Németország (Nero-Film AG), 91 perc, ff. német

Rendező: Fritz Lang

Producer: Seymour Nebenzal

Nem csak azért különleges ez a német film, mert egy pedofil kéjgyilkosról szól... - na azért az mindenképpen meglepett, hogy 1931-ben ilyen témában mozifilmet forgattak - hanem leginkább azért, mert a film eltért attól a prekoncepciótól, ami bennem volt megtekintése előtt.

Nem vitás, ha az én kicsi lányomat valaki bántaná, akkor olyan indulatok képződnének bennem, aminek nem biztos, hogy megálljt lehetne parancsolni. Másképpen fogalmazva, nem biztos, hogy egészen független lenne az igazságszolgáltatás, tőlem legalábbis biztosan nem lenne független.

A filmnek az az igazi különlegessége, hogy az egyik jelenetben a rendező sikeres játékot játszik velünk, és még ha természetesen nem is állunk a sorozatgyilkos mellé, ha kellő empátiával követjük a filmet, akkor talán valami hajszálnyit megérthetünk egy ilyen torzult személyiségű ember kínjaiból. Ebbe nem is mennék mélyebben bele, mert ez a jelenet olyan elementáris erejű, hogy nem lenne szerencsés kiragadni egy-egy részletét.

Van tehát egy gyilkosunk, aki gyermekeket gyilkol, élvezetből. Kisiskolás korú lányokat. Az édesanyák minden tanítási nap végén rettegve várják haza kislányaikat.

Eleinte nem látjuk a gyilkos arcát, csak halljuk fütyülését. Kényszeresen ugyanazt a dallamot fütyüli mikor irtózatos vágya eluralkodik rajta. Grieg: Peer Gynt 1. szvitjéből A Hegyi Király barlangjában című darabot fújja egyre nagyobb hévvel. Micsoda bravúros megoldás: Látunk egy felhőtlenül vidám kislányt... egyszer csak meghalljuk a jól ismert dallamot... továbbra is a kislány mosolyát látjuk, a gyilkost nem, de már a füttyszóból tudjuk, hogy a gyilkos a közelben van... Ördögien hatásos!

Nagyon jól működik ez a dallam vezérmotívumként (Leitmotif). Aki ismeri ezt a 2-3 perces darabot, az tudja, hogy az egész nagyjából egy 4 ütemnyi fülbemászó dallam ismételgetése változó hangfekvésben és egyre nagyobb dinamikával. Kellemes hallgatni, a rövid hossza miatt még csak unalmassá sem válik a sok ismétlődés, mégis valami mélyről jövő feszültséget érez az ember miközben hallgatja. Remek választás volt ezt a dallamot a kéjgyilkos szájába adni. (A főszereplő egyébként nem tudott fütyülni, Fritz Lang úgy nyilatkozott, hogy a fütyülést ő maga "követte el") Ez egyébként az egyike annak a sok zeneműnek, amit szinte mindenki ismer, mégis csak kevesen tudják, hogy mi a címe. Íme tehát a mű zongorán előadva (eredetileg nagyzenekari műről van szó). Érdemes meghallgatni:

Fritz Langtól láthattuk a monumentális Metropolisz-t és a kicsit hosszúra sikerült Dr Mabuse-t. Ha valaminek nekikezd, akkor ő nem viccel, komolyan veszi a dolgot.

Mielőtt belevágott volna ebbe a filmbe, állítólag 8 napot töltött egy elmegyógyintézetben, és sokat beszélgetett valódi gyermekgyilkosokkal. Olyanokkal, akik a filmbeli gyilkoshoz hasonlóan belső vágyukat követve gyilkoltak. Személyesen találkozott a korszak leghíresebb kéjgyilkosával Peter Kürtennel (másnéven: a Düsseldorfi Vámpíral)  is.

Érdemes említést tenni a főszerepet játszó Peter Lorre-ről, aki Löwenstein László néven látta meg a napvilágot a mai Szlovákiához tartozó Rózsahegyen. Hatéves korában családja elhagyta Magyarországot, felnőtt korában alig tudott magyarul. Fiatalon Bécsben színészkedett, majd a nácik hatalomátvételét követően sikeresen próbált szerencsét Hollywoodban. Többek között a Casablancában illetve a Máltai Sólyomban is szerepelt, jó barátja (és ivócimborája) lett Humphrey Bogart-nak. 

Nagyjelenetében, vádlói előtt állva remek beleéléssel tárja elénk azt, amit valószínűleg Lang a valódi gyilkosoktól első kézből is hallhatott a zárt osztályon. Ha nem is kapunk magyarázatot tetteikre, - ahogy a poszt elején is írtam - valami ízelítőt kaphatunk, hogy mit élnek át...

"Futni akarok, elfutni magam elől...

de magam elől nem tudok elmenekülni...

Járom a végtelen utcákat,

csak futok, futok vég nélkül... Csak el!

És velem futnak az édesanyák és gyermekeik szellemei... sosem tűnnek el, mindig ott vannak velem... kivéve akkor..."

A film nagy része egyébként már-már krimi jellegű, és a gyilkos utáni nyomozásról szól, kicsit talán hosszasan. Nyomoz a rendőrség, és nyomoz a maffia is, mert a gyilkos miatti gyakori razziák rossz hatással van a bűnözők mindennapjaira. Így nekik is érdekükben áll, hogy a bűnös mielőbb rács mögé kerüljön. Érdekes stílusgyakorlat, amikor szinte filmhíradóba illő formában számolnak be a rendőrök feletteseiknek a nyomozás állásáról.

Nagyon elgondolkodtató film. Olyan kérdéseket vet fel, hogy vajon mekkora egy ember felelőssége, ha olyan személyiséggel áldotta meg a sors, hogy tudatalattija olyan vágyakkal bombázza, amiről elméje pontosan tudja, hogy az a létező leghalálosabb bűn. Az ilyen kérdésre persze nincsen igazi válasz... 

Ja, és ha valaki kíváncsi, hogy mi az M betű a cím elején: M mint Mörder azaz Gyilkos németül.

USA (Warner Bros.), 84 perc, ff. angol

Rendező: William A. Wellmann

Producer: Darryl F. Zanuck

Ez a film nem készülhetett volna el mondjuk négy évvel később. A Kis Cézár kapcsán említettem már a Hollywood-i pre-code érát, mely a 20-as évek végétől - azaz a hangosfilm korszak elejétől - a brutálisan szigorú film-cenzúra bevezetéséig, 1934 júliusáig tartott. A Közellenség egy tipikusan olyan film, ami simán elhasalt volna ezen a cenzúrán. 

Nem mintha olyan durva jelenetek lennének benne. A gyilkosságok legtöbb esetben képernyőn kívül történnek, és vért is talán egyszer, ha látunk. Igaz ugyan, hogy van egy váratlanul - vagy talán a legjobb szó: brutálisan drámai jelenet, de az sem explicit durva, hanem bravúrosan van felépítve, és egészen meghökkentő, főleg egy harmincas években készült filmben elhelyezve. 

Más okok miatt nevezném ezt a filmet a pre-code időszak egyik legjellemzőbb filmjének. Akárcsak később az igazán komoly maffia-filmeknél (Keresztapa, Nagymenők, Casino, Bronx-i Mesék és még sorolhatnám...) a bűnözők nem egyértelműen negatív szereplők. Nézve a filmet, esetenként kicsit talán még szimpatizálunk is egyik-másik maffiózóval... Legjobb példa erre Don Corleone, a szervezett bűnözés legszimpatikusabb karaktere. Ugye?

A pre-code időszak utáni évtizedekben ilyen filmet egyszerűen nem lehetett csinálni. Bűnözők, gyilkosok  nem lehettek kicsit se szimpatikusak. Figyelni kellett a nép erkölcsi fejlődésére!

Két barát életét kísérhetjük végig a film során, ahogy szegény utcakölykökből először tolvajokká válnak, majd a szesztilalom nevetségesen korlátolt időszaka alatt, - ahogy ezt a legtöbb bűnbanda tette,- komoly bűnszervezetté fejlődtek.

Emlékezetes jelenet, amikor a rumot úgy csempészik ki a raktárépületből egy benzinszállító teherautóba, hogy az épület csatornarendszerén keresztül egy csövön lefejtik az elrejtett hordók tartalmát a teherautóba.

A szesztilalomba bele volt kódolva a bűnözés felerősödése, hiszen nem lehet egyik napról a másikra leszoktatni a társadalmat az alkoholról. A dohányzásról ugyan sikerült Amerikát leszoktatni, de inkább évtizedek, mint évek alatt, ráadásul úgy, hogy maga a dohányzás végül is nem illegális, de már senkinek nincs kedve rágyújtani. Jól van ez így.

A film egyébként nagyrészt valós eseményeken alapul. A főszereplő Tom Powers (James Cagney) története szinte szóról szóra megegyezik Hymie Weiss sztorijával, aki Al Capone egyik fő riválisa volt a valóságban. A film elején ott szerepel az a fajta megjegyzés, mely ekkoriban vált igazán divatossá: A film igaz történeten alapszik, de a karakterek és nevek kitaláltak. Mindemellett, ha valaki utánaolvas az említett maffiózó életének, akkor gyakorlatilag a film tartalmát is elolvasta egyúttal. Kiderül, hogy azok a mocskos bűnöző módszerek, amikkel nálunk a 90-es években a hasonló csoportok megkeserítették a törvényes utat járó emberek életét, a huszadik század elején az USÁ-ban már régen ki voltak találva. Nincs új a nap alatt.

A hangosfilm hajnalán egyáltalán nem volt elterjedt a zene filmes eszközként való használata. Ha a zenekar zenélt, akkor persze hallatszott, de ekkor még nem volt jellemző olyan zenét hallani, amit a jelenet szereplői nem hallhattak. Ebben a filmben van egy olyan jelenet, ahol ilyen előfordul. Mintegy kísérleti jelleggel egy érzelmesebb helyen a rendező talán tesztelni akarta a közönséget, és merészkedett egy jelenet erejéig úgy zenével aláfesteni, hogy a muzsika jelenlétét semmi racionális nem indokolja, nem látunk gramofont vagy zenekart. Eleinte a rendezők tartottak attól, hogy az embereket zavarni fogja, ha olyan zenét hallanak, ami "csak úgy szól" és nincs megindokolva, hogy honnan szól. De mint tudjuk, a közönség teljesen természetesnek vette a hangosfilmben is a zenét, és hamarosan az lesz a furcsa, ha egy filmben huzamosabb ideig nem szól semmilyen muzsika.

Ebben a filmben felismerni vélem a klasszikus maffiafilmek (Scorsese filmek, Sopranos, Keresztapa trilógia, stb.) közös ősét. Felismerhetőek benne olyan motívumok, amit nézve az ember egyszer csak azt mondja: "Hoppá, én ezt már láttam valahol..." 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Sajnos ehhez a filmhez nem találtam működő streaming linket. Ha tudsz ilyet, kérlek jelezd, és felteszem ide!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!