Németország/Franciaország (Tobis Klangfilm), 74 perc, ff, német

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Nicolas de Gunzburg, Carl Theodor Dreyer

A Nosferatu és a Dracula után ez a harmadik vámpíros film az 1001-es listán. De valójában sokkal közelebb áll Buñuel szürreális Andalúziai Kutyájához illetve az Aranykorhoz, mint az említett két vámpírfilmhez.

Bár a filmben valóban egy "vámpír által sújtott település" egyik dermesztő éjszakáját és másnapját követhetjük nyomon, a vámpír mint vérszívó itt egészen marginális szerepet kap.

A film misztériuma szerint a vámpírok itt is halott emberek, akik nem halnak meg teljesen, nem porladnak el, de efféle létezésük fenntartásához gyerekek vagy fiatalok vérét kell szívniuk. Hű segítőjük a Sötétség Hercege, aki természetfeletti képességeket kölcsönöz nekik. Csak úgy szabadulhatunk meg tőlük, ha valamivel átszúrjuk a szívüket, amikor éppen "alszanak".

Valójában a vérszívás nyoma is csak egyetlen alkalommal jelenik meg láthatóan, amikor az egyik fiatal lány nyakán a vámpír ejtette sebet fertőtlenítik. Aki tehát a vérszívásos vonalra kíváncsi az megint csalódni fog, sőt ahogy a Dracula c. film esetében sem volt, itt sincs nyoma a módosult, jellegzetesen vámpírosra növekedett szemfogaknak sem.

Akkor hát mi az amire számíthatunk? Egy nagyon nyomasztó, álomszerű másfél órára. Olyan szimbólumokkal megtámogatva, mint a kaszás, a sírásó, a méreg-fiola, vagy éppen az ember nélkül is jelen lévő és mozgó árnyékok.

Dreyer előző - mozipénztáraknál megbukott - Jean D'Arc c. filmje után most valami egészen másba fogott. Talált is ehhez egy finanszírozni képes szponzort: a holland Nicolas de Gunzburg bárót, aki egyébként egy jóképű fiatalember volt, és kikötése volt, hogy ő kapja az egyik főszerepet, amit - le a kalappal - remekül meg is oldott. Szülei kérésére - ekkor még nem volt kifejezetten megbecsült szakma a filmszínészet - művésznéven, és nem valódi nevén szerepelt: a Julian West nevet választotta ehhez. Ő játssza azt a fiatalembert, aki ellátogat a francia kis településre, hogy utánajárjon a misztikus rejtélyeknek.

Ez a film tulajdonképpen egy elkésett némafilm. Elkésett, mert 1932-ben már nem volt divat némafilmet készíteni. Papíron persze nem az, hiszen tulajdonképpen még beszélnek is benne, de ha az a néhány mondat, amit utólag a zene alá kevertek nem lenne, akkor is pont ugyan ennyire lenne élvezhető. A történetet sokkal inkább a némafilmnél megszokott felirattáblák viszik előre. És végig szól a zene, ahogy azt korábban megszoktuk, ellentétben a korai hangosfilmekkel, ahol zene csak indokolt esetben hallatszik, például, ha szól a zenekar, a gramofon, stb.

Ez a Dreyer film sem tetszett a nézőknek. Nagy bukta volt ez is, mint az előző filmje. Dreyer ettől annyira kikészült, hogy egy időre ideg-gondozók kezei közé került, és jó tíz évig semmilyen filmet nem készített.

Franciaország (Les Etablissement Braunberger-Richebé), ff. francia

Rendező: Jean Renoir

Producer: Charles David, Roger Richibé, Pierre Braunberger

Gyerekkoromban imádtam a Kemény Henrik féle Vitéz László bábelőadásokat, ahol a Paprika Jancsira hajazó főszereplő furkósbottal vagy valamilyen más alkalmas eszközzel csépelte a gonoszok fejét. Egy ilyen bábelőadás keretezi a filmet.

Egy báb-konferanszié társadalmi drámaként próbálja felkonferálni a filmet, melyben a gonosz elnyeri méltó büntetését. De jön egy újabb konferanszié báb, aki  belevág az első szavába: ez már vígjátékként konferálja fel a filmet. Végül jön egy harmadik báb, és furkósbottal jól helybenhagyja az első kettőt, és maga is felkonferálja a filmet: Sem nem dráma, sem nem komédia, nincs morálja, és nem is bizonyít semmit. Nincsenek benne hősök, sem gonoszok, csak mindennapi emberek, mint te, meg én... Három főszereplője van: A Férfi, a Nő, és a Másik Férfi... mint mindig...

És azt hiszem, hogy amit a harmadik báb mondott, az szóról szóra így igaz. A szerelmi háromszög karakterei valóban hétköznapi emberek, és egyikük sem keltett különösebb szimpátiát bennem, de különösebb ellenszenvet sem éreztem egyik iránt sem. Közönnyel néztem végig közös bukásukat. Ezt persze semmiképpen nem írnám a film javára.

Egy nem különösebben vonzó utcalány és stricije kihasználja egy középosztálybeli férfi bambaságát, és anyagilag jól lehúzzák, még a munkahelyen is sikkaszt, hogy a lányt támogatni tudja. Ezt a tevékenységet végül már olyan elképesztő szinten művelik, hogy a lebukás elkerülhetetlenné válik. És ez végül mindegyikük számára tragikus következménnyel jár.A film rendezőjének ismerősen csenghet a neve, és ezúttal nem véletlen névrokonságról van szó. Jean Renoir ugyanis a híres impresszionista festő Pierre-Auguste Renoir fia volt.

Bevallom, ez a film az 1001-es lista azon kevés művei közé tartozik, melyek szinte semmilyen hatást nem váltottak ki bennem. Felettébb érdekes ellenben a film készítésének háttértörténete.

Aki hallott már a Sztanyiszlavszkij féle módszerről, az tudja, hogy ez valami olyasmit jelent, hogy a színészek nem rutinból játsszák el a darabokat, hanem érzelmi emlékek alapján bizonyos fokig azonosulnak az éppen játszott szereppel. Nos, ennél a filmnél szinte száz százalékig ez történt, és ennek a története sokkal jobban letaglózott, mint maga a film. Íme tehát a valóság:

Michael Simon, a bamba palimadarat játszó színész a forgatás során valóban beleszeretett az utcalányt alakító Janie Marése-be. A színésznő viszont az ő futtatójába, Georges Flamant-ba szeretett bele, pont úgy, ahogy ez a filmben is volt. Állítólag a rendező Renoir-nak ebben kifejezetten benne volt a keze, a háttérből ügyesen mozgatva a szálakat, valahogy sikerült a valóságban is létrehoznia azt a felállást, amit a filmjében látni akart, pont azért, hogy minél hitelesebben játsszák szerepüket. Na de az igazi dráma akkor következett be, amikor a forgatás befejezése után Flamant (aki állítólag alig tudott vezetni), elvitte a belé halálosan szerelmes színésznőt autókázni. Balesetet szenvedtek, a színésznő meghalt... A bambát alakító szerelmes Michael Simon természetesen összetört, a temetésen elájult, csak támogatással tudott odasétálni a sírhoz. Később éles pisztollyal fenyegette Renoirt, mondván ő tehet minderről... (Azaz, ha nem keveri a kártyákat, akkor az autókázás sem jött volna létre.) Mire a rendező állítólag csak ennyit mondott:

Lelőhetsz... a film elkészült...

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Sajnos ehhez a filmhez nem találtam működő streaming linket. Ha tudsz ilyet, kérlek jelezd, és felteszem ide!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!