Franciaország (Film Sonores Tobis), 82 perc, ff., francia
Rendező: René Clair
Könnyed kis franciás vígjáték, sok-sok zenével, benne hajsza Párizsban egy elveszett zakóért...
De miért van olyan nagy jelentősége ennek a zakónak, és mitől lesz tipikusan franciás a film?
Csak a francia vígjátékok kezelik a megcsalást ilyen bájosan nagyvonalúan:
A fiatal, csóró festő - aki folyton hitelezői elől menekül - a műteremben épp átkarolja és megcsókolja modelljét, amikor belép a férfi jegyese. A lány rögtön látja, hogy mi történt a festő és modellje között, és duzzogva kimegy. Nem csinál jelenetet, de azért érthető módon dühös...
A modell rögtön leveszi, hogy mi a helyzet: - Mérgesnek tűnik a lány. Ő a barátnőd?
A festő rögtön tagad: Nem!Ő csak a szomszéd. Kedves lány. De nem tudta, hogy épp a te portrédat festem. Csak meglepődött.
A modellt persze nem lehet ilyen könnyen átverni: Biztos csapod neki a szelet!
Festő: - Dehogyis! Csak ilyen ... eljegyzés félében vagyunk...
Modell: Oh?!...
Ezekre a csalfa francia fiúkra ezek szerint nem lehet igazán haragudni... Bájos párja - aki mellesleg balett-táncos - morog ugyan egy kicsit a szomszéd szobában, de ezen túl semmi nyomósabb következménye nem lesz a dolognak... illetve dehogynem...
Ugyanis amikor a lakásba egy - a rendőrök elől menekülő - tolvaj beugrik az ablakon keresztül és a lány segítségét kéri, nem habozik odaadni neki a festő egyik zakóját, hogy abban - ruhát váltva - el tudjon menekülni a rendőrök elöl. Hogy ez mekkora könnyelműség volt, az akkor derül ki, amikor a festő jóbarátja lázasan újságolja, hogy megnyerték a lottó főnyereményt. És ugyan hol van a nyerő szelvény? Hát persze... a zakóban!
És innét egy szinte véget nem érő hajsza indul a zakóért... és igazi vígjátékhoz méltóan többször szinte már megkaparintják, de minden alkalommal az utolsó pillanatban lecsúsznak róla... Közben időnként dalra fakadnak... igazi musical. Az eddig látott filmektől eltérően itt már nem a történet igényli, hogy énekeljenek - azaz nem a bárzongorista, a jazz énekes, stb. énekel, hanem mindenki dalra fakad, mint egy igazi modern musicalben.
Egy sznob cinefil barátom mondta egyszer, hogy ő nem hajlandó olyan filmet megnézni, amiben a szereplők elkezdenek énekelni. Én nem osztom a műfajok ilyen módon való diszkriminálását. Musical-ek között is vannak rendkívül jók!
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Sajnos ehhez a filmhez jelenleg nincsen ingyenesen nézhető link. Ha te tudsz, kérlek jelezd emailben, és belinkelem!
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
Magyarország, (Kovács Emil és Tsa, Sonor Film), 76 perc, ff. magyar
Rendező: Székely István
Producer: Albert Samek
Büszkén nyitottam az 1001-es könyvet az 52. filmnél, vártam már, hogy végre egy magyar filmhez érjek,és ez most végre megtörtént! Igaz, ehhez egy kis "csalás" is kellett.
Az eredeti kiadásban ugyanis nyoma sincs a Hyppolit-nak. Van ugyan három magyar mű (két Jancsó film, plusz a közel 8 órás Sátántangó Tarr Bélától), de a Hyppolit-ot - néhány további magyar filmmel együtt - a magyar kiadás szerkesztője, Bori Erzsébet filmkritikus csempészte be a magyar változatba.
Örömre ad okot, hogy ez a film is gyönyörűen fel lett újítva, és külön érdekesség, hogy az egyik szereplő, a Terkát alakító Fenyvessy Éva 2009-es halála előtt állítólag még láthatta ezt a frissen restaurált változatot.
Bizony! Most már elérkeztünk az 1001-es lista ama időszakába, ahol a film fiatalabb szereplői között van esély olyanra akadni, aki még köztünk van.
Ha "háború előtti" magyar vígjáték, akkor Kabos Gyula neve szinte megkerülhetetlen. Itt szeretném közbeiktatni, hogy bár a Hyppolit-ot a második teljesen hangos magyar filmként szokták említeni, igazából csak egy kis nagyvonalúsággal lehet tisztán magyar filmnek tekinteni.
Tudni érdemes, hogy egy Albert Samek nevű prágai úriember Sonor Film nevű cége gyártotta a filmet a Budapesti Hunnia Filmgyár díszletei között. És, ha el is ismerjük, hogy a stábja és szereplői mind magyarok voltak, érdemes megjegyezni, hogy ezt a filmet változatlan forgatókönyvvel, és ugyanazok között a díszletek között párhuzamosan német szereplőkkel, német nyelven is leforgatták. Ez egyébként nem volt különösebben szokatlan akkoriban. A hangosfilmek egyik problémája volt, hogy a némafilmekkel ellentétben külföldön nehéz volt értékesíteni, mert a más nyelvet beszélők nem értették őket. (A némafilmek felirattábláit még viszonylag könnyű volt kicserélni más nyelvűekre.) A magyar nyelvű piac viszonylag kicsi volt ahhoz, hogy nagyot lehessen kaszálni rajtuk, így költség-optimalizálás gyanánt a sokkal nagyobb német piacra is elkészítették Er und sein Diener címmel. A magyar változattól eltérően ez szinte semmilyen nyomot nem hagyott maga után.
- Hideg vagy meleg fürdőt parancsol?
- Ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit...
A filmben kapunk vígjátékból is egy kicsit, meg romantikából is egy kicsit, és ha mindez még mindig kevés lenne, kapunk két fülbemászó betétdalt is: "Köszönöm, hogy Imádott" és "Pá, Kis Aranyom!" címmel. Mindkettő Eisemann Mihály szerzeménye.
A romantikus szál talán a szerényebb a kettő közül. Persze egy ilyen könnyed filmtől nem várhat az ember túl nagy érzelmi hullámzást, de azért valljuk be: az, hogy a hősszerelmes mérnök úr (!) "álruhában" sofőrként dolgozik Schneider úr cégénél azért, hogy annak lánya, Terka sofőrként szeressen bele, ne pedig jól menő mérnökként... hát egy kicsit talán erőltetett, ám kétségtelenül romantikus alapfelállás. Ne legyenek kétségeink, egy ilyen könnyed film esetén természetesen a szerelmesek végül egymásra találnak, ám addig még jó néhány félreértéstől hemzsegő szituáció vezet. A hősszerelmest Jávor Pál alakítja, aki pályája során nem is nagyon mozdul majd ki ebből a skatulyából. Terkát pedig az a Fenyvessy Éva játssza, aki egyedüliként megélte a XXI. századot a szereplők közül.
Kétségtelenül a vígjátéki vonal a film erőssége, melynek tengelyében a Kabos Gyula - Csortos Gyula kettős áll. Kabos azt az újgazdag polgárt alakítja, akinek a pénze már megvan, ízlése viszont még nincs meg ahhoz, hogy a felső tízezer életét élje. Nem is vágyik ő erre. Schneider úr szíve szerint megmaradna az a kispolgár, aki "a hagymához is hagymát eszik", sznob felesége az, aki a Csortos által alakított lakáj alkalmazásával mindent felkavar a család körül. Hyppolit nagyon is tisztában van a felső tízezer megszokott életmódjával, és természetesnek veszi, hogy új munkahelyén - a Schneider villában - is az általa normaként elfogadott értékrend szerint zajlik az élet. Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor valami olyan közegbe kerülünk, aminek a szokásaival, szabályaival nem vagyunk tisztában, de félünk bevallani ezt a többieknek, félünk, hogy megszólnak érte, ezért figyelünk, és megpróbáljuk felvenni a tempót. Na valami ilyesmivel próbálkozik a Schneider család, és ez elég humor-forrást ad az egy és negyedórás film számára.
A Hyppolit felújításáról készült egy 12 perces kis film. Érdekes annak, aki kíváncsi egy régi film restaurációjának technikai részleteire.
Bátor, és szokatlan kísérlet volt ez a film, hiszen nagyon ritka és kockázatosnak tűnő vállalkozás egy háborút az ellenség szemszögéből, ráadásul az ellenfelet emberi (emberséges) mivoltában láttatva bemutatni.
Ebben a filmben pont ez történik. És ami talán még meglepőbb, hogy pont az USA-ban kapta a legnagyobb elismerést - és a közönségsiker mellett két Oscar-t -, míg Németországban, ahol ekkor már erősödtek a nácik, a film vetítésein Göbbels vezényletével balhézott a csőcselék. Hogy okkal, vagy ok nélkül, az már nem nagyon fog kiderülni, ugyanis az eredetileg 152 perces filmből időközben kivágtak közel húsz percet abból a célból, hogy így minden ország számára fogyaszthatóvá váljon. Elképzelhető tehát, hogy eredetileg voltak jelenetei a filmnek, melyek sértőek lehettek a németek számára, mára azonban egy pacifizmusában és humanizmusában megkérdőjelezhetetlen mű maradt belőle.
A cím egy kis magyarázatra szorul, ráadásul a magyar cím egy árnyalatnyit el is tér az eredeti amerikai cím jelentésétől. Ebben az esetben viszont az a helyzet, hogy a magyar cím pontosabb, mint az eredeti amerikai, hiszen van annál egy német "még eredetibb" cím.
A film alapja ugyanis egy német könyv, melynek címe Im Westen Nichts Neues, ami nagyjából megfelel a magyar filmcímnek. (Az angol cím valami olyasmit jelent, hogy "A Nyugati Fronton Minden Csendes"). A könyv egyébként Erich Maria Remarque (született: Remark) műve. (A Maria nem elírás! - nekünk is van ilyen furcsa nevű hírességünk, bár talán kevesen ismerik teljes nevét: Kosztolányi Dezső István Izabella - és ez nem vicc, tessék rákeresni!)
Visszatérve a címre: Ez egy cinikus utalás azokra a semmitmondó tudósításokra, melyek szerint a fronton a helyzet változatlan, illetve nem történik semmi... holott a nyugati fronton ekkor ugyanúgy meghaltak és megnyomorodtak a katonák, csak éppen a kialakult lövészárkos állóháborúban a front nem nagyon változott egyik irányba sem... Nyugaton a helyzet tehát változatlan volt ilyen értelemben...
2011-ben teljesen felújították ezt a filmet, és olyan tökéletes munkát sikerült végezniük, hogy először azt hittem, hogy rossz filmhez nyúltam (létezik egy 1979-es újra-feldolgozás), de a helyzet az, hogy a mai technikával már szinte csodát tudnak művelni.
Persze az eredeti filmnek is olyannak kellett ehhez lenni, hogy így felújítva lenyűgözően szépen elkészített csatajeleneteket láthassunk! A szépség itt filmesztétikai minősítés akar lenni, hiszen amit látunk, az látványban és naturalisztikus ábrázolás-módjában félelmetesen megközelíti a Ryan Közlegény Megmentésében látott partraszállásos jelenetét. Nincsenek kiforduló belek, de van olyan momentum, ami talán még annál is mélyebb nyomot hagy az emberben.
Voltak látványos csatajelenetek a The Birth of a Nation-ben illetve a The Big Parade-ban is, de ez a film kamera-kezelésben, képi trükkökben erősen megelőzi korát. Nem szeretem a túlzásokat, de sok esetben leesett az állam attól, amit láttam.
A film egyébként kifejezetten komolyan veszi a hitelességet, mely legjobban az egyenruhák evolúcióján érhető tetten. Ezen belül is a leglátványosabb a német harci sisak változása a világháború előrehaladtával.
1914-ben a háború kezdetekor a németek u.n. Pickelhaube-t viseltek, mely egy kifejezetten szépen formatervezett, szigorúan bőrből készült sisak volt, rajta bronz illetve ezüst díszítéssel, és egy jellegzetes - ugyancsak bronz vagy ezüst - tüske szerű dísszel a tetején (lásd jobbra).
Azon túl, hogy tényleg nagyon jól mutatott ez a sisak, több gond is volt vele. Egyrészt hamar kiderült, hogy nincs megfelelő mennyiségű alapanyag az újabb és újabb sisakok előállításához, még nagyszámú dél-amerikai import igénybevételével sem.
Elkezdtek tehát más anyagból, - fémlemezből, filcből, papírmaséból - "helyettesítő sisakokat" gyártani. Ezek már nem voltak ilyen szépek, de a jellegzetes forma még megmaradt. (lásd balra)
Az is viszonylag hamar kiderült, hogy a tüske - bár felvonuláskor jól mutat - a harcokban kifejezetten hátrányt jelent. Az első világháborúra jellemző lövészárkokban kifejezetten kellemetlen volt, ha a sisakból kiálló tüske korlátozta a katonák mozgását a fedezékben mozogva, illetve arra is figyelni kellett, hogy ez a fölösleges nyúlvány ne lógjon ki az árokból.
Ezért tehát 1915-ben már olyan sisakokat gyártottak, melynek tüskéje leszerelhető volt. A harcokban már a tüskét leszerelve kellett hordani a sisakot (lásd jobbra). Hol vagyunk már a míves első változattól?
A gránátrepeszek ellen azonban ez a sisak semmilyen védelmet nem nyújtott.
1916 során a német hadsereg átállt a második világháború alatt is használt acél rohamsisakokra (lásd balra), melyekkel kb. 70%-al csökkent a halálos kimenetelű fejsérülések száma. Mindezt csak azért szedtem össze, mert a filmben nagyon pontosan követhetőek az egyenruha ilyen jellegű változásai a háború folyamán.
A film lényege azonban a háború embertelenségének ábrázolása. Ahogy arcot és személyiséget kap az ellenség, hamar szembeötlővé válik, hogy mindkét hadsereg nagyjából hasonló arányban tartalmaz "jó" és "rossz" embereket. Aki le akar lőni engem a csatatéren, és akit én le akarok lőni, azt is ugyanúgy hazavárja édesanyja, szerelme, esetleg gyermeke. Nem azok az igazi gyilkosok, akik kötelességből a csatatéren harcolnak, hanem azok akik odaküldik őket.
Egy váratlanul erős jelenetben szembesülünk ezzel, amikor a német főhős egy ellenséges francia katona haláltusáját asszisztálja végig a lövészárokban. Talán még az elhíresült záró jelenetnél is erősebb.
Persze hiteltelen lenne a film, ha nem mutatná be azokat a pillanatokat, amikor az embertelenségbe egy kis életöröm keveredik. Ahogy a nyugati fronton a katonák fürdőzés közben megismerkednek a francia lányokkal, és kalandot, szerelmet keresnek vagy éppen kocsmában mulatoznak.
Mélyen elgondolkoztató film. Nagyon hatásosan állítja szembe az otthonmaradók lelkes harcra buzdítását a harcokban megtört, hitüket vesztett katonák fásultságával.
Méltán nyert két Oscar díjat, egyet legjobb filmként, egyet pedig a legjobb rendezésért. A képen idősebb Carl Laemmle a Universal Pictures német származású alapítója tartja a filmért kapott Oscar-t.
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) Az ingyenesen elérhető online változat sajnos messze nem olyan minőségű, mint az általam látott felújított változat.
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
Franciaország (Film Sonores Tobis), 82 perc, ff., francia
Magyarország, (Kovács Emil és Tsa, Sonor Film), 76 perc, ff. magyar
USA (Universal Pictures), 134 perc, ff. angol
dtával.
yagból, - fémlemezből, filcből, papírmaséból - "helyettesítő sisakokat" gyártani. Ezek már nem voltak ilyen szépek, de a jellegzetes forma még megmaradt. (lásd balra)
uláskor jól mutat - a harcokban kifejezetten hátrányt jelent. Az első világháborúra jellemző lövészárkokban kifejezetten kellemetlen volt, ha a sisakból kiálló tüske korlátozta a katonák mozgását a fedezékben mozogva, illetve arra is figyelni kellett, hogy ez a fölösleges nyúlvány ne lógjon ki az árokból.
isakot (lásd jobbra). Hol vagyunk már a míves első változattól?
