USA (Edison Studios), 12 perc, néma, ff

Rendező: Edwin S. Porter

Ennek a filmnek is több változata lelhető fel. Először egy fekete-fehér változatát láttam, majd sikerült erről is találnom egy kézzel színezett verziót. A film az USA-ban készült, és annak az Edisonnak a stúdiója gyártotta, akiről eddig nem is sejtettem, hogy nemcsak elektrotechnikus és feltaláló volt, hanem a filmipar egyik nagytőkése is.

A történet - 12 perces filmről lévén szó - itt sem túl nyakatekert. Egy vadnyugati rablóbanda sikeresen végrehajt egy vonatrablást, majd a serif az embereivel lelövi őket. Mai szemmel rövidnek hangzik a 12 perc, akkoriban viszont még a 'One reel era'-ban, azaz az 'Egytekercses korszak'-ban tartott a Mozi; egy film jellemzően olyan hosszú volt, hogy ráférjen egy filmtekercsre, azaz 11-17 perc. Pár évet - de már nem sokat - várat még magára a többórás film-eposzok korszaka.

Újra azt kell mondanom, hogy ez a kezdetleges alkotás (hasonlóan az 1. filmhez) mai szemmel nem mondható különösebben szórakoztatónak. Viszont több olyan szokatlan megoldást használt a rendező, amik miatt ennek a filmnek szintén filmtörténeti jelentősége van.

Beállításai bár többnyire szintén totál plánból állnak, fontos megemlíteni, hogy állítólag ebben a filmben használtak először fahrt-sínt illetve svenkelést és kránozást..

fahrt-sín: kameramozgatáshoz alkalmazott sín, amin egy speciális kerekekkel ellátott kocsin a kamera zökkenőmentesen mozgatható.

svenkelés: a kamera saját tengelye körüli vízszintes síkban maradó mozgása

kránolás: a kamera saját tengelye körüli függőleges síkban maradó mozgása.

Ehhez a filmhez több kültéri jelenetet készítettek, ami szintén nem volt jellemző erre a korszakra. (Még nem Hollywoodban vagyunk. Az Edison Studio és az amerikai filmesek többsége ekkor még a keleti parton székel.) 

Itt fordul elő először, hogy párhuzamosan zajló eseményeket felváltva mutatnak (A távíró helységben és a kültéren egyszerre zajlanak az események).

Három dolgot tartok különösen említésre méltónak. Egy klisét, egy ikonikus jelenetet és végül egy érdekességet.

A klisé - vagyis pontosabban ami klisévé vált - az a jelenet, amikor a kocsmában a banditák pisztollyal a lába köré lövöldözve táncra kényszerítenek egy embert. Rengeteg western filmben megismételték.

 

Az ikonikus jelenet természetesen az, amikor az egyetlen közeli (szűkszekond) plánban felvett snitten - ami egyébként nem is szorosan a film része - egy cowboy a kamerába néz és a néző felé lő. Volt, hogy ezt a jelenetet a film elejére tették, a most fellelhető változatokban inkább a film legvégén látható.

szűkszekond plán: közeli plán , melynél az alany mellmagasságtól felfelé látható.

A színes változatban is nagyon visszafogottan használták az ecsetet. Nem törekedtek a teljes kép kiszínezésére. A kocsmai jelenetben például néhány hölgy ruháját színezték ki, és a lövéseket festették nagyon látványosra. Sok jelenetben egyáltalán nem színeztek. És végül van egy jelenet, amiben egyedül egy lány kabátja van bordóra festve, ez engem határozottam a 'Schindler listája' c. filmben szereplő kislányt juttatja eszembe. Nem hiszem, hogy Spielberg innét vette volna az ötletet, bár még ez is elképzelhető...

         CRITICALCOMMONS - A Nagy Vonatrablás (1903)

Franciaország, 14 perc, néma, ff

Rendező: George Méliés

Producer: George Méliés

Az ikonikussá vált emberi fejként megjelenő Holddal már sokszor találkoztam. Mint megtudtam - utólag ez magától értetődő persze - ezeknek a régi filmeknek nem csak egy verziójuk van. Régen létrehoztak adott számú kópiát, amit a mozik megvásároltak vagy kölcsönöztek. Ezekből fennmaradt néhány példány. (Sok olyan film létezik, melyről tudunk, de egyetlen kópiát sem sikerült fellelni eddig. Valószínűleg ezek örökre elvesztek.) Nyilván nem ezeket a kópiákat tudjuk mi megtekinteni, hanem egy - ezek valamelyikéről készült - digitális másolatot. Több ilyen is létezhet egy régi filmről. Vannak nagyon gyenge minőségűek, ha csak egyszerűen bedigitalizálják a száz éves alkotást, akkor egy ugráló képkockákból álló szemcsés, szinte nézhetetlen minőségű filmet kapunk. Az egyre fejlettebb digitális eszközöknek köszönhetően azonban nagy számban elkezdték restaurálni ezeket a régi filmeket, és fantasztikus eredményeket produkálnak. Az Utazás a Holdba c. filmet két verzióban is láttam. Először egy nagyon gyenge verziót sikerült fellelnem, majd második nekifutásra egy meglepően izgalmas változatot találtam.

Ekkor derült ki számomra, hogy már 1902-ben próbálkoztak színes változat kiadásával is. Azaz - mint a gyerekek a színezőt - fogtak egy ecsetet, és egy speciális festékkel kifestették egyenként a képkockákat. Nem sokkal szebben, mint a gyerekek, hiszen kicsi volt a filmkocka, és gondolom egy idő után már unalmas is lehetett (ez a 14 perces film 13375 képkockából áll), sokszor kifut a festék a megfelelő helyről, kimondottan összecsapott munkának tűnik néhol, mégis valami különlegesen varázslatos hangulatot kelt ez a színesre pingált világ. Sokáig eltűntnek hitték ezt a színes változatot. Tudtak róla, de csak 1993-ban került elő a katalán (!) filmtárban egy borzasztóan rossz minőségű példány. 1999-ben elkezdték egyenként digitalizálni a képkockákat, és 2011-ben A Cannes-i filmfesztivál nyitó estéjén bemutatták ezt a gyönyörűen felújított változatot.

• 
• 
• 

Maga a film - véleményem szerint - csak azért jelentős, mert sok tekintetben úttörő volt a maga idejében. Olyan vizuális effekteket alkalmaztak benne, amiket a rendező Méliés - aki egyébként bűvész is volt, tehát értett az illúzió keltéshez - talált ki. Az ő arca jelenik meg egyébként a Holdban.

A történetről magáról túl sokat nem is érdemes beszélni - egy tudós csoport űrhajóval feljut a Holdra, ott sárkányfejű, embertestű szörnyek élnek, melyek egy esernyőcsapásra felrobbannak. Néhány incidens után a csoport hazamenekül a Földre. 

Ettől a filmtől nem várható el az a fajta élmény, amit egy mai filmtől várunk el. A színészek ripacskodva, harsány mozdulatokkal próbálnak eljátszani egy-egy jelenetet. A némafilmes színjátszás még számukra is új volt. A mozdulatok és gesztusok eltúlzásával próbáltak a vásznon túlról (a némaságból) átkiabálni hozzánk. Inkább zavaró mint szórakoztató. Kizárólag teljesen mozdulatlan totál plánban készült minden jelenet. A mozdulatlanság oka feltehetően az, hogy a nehéz gép finom remegésmentes mozgatása még nem volt megoldott, a totál pedig megfelelőnek tűnt arra, hogy egy jelenetben az összes szereplőt mozgatás nélkül megmutassák egyszerre. Ne felejtsük el, hogy bár mai szemmel ez rettenetesen unalmas, akkor a mozgókép még önmagában is izgalmas volt. Úgy gondolom, hogy ha a közeljövőben elterjednek a virtuális valóságot bemutató szemüvegek, azok fognak bennünk hasonlóan döbbenetes hatást kiváltani, mint abban az időben a mozgókép.

totál plán: olyan beállítás, amely egy meghatározott jelenet összes szereplőit vagy egy teljes díszletkomplexumot foglal keretbe.

Miután filmjeinek újszerűsége elmúlt, Meliés nem tudott megújulni. 1912-ben felhagyott a filmkészítéssel, majd visszatért eredeti foglalkozásához (showman, bűvész), moziját színházzá alakította. Az 1920-as években végül teljesen csődbe ment, színházát is el kellett adnia. Szinte mindenki elfeledkezett róla, ám az évtized végén valamelyik kormányzati tisztviselőnek újra az eszébe jutott, és megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét és vele egy apartmant, melyben hátralevő életét töltötte. Bónuszként érdemes megnézni Martin Scorsese - Hugo c. filmjét, mely az idős Meliés-ről szól.