szigeten forgatták. A kettes stáb viszont Tahitin készített anyagot polinéz statisztériával. Kétszer is... első alkalommal ugyanis hazafelé jövet a felvett anyag nagy része megsemmisült. 

Kellemes esztétikai élményt nyújt a két polinéz hölgyet alakító színésznő. Nem csoda, hogy a pletykák szerint állítólag mindkét tengerész (egyikük Clark Gable) valóban összejött a filmben párját alakító lánnyal. A hölgyek egyikéről még érdemes azt az érdekességet is megjegyezni, hogy később  Marlon Brando felesége lett. Brando egyébként ugyanennek a történetnek az 1962-es feldolgozásában játszotta a zendülés vezetőjét.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (Cosmopolitan, Warner), 115 perc, ff. angol

Rendező: Kertész Mihály (Michael Curtiz)

Producer: Harry Joe Brown, Gordon Hollingshead

"Ha soká jönnék, ne felejtsd el meglocsolni a muskátlit"

 - mondja otthon dr. Peter Blood (Errol Flynn) sebész mielőtt elindul ellátni egy király elleni lázadó sérüléseit. Ekkor még nem tudja, hogy többet soha nem tér haza muskátlit locsolni. Akaratán kívül belekeveredik a II. Jakab angol király elleni lázadásba, ezért a Kelet-Indiai térségbe űzik rabszolgának. Útközben Jamaicán meglátja őt egy ezredes unokahúga (Olivia de Havilland), és megveszi őt. Az ezredes kegyetlenkedései miatt azonban sorstársaival fellázad az igazságtalan bánásmód ellen, majd Blood vezérletével kalóznak állnak, és végigrabolják a karibi térséget. Természetesen Blood kapitány és a film egyetlen női szereplője első látásra egymásba szeretnek, de sok kalandot kell átélniük mindkettejüknek, hogy szerelmüknek egyáltalán esélye legyen realizálódni.

Mindkét főszereplő gyakorlatilag ismeretlen volt, amikor megkapta ezt a szerepet, és mindketten ezzel lettek sztárok. Flynn gyakorlatilag átvette az akkor már 50 fölötti Douglas Fairbanks-től az ügyeletes sármőr szerepét. Olivia de Havillandnak meg sem kell szólalnia, már a fotóját látva is világos, hogy miért őrültek meg érte a férfiak. Ők is állandó párossá váltak, ezen első közös filmjük után még nyolc másikban szerepeltek együtt, de a magánéletben is összefonódott a sorsuk egy időre. 

Olivia tagadhatatlanul szép volt... pontosítanék... a poszt megírásának pillanatában is szép. Látott már valaki szebb százéves hölgyet? Olivia a poszt írásának pillanatában is köszöni, jól van, száz évesen már nem utazgat annyit, mint korábban, de van rajongói oldala, sőt, még facebookon is el lehet érni. Legtöbben úgy emlegetik, mint az "Elfújta a Szél" c. világsiker utolsó élő szereplőjét. Mi még nem tartunk ott, de abban a filmben is megcsodálhatjuk majd, hiszen rajta van a listán. 

Visszatérve a filmhez: Láthatóan a legtöbb karibi helyszínt zárt stúdióban, festett háttérrel építettek fel, ez azonban egyáltalán nem zavaró. Igaz, nekem van valami megmagyarázhatatlan vonzalmam a Hollywoodi stúdió szettek iránt. Van valami lélegzetelállító hatása a mesterien felépített díszleteknek. Az egyik karibi öbölben játszódó jelenetet viszont a Kaliforniai Laguna Beach-en vették fel, mely pálmafáival és szép homokos tengerpartjával tökéletes választásnak tűnik.

Olivia de Havillandon és a szép díszleteken kívül nagyon látványosak a tengeri csatajelenetek is. Gyönyörűen kidolgozott hajókat látunk. Meglepett amikor utánaolvastam, de egyetlen teljes, életnagyságú hajót sem építettek a filmhez, holott sok helyen úgy tűnt, mintha több is készült volna. Nagyon kreatívan dolgoztak tehát, amihez fölhasználtak korábbi filmből (az 1924-es Sea Hawk c. némafilm) kiollózott hajós csatajeleneteket, illetve miniatűr modelleket, melyek szinte tökéletesen keltik a kívánt hatást. Blood kapitány kalózhajójának a fedélzete az egyetlen, amit valós méretben felépítettek.

A film egyébként egy romantikus kalandfilm, sok helyen gyerekesen egyszerű, erőltetett fordulatokkal. Feltehetőleg a nem sokkal ezelőtt életbe léptetett szigorú Hays kódexnek köszönhetően akár egy hatéves gyereket is leültethetünk a film elé, és nagy valószínűséggel élvezni fogja. Van benne kardozás - gyerekkoromban az ilyen kardozós kalandfilmekért rajongtam a legjobban - szerelem, hősiesség, gonosz, mely elnyeri büntetését... szóval ez egy mesefilm, mely megfelelő hozzáállással egy felnőtt számára is szórakoztató lehet...

De fel kell készülni, hogy a pre-code időszakban készült filmekhez képest - és főleg "A Sovány Ember" lazasága után nagyon csöpögősnek hat ez a történet. A filmet egyébként Kertész Mihály rendezte, vagy ahogy az USA-ban ismerik Michael Curtiz. Vele és a főszereplőkkel is többször találkozunk majd még az 1001-es listán.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (MGM) 91 perc, ff., angol

Rendező: W.S. Van Dyke

Producer: Hunt Stromberg

Egy krimi és egy családi vígjáték keresztezéséből jött létre ez a könnyed film. Talán elsőre furcsának hangzik egy krimivel kapcsolatban, de - bár több gyilkosság is előfordul - mégsem rágjuk igazán le a körmünket, sőt, szinte azt is mondhatnám, hogy lényegtelen, ki volt a gyilkos. "Nem a cél a lényeg, hanem az út maga", mondják a keleti bölcsek, és ez nagyon igaz erre a filmre is. Ami kiemelkedő, az a főszerepet játszó páros remek összhangja.

A férfi (William Powell) egy detektívet alakít, aki már nem gyakorolja hivatását, mivel felesége (Myrna Loy) olyan gazdag, hogy a továbbiakban nem volt szüksége a pénzkereset eme formájára. De most - egy izgalmasnak ígérkező ügy kedvéért - kedvtelésből visszavedlik nyomozóvá.

A két színész remekül hozza a középkorú házaspárt, akik még mindig odavannak egymásért, de egyáltalán nem negédesen, hanem szerethetően, csipkelődve. Olyan jó a kémia közöttük a vásznon, hogy a Sztankay-Schütz pároshoz hasonlóan rajtuk is ragadt ez a szerep, és végül összesen vagy tizenkét filmben voltak egymás házastársai.

Annyira szerették a nézők ezt a felállást, hogy a film folytatásaiból sorozat kerekedett végül: A Sovány Ember, A Sovány Ember Után, Még Egy Sovány Ember, A Sovány Ember Árnyéka, A Sovány Ember Hazatér, A Sovány Ember Dala... ez összesen hat, ehhez jött még másik hat film kettejük főszereplésével.

Valóban imádni valóak együtt. És a remek összhangnak a jelek szerint megvolt az alapja. A férfi főszereplő, William Powell szinte az egekbe magasztalja a színésznőt: "Amikor közös jelentünk volt, nem foglalkoztunk a technikával, a kamerákkal vagy a mikrofonokkal. Nem színészkedtünk. Tökéletes harmóniában voltunk mi ketten. Myrna esetében, ellentétben a legtöbb színésznővel, akik főleg magukkal foglalkoznak, úgy érzed, hogy valóban figyel arra amit a jelenetben mondasz. Tehetsége van ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőled!"

Hát ez már-már felér egy vallomással. Mindenesetre közös jeleneteikben láthatóan tényleg lubickolnak. Persze a remek játékhoz kellett megfelelő forgatókönyv is. Az, hogy ilyen jól érezték magukat a bőrükben, talán annak is köszönhető, hogy egy házaspár írta a jeleneteket, akik feltehetően képben voltak azzal kapcsolatban, hogy hogy működik egy vidám házasság.

Hogy a bűnügyi szálat is megemlítsem: az utolsó negyedóra igazi klasszikus befejezést ígér. Méghozzá abban a formában, ahogy azt Agatha Christie-nél megszoktuk. A detektív egy vacsorára hívja meg mindazokat, akik szóba jöhetnek a gyilkosságok elkövetésével, és a vacsora programja lesz többek között a gyilkos meggyanúsítása. Mindez pedig úgy, hogy detektívünknek - saját bevallása szerint - a vacsora elején még fogalma sincs, hogy ki a gyilkos. (Alább az első kép egy forgatási fotó erről a záró-jelenetről)

A detektív sok alkoholt iszik a filmben. Mit iszik... vedel. Valaki megszámolta, és állítólag 21 pohár gin-t iszik meg a film során... ennek én nem jártam utána, de valóban , talán nincs is olyan jelenet, ahol ne inna meg több kevesebb italt. Ettől persze mindig jó kedélyű, kapatos, de soha nem részeg. Mindig csak annyira, hogy az jól áll neki. 

Ez az utolsó film itt az 1001-es listán, ami a pre-code időszakban jelent meg. 1934 Július 1-én teljes szigorával életbe lépett az úgynevezett Hayes-kódex, mely pontosan megszabta, hogy mi jelenhet meg a vásznon az USÁ-ban, és mi nem.

Csak ízelítőül néhány dolog, ami akkor sem kerülhetett ábrázolásra, ha adott esetben "erkölcsileg megfelelő" szövegkörnyezetbe kerül. (magyarul pl. a bűnt elítélően kezelik):

• istenkáromlás
• valós vagy sejtetett(!) meztelenség (akár egy sziluett sem)
• drogkereskedés
• perverzió
• emberkereskedelem
• fehér és feketék közötti szexuális kapcsolat (na ez külön érdekes, még akkor is, ha tudjuk, hogy törvényes szegregáció volt az USA sok államában)
• szexuális úton terjedő betegségek
• gyermekszülés
• stb.

Ezen kívül végeláthatatlan listája volt azoknak a dolgoknak, amelyeket csak nagy körültekintéssel lehetett ábrázolni, óvatosan figyelve arra, hogy hogyan és milyen környezetben jelennek meg. Például lehetett csókolózást mutatni, de csak körültekintéssel, "jó ízléssel". 

Föl kell tehát készülnünk, hogy az 1001-es lista elkövetkező évtizedeinek USA filmtermése a termése egy erősen idealizált világot fog ábrázolni, ahol a rossz elnyeri büntetését, a jó meg a jutalmát. Mindez tart nagyjából 1968-ig, amikor a Hays-kód szerepét átvette a korhatár-besorolás, és megint lehetett ábrázolni szinte mindent, természetesen a megfelelő besorolás mellett.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!