Németország (Universum Film AG), 151 perc, ff. néma
Rendező: Fritz Lang
Producer: Erich Pommer
Azt sem tudom, hol kezdjem... annyi szempontból összetett ez a film, hogy talán még egy kicsit ülepednie kell, hogy jobban átlássam...
Egyik korábbi bejegyzésemnél leírtam, hogy Chaplin olyan némafilmes színész, akiről nagy eséllyel már mindenki hallott. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki látott is volna tőle akár egy mozit is. A Metropolis pedig olyan film, amiből jó eséllyel láthattunk már részleteket úgy, hogy fogalmunk sem volt, melyik filmről van szó. Rengeteg helyen emeltek ki belőle jeleneteket. Legismertebb ilyen talán a QUEEN - Radio Ga-Ga című dalának videó-klipje. Szinte az egész klip ennek a filmnek a képeire - és azok újragondolására - épül.
Annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy ők még a 80-as években rendelkezésre álló filmkópiát tudták csak felhasználni, ami elég gyatra minőségű. Most már létezik egy gyönyörűen felújított változat is, ami remekül illusztrálja, hogy szinte csodát tudnak tenni a digitális rekonstrukció során.
Ez az első film a listán, amit már korábban is láttam. A 90-es években felújított Corvin mozi ünnepélyes megnyitójára - szerintem valamilyen tévedés folytán - engem is meghívtak. Ott ezt a filmet vetítették élő zongorás kísérettel. Mint azt most rekonstruálom magamban, ez még a lerövidített változat lehetett, mert a hiányzó részeket jóval ezután találták meg Argentínában.
Ugyanaz a Fritz Lang rendezte ezt a filmet, mint aki a Dr. Mabuse-t is készítette öt évvel korábban. A történetet Lang felesége, Thea von Harbou írta. Rengeteg pénzbe került, és ennek megfelelően hatalmasat bukott annak idején. De akkorát, hogy visszavonták a mozikból, és újravágták. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kivágott anyag nagy része elveszett. Pont ahogy a Gyilkos Arany tetemes részének is nyoma veszett.
Néhány évvel ezelőtt Argentínában előkerült egy 16mm-es (tehát otthoni lejátszásra szánt) borzalmas minőségű példánya az eredeti verziónak. Ennek segítségével rekonstruálni tudták a sorrendet, amit újravágáskor úgy felforgattak egyébként, hogy állítólag a történet egészen más értelmezést kapott. Most tehát van egy olyan változat újra, ami az eredeti elképzelés szerint alakul.
Az alapszituáció: Egy negatív utópisztikus társadalomban (mert ugye az előjel nélküli utópia elvileg egy jövőbeli, tökéleteshez közeli társadalmat jelent) a kisszámú elit éli gondtalan életét, míg a nagyszámú munkásosztály mélyen a föld alatt, a munkások városában zombiként robotol. Természetesen nem élőhalottak a szó horrorfilmes értelmében, de ahogy uniformizáltan, lehajtott fejjel, ritmikusan lépdelve menetelnek munkába, leginkább zombikra emlékeztetnek.
Ami azonnal megfogja az embert, az a különleges díszlet. Ezeknek a német expresszionista filmeknek (merthogy ez is ilyen) persze a díszletük a legjellegzetesebb, tehát nem ért váratlanul a különleges látvány.
A díszlet tehát varázslatos - a színészi játék már kevésbé, bár vannak jobb és gyengébb alakítások is.
Négy főszereplő van, mellettük 3-4 mellékszereplő. Rajtuk kívül csak az arctalan tömeg.
A Metropolis ura (alábbi képen balra, Alfred Abel) a legjobb szerintem. Mellette még jó a rendszert létrehozó tudós, akit Rudolf Klein-Rogge (középen) alakít - őt már láthattuk Dr Mabuse-ként. 
Aztán ott van a nagyfőnök fia, aki szerintem tragikusan gyenge - jellemző, hogy a film elején olyan teátrális arckifejezéseket vett fel, hogy egy darabig azt hittem, hogy vak embert alakít. Nem vicc... 
A negyedik, egyetlen női főszereplő kettős szerepet játszik. Érdekes, hogy egyik szerepében egészen elfogadható, a másikban viszont - engem legalábbis - nagyon idegesített.
A néhány mellékszereplő érdekes módon egyenletesen jó. De ettől függetlenül nem a színészi játék miatt különösen érdekes ez a film, hanem a hangulata miatt.
Fritz Lang mesélte, hogy a film alapötlete a New York-i útja során fogant meg benne. És itt térjünk rá egy kis kerülővel az Art Déco-ra, mely a New York-i felhőkarcolókon teljesedett ki. A bal oldali képen látható Chrysler Building az egyik kedvenc Art Déco-s New York-i épületem.
Az Art Déco az 1920-as as és 1930-as évekre volt jellemző. A Szecesszióra (Art Nouveau) vezetik vissza. Annak lágy, íves vonalvezetésével ellentétben viszont erre a stílusra az egyenes vonalvezetés a jellemző. Budapesten szépen sikerült képviselője a Madách téri épületegyüttes.
Íme egy galéria kifejezetten a film felhőkarcolós modern metropoliszát ábrázoló díszleteiről:
A filmben van egy robot. (!!!) Több okból izgalmas. Először is jól néz ki. Maga az Art Déco megtestesülése. Ha kicsit hunyorítunk, még C-3PO-t (Star Wars) is felfedezhetjük benne. (Ha már itt tartunk, az a momentum pedig kicsit Skywalkeres, amikor a tudós fekete kesztyűvel takart kézfejéről kiderül, hogy nem igazi kezet rejt.) Másrészt kiemelném, hogy a "robotika" még messze nem volt olyan elterjedt és népszerű téma, mint később. Hol van még Asimov a robotos novelláival... (majd 1950-ben: Én, a Robot címmel)
Ha akarom, társadalomkritika, mely egy borzasztó jövőt fest elénk. De nézhetem sci-fi-ként, ahol egy emberformájú robotot készít a tudós, hogy titokban azzal döntse meg szövetségesének hatalmát. A filmet végigszövi egy szerelmi szál is.
A karakterek motivációi is érdekes összefüggéseket rejtenek. A két riválisnak nem csak a hatalmat érintően van elszámolni valója, de van egy titokzatos, hatalmas női arcot ábrázoló szobor, mely egy sokkal korábbi rivalizálást sejtet. Pontosan nem derül ki, hogy mi történhetett, de így talán még izgalmasabbnak tűnik a párharc, mely a film első felében csak a felszín alatt készül a kitörésre.
A látvány talán egy egész kicsit többet ígér, mint amit végül kapunk, de véleményem szerint magáért a látványért is érdemes megnézni ezt a művet. Persze hol van ez a mai CGI technikával létrehozható virtuális világokhoz képest? Sehol. Mégis van egy olyan hangulata, ami utánozhatatlan!
Ja! És a kedvenceim, a korabeli filmplakátok. Ehhez a filmhez is sok remekmű készült!
